Rejtett beírásokat fedeztek fel az imakönyvben, amelyet Boleyn Anna, VIII. Henrik angol király második felesége olvasott kivégzése előtt. Anna volt az első angol királyné, akit kivégeztek, miután bűnösnek találták házasságtörésben, vérfertőzésben és felségárulásban. VIII. Henrik parancsára végezték ki 1536. május 19-én. Hóráskönyve azonban több száz évvel később előkerült William Waldorf Astor gyűjteményéből, aki 1903-ban megvásárolta a Hever-kastélyt, ahol Anna gyerekkorát töltötte. A könyv ma is itt látható. Kate McCaffrey, a kastély volt dolgozója, a Kenti Egyetem végzős hallgatója ultraibolya fény és szövegszerkesztő szoftver segítségével feltárta azoknak a nőknek a nevét, akik…
Olvass tovább>>Év: 2021
Újabb ismereteket szereztek a Tejútrendszer kialakulásáról
Újabb ismereteket szereztek kutatók arról, milyen ütemben alakult ki a Tejútrendszer és hogyan olvadt egybe egy kulcsfontosságú galaxissal. Viszonylag új csillagászati módszerek segítségével azonosították a jelenleg lehetséges legprecízebben mintegy száz vörös óriás korát. Ezen adatok és más információk segítségével a szakemberek kimutatták, mi történt, amikor a Tejútrendszer összeolvadt a körülötte keringő Gaia Enceladus törpegalaxissal mintegy tízmilliárd éve. „Bizonyítékaink arra utalnak, hogy az összeolvadáskor a Tejútrendszer saját csillagai nagy populációját már létrehozta” – mondta Fiorenzo Vincenzo, a tanulmány társszerzője, az Ohio Állami Egyetem kozmológiai és asztro-részecskefizikai központjának munkatársa. Ezen csillagok közül sok…
Olvass tovább>>Algákban termelődő fehérje segített részlegesen visszaadni egy férfi látását
Algákban termelődő fényérzékeny fehérjék segítségével sikerült részlegesen visszaadni egy korábban teljesen vak férfi látását. A Bretagne-ban élő páciensnél, akinek személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra, úgynevezett optogenetikai terápiát alkalmaztak a párizsi Látás Intézet szakemberei – írja a BBC News. A férfinál retinitis pigmentosát – festékes szemideghártya-gyulladást – diagnosztizáltak negyven évvel ezelőtt. Ez a betegség több mint kétmillió embert érint világszerte és bár a teljes megvakulás ritka, a férfi elvesztette a látását két évtizeddel ezelőtt. A terápiának köszönhetően azonban ma már képes érzékelni a fényt az egyik szemével. A szakemberek által alkalmazott módszer az…
Olvass tovább>>Üzembe helyezték az első kvantumkommunikációs csatornát Oroszországban
Üzembe helyezték Oroszország első védett kvantumkommunikációs csatornáját Moszkva és Szentpétervár között – közölte a sajtóval Dmitrij Csernisenko miniszterelnök-helyettes „A kvantumkommunikációs ütemtervet csak tavaly augusztusban írták alá, de máris megvan a konkrét eredmény – a kvantumhálózat, amelyet ma indítottunk be. Oroszország a kvantumtechnológiák fejlesztésében az élmezőnyhöz tartozik, és kvantumhálózatunk első, hétszáz kilométer hosszúságú szegmense a legnagyobb Európában a világon pedig a második” – fogalmaztak a Csernisenko hivatala által kiadott közleményben. A miniszterelnök-helyettes szerint 2024-ig hétezer kilométernyi kvantumhálózatot helyeznek üzembe Oroszországban, a projekt finanszírozása pedig biztosított. Hozzátette, hogy a kormányzati szervek és…
Olvass tovább>>Szaporodásra képes, 24 ezer éves, fagyott organizmusokat találtak Szibériában
Olyan 24 ezer éves, fagyott araszoló kerekesférgeket (Bdelloidea rotifera) találtak orosz kutatók a szibériai permafrosztban, amelyek kiolvasztás után képesek szaporodni. A biológusok szerint a mikroszkopikus méretű, féregszerű lények evolúciós különlegességek, mivel párosodás nélkül boldogultak és szaporodtak évmilliókon át. Most kimutatták, hogy legalább 24 ezer éven át őrződtek meg a szibériai permafrosztban, vagyis az állandóan fagyott talajban, és képesek a reprodukcióra – írja a The Guardian című brit lap online kiadásában. Ezek a többsejtű gerinctelenek kizárólag nőstények. Ismert, hogy ellenállóak a sugárzással és a meglehetősen barátságtalan környezettel – szárazsággal, éhezéssel és…
Olvass tovább>>Akár száz évig is élhet az eleven fosszíliának számító bojtosúszós hal
Akár száz évig is élhet az eleven fosszíliának számító bojtosúszós hal, a coelacanth. Korábban úgy vélték, nagyjából húsz évig él ez a hal, az új kutatások szerint azonban a cápákhoz hasonlóan a százéves kort is megélheti. Francia kutatók múzeumi példányok pikkelyein látható jeleket vizsgálták, ezek a halak évgyűrűihez hasonló információkat rejtenek magukban. A szakértők úgy vélik, hogy a hal élete közepén párosodik és vemhessége öt éven át tarthat – írja a BBC. Ezek az állatok olyannyira veszélyeztetettek, hogy a tudósok csak már kifogott és elpusztult állatokat tudnak megvizsgálni. Korábban a tudósok…
Olvass tovább>>Értékes leletanyag került elő egy ásatáson Berzence váránál
Nagyon értékes leletanyagot találtak a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum munkatársai a Somogy megyei Berzence váránál egy hónapja tartó ásatáson – mondta a munkálatokat vezető régész. Molnár István ismertetése szerint a „szokatlanul gazdag” lelőhelyen különböző kerámiák, három szakállas puska, egy kard és egy Árpád-kori növényi mintás oszlopfő mellett ezüst- és aranypénzek is előkerültek. A pénzek vélhetően valamilyen hadi cselekményhez köthetően meghalt, a várfal tövében mélyen a földben eltemetett négy ember egyikének erszényében voltak – mondta el. Hozzátette, hogy az öt arany közül három I. Mátyás (1458-1490), egy Albert (1437-1439) és egy II. Ulászló…
Olvass tovább>>Az aktív koronavírusok globális összsúlya 0,1 és 10 kilogramm között van
Az aktív koronavírusok globális összsúlyát kalkulálták ki az izraeli Weizmann Tudományosa Intézet és a Kaliforniai Műszaki Egyetem (Caltech) kutatói: eredményeik szerint ez a szám 0,1 és 10 kilogramm között van. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) bemutatott tanulmányukban a szakértők beszámolnak arról, hogyan végezték számításaikat és munkájuk hogyan segítheti annak megértését, mit történik az emberi szervezetben a vírusfertőzés hatására – írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Egyetlen SARS-CoV-2 vírus súlya nagyjából egy femtogramm, vagyis a gramm ezerbilliomod része. A szakértők rézuszmajmokkal végzett vizsgálatok adatait vették alapul, melyek azt mérték, hogy egy fertőzés…
Olvass tovább>>Bemutatták a kínai marsjáró első felvételeit
Bemutatta a kínai Csu-zsung marsjáró által készített első felvételeket a kínai nemzeti űrhivatal. A Global Times című kínai lap beszámolója szerint egy 360 fokos panorámaképen, amelyet a marsjáró terepnavigációs kamerája rögzített, mielőtt a rover elhagyta volna a leszálló platformot, az látható, hogy a leszállás helyén egyenletes a talaj. A távolban a Mars horizontja tűnik fel. A terepnavigációs kamera a vörös bolygó felszínéről is készített képet. A felvételen a Mars felszíne viszonylag egyenletesnek tűnik, a talajon különböző méretű kövek láthatóak. A marsjáró a leszálló platformot is lefényképezte csaknem hatméteres távolságból. A kínai…
Olvass tovább>>Nem kacsint, de hunyorog a Tejútrendszer központjában felfedezett óriáscsillag
A Nap tömegénél százszor nagyobb, hunyorgó óriáscsillagot talált a tejútrendszer központjában egy nemzetközi csillagászcsoport. Teleszkópos megfigyeléseik szerint a 25 ezer fényévre lévő hatalmas csillag fénye 97 százalékkal elhalványul pár száz nap alatt, majd lassan visszatér eredeti fényessége. A váratlan és drámai elsötétedést valószínűleg egy keringő bolygó vagy egy olyan társcsillag okozhatja, amely körül nem átlátszó porkorong van és amely elhalad az óriáscsillag előtt, akadályozva, hogy annak fénye eljusson a Földre – írja a The Guardiann. Az óriáscsillag „hirtelen előtűnt valahonnan” – mondta Leigh Smith, a Cambridge-i Egyetem Csillagászati Intézetének kutatója a…
Olvass tovább>>A középkor nevetségesen hosszú orrú cipői bütyköt okoztak
Brit kutatók összefüggést találtak a középkorban népszerű, olykor nevetségesen hosszú orrú cipők és a kellemetlen bütykök megszaporodása között – olvasható a The Guardian című brit napilap online kiadásában. A bütyök – hallux valgus – a nagylábujj alappercének kinövését jelenti. Tanulmányok szerint egyesek genetikailag is hajlamosabbak lehetnek a lábfej ilyenfajta deformitására, amelynek kialakulásához vagy súlyosbodásához a magassarkú és a hegyes orrú cipők is hozzájárulhatnak. A paszternákformájú lábbelik – poulaine-ek – a XIV. században váltak széles körben elterjedté Angliában, idővel abszurd orrhosszokat elérve. A Londoni Múzeum szerint 1394-ben egy eveshami szerzetes arról…
Olvass tovább>>A tudományba való befektetésekre szólított fel az UNESCO
A növekvő válságok küszöbén a tudományba való befektetésekre szólított fel az ENSZ Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Szervezete (UNESCO) öt évente kiadott jelentésében a tudomány és a tudománypolitika helyzetéről. 2014 és 2018 között 19 százalékkal nőttek a tudományra való ráfordítások világszerte és 13,7 százalékkal emelkedett a tudósok száma. Ezt a tendenciát tovább erősítette a koronavírus-járvány – olvasható a szervezet honlapján közzétett Versenyfutás az idővel az okosabb fejlesztésért című jelentésben. A számok azonban jelentős egyenlőtlenségeket takarnak: csupán két ország, az Egyesült Államok és Kína az, ahol a növekedés jelentős volt, ezek tették…
Olvass tovább>>A BME új innovációs negyedet alakít ki Budapesten
Új innovációs negyedet alakít ki a fővárosban, az Infopark környékén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) – közölte az egyetem. Az új épületfejlesztéseket, kutatásiinfrastruktúra-fejlesztést, K+F+I programok megvalósítását és szervezetfejlesztést magában foglaló innováció az egyetem Science Park elnevezésű infrastruktúra- és szervezetfejlesztési programjában valósul meg, amelynek költségvetése több tízmilliárd forint. A program célja, hogy létrehozzák a BME Innovációs és Fejlesztési Központját, kiépítsék a magyarországi egyetemek közül elsőként a saját kísérleti 5G hálózatot, és további nagyvállalati együttműködésekkel biztosítsák a kutatások eredményeinek felhasználását, valamint, hogy 2021. szeptember végére át tudják adni Balatonfüreden a…
Olvass tovább>>A terhesség alatt szedett paracetamol a hiperaktivitás és az autizmus tüneteit okozhatja a gyerek korai éveiben
Összefüggést talált a terhesség alatt szedett paracetamol és a gyereknél kialakuló figyelemhiányos hiperaktivitás (ADHD) és autizmus spektrum zavarok (ASD) tünetei között egy több mint hetvenezer gyerek adatait vizsgáló, hat európai kohorszvizsgálaton alapuló kutatás. A European Journal of Epidemiology című tudományos folyóiratban megjelent kutatás a barcelonai Globális Egészségügyi Kutatóintézet (ISGlobal) vezetésével készült. Összességében a szakértők 73 881 gyerek adatait elemezték, az információk a paracetamolnak a magzati korban vagy a születés után való kitettségre, az ASD vagy ADHD legalább egy tünetére vonatkoztak. A kohorszvizsgálattól függően az anyák 14-56 százaléka szedett paracetamolt várandóssága alatt…
Olvass tovább>>Megalakult a Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület
Az éghajlatváltozással kapcsolatos legújabb tudás és kutatási eredmények magyarországi vonatkozásait szeretné összegezni tudományos értékelő jelentésekben a frissen megalakult Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (HuPCC), amely áprilisra tervezi első tudományos konferenciáját. A HuPCC az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) nemzeti szintre honosított tudományos tanácsadó fórumaként jött létre – közölték az egyesület keddi online sajtótájékoztatóján a HuPCC vezetői. Ürge-Vorsatz Diana alelnök hangsúlyozta, hogy az éghajlatváltozás rendkívül összetett terület, ezért szükség volt egy olyan szervezetre, amely összeszedi a témában elérhető rengeteg információt, ezzel a céllal alakult meg az IPCC mintegy 30 évvel ezelőtt. Az…
Olvass tovább>>Magyar-svéd kutatócsoport igazolta egy új részecske, az Odderon létezését
Csaknem fél évszázadnyi kísérletezés után négy magyar és egy svéd kutatónak az eddig mért adatok elemzése alapján sikerült bizonyítania egy rendkívül tünékeny részecske, az Odderon régóta feltételezett létezését – hangzott el a felfedezésről beszámoló hétfői online sajtóeseményen. A Wigner Fizikai Kutatóközpont, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézete, az ELTE és a svédországi Lundi Egyetem kutatói igazolták a CERN LHC mérései alapján az Odderon létezését. Az eredményből számos hasonló, összetett részecske létezése is következik, így új fejezet nyílhat az erős kölcsönhatás vizsgálatában – emelte ki Csörgő Tamás fizikus, a…
Olvass tovább>>Tintahalbébiket küldenek a Nemzetközi Űrállomásra
Tintahalbébiket küld az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), amelyeknek fontos szerepe lesz az űrutazás hatásainak vizsgálatában – számolt be róla a BBC News. Az amerikai űrkutatási hivatal több mint száz apró tintahalat és ötezer mikroszkopikus állatot indít útnak magyar idő szerint az esti órákban az űrállomásra. Az élőlények és a kutatáshoz szükséges eszközök a Space X Falcon 9 rakétájával érnek célba. A kísérletekkel az űrutazás hatásait akarják vizsgálni az űrállomáson. A 128 tintahalbébit azért választották a kísérlethez, mert a tintahalak immunrendszere hasonló az emberéhez. A NASA szerint a…
Olvass tovább>>Kutatók magyarázatot találtak az atommaghasadáskor fellépő forgó mozgás kialakulására
A debreceni Atommagkutató Intézet (Atomki) részvételével egy nemzetközi kutatócsoport megoldást talált arra a 40 éve fennálló rejtélyre, hogy miért forognak maghasadás után a hasadványtermékek akkor is, ha az anyamag nem forgott. A maghasadás vizsgálata ugyan nagy múltra tekint vissza, mégis vannak eddig fel nem tárt, izgalmas jelenségek ebben a témában – olvasható az Atommagkutató Intézet közleményében. Mint írják, az egyik ilyen a hasadványok pörgő mozgásának eredete. Egy kettéhasadt mag mindkét fele forog még akkor is, ha a szülőmag nem forgott. Ez a jelenség több mint 40 éve ismeretes, de ezidáig…
Olvass tovább>>Megvalósulhat az Alfa holdbázis
Egy nemzetközi tudományos holdbázis létrehozásáról jött létre orosz-kínai kormányközi memorandum Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz és Csang Ko-csien, a Kínai Nemzeti Űrhivatal vezetőjének kedden megtartott videokonferenciáján. A Roszkoszmosz közleménye szerint a dokumentumot a két ország közötti űrkutatási egyezmény alapján készítették elő. Az orosz kormány február 12-én tett javaslatot a memorandum aláírására, az erről szóló rendeletet Mihail Misusztyin miniszterelnök írta alá. A Roszkoszmosz január 25-én közölte, hogy kilép a Gateway elnevezésű amerikai holdkutatási projektből, mivel meglátása szerint ezen belül az együttműködés nem az egyenlőség elvei szerint alakul, de kész a szakmai párbeszéd…
Olvass tovább>>Az aszály hatásait csökkentő megoldáson dolgozik a SeqOmics Kft.
A vetőmagoknál és a palántáknál egyaránt alkalmazható, az aszály hatásait csökkentő megoldáson dolgozik a mórahalmi székhelyű SeqOmics Kft., a projekt mintegy 212 millió forint támogatást nyert a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal pályázatán – közölte a társaság. A közlemény szerint az elmúlt évtizedekben az aszályos időszakok száma és intenzitása drámaian emelkedett Európában. Az előrejelzések szerint Magyarországon a nyarak egyre melegebbek lesznek, és a csökkenő nyári csapadékmennyiség mind gyakrabban okoz vízhiányos időszakokat. A kedvezőtlen hatások okozta veszteségek mérséklésére, megelőzésére elsősorban a klimatikus szélsőségeknek jobban ellenálló növényfajták nemesítése, valamint új termesztéstechnológiai…
Olvass tovább>>