Zöldhulladék komposztálási technológiát fejlesztenek ki okos felügyeleti rendszerrel a zöldség-és gyümölcs nagykereskedelemmel foglalkozó Fruit Country Kft. jászberényi telephelyén – közölte a cég. A tervek szerint a már elkezdődött és jövő év június végére befejező projekt a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFI Alap) pályázatán nyert több mint 363 millió forint támogatásával valósul meg. A tájékoztatás szerint a projekt célja a cég saját termelésén belül keletkezett szerves hulladékok, illetve a tisztítási folyamat közbeni nagy mennyiségű mosóvíz kezelési- és újrahasznosítási, komposztálási technológiájának fejlesztése IOT (Internet of Things) technológiák bevonásával. A projektben…
Olvass tovább>>Címke: beruházás
Kezdődik az SZTE Science Park közműfejlesztése
A kormány 9,5 milliárd forintos támogatásával elkezdődik a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) 85 hektáros tudományos és technológiai parkjának közműfejlesztése. Az egyetem közleménye idézi Fendler Judit kancellárt, aki kifejtette, az SZTE régóta törekszik arra, hogy az egykori szovjet laktanya területét közművesítve alkalmassá tegye az intézmény oktatási-kutatási infrastruktúrájának kiépítésére, valamint gazdasági fejlesztések megvalósítására. A közműfejlesztést finanszírozó összeg első részlete nemrég megérkezett az egyetemhez, és a tervek szerint 14 hónap alatt megtörténik a 85 hektáros terület teljes közművesítése. A területet kiváló adottságai mellett az egyetem által képviselt emberi tudás is vonzóvá teszi a befektetők…
Olvass tovább>>A Rolls-Royce Magyarországon fejleszt
Izgalmas, jövőbe mutató eszközök fejlesztését hozza a brit Rolls-Royce Magyarországra, így olyan munkából vehetik ki a részüket magyar mérnökök, amelyek ma még a tudományos fantasztikum világába tartoznak. A brit Rolls-Royce új kutatás-fejlesztési beruházásának bejelentésén kiderült, hogy a cég a jövő közlekedéséhez szükséges eszközöket fog tervezni budapesti központjában, alkatrészeket hibrid és elektromos repülőgépekhez, nagysebességű generátorra alapuló rendszereket. A 6,9 milliárd forint értékű projektet az állam mintegy 1,7 milliárd forinttal támogatta, így hozzájárulva húsz mérnöki munkahely létrejöttéhez a jelenlegi százhúszon felül. A Rolls-Royce Magyarország közleménye idézte Sara Poxont, a Rolls-Royce Electrical üzemeltetési igazgatóját,…
Olvass tovább>>Az izraeli kormány „kóser” áramot fog tárolni
Az izraeli kormány elfogadta az ultraortodox vallásos pártok követelésére a „kóser” áram kialakításának tervét – jelentette a helyi média hétfőn. A 120 millió sékelből (több mint tizenegy milliárd forintból) létrejövő áramtároló beruházás biztosítani fogja, hogy olyan „kóser” áramot fogyasszanak az erre igényt tartó ultraortodox városokban, lakónegyedekben, melyet nem szombaton, hanem a hét más napjain termeltek a zsidó dolgozók, és ezzel nem sértik meg a szombati munkavégzés tilalmát. Az izraeli kormány vasárnapi ülésén ennek érdekében elfogadta az első, elektromosságot tároló kísérleti rendszer felépítését az ultraortodox Bné Brak városban, melynek költségeit bírálói…
Olvass tovább>>K+F laboratóriumot hozott létre a Resysten Szegeden
Új laboratóriumot hozott létre a higiéniai védőbevonatok kutatásával és fejlesztésével foglalkozó Resysten Science & Research Kft. a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) inkubátorházában (képünkön). Az új labor pénteki átadásán Pintér János, a Resysten fejlesztési igazgatója elmondta, hogy a magyar fejlesztésű higiéniai védőbevonatokkal foglalkozó cég családi vállalkozásként indult, mára azonban globálisan terjeszkedő, közepes méretű vállalattá nőtte ki magát, több mint húsz országban van jelen világszerte. A vállalkozás olyan – a titán-dioxid fotooxidációs tulajdonságát kihasználó – tartós bevonatokat állít elő, amelyek megakadályozzák a különböző kórokozók megtapadását és terjedését. Ezek ma már több millió ember…
Olvass tovább>>Kiegyenlíti a feszültségingadozásokat az E.ON innovációja
Új feszültségszabályozókat helyeztek fel az E.ON hálózatára a Dunántúlon és Pest vármegyében, a 17 innovatív hálózati okoseszközt további kettő követi még tavasszal. A vállalat a közleményében emlékeztet arra, hogy lakossági és vállalati részről is megnőtt a naperőművek létesítésének igénye, a következő időszakban a villamos hálózatra kapcsolódó nagyszámú háztartási napelemes rendszer jelentős kihívás elé állítja a villamosenergia-hálózatok üzemeltetőit. Felidézték, hogy a megújuló energia befogadásának biztosítására az E.ON Hungária csoport 74 milliárd forint értékű hálózatfejlesztési tervet jelentett be, amelynek keretében mintegy 15 ezer különböző nagyságrendű beruházás valósul meg 2026-ig. Mivel a megújuló…
Olvass tovább>>Anthelos Kft.: Új immunkémiai technológia
Új immunkémiai, a többi közt a daganatos és az autoimmun betegségek eddigieknél precízebb felismerését segítő technológiát dolgozott ki uniós támogatással, egy csaknem 160 millió forint összköltségű projekt keretében az Anthelos Kft. – tájékoztatta a Szegeden és Kübekházán működő biotechnológiai cég vezetője. Puskás László elmondta, a 2020-ban létrehozott cég speciális kutatási eszközöket kínál elsősorban a fertőző és életkorral összefüggő betegségek korai felismeréséhez és kezelésének monitorozásához a gyógyszerkutatás és a molekuláris diagnosztika területén működő partnereinek. Hozzátette, hogy ennek érdekében – a kis mennyiségű folyadékoknak a makroszkopikus világban megszokottól eltérő viselkedését kihasználó – mikrofluidikus…
Olvass tovább>>Levegősterilizáló rendszert fejlesztett a GET Kft.
Közhasználatú épületekhez fejlesztett levegősterilizáló, csíraszám csökkentő rendszert, és megteremtette gyártásának infrastrukturális feltételeit a GET Gyártó és Szolgáltató Kft. A társaság közleménye szerint az építőipari beszállítóként világítástechnikai eszközök, berendezések gyártásával foglalkozó magyar tulajdonú vállalkozás a 658 millió forintos projekt részeként fonyódi telephelyein új lemezmegmunkáló üzem- és irodaépületet emelt, automatizált CNC panel hajlítót vásárolt és helyezett üzembe, valamint ISO minőségirányítási rendszereket vezetett be. A társaság az elmúlt évek járványügyi helyzetével indokolta a 461 millió forint európai uniós és hazai pályázati támogatást élvező termékfejlesztést, technológiai beruházást. Az a céljuk, hogy ne csak a kémiai…
Olvass tovább>>Az ABB csatlakozik az Óbudai Egyetem robotikai képzéséhez
Jelentős beruházásokra lesz szükség az élethosszig tartó tanulás támogatásához, hogy a meglévő és a jövőbeli munkaerő boldogulhasson a robotika és az automatizálás korában – hívta fel a figyelmet az ABB Kft. és az Óbudai Egyetem januárban megtartott közös sajtóbeszélgetésén. Az európai vállalatok közel háromnegyede (74 százaléka) és az amerikaiak hetven százaléka tervezi, hogy a globális kihívásokra, a munkaerőhiányra és az üzleti környezetet uraló bizonytalanságra válaszolva haza vagy egy közeli régióba telepíti vissza tevékenységeit, ezáltal növelve ellátási láncának rugalmas állóképességét és piaci jelenlétének fenntarthatóságát – állapította meg az ABB felmérésében (Supply…
Olvass tovább>>Korszerűsítik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem épületeit
Több mint 3,3 milliárd forint uniós támogatásból korszerűsítik a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) gödöllői, kaposvári, keszthelyi és szarvasi gyakorlati oktatást szolgáló épületeit – közölte a felsőoktatási intézmény. Gödöllőn öt épületet korszerűsítenek; hőszigetelnek, nyílászárókat cserélnek, továbbá napelemes rendszert telepítenek, a beruházástól az energiafelhasználás legalább harminc százalékos csökkenését várják. Kaposváron, Szarvason és Keszthelyen két-két épület energetikai korszerűsítését, továbbá a primer energiatermelés fejlesztését végzik el. Közölték, az infrastrukturális és energiahatékonysági beruházások mellett megújul a gyakorlati oktatást segítő digitális infrastruktúra is; számítógéptermeket alakítanak ki és fejlesztenek, továbbá informatikai és audiovizuális eszközöket –…
Olvass tovább>>Az Airbus bemutatta a hidrogénüzemű, környezetbarát hajtóművét
Hidrogénüzemű, üzemanyagcellás, környezetbarát hajtóművet fejleszt az Airbus. A francia repülőgépgyártó vállalat szerint ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép. Az Airbus az évtized közepe felé kezdi meg az üzemanyagcellás hajtómű-rendszer földi és repülési tesztelését. A kísérletekre a ZEROe nevű, a kísérletek bemutatását szolgáló tesztgéppel kerül sor. Az A380 MSN1 típusú, az új hidrogéntechnológiákat tesztelő repülőgépet jelenleg úgy alakítják át, hogy a folyékony hidrogéntartályokat és a hozzájuk tartozó elosztórendszereket is hordozhassa – tájékoztatott az Airbus. A közleményben idézik az Airbus zéró kibocsátású…
Olvass tovább>>Átadták a Hajdu Zrt. napelemparkját Tégláson
Napelemparkot adtak át a Hajdu Hajdúsági Ipari Zrt. téglási telephelyén kedden; a 180 millió forintos beruházás egy több mint 1,6 milliárd forintos fejlesztés részeként valósult meg, amelyhez a Nagyvállalati Beruházási Támogatási Program keretében összességében csaknem 780 millió forint támogatást nyújtott a kormány – közölte Tóth Tibor. A Pénzügyminisztérium államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkára emlékeztetett rá, hogy a kormány 2015-ben indította el a nagyvállalati támogatási programot: az elmúlt év végéig mintegy 250 vállalat kapott több mint 200 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást, a program keretében országszerte csaknem négyezer…
Olvass tovább>>Autóipari mérnökirodát nyit a Thyssenkrupp Automotive Technology Szegeden
Elektromechanikus kormányrendszerek fejlesztését végző mérnökirodát nyit a Thyssenkrupp Automotive Technology Hungary Kft. Szegeden – jelentette be Tagai Dóra, a cég HR-vezetője. Az egység ünnepélyes megnyitóján a szakember azt mondta, a cég elektromos és elektronikai fejlesztőközpontjában Budapesten és Veszprémben 1200 mérnök dolgozik, hozzájuk csatlakoznak majd a szegedi egység munkatársai. A következő három évben a cég több száz mérnököt szeretne felvenni. Ez bizonyítja, hogy a Thyssenkrupp stratégiai befektető, amelynek hosszú távú céljai vannak Magyarországon – közölte a HR-vezető. Joó István, a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) vezérigazgatója kifejtette, a Thyssenkrupp 2015 óta mintegy 150…
Olvass tovább>>Fejlesztette a túró rudi gyártását a Sole-Mizo Marcaliban
A Sole-Mizo Zrt. a túró rudi gyártását érintő, mintegy 300 millió forintos technológiai fejlesztést valósított meg a marcali tejüzemében — közölte a társaság. Közleményükben azt írták: a cég a két évig tartó, a közelmúltban befejezett beruházás részeként új temperáló, keverő berendezést és dekristályosítót helyezett üzembe, s egyebek mellett bővítette raktározási, hűtési, csomagolási kapacitásait. A saját erőből finanszírozott fejlesztéssel a társaság megteremtette a valódi étcsokoládéval bevont túró rudi gyártásának feltételeit – hangsúlyozták. Megjegyezték, hogy a túró rudik bevonatát sokan csokinak hiszik, de a magyarországi boltok polcaira kerülő ilyen termékek 95 százaléka bevonómasszával…
Olvass tovább>>Határ a csillagos ég: űrtechnológiai központot hoznak létre Martonvásáron
Űrtechnológiai központ létrehozását kezdte meg a Remred Kft. Martonvásáron, a mintegy 10 milliárd forintos befektetést igénylő központban komplett kisműholdak és az azokat működtető rendszerek gyártását, összeszerelését, integrációját és tesztelését végzik majd – közölte az űripari vállalat. Tájékoztatásuk szerint a létesítmény közel 70 új, magas hozzáadott értékkel rendelkező munkahelyet teremt, és olyan speciális technológiai hátteret biztosít majd a szakembereknek, amely megfelel a legszigorúbb űripari szabványoknak. A beruházással a Remred célja, hogy a hazai és régiós űrszektorban való hiánypótlás mellett a kisműhold- és rendszerintegráció európai piacának egyik kiemelkedő szereplőjévé váljon – írták a…
Olvass tovább>>Átadták a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt
A Bosch, a technológiák és szolgáltatások vezető szállítója átadta a Bosch Budapest Innovációs Kampuszt, Magyarország legújabb gépjárműtechnológiai fejlesztési központját. A kampusz, melynek építési munkálatai 2018-ban kezdődtek, a Robert Bosch Kft. része, a Budapesti Fejlesztési Központ kampuszának kibővítése. A Bosch 70 milliárd forintos beruházása tovább erősíti Magyarország szerepét a nemzetközi innovációs és ipari együttműködések, valamint a globális járműipari fejlesztések területén. A világszínvonalú budapesti létesítmény átadásán részt vett Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Stefan Hartung, a Robert Bosch GmbH igazgatóságának elnöke és Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban.…
Olvass tovább>>Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem biobankjának tárolórendszereit
Üzembe helyezték a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) biobankjának tárolórendszereit, az intézmény néhány hónapon belül készen áll az első minták fogadására – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a modern, félautomata biobanki tárolórendszert a Spartacus Rák Alapítvány – amelyet 2019-ben hoztak létre a magyarországi rákkutatás támogatására – ajánlotta fel az egyetemnek. A tárolórendszer működtetéséhez az SZTE egy új épületet alakított ki. A műszerek programozása a közelmúltban fejeződött be. A tárolókban 1,8 millió minta fér el, ez a szám azonban a tárolócsövek méretétől függően változhat, akár 3 millióra is növelhető.…
Olvass tovább>>Átadták a Nemzeti Biotechnológiai Laboratóriumot
Antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni terápiák, illetve mRNS-alapú vakcinák fejlesztésével kapcsolatos kutatások folynak majd a Nemzeti Biotechnológiai Laboratórium új épületében, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK). Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese azt mondta, 18 nemzeti laboratórium kialakítása indult el négy területhez – ipar és digitalizáció, kultúra és család, egészség, valamint biztonságos társadalom és környezet – kötődve. A laboratóriumokban közös, hogy széles körű együttműködéssel jelentős szaktudást koncentrálnak, munkájuk pedig a társadalmat érintő globális kihívásokra keresi a választ. A laboratóriumok kialakításának és működésének finanszírozására hazai és uniós forrásokat is fölhasználnak,…
Olvass tovább>>Szervtámogató-kezelést nyújtó központot alakítanak ki Szegeden
Hétmilliárd forintból, kormányzati támogatással szervtámogató-kezelést nyújtó kardiorespiratorikus kiválósági centrumot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a fejlesztés bejelentése kapcsán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, hogy az új központ minden bizonnyal újrapozicionálja majd az SZTE-t és a hozzá tartozó intézményeket is. Rovó László rektor hangsúlyozta, a centrum új utakat nyit meg a kutatás, a gyógyítás és az oktatás területén. Egyben a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ számára is kiváló lehetőségként szolgál, ennek köszönhetően a jövőben még kiemelkedőbb ellátást…
Olvass tovább>>Tízmillió eurós kutatás-fejlesztési programot valósít meg Zalaegerszegen a Bosch
Csaknem tízmillió euró ráfordítással új kutatás-fejlesztési „lokációt” hoz létre Zalaegerszegen a magyarországi Bosch csoport. A vállalat a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódó területen a jövő autóipari technológiáit fejleszti és teszteli. A Bosch lokáció fókuszában a vezetéstámogató rendszerekhez, valamint az autonóm vezetéshez kapcsolódó fejlesztések és tesztelések állnak majd. Ezek közé tartozik a radar- és kamera-alapú rendszerek kivitelezése vagy a LIDAR elvén működő távolságmeghatározás, amely lézer alapú távérzékelésre szolgál – írták a közleményben. Az új lokáción dolgozó szakemberek az elektromos és önvezető járművekhez kapcsolódó munkájuk során részt vesznek az autóipari elektronika, a vezetéstámogató…
Olvass tovább>>