Hamarosan tárgyalja a kormány az elektromos autók, illetve közúti közlekedés elterjesztését célul kitűző programot, a Jedlik Ányos Tervet – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter. A dokumentum elfogadásával az Európai Unió egyik első, minden részletre kiterjedő stratégiai koncepciója születik meg. A közlekedésipar energia-felhasználásának átalakítása gazdasági és környezetvédelmi szempontból is kiemelt célja a kormánynak – hangsúlyozta Varga Mihály az Alkotmány utcai elektromos töltőállomásnál tartott sajtótájékoztatón. A most elkészült Jedlik Ányos Terv ösztönző szabályozási környezetet megteremtésére tesz javaslatot. A koncepció tartalmazza egyebek mellett a zöld rendszám bevezetését és az elektromos járművel közlekedők által igénybe…
Olvass tovább>>Kategória: Jármű-innováció
Az ipari automatizálás jelentősége (x)
Az automatizálás lehetővé teszi, hogy gyorsan, hatékonyan állítsunk elő minőségi termékeket. A matematika, a nanotechnológia és a számítástechnika eredményeinek köszönhetően az utóbbi évtizedekben folyamatosan fejlődött ez a terület, ma már számos gyártási folyamat automatizálható. Jelentős változások zajlanak az ipari automatizálás világában: egyre nagyobb szerephez jutnak az ipari robotok, egyszerűsödik az üzemeltetésük, csökken a helyigényük, már nem igényelnek speciális védőberendezéseket, lézerszkennereket, fényfüggönyöket vagy biztonsági szőnyegeket. Így az ipari robotokat szinte minden gyártási közegben alkalmazhatjuk, és ehhez nem kell új gyártócsarnokot építeni, nem kell egy hatalmas berendezést telepíteni. Ezáltal kis- és középvállalkozások…
Olvass tovább>>Az ACE Telecom rendet tenne a wifi hálózatokban
Az ACE Telecom bemutatta új, wifi hálózatok kiépítésével és üzemeltetésével foglalkozó üzletágát, a WifiZone-t. Az azonos nevű szolgáltatás rendet teremt az eltérő minőségű és azonosítóval rendelkező wifi hálózatok között: egységes és biztonságos hálózatot kínál szállodáknak, éttermeknek és más nagy forgalmú szolgáltató helyeknek. A rendszer része az itthon újdonságnak számító, saját fejlesztésű captive portál, ami a szabályozható felhasználói hozzáférés mellett egyedi direkt marketing eszközként segíti a partnereket megismerni és új, izgalmas módon elérni vendégeiket, látogatóikat. A felhasználók számára a WifiZone kényelmes és biztonságos böngészést biztosít díjmentesen Budapest-szerte. Az okostelefonok és tabletek…
Olvass tovább>>Tízmilliárdos beruházást adott át az EPCOS
A TDK-csoporthoz tartozó szombathelyi EPCOS húszéves történetének legnagyobb volumenű fejlesztése részeként 2015. május 22-én átadta a nemzetközi csoport egyik európai autóelektronikai alkatrészgyártó központját Szombathelyen. A 2013-ban indult és három éven át tartó több mint tízmilliárd forint összértékű fejlesztésnek köszönhetően a jövőben a szombathelyi EPCOS olyan okos autós alkalmazásokhoz fejleszt és gyárt elektronikai alkatrészeket, mint például a teljes kulcs nélküli nyitás és indítás, automatikus távolsági fényvezérlő, optikai parkolást segítő rendszerek, sávelhagyásra figyelmeztető rendszerek, vagy a különféle táblafelismerők. A szombathelyi TDK fejlesztő- és gyártóközpont 14 ezer négyzetméternyi új termékfejlesztési, gyártási, és irodai…
Olvass tovább>>Magyar Innovációs TechShowt rendeznek az Akvárium Klubban
Víztakarékos „okoszuhanyfej”, kerekes székeseket segítő útvonaltervező, multimédia drónshow és agyszenzorokkal vezérelhető csocsó – a digitális ipar hazai újdonságait és legérdekesebb fejlesztéseit ismerhetik meg az érdeklődők kedden a Magyar Innovációs TechShow-n a budapesti Akvárium Klubban. A szervezők tájékoztatása szerint az idén bemutatott innovációk között szerepel például a 5Litres víztakarékos „okoszuhanyfeje”, amelynek segítségével kényelmesen le lehet zuhanyozni az átlagosan használt vízmennyiség egy tizedéből, valamint a Beerides, az utazások alkalmával a reptéren hagyott autók hasznosítását segítő alkalmazás. A látogatók megismerhetik a Route4u-t, amely a kerekes székes közlekedést segíti a felhasználók által automatikusan generált…
Olvass tovább>>Magyar ICT cégek sikere Svájcban
Magyar infokommunikációs cégek részvételével, Let IT Start néven tartott nagy sikerű rendezvényt április 29-én Zürichben az Adler and Gorda Swiss AG. A rendezvény célja az volt, hogy a magyarországi ICT társaságok bemutathassák innovatív termékeiket a svájci piacon. A rendezvény jó alkalmat adott arra is, hogy a bemutatkozó magyar vállalatok előtt B2B platform keretében valós üzleti lehetőségek nyíljanak meg. A magyar résztvevők többek között az automatizált otthonok, mobilfizetés, big data feldolgozás, okos hálózatok és okosmérés témában adtak elő. A rendezvény sikere arra enged következtetni, hogy a magyar cégek svájci piacra hozatala üzleti…
Olvass tovább>>Kizárólag videoszenzorra hagyatkozik a Bosch vészfék-rendszere
Az autóban az automatikus vészfékrendszerek számítanak a leghatékonyabb vezetéstámogató rendszereknek. Csak Németországban a személyi sérüléssel járó ráfutásos balesetek akár 72 százaléka elkerülhető lenne, ha minden járműben elérhető lenne ez a funkció – állítják a Boschnál. A sztereo-videokamera segítségével a Boschnak elsőként sikerült elérnie, hogy megvalósuljon az automatikus vészfékezés – kizárólag a kamerarendszer adatai alapján. Más esetben rendszerint ehhez radarszenzor vagy a radar- és videoszenzor kombinációja szükséges. A Land Rover a Bosch sztereo-videokamerát és az automatikus vészfékrendszert az alapfelszereltség részeként biztosítja az új Discovery Sport modelljében. A rendszer a Bosch…
Olvass tovább>>Mobiltárca alkalmazást indított a Vodafone is
A Vodafone Magyarország partnereivel, az OTP Bankkal és a MasterCarddal közösen elindította gyors, kényelmes és biztonságos mobiltárca alkalmazását a Vodafone Wallet szolgáltatást, amellyel már az induláskor közel 45 ezer terminálnál lehet fizetni Magyarországon a mobiltelefon odaérintésével – jelentette be Alexandre Froment-Curtil, a Vodafone Magyarország lakossági szolgáltatások üzletág vezérigazgató-helyettese. A Vodafone szolgáltatáscsomagjai a Red Mozi, az EU roaming, vagy az Amerikában, Afrikában és Ázsiában is használható Világjegy után a Vodafone Wallet bevezetésével egy újabb, az ügyfelek még tökéletesebb kiszolgálását lehetővé tevő elemmel bővülnek ki. A már az induláskor is az összes hazai…
Olvass tovább>>Bosch: növekedés minden fronton
A Bosch igazgatótanácsának elnöke, Volkmar Denner április 29-én, a németországi Gerlingenben éves nemzetközi sajtótájékoztató keretében ismertette a vállalatcsoport eredményeit és várakozásait. A cégcsoport jól kezdte 2015-öt: az első negyedévben mintegy 13 százalékkal növelte árbevételét, az árfolyamhatások nélkül a növekedés 5,4 százalékot tett ki. Az idei teljes üzleti évre vonatkozóan a technológiák és szolgáltatások nemzetközi szállítója 3-5 százalékos árbevétel-növekedésre számít, azonban – tekintettel a vállalatcsoport globális tevékenységére – az árfolyamhatás miatt a nominális árbevétel-növekedés ennél magasabb lehet. Denner szerint a gazdasági és technológiai stabilitás és az eredmények új piaci területeket…
Olvass tovább>>A rendvédelmi tudásbázis megteremtését is segíthetik a biztonsági célú kutatások
Kutatás-fejlesztés a védelmi, biztonsági és közigazgatási szektorban címmel a biztonsági célú innovációs programokról szóló konferenciának adott otthont a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) az elmúlt héten. A rendezvény megnyitó előadásában Kis Norbert, az NKE továbbképzési és nemzetközi rektorhelyettese rámutatott: az egyetem megalapítása óta alapkérdés az intézmény tudományos autonómiájának meghatározása. Mint az Európai Egyetemek Szövetségének (EUA) a közelmúltban Antwerpenben megrendezett ülésén is elhangzott: az állam szerepe a felsőoktatásban folyamatosan csökken és nő az intézmények autonómiája – mondta az NKE rektorhelyettese. Az viszont már az egyetemek felelőssége, hogy ki is használják az ebben…
Olvass tovább>>Elérkezett az intelligens vezérlés ideje az épületenergetikában
Az épületenergetikai fejlesztésekkel és kivitelezésekkel foglalkozó BITEL Kft. – az elmúlt évek fejlesztési eredményeire alapozva – olyan épületautomatikai rendszert fejlesztettek ki, amely a „mesterséges intelligencia” segítségével észleli a felhasználó igényeit, és ezek alapján optimalizálja a működést az adott épületre. A BITEL szerint a fejlesztés az elérhető megoldásoknál jobb és felhasználóbarátabb energetikai megoldásokat eredményez. Az elkészült rendszer a piaci igények szerint egyszerűen telepíthető és konfigurálható, a mesterséges intelligencia segítségével a felhasználó igényeit képes észlelni, és működését az adott épületre tudja optimalizálni. A konfigurálási–beállítási folyamatot azzal segíti, hogy számos paramétert maga talál ki. A fejlesztők a…
Olvass tovább>>RoboGuard – az önjáró kerületvédelmi megfigyelő robot (x)
A RoboGuard egy mozgékony megfigyelőrobot, mely egysínű pályán mozogva folyamatosan őrjáratozik a védett kerítésvonal mentén, biztosítva a kerítés sértetlenségét. A megfigyelőrobot azonnal képes reagálni a feltételezett behatolási eseményekre, amelyeket a Senstar fejlett kerületvédelmi behatolásjelző rendszerének (PIDS) detektorai észlelnek. A teljes rendszer egy kilométeres kerítésszakasz felügyeletére alkalmas, önjáró robotokból és egymástól egy-két kilométer távolságban elhelyezett dokkoló állomásokból áll. A dokkoló állomás, két szomszédos megfigyelőrobot számára biztosít csereakkumulátort és wifi kommunikációt, valamint feltölti a lemerült akkumulátort. A Roboguard 2 működési móddal rendelkezik: az egyik a normál őrjárati mód, amelynek során a robot…
Olvass tovább>>Önfelfújó és leeresztő gumiabroncsot fejlesztett a Goodyear
A Goodyear a Genfi Nemzetközi Autószalonon mutatta be a TripleTube koncepció alapján készült új abroncsát. A Goodyear Luxemburgban található Innovációs Központjában kifejlesztett abroncs képes önmagát az útviszonyoknak megfelelően felfújni, illetve leereszteni, sokoldalúságot és optimális teljesítményt biztosítva a járművezetők számára. Ez a koncepció-abroncs egy újabb példája, hogy a Goodyear élen jár az innovációk terén – ezt a technológiát a jövőben az autonóm autóknál lehetne alkalmazni, mivel lehetővé teszi, hogy mielőtt az autó behajtana egy kanyarba, az abroncs „előkészítse” erre az alakját. A vállalat egyelőre nem tervezi, hogy a gumiabroncsot piacra dobja.…
Olvass tovább>>Moszkvában is gyártanak majd magyar Evopro-buszokat
Moszkvában közös vállalat jöhet létre kompozit szerkezetű buszok gyártására – tájékoztatta a távirati irodát Mészáros Csaba, az Evopro cégcsoport elnök-tulajdonosa. Mint azt a cégvezető elmondta, hogy a Kompozitok Nanotechnológiai Központja (NCC) nevű orosz céggel meglévő, tavaly októberben létrejött technológiai együttműködésükön kívül, közös vállalkozást is alapítanak. Moszkva kormányzata hitelt nyújt a cégalapításhoz, és szándékaik szerint, hogy évi 200 darab Evopro fejlesztésű autóbuszt rendel. Az Evopro és az NCC feladata, hogy a közös vállalatban minél nagyobb legyen az orosz rész, az úgynevezett hozzáadott érték. Szerinte ez az első időben 20 százalékot…
Olvass tovább>>Kétmilliárdos járműipari projekt indul Vas és Zala megyében
Több mint 1,8 milliárd forintos összköltségű versenyképességi projekt indul Vas és Zala megyében, a járműipari, gépipari és mechatronikai projekt a vállalatok és a felsőoktatás fejlődését egyaránt segíti – adta hírül a távirati iroda. Balaicz Zoltán Zalaegerszeg polgármestere és Vigh László, a térség országgyűlési képviselője közös közleményében hangsúlyozta: a Nyugat-Pannon Járműipari és Mechatronikai Központot (NYPJMK) a kormány 2012 végén kiemelt járműipari központtá nyilvánította. A most induló 1,819 milliárd forint összköltségvetésű projekt a Széchenyi 2020 program keretében, 1,646 milliárd forint központi támogatás segítségével valósul meg, a támogatási szerződést a közelmúltban írták alá. A program célja…
Olvass tovább>>Új innovációs központot épít az Albacomp RI Kft. Székesfehérváron
Új innovációs központot épít az Albacomp RI Rendszerintegrációs Kft. Székesfehérváron: a közel 1,5 milliárd forint összköltségű projekthez mintegy 850 millió forintos uniós támogatást nyertek el. A pénteki bokrétaünnepség alkalmából Minárovits Márton, a cég ügyvezetője elmondta, hogy az Albacomp RI Kft. új innovációs központja négyszintes, négyezer négyzetméteres lesz. Az irodaházban és a hozzá kapcsolódó gyártócsarnokban pedig helyet kap a cég minden kutatás-fejlesztési, back office, kereskedelmi, szolgáltatási, oktatási és gyártási tevékenysége. Minárovits Márton szerint a június 30-ára befejeződő beruházás is jelzi, hogy az idén 30 éves Albacomp maximálisan elkötelezett a kutatás-fejlesztés-innováció irányába. Ismertette, hogy a…
Olvass tovább>>Elektromos autót fejleszt az Apple
Az Apple több száz fős mérnöki gárdával dolgozik elektromos autó kifejlesztésén egy titkos kaliforniai helyszínen – számolt be az appleinsider.com hírportál a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva. A Wall Street Journal hírportálja az ügyben járatos, de magukat megnevezni nem kívánó forrásokat idézve arról számolt be péntek este, hogy Tim Cook, az Apple vezérigazgatója egy évvel ezelőtt indította útjára „Titan” kódnév alatt az elektromos autó fejlesztési projektet. A projketet Steve Zadesky irányítja, aki részt vett az iPod és az iPhone fejlesztésében és a Ford autógyárnál is dolgozott. A szakemberek toborzásában az…
Olvass tovább>>Növekszik az ipari robotok iránti igény
A Nemzetközi Robotikai Szövetség (IFR) adatai szerint világszerte növekvő trendet mutat az ipari robotok iránti igény. 2014-ben a jelentések szerint több mint 200 ezer ipari robotot telepítettek a világon. Ez 15 százalékkal több a 2013-asnál. Jesper Sonne Thimsen, az Universal Robots közép-kelet-európai régiós értékesítési menedzsere szerint: „Optimisták a kilátások a robotizálás globális növekedését illetően. A folyamatot katalizálja többek között a gyártási tervezés modernizációja és a termelési hatékonyság növekedése iránti követelmények, a kis- és középvállalkozások megnövekedett robothasználata, a termelési költségek csökkentése, ahogy az ember-gép együttműködés is. Véleményünk szerint különösképp az együttműködő…
Olvass tovább>>Okos sisakot mutatnak be a CES 2015-ön
Az Ericsson, a Volvo Cars és a védőfelszereléseket gyártó POC olyan újszerű biztonsági technológiát mutat be a Las Vegas-i Nemzetközi Szórakoztatóelektronikai Kiállításon, a CES-en (2015. január 6-9.), mely a világon elsőként összekapcsolja a gépjárművezetőket és a kerékpárosokat. A technológia egy egymással összeköttetésben álló gépkocsi és sisak prototípusból áll, amely kétoldalú kommunikációt hoz létre. Ezen keresztül mind a Volvo vezetőjét, mind pedig a kerékpárost riasztja, ha közel kerülnek egymáshoz, így elkerülhetik a balesetet. A kerékpárosok száma globális szinten változatlanul növekszik, mivel egyre több ingázó ül kerékpárra. Ennek következtében megnőtt a…
Olvass tovább>>Több mint kétmilliárdért fejlesztett Székesfehérváron a Sapa Profiles
Több mint kétmilliárd forintos, 6,9 millió eurós innovációs fejlesztés eredményeként a Sapa Profiles Kft. székesfehérvári gyárában autóipari igényeket kielégítő alumínium présgépet és precíziós megmunkáló gépeket állított üzembe. Frank Lepema, a Sapa megmunkáló üzemének ügyvezető igazgatója a projekt keddi záró rendezvényén elmondta: a pályázati támogatás 2,8 millió euró (több mint 845 millió forint) volt. Hangsúlyozta, hogy a beruházásnak köszönhetően ma már a lehető legmodernebb gépekkel dolgoznak, így olyan nagy gyártók közvetlen alkatrészbeszállítói lehetnek, mint az Audi, a Ford, a Jaguar vagy a BMW. Frank Lepema megjegyezte, hogy a cég jövőbeni sikere…
Olvass tovább>>