Hat hónap után tűntek el a bevásárlószatyrok a Humusz Szövetség és a Greenpeace Magyarország komposztkísérletében, amelyben azt vizsgálták, hogy az élelmiszerüzletek lebomló zacskói szakszerű komposztálóban elhelyezve beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. A zöldszervezetek azonban továbbra is hangsúlyozzák, hogy a lebomló műanyagok nem jelentenek megoldást a nyersanyag- és hulladékválságra, hiszen kutatások bizonyítják, hogy az ilyen típusú zacskók is tartalmazhatnak káros adalékanyagokat, és mikroműanyag-szennyezés maradhat utánuk. Ráadásul a lebomló műanyagok házi komposztálása pillanatnyilag egy olyan megoldás, ami a többség számára nem érhető el – áll a Greenpeace Magyarország közleményében. Mint írják, az…
Olvass tovább>>Címke: kultúra
Most egy 2800 éves rejtélyes csatornarendszert találtak Jeruzsálemben
Az első Szentély idejében épített, mintegy 2800 éves rejtélyes csatornarendszer maradványait találták meg izraeli régészek Jeruzsálemben – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A Jóás júdai király (i.e. 843 – i.e. 797) és Amásia júdai király (i. e. 822 – i. e. 768) uralkodásának idején épült, kőből kifaragott ősi csatornák pontos célja tisztázatlan, de valamilyen termelő-ipari munkát szolgálhattak, valószínűleg valamilyen termék áztatására használták azokat. Központi elhelyezkedésük Dávid városában arra utal, hogy az uralkodói palota vagy a Szentély gazdaságához kapcsolódhattak az IAA és a Tel-Aviv-i egyetem régészeinek közös kutatása szerint. Eddig…
Olvass tovább>>Olaszország visszakapta Amerikából Kolumbusz Kristóf egy ellopott levelét
Olaszország visszakapta Kolumbusz Kristófnak a nyolcvanas években egy velencei könyvtárból ellopott levelét, amelyet 2020-ban Delaware-ben találtak meg az amerikai hatóságok – számolt be róla pénteken a The Guardian online kiadása. A velencei Biblioteca Nazionale Marcianából vélhetően az 1980-as években eltűnt levél egy latin nyelvű nyomtatott másolata annak az 1493 áprilisában spanyolul kézzel írt levélnek, amelyben II. Ferdinánd spanyol királynak számol be Kolumbusz az Újvilág felfedezéséről. Kolumbusz leveleit annak idején Stephan Plannck német származású római könyvkiadó késedelem nélkül lefordíttatta és nyomtatásban sokszorosította, hogy terjessze Amerika felfedezésének hírét. A levelet az amerikai szövetségi…
Olvass tovább>>Chaucer kézírását azonosította egy kutató
Saját kezűleg írta azt a szabadságkérelmet a XIV. századi brit író, Geoffrey Chaucer (képünkön) , a Canterbury mesék szerzője, amiről korábban azt gondolták, hogy egy írnok készítette a nevében – számolt be a The Guardian. Az angol irodalom atyjaként tisztelt Chaucer 1374 és 1386 között II. Richárd király megbízásából főként a londoni kikötőben megforduló gyapjú után fizetendő vámokat felügyelte. Ez idő alatt írta a szabadságkérelmet, és nyújtotta be jóváhagyásra – állítja a kanadai Richard Green professzor, Chaucer életművének kutatója. „Ez lehet az egyetlen ismert dokumentum, amit saját kezűleg írt” –…
Olvass tovább>>Abraham Lincoln egy eddig ismeretlen levelét találták meg Pennsylvaniában
Abraham Lincoln egy korábban nem publikált, rövid, kézírásos üzenetét találták meg Pennsylvaniában – számolt be a The Guardian. A polgárháború alatt írt levél címzettje Charles Ellet Jr., az uniós hadsereg későbbi ezredese volt, aki Lincolntól kért tanácsot egy jól működő polgári mérnöki alakulat megszervezéséhez, amely Washington megerősítésében segíthetne a konföderációs fenyegetés miatt. Lincoln válasza rávilágít az amerikai elnök stratégiai gondolkodására a polgárháború első évében. Az 1861. augusztus 19-én kelt levél több mint száz évig egy magángyűjteményben pihent, és onnan csupán idén került elő. A dokumentumot árverésen lehet megvásárolni. Az aukciót szervező…
Olvass tovább>>Újabb ókori hajóroncsra bukkantak Horvátországban
Újabb ókori fahajó maradványait fedezték fel a horvátországi Hvar mellett, Scedra szigeténél. Az eddig ismeretlen hajó az időszámítás előtti 3. századból származik, és rakományával együtt süllyedt a mélybe – közölte a horvát kulturális minisztérium. „Egy teljesen megőrzött, eddig feltáratlan hajóroncsról van szó, a Krisztus előtti 3. századból, antik amfora rakománnyal, a roncs 50 méteres mélységben fekszik” – írták a sajtóközleményben, hozzátéve, hogy ez a legkorábbi ismert hajóroncs az Adriai-tenger keleti partján. A hajó maradványait a horvát és az olasz haditengerészet flottájának aknaelhárító búvárai találták meg egy közös kiképzés során. A…
Olvass tovább>>Paul McCartney mesterséges intelligencia segítségével készítette az „utolsó Beatles-felvételt”
Paul McCartney a BBC egy rádióműsorában elmondta, hogy a mesterséges intelligencia segítségével sikerült elkészítenie az „utolsó Beatles-felvételt” – számolt be a BBC. A fejlett technológia segítségére azért volt szükség, hogy John Lennon hangját egy régi demófelvételről fel tudja használni egy szám befejezéséhez. McCartney azt mondta, hogy a szám elkészült, és még idén be is mutatják. Bár az egykori Beatles-zenész nem mondta el, hogy melyik számról lehet szó, de valószínű, hogy a Now And Then az, amit 1978-ban Lennon komponált. A demófelvételt McCartney 1994-ben kapta Yoko Onótól, az 1980-ban meggyilkolt Lennon…
Olvass tovább>>Hetvenkilenc milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre a „programstratégiára”
A parlament a héten fogadta el Magyarország új innovációs stratégiáját, a Neumann János Programot (NJP), amelynek fókuszában az egyetemek, a kutatóintézetek és a gazdaság összekapcsolása áll. E program megvalósítását szolgálja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alap 2023. évi programstratégiája (sic), aminek részeként idén 79 milliárd forint keretösszegű pályázati forrás nyílik meg innovatív projektek támogatására. A Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) közleménye szerint Magyarország jövőképességének kulcsa a gazdaság digitalzálása, az egészséges élet erősítése, valamint a zöld átállás. E cél támogatására 35 milliárd forint áll rendelkezésre a ma megjelent „programstratégiában”.…
Olvass tovább>>Párizsban a világ legnagyobb egy darabból gyártott Gömböce
A párizsi Pompidou Központba került a világ legnagyobb, nyilvánosan megtekinthető, egy darabból gyártott Gömböce, amelyet az egyik feltaláló, Domokos Gábor építészmérnök és Roger Mansuy francia matematikus mutatott be a nagyközönségnek hétfő este. A 2006-os magyar találmány egy körbejárható, alulról megvilágított vitrinben, állandó kiállítási tárgyként kapott helyet a világ egyik legjelentősebb kortárs művészeti gyűjteményének helyet adó intézményben működő, egyik legnagyobb francia közkönyvtár közepén. Az egyedi Gömböc 500-as sorszáma a nemzetközi könyvtári katalógus osztályozására utal, melyben ez a szám a matematikát és a természettudományokat jelöli. „Fantasztikus, amikor valakinek sikerül bebizonyítania, hogy a…
Olvass tovább>>Elárverezik a világ legrégebbi Bibliáját
Elárverezése előtt kiállítják a világ legrégebbi ismert Bibliáját Tel-Avivban – jelentette a The Jerusalem Post. A korábbi Diaszpóra Múzeumban, jelenlegi nevén az ANU-ban dijmentesen tekinthették meg az izraeliek egy hétig a Sassoon-kódexet, a világ jelenleg ismert legrégebbi, héber nyelvű, csaknem a teljes szöveget tartalmazó, kézzel írt Bibliáját, az Ószövetség könyveit. A kéziratot májusban elárverezi New Yorkban a Sotheby’s aukciósház. A kódexet előző tulajdonosáról, David Solomon Sassoonról nevezték el, aki 1929-ben szerezte meg magángyűjteménye, a világ legnagyobb huszadik századi judaisztikai és hebraisztikai kollekciója számára. A Sotheby’s közlése szerint a jelenlegi tulajdonos,…
Olvass tovább>>Történeti és műemléki kincsek kerültek elő a veszprémi várnegyed megújítása során
Korábban nem ismert barokk csatornarendszert, falfestéseket, középkori várfalszakaszokat és befalazott kemencéket is találtak a veszprémi várnegyed folyamatban lévő, 2025-ig tartó megújítása során. A beruházásnak köszönhetően 18 műemléki épület újul meg Veszprém óvárosában – közölte a veszprémi főegyházmegye múzeumának igazgatója. Nagy Veronika elmondta, hogy a földmunkák során számos érme is előkerült, a legkorábbi az Árpád-korból származik, a legkésőbbi pedig a 19. századból. Ezen kívül korabeli használati tárgyak, üveg- és kerámia edények, kályhacsempe-töredékek kerültek felszínre. Minden feltárt értéket szeretnének megőrizni, köztük az épületek korabeli berendezési tárgyait is, a festményeket, bútorokat, és a cserépkályhát…
Olvass tovább>>Török kori irat és százéves fotók is kerültek a zalaegerszegi levéltárba
Török kori iratokkal és első világháború előtti fényképekkel is gyarapodott magánadományokból a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára, amelynek munkatársai hétfőn mutatták be új szerzeményeiket, illetve terveiket, eredményeiket. Káli Csaba igazgató arról számolt be, hogy tavaly a vármegye területén lévő 373 „iratképző” szerv közül 78-nál ellenőrizték az iratkezelést. Többéves probléma miatt csak kevésbé tudták gyarapítani a levéltár iratállományát, ehhez is 77 folyóméternyi dokumentum leselejtezése után lehetett 107 folyóméternyivel bővíteni a polcokon lévő gyűjteményt, amely meghaladja már a 11 ezer méternyit. Az igazgató elmondta, hogy évek óta csökken a családtörténeti, szakdolgozati…
Olvass tovább>>Izrael örökségvédelmi minisztere megvizsgáltatja, törvényesen adtak-e vissza lopott műkincseket a palesztinoknak
Amichai Elijahu, Izrael jobboldali örökségvédelmi minisztere megvizsgáltatja a lopott műkincsek palesztinoknak való visszaadásának törvényességét, miután az Egyesült Államok a Palesztin Hatósághoz juttatott el egy Ciszjordániából származó, illegálisan birtokolt 2700 éves elefántcsont kanalat – jelentette a The Times of Israel. Elijahu arra utasította tárcája tisztviselőit, hogy vizsgálják meg, jogszerűen adták-e át a Palesztin Hatóságnak (PH) az amerikai szervek a hónap elején a lopott műkincset, és a ciszjordániai régészeti lelőhelyek és leletek izraeli annektálását sürgette. Az elefántcsont kiskanalat 2021 végén foglalta le a manhattani kerületi ügyészség a New York-i milliárdos fedezetialap-kezelővel, Michael…
Olvass tovább>>Rejtélyes tenyérnyomot találtak a Jeruzsálem körüli várárok feltárásakor
Rejtélyes, a középkorban kőbe vésett tenyérnyomot találtak a Jeruzsálem körüli száraz várárok feltárásakor az izraeli régészek – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A rejtélyes tenyérnyomot a vízzel soha fel nem töltött egykori várárok falán találták, amely az 1099-es keresztes hódítás előtti muszlim időkben Jeruzsálem várfalait kívülről biztosította. A mai várfal melletti I. Szulejmán szultán utcában felújítják az útfelületet, és a munkálatok során régi korok építészeti nyomaira leltek, és ezért ki kellett hívni a régészeket, akik egy, a X. században már fennálló, de talán korábban épített száraz árok maradványait tárták fel.…
Olvass tovább>>Ősi keleti textileket találtak az „izraeli selyemúton” a régészek
Ősi, Kínából és Indiából származó textilmaradványokat találtak a régészek az „izraeli selyemúton”, a dél-izraeli Arava-sivatagban – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A kutatók több száz, mintegy 1200 éves, színes textildarabra, valamint számos távol-keletről származó tárgyra leltek ásatásukon a nemzetközi kereskedelmet biztosító, ősi „izraeli selyemúton”. Ez a „selyemút” eltért a hagyományos útvonalaktól. Izrael északi részétől délre haladt az illatszereket szállító utak mentén, átszelte az Arava-sivatagot, majd csatlakozott az Izrael földjén észak-déli irányban áthaladó, s a földközi-tengeri kikötőkhöz tartó utakhoz – nyilatkozta IAA Facebook fiókjának az ásatásokat vezető Guy Bar-Oz professzor.…
Olvass tovább>>Jelentősen nőtt tavaly a párizsi múzeumok látogatottsága
Három évvel a koronavírus-járvány okozta válság kezdete után a párizsi múzeumok látogatottsága tavaly jelentősen emelkedett, és megközelítette a 2019-es szintet, annak ellenére, hogy az ázsiai turisták még nem térhettek vissza a francia fővárosba. Más külföldi országokból, elsősorban az Egyesült Államokból érkező turisták viszont ismét jelentős számban látogatták tavaly a nagy párizsi kiállításokat – derül ki a francia főváros önkormányzatának közleményéből. A világ legnagyobb múzeumának számító Louvre-ot 7,8 millióan keresték fel tavaly, ami 170 százalékos növekedést jelent 2021-hez képest, de még 19 százalékkal elmaradt a 2019-es évtől, amikor is 9,6 millióan váltottak…
Olvass tovább>>A makkabeus felkelés korából származó érméket találtak Izraelben
A makkabeus felkelés korából származó, 2200 éves érméket találtak Izraelben – jelentette a The Jerusalem Post. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei állandó versenyben állnak a Júdeai sivatagban működő kincsvadászokkal és műkincs-csempészekkel, s megelőzésük érdekében folyamatosan kutatják a Holt-tenger környékének természetes barlangjait. Idén egy efféle, márciustól májusig tartó leletmentő feltáráson bukkantak a Darga-folyó medrénél a Murabat-völgy egyik barlangjában egy mesterien megmunkált apró fadobozra, mely csakis a rendkívül száraz, különleges helyi klíma miatt vészelte át az évezredeket. A katonai rádióban elhangzott beszámoló szerint először röntgensugarakkal, majd MRI képalkotással vizsgálták, és végül felnyitották.…
Olvass tovább>>Rekordáron, csaknem 900 ezer dollárért kelt el Darwin egy aláírt kézirata
Rekordáron, 882 ezer dollárért (430 millió forint) kelt el Darwin egy aláírt kézirata – közölte a Sothyeby’s aukciósház. A Charles Darwin (1809-1882) által aláírt papírdarab, melyre az angol természettudós az evolúció elméletének végső érvét írta le, egyes szakértők szerint akár ennél is többet érhetett volna, de az ár így is felülmúlta a szerző korábbi anyagaiért fizetett árat – írta a BBC. A sokat megélt dokumentum több szempontból is különleges ereklyének számít. Darwin kézirataiból ugyanis kevés maradt meg, a tudós nem őrizte meg papírra vetett gondolatait, még ritkábban írta ki teljes…
Olvass tovább>>Az eddigi legrégebbi baszk nyelvű írásos emléket találták meg
Az eddigi legrégebbi, több mint kétezer éves baszk nyelvű írásos emléket találták meg az észak-spanyolországi Navarra tartományban. A kezet formázó bronzlapra a vaskori eredetű Irulegui falu egyik házának feltárásakor bukkantak rá a bejáratnál még tavaly nyáron, de csak idén, a restaurálási munkálatok közben vették észre a közepét díszítő feliratot – ismertette a részleteket Mattin Aiestaran, az ásatást vezető régész. Mint mondta, a kutatók megállapították, hogy a 40 írásjelből álló felirat öt szót tartalmaz, közülük az elsőt sikerült is lefordítani. A „sorioneku” szó a baszk nyelvben ma használt „zorioneko” ősi megfelelője,…
Olvass tovább>>Eddig ismeretlen Hegel-előadásokról készült jegyzetek kerültek elő
Georg Wilhelm Friedrich Hegel német filozófus eddig ismeretlen előadásairól készült jegyzetek kerültek elő Németországban; a több mint négyezer, kézzel írt oldalra Klaus Vieweg kutató bukkant rá München és Freising érsekségének könyvtárában – írta a The Guardian. Vieweg, aki a jénai Friedrich Schiller Egyetem oktatója, elmondta: a jegyzetek felületes átolvasása alapján új megvilágításba kerülhet, hogyan alakultak ki Hegel (képünkön) elképzelései az esztétikáról és a művészetfilozófiáról, valamint hogyan formálta gondolkodásmódját William Shakespeare angol drámaíró műveinek elemzése. A jegyzeteket Friedrich Wilhelm Carovének tulajdonítják, aki Hegel egyik első tanítványa volt a Heidelbergi Egyetemen. A…
Olvass tovább>>