Február elsejétől az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) keretein belül folytatja tevékenységét a Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központja (SEK) – közölte a SEK rektorhelyettese. Németh István egyúttal alaptalannak nevezte az a vádat, hogy a két felsőoktatási intézmény küszöbön álló integrációja egy hirtelen ötlet vagy egy „felülről vezérelt” folyamat eredménye lenne. Szavai szerint a magyar felsőoktatást érintő 2006-2015 között lezajlott 30 százalékos hallgatói létszámcsökkenés a szombathelyi egyetemi központ esetében hatvan százalékos volt, az okok keresésénél pedig szembe kellett nézniük azzal a ténnyel, hogy az intézmény képzési szerkezete piacképtelenné vált. „A hallgatók nem…
Olvass tovább>>Címke: oktatás
Végre egy jó hír: jövőre is lesz középiskolai problémamegoldó verseny
Január 22-éig regisztrálhatnak a diákok az Országos Középiskolai Problémamegoldó Versenyre (OKPV). A 2017 első negyedévében megrendezendő, történelmi témákat feldolgozó stratégiai versenyt negyedszer hirdette meg a Mathias Corvinus Collegium (MCC) és a Case Solvers elnevezésű szervezet. Az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a többfordulós versenyen valamennyi középiskolás diák részt vehet, aki otthonosan mozog a történelem világában, szeret érvelni, csapatban dolgozni és szívesen fejlesztené problémamegoldó és előadókészségeit. A jelentkezési időszak az online selejtezők végéig, január 22-éig tart. A korábbi évekhez képest újítás, hogy idén nemcsak háromtagú csapatok regisztrálhatnak, hanem január 15-éig egyénileg és…
Olvass tovább>>Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem: innovációs központ épül Marosvásárhelyen
A szerdán tartott választás nyomán újabb mandátumot nyert Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora – közölte honlapján az egyetem. Marosvásárhelyen hamarosan átadják a kollégium mellé megépített oktatói felületet és étkezdét, és elkezdik egy innovációs központ építését Az egyetemi választáson a tanintézet oktatói és diákképviselői szavazhattak. A 196 szavazati joggal rendelkező oktató és hallgató közül 153-an adták le voksukat, közülük 138-an támogatták Dávid Lászlót, akinek nem volt kihívója a választáson. Az eredmény az egyetemi szenátus jóváhagyását követően válik véglegessé – közölte az egyetem választási bizottsága. Dávid László az MTI-nek elmondta,…
Olvass tovább>>A műszaki és természettudományi képzés népszerűsítését díjazta a Pro Progressio Alapítvány
A természettudományi, a műszaki és az informatika területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó középiskolákat, középiskolai tanárokat díjazott a BME Pro Progressio Alapítványa, amelynek legfontosabb tevékenysége – a középiskolától kezdve a doktori képzésig – az innovatív gondolkodást elősegítő tehetséggondozás. Immár nyolcadik alkalommal adták át a Pro Progressio díjakat – tíz középiskolai tanárnak és tizenegy középiskolának. A Műegyetem mellett működő alapítvány kuratóriuma ebben az évben is olyan kiemelkedő eredményekkel rendelkező ötven év alatti tanárokat részesített elismerésben, akiknek vannak nemzetközi és hazai versenyeken sikert elért tanítványaik, tanulóik jelentős számban érettségiznek emelt szinten vagy hátrányos körülmények között…
Olvass tovább>>E-learninggel készülhetnek a diákok a matematika érettségire
Jövőre a matematika érettségi követelményeknek megfelelő és a szükséges teljes ismeretanyagot feldolgozó e-learning képzés segíti a diákok felkészülését a www.epalatabla.hu oldalon – közölte a távirati iroda. Az e-Palatábla Alapítvány által közzétett és ingyenesen elérhető elektronikus tananyagcsomag középszinten huszonöt héten, emelt szinten harminc héten keresztül nyújt segítséget az érettségi előtt állók felkészüléséhez. Az online képzés tartalmazza az érettségihez szükséges teljes elméleti tananyagot, az azokhoz tartozó, részpontozással kiértékelhető gyakorlófeladatokat és teszteket, sőt, a matematikai példák mindennapi életben hasznosítható gyakorlati alkalmazását is bemutatja. Ezt követően a matematika érettségiig közép- és emelt szintű érettségi szimulációkkal, próbaérettségikkel lehet…
Olvass tovább>>Cisco-szoftverrel indul majd az első szakmai informatikai érettségi
A Cisco által kifejlesztett Cisco Packet Tracer szoftvert használják majd a diákok az első informatikai szakmai érettségin 2017-ben a hálózati feladatok megoldásához – mondta csütörtökön tartott budapesti sajtótájékoztatóján a Hálózati Tudás Terjesztéséért Programiroda (HTTP) Alapítvány kuratóriumi elnöke. Sisák Zoltán hozzátette: a szakközépiskolák és szakgimnáziumok diákjai gyakorlás céljából egész évben használhatják a programot. A kuratóriumi elnök arról is beszámolt, hogy az országban mintegy 170 informatikai profilú szakgimnázium van, az informatikai szakképzésben 16 ezer tanuló vesz részt. Horváth Krisztina, a Cisco Magyarország ügyvezető igazgatója felidézte, hogy becslések szerint a magyar informatikai munkaerőpiacról 22…
Olvass tovább>>Karrierközponttal küzd az informatikushiány ellen a Microsoft
Magyarországon is elindult a Microsoft új karrierközpontja. A már elérhető IT Pro Career Center segíti az informatikai szakembereket abban, hogy követhessék a gyors technológiai változást és mindig felkészültek legyenek arra, hogy a legjobb pozíciókba kerüljenek. Egyszersmind a vállalatoknak is támogatást nyújt ahhoz, hogy megfelelő felkészültségű informatikusokat találjanak. A Microsoft IT Pro Career Center nemcsak tudást ad, hanem a technológiákhoz való hozzáférést is biztosítja, méghozzá egy évig ingyenesen. Tréningeket, támogatást és oktatást is nyújt a központ, beleértve az ingyenes Microsoft Azure hozzáférést, Pluralsight-előfizetést az online kurzusokhoz, támogatást a Technet fórumokon és számos más…
Olvass tovább>>Egyre népszerűbb a duális képzés Magyarországon
A magyarországi duális képzésben a 2012-es indulás 440 hallgatójához képest idén már 2990-en kezdték meg tanulmányaikat – mondta el Ailer Piroska, a Pallasz Athéné Egyetem intézményvezetője egy szakmai konferencián. Az oktatási intézmény tájékoztatása szerint a duális képzésben részt vevő 24 egyetem és főiskola a korábbi 187 céggel szemben már 555 vállalkozással kötött szerződést, és az együttműködések további bővülésével számolnak. A hazai felsőoktatás komoly hibájának nevezte az intézményvezető, hogy a felsőoktatásban a két fő irány – a vállalati és az akadémiai ág – még mindig nagy mértékben kettéválik. A cégeknek sokkal inkább a…
Olvass tovább>>Elindult a Microsoft Innovatív Iskola Programja
A Microsoft tizenhat oktatási intézmény részvételével elindította az Innovatív Iskola Programot, amely a technológiai feltételek biztosításán túl egyszerre jelent tudásmegosztást és képzést a iskolaigazgatóknak és a tanároknak is. Eközben – immár másfélszeres létszámmal, hetven fővel – az Innovatív Pedagógus Programot is folytatja a vállalat, hogy hozzásegítse a tanárokat és a diákokat a 21. századi pedagógiai környezet megteremtéséhez. Magyarországon is elindult a Microsoft Innovatív Iskola Programja, amellyel a vállalat hozzá kíván járulni a 21. századi oktatás körülményeinek megteremtéséhez. Az első szakaszban tizenhat intézménnyel indul el a program, miközben a Microsoft célja…
Olvass tovább>>Magyarország az innovációra szeretné építeni jövőjét
Magyarország az innovációra szeretné építeni jövőjét – emelte ki a nemzeti fejlesztési miniszter az Eötvös Loránd Tudományegyetem ünnepi tanévnyitó szenátusi ülésén pénteken Budapesten. Seszták Miklós az ELTE 382. tanévnyitóján úgy fogalmazott: az ország egyik legnépszerűbb és legjobb intézményének a feladata, hogy „embert faragjon a diákokból.” Úgy fogalmazott: több mint nyolcezer egyetemi polgár kezdi meg tanulmányait az egyetemen, és a világhírű magyar szürkeállomány jelentős része az itt tanulók fejében van. Ezt fejleszteni kell, és meg kell tanítani nekik azt is, hogy merjenek nagyok lenni. Magyarország az innovációra szeretné építeni jövőjét – hangsúlyozta…
Olvass tovább>>Drasztikus lépést tesz az informatikushiány megszűntetésére a NetAcademia
Válaszként a 22 ezer fősre becsült IT-szakemberhiányra, új modellben biztosítja informatikai képzéseit Magyarország egyik legrégebbi informatikai oktatóközpontja, a NetAcademia. A hagyományos tantermi képzés helyett tanfolyamai mostantól korlátlan számban online végezhetők, a korábbi díjak töredékéért éves előfizetés fejében, míg az alaptanfolyamok ingyenessé válnak. Az IT Factory nevű startup keretében kidolgozott és már bizonyított módszertan további előnye, hogy egy tanfolyamot egyszerre akár ezres nagyságrendben hallgathatnak a diákok, így a hazai informatikus hiány akár három év alatt megszüntethető. A NetAcademia 2008-ban saját startupjaként indította útjára az alapszintű online IT-képzéseket nyújtó IT Factoryt, mely…
Olvass tovább>>Magyar találmány segítheti az orvosképzést
Egy magyar kezdő vállalkozás, startup cég terméke segíthet az orvostanhallgatók és a fiatal orvosok képzésében. Tóth Gábor, az InSimu orvosszakmai cég vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap esti műsorában ismertette, hogy a program segítségével virtuális betegeken tudnak gyakorolni az orvosok: ki tudják kérdezni, különböző vizsgálatokat kérhetnek, hogy eljussanak a diagnózisig, majd a terápiáig. Bár a magyar elméleti orvosképzés kimagasló, a gyakorlatot csak évek alatt tudják megszerezni a hallgatók, ez a folyamat ezzel az applikációval felgyorsítható. Jelenleg fejlesztési fázisban van a program, a kész termék várhatóan nem lesz ingyenes. Herdon Adrea…
Olvass tovább>>Kész a digitális oktatási stratégia
Elkészült és a nyár végére a kormány elé kerül a Digitális Oktatási Stratégia (DOS), szeptemberben pedig hozzákezdenek annak végrehajtásához – jelentette be a Digitális Jólét Programért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn, Budapesten. Deutsch Tamás a sajtótájékoztatón kiemelte: a stratégia minden elemében illeszkedik a köznevelési, a szakképzési, a felsőoktatási és a felnőttképzési rendszert fejlesztő kormányzati elképzelésekhez. A stratégián keresztül a magyar oktatási rendszerben az eddigieknél jóval nagyobb szerepet kap a digitális világ, amihez az oktatáson belül új személetmódra, új pedagógiai módszertanra, új tanulási folyamatokra és a digitalizációra nyitott oktatási környezetre van szükség. A…
Olvass tovább>>Miskolci diák nyert aranyat a Nemzetközi Matematikai Diákolimpián
A tizennegyedik helyen végzett a magyar csapat az idei Nemzetközi Matematikai Diákolimpián, amit 109 ország részvételével Hongkongban rendeztek meg. A hatfős magyar csapatból Gáspár Attila, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium 10. osztályos tanulója aranyérmet nyert. Pelikán József, a magyar csapat vezetője az MTI-nek elmondta: a július 16-án zárult verseny részvételi csúcsot hozott, először lépte át a matematikai diákolimpikonok száma a hatszázat. A magyar csapat legfiatalabb tagja, Gáspár Attila a 602 résztvevő közül a 12. lett. A csapattagok mindegyike szerzett érmet, Lajkó Kálmán, a Szegedi Radnóti Miklós Kísérleti Gimnázium 11. osztályos…
Olvass tovább>>Indiában és Hollandiában tanulhatnak az Apollo Tyres technikusai
Az Apollo Tyres április elején kötött ösztöndíjszerződést azokkal a középiskolásokkal, akik a – tanév lezárultát követően – július 1-jén megkezdték az elméleti képzést Gyöngyösön. A fiatalok ősszel tízhetes szakmai gyakorlaton vehetnek részt Indiában és Hollandiában, az Apollo Tyres helyi gyáraiban. Különleges képzésben vesznek részt nyáron az Apollo Tyres magyar üzemének technikus munkatársai, amelynek végén Abroncsgyártó OKJ-s végzettséget szerezhetnek. A tréning célja, hogy a technikusok magabiztos szaktudással indíthassák majd el a gyöngyöshalászi gyár első gépeit. Az Apollo munkatársai Európa egyik legmodernebb, korszerű technológiával felszerelt üzemében kezdhetik majd meg pályafutásukat. A képzéssel kapcsolatban…
Olvass tovább>>Kreatív és interaktív elemekkel csábítanak a természettudományos pályára
Hiánypótló kezdeményezés a Bayer MSMS Tudáspont interaktív oktatási programja, amelyben több mint ezer diák ismerkedett meg a kémia és a biológia izgalmas világával. A kémia és a biológia a mai napig a gyerekek többségének nem más, mint egy megfoghatatlan, képletekkel és törvényekkel teli terület. Kreativitással és interaktív bemutatókkal azonban ez könnyen áthidalható: a Bayer MSMS Tudáspont arra vállalkozott, hogy bővítse a diákok ismeretanyagát és látványos kísérletek segítségével megkedveltesse velük a természettudományos tantárgyakat. A Bayer Hungária 2014 szeptemberében hazánkban is elindította „Making Science Make Sense” elnevezésű oktatási programját. A program alapvető célkitűzése…
Olvass tovább>>Akár négy hónap alatt is lehetsz programozó
Manapság egyre inkább divat az iskola alapítás, de aki próbálta, tudja, hogy nem is olyan egyszerű, mint amilyennek elsőre tűnik. Sokan belekezdtek már, sokan bele is buktak, de szerencsére azért akadnak jó példák is: például a Green Fox Academy. Bár még egy év sem telt el a megalapítása óta, sikereiről számolt be az elmúlt héten annak ellenére, hogy kezdetben sokan szkeptikusan fogadták a koncepciót, ami alapján működik. A sikerek mellett az alapító gárda megosztotta az eddig szerzett tapasztalatokat és a felmerülő nehézségeket is azért, hogy mások is tanulhassanak ezekből. A…
Olvass tovább>>Kísérletekkel szerethetik meg a fiatalok a fizikát
Kroó Norbert fizikus szerint a korai tanítással és kísérletekkel lehet a fiatalokkal megszerettetni a fizikát, amelyről húsz éve még azt tartotta, hogy a többi természettudományt kiszolgáló ág lesz, de azóta kiderült számára, hogy megmarad önálló tudományágnak. A fizikus, akiről a közelmúltban neveztek el egy kisbolygót, az M1 aktuális csatorna múlt péntek esti műsorában azt mondta, a középiskolai fizikaoktatásból eltűnt a kísérletezés, pedig ennek eszközei jelentős mértékben fejlődtek és az extrémitásokat mind mérni tudják. Koró szerint ennek is köszönhető, hogy kimutatták az Albert Einstein által megjósolt gravitációs hullámokat, amelyeket most…
Olvass tovább>>Idén 20 éves a Pro Progressio Alapítvány
Idén ünnepli megalakulásának 20. évfordulóját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem mellett működő Pro Progressio Alapítvány, amely tevékenységének középpontjába a tehetséggondozást és az innováció támogatását állította, hidat képezve a gazdasági élet szereplői és az egyetem között. Az elmúlt két évtizedben mintegy 5500 egyetemi hallgató és doktorandusz részesült tanulmányi teljesítménye alapján ösztöndíjban, és 1,5 milliárd forint értékben kaptak eszköztámogatást egyetemi tanszékek. A BME mellett működó Pro Progressio alapítványt az egyetem stratégiai céljai támogatására hozta létre 1996-ban a Műegyetem Baráti Köre. Az alapítás óta eltelt húsz évben az alapítvány olyan támogatási és pályázati…
Olvass tovább>>A génekben rejlik az iskolai siker titka
Az iskolai teljesítménnyel összefüggő 74 területet azonosította az emberi genomban egy nagy létszámú nemzetközi kutatás, amelyet a Nature tudományos lap friss száma ismertet. Köztudott, hogy társadalmi és környezeti tényezők is befolyásolják az iskolai teljesítményt, ám a kutatócsoport eredményei arra utalnak, hogy nagy léptékű genetikai elemzések segíthetnek felfedezni a biológiai tényezőket is – írta a sciencedaily.com. A Dél-karolinai Egyetem munkatársa, Daniel J. Benjamin vezette kutatócsoport azonosította az emberi kromoszómáknak azt a 74 különálló helyét, melyek az oktatásban töltött évek magasabb számával hozhatók kapcsolatba. Ezek a helyek összefüggnek más területekkel: a jó…
Olvass tovább>>