Sacconometria: ötszáz milliárd korall élhet a Csendes-óceánban

korall

Ötszáz milliárdra becsülik a Csendes-óceánban élő korallok számát ausztrál kutatók, akik a virágállatok kipusztulásának kockázatát is újraértékelték a friss számadatok fényében. A szakemberek több mint háromszáz korallfaj populációinak méretét becsülték meg a Csendes-óceánban, Indonéziától Francia Polinéziáig. A kutatók a korallzátonyokat jelölő térképekre és a korallkolóniák megszámlálására alapozták az eredményeiket – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. „Becslésünk szerint nagyjából ötszáz milliárd korall él a Csendes-óceánban. Nagyjából ugyanennyi fa lehet az Amazonas-medencében, vagy madár a világon” – mondta Andy Dietzel, az ausztráliai James Cook Egyetem munkatársa, aki a tanulmány vezető szerzője volt.…

Olvass tovább>>

Annyi a hárpiáknak

Harpia harpiya

Csaknem a nullával egyenlő az esélye a világ egyik legnagyobb sasfajának arra, hogy túlélje a gyorsuló erdőirtást Amazóniában – állapították meg brit kutatók. A Kelet-angliai Egyetem kutatói a brazíliai Mato Grosso államban figyelték meg kamerákkal a hárpia (Harpia harpiya) 16 fészkét és arra jutottak, hogy az erdőktől megtisztított területeken hiányossá vált a főleg majmokkal és lajhárokkal, vagyis az erdők lombkoronájában élő állatokkal táplálkozó faj étrendje, sőt fiókák pusztultak el a megfelelő élelem hiánya miatt. A hárpiának, a világ egyik legnagyobb ragadozójának Amazónia az utolsó erőssége, itt él populáció kilencven százaléka. Márpedig…

Olvass tovább>>

Új típusú akkumulátoros energiatárolót fejleszt az Alteo

Alteo

Csaknem 228 millió forint vissza nem térítendő és 250 millió forint visszatérítendő európai uniós támogatásból indított kutatási projektet az Alteo Nyrt., az energiaszolgáltató új típusú akkumulátoros energiatárolót fejleszt. A társaság csütörtöki közleménye szerint a projekt keretében az Alteo a Kazincbarcikai Fűtőerőmű területén építi fel a második energiatárolóját, öt megawattos teljesítménnyel. A kazincbarcikai akkumulátoros energiatároló kialakítása ugyanakkor eltér a jelenleg működő sztenderd piaci megoldásoktól. A beruházás különlegessége, hogy nagy teljesítményű, energiatárolóra optimalizált akkumulátorok mellett elektromos autókhoz gyártott akkumulátorokat is beépítenek a rendszerbe – hívták fel a figyelmet. A pályázat keretében végzett…

Olvass tovább>>

Római kori kivégzések áldozatainak maradványait tárták fel Angliában

csontváz

Lefejezett holttestek egy csoportjára bukkantak egy temetkezési helyen Angliában, az áldozatok valószínűleg római kori kivégzések áldozatai – közölték brit régészek. A szokatlanul nagyszámú lefejezett holttestre egy egykoron katonai ellátmányt biztosító gazdaság területén bukkantak a cambridgeshire-i Somershamban. Több áldozat térdelt, amikor hátulról karddal lefejezték – adta hírül a BBC honlapja. Az áldozatok 33 százalékát kivégezték – közölte Isabel Lisboa régész. A régészek három temetőt tártak fel 52 sírral, amelyekből 17-ben volt lefejezett áldozat. Egyiküket, egy idősebb nőt még halála előtt meg is kínozták vagy halála után megcsonkították. Az áldozatok fejét lábfejükhöz vagy…

Olvass tovább>>

Expedíció indul jövőre Shackleton hajójának felkutatására

Ernst Shackleton

Expedíció indul jövőre a sarkkutató Ernest Shackleton 1915-ben a Weddell-tengeren elsüllyedt Endurance nevű hajójának felkutatására – számolt be a vállalkozásról a The Guardian brit napilap online kiadása. Shackleton hajójának holléte az egyik legnagyobb tengeri rejtély azóta, hogy a hajó 1915-ben a déli-sarki jég fogságába került és elsüllyedt. A sarkkutatás hőskorának ezt a jelképét sokáig lehetetlennek tartották megtalálni a szélsőséges antarktiszi környezet, „az ördögi körülmények” miatt, ahogy annak idején Shackleton jellemezte őket. Egy nagyszabású tudományos expedíció azonban arra vállalkozik, hogy felkutassa a roncsot, felmérje állapotát és lefilmezze. Az Endurance22 a jövő év…

Olvass tovább>>

Befejeződött a 29. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat

innováció

A Magyar Innovációs Szövetség 29. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot  a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával  az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával együttműködve. A 2021. február 10-i határidőre 69 pályázatot küldtek be a gazdasági társaságok. A legnépszerűbb szakterületek az informatika és szoftver, az agrárium és az egészségipar voltak. A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága, mely neves szakemberekből, professzorokból állt, testületileg, titkos szavazással hozta meg a végleges döntést, és választotta ki a 2020.…

Olvass tovább>>

Baktériumölő bevonatot fejlesztettek ki portugál tudósok

kurkumin

Olyan bevonatot fejlesztettek ki a portugál Coimbrai Egyetem (UC) tudósai, amely még a legellenállóbb baktériumokat is elpusztítja 15 perc alatt. Olyan anyagot kerestek, amellyel „biztonságosan és hatékonyan megelőzhetők és legyőzhetők a kórházi fertőzések”. Az új, intelligens bevonat nagy antimikrobiális hatékonysággal bír, melyet fehér fénnyel lehet aktiválni, emberre ártalmatlan – írta hétfői közleményében az UC. A tudósok kationos polimerek új generációját fejlesztették ki és tesztelték, amelyek különböző baktériumok elleni antimikrobiális tulajdonságokkal rendelkeznek, és a kurkuma egy vegyületén, a kurkuminon (képünkön) alapuló fényérzékenyítő anyaggal kombinálták őket. „Amikor fehér fény alatt egyesítettük őket,…

Olvass tovább>>

Drasztikusan csökkentette a dengue-lázas esetek számát a vírust terjesztő szúnyogok megfertőzése

Wolbachia

Hetvenhét százalékkal csökkent a dengue-lázas esetek száma egy úttörő vizsgálatban, amely során a kutatók baktériummal fertőzték meg a vírust terjesztő szúnyogokat. Fél évszázaddal ezelőtt még kevesen hallottak a dengue-lázról, 1970-ben mindössze kilenc ország küzdött súlyos járványkitöréssel, ma már azonban évente 400 millióra rúg a fertőzések száma – írja a BBC hírportálja. A dengue-lázat „csonttörő láznak” is nevezik, mivel erős fájdalmat okozhat az izmokban és a csontokban. Az indonéziai Yogyakartában végzett mostani vizsgálatban Wolbachia (képünkön) baktériumokkal fertőzték meg a szúnyogokat. A kutatók egyike, Katie Anders „természetes csodatevőnek” nevezte ezeket a mikroorganizmusokat, amelyek nem…

Olvass tovább>>

Peking és Moszkva nemzetközi partnerekkel folytatná a Hold-kutatást

holdutazás

Nemzetközi partnerekkel közösen folytatná a Hold-kutatást Kínai és Oroszország a nemzetközi Hold-kutatási állomáson (International Lunar Research Station, ILRS) – adta hírül a Hszinhua kínai állami hírügynökség, miután a két ország űrhatóságai közös tájékoztatót adtak ki a projektről. A Kínai Nemzeti Űrügynökség (CNSA) és a Roszkoszmosz szerdán, az interneten tette közzé ezzel kapcsolatos felhívását. A tervezett ILRS projektről a két hatóság által kiadott tájékoztató egyebek mellett a projekt tudományos célkitűzéseit, módszertani megközelítéseit, valamint együttműködési területeit és lehetőségeit ismertette. A projektet három fázisra osztották. Az első, 2021 és 2025 közötti szakasz fókuszában a…

Olvass tovább>>

Átadták a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat

Innovációs Nagydíj 2020 nyertesei

Átadták a 2020. évi Magyar Innovációs Nagydíjat és innovációs díjakat szerdán az Innovációs és Technológiai Minisztériumban (ITM), a nagydíjat a Richter Gedeon Nyrt. kapta a Terrosa új bioszimiláris magyar gyógyszer megalkotásáért. Schanda Tamás, az ITM parlamenti és stratégiai államtitkára az ünnepségen hangsúlyozta: a kihívásokra a megfelelő válasz a folyamatos innovációban, a patrióta gazdaságban rejlik. Kijelentette: bebizonyosodott, hogy a járvány miatti súlyos helyzetben fontos a stabil gazdasági háttér, a szuverén nemzeti politika, az összefogás, és a patrióta gazdaság. A kormány a gazdaság védelmének, és újraindításának számtalan eszközével élt, az oltásoknak köszönhetően…

Olvass tovább>>

Dinoszauruszok kihalása: az aszteroida csak feltette az íre a pontot

dinoszaurusz

Mielőtt a 66 millió éve becsapódott aszteroida eltüntette őket a Földről, a dinoszauruszok száma már hanyatlóban volt – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A Nature Communications című tudományos lapban bemutatott eredményeik szerint az aszteroidabecsapódás okozta hirtelen kihalás előtt már nagyjából tízmillió éve csökkenőben volt a dinoszauruszok száma – írja a PhysOrg.com tudományos-ismeretterjesztő hírportál. „Átnéztük a 150-66 millió évvel ezelőtti kréta kor hat legnagyobb létszámú dinoszauruszcsaládját és azt találtuk, hogy fejlődtek, terjedtek és nyilvánvalóan sikeresek voltak. Majd 76 millió évvel ezelőtt hirtelen visszaesés mutatkozott. Kihalási arányuk megnövekedett, egyes esetekben az új…

Olvass tovább>>

Hiánypótló: elkészült az első magyar hangyanév-katalógus

hangya

Elkészítették az első magyar hangyanév-katalógust az Ökológiai Kutatóközpont (ÖK) kutatói, ezzel immár a 126 magyarországi hangyafaj mindegyikének lett magyar elnevezése. A hangyafélék családja talán a legismertebb, a legtömegesebb és az egyik legnagyobb ökológiai jelentőségű rovarcsoport, ennek ellenére a legtöbb magyarországi fajnak eddig nem volt egyedi és következetes megjelölése a magyar nyelvben. Az ÖK munkatársai most orvosolták ezt a hiányosságot: a korábban magyarul el nem nevezett fajoknak nevet adtak, továbbá felülvizsgálták és szabadon elérhető katalógus formájában összegezték az összes hazai hangyafaj köznyelvi nevét. „Aminek nincs neve, az nem is létezik, vagyis…

Olvass tovább>>

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek lebontani a műanyagokat

tehén szarvasmarha

A szarvasmarhák gyomrában élő baktériumok képesek a műanyagok lebontására is – ezt állapította meg egy most publikált kutatás. Az 1950-es évek óta több mint nyolcmilliárd tonna műanyagot állítottak elő a világon, főleg csomagolást, egyszer használatos dobozokat, eszközöket és palackokat. Ennek eredményeként a műanyagszennyezés mindenütt jelen van, az emberek akaratlanul is fogyasztják és belélegzik a mikroműanyag-részecskéket. Az elmúlt években a kutatók azon dolgoztak, hogy felhasználják a baktériumok azon képességét, hogy lebontják a hosszú életű anyagot. Egyes mikrobák képesek lebontani a természetes poliésztert, amely például a paradicsom vagy az alma héjában található.…

Olvass tovább>>

A tüdődaganatok 70 százaléka korai stádiumban kimutatható CT-vel egy brit kutatás szerint

tüdő röntgen

A brit állami egészségügyi szolgálat (NHS) számára készült kutatás szerint a tüdő rákos daganatainak hetven százaléka korai stádiumban kimutatható CT-vizsgálattal – számolt be a The Guardian. A kutatók szerint sok ezer ember életét lehetne évente megmenteni a CT-szűréssel. A dohányzók és a leszokott dohányosok szűrése ugyanis még kezdeti stádiumában kimutathatná a tüdőrákot, amely Nagy-Britanniában a vezető halálokok közé tartozik. Az országban évente 48 ezer új tüdőrákos esetet diagnosztizálnak. A betegség miatt évente 35 ezren hunynak el. A szakértők azt kérik a brit kormánytól, hogy tegye rutinná a dohányosok és leszokott dohányosok…

Olvass tovább>>

Ezer éves tyúktojást találtak Izraelben

Javne tyúktojás

Ezer éves tyúktojást találtak Izraelben – jelentette a The Jerusalem Post. A szinte teljesen épen megőrződött tojás a világon eddig megtalált egyik legősibb hasonló lelet. A tojás héja kicsit megrepedt, a fehérje kifolyt belőle, de a sárgájának egy része megmaradt és genetikai kutatások alapjául szolgálhat. Az ország Földközi-tengernél lévő tengerpartjának déli szakaszánál, a Javnében folyó ásatásokon bukkantak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) régészei az értékes maradványra. Noha már korábban is leltek tojáshéjmaradványokat, többek közt Jeruzsálemben, Caesareában vagy Apollóniában, de a törékeny tojáshéj miatt teljes egészében szinte sehol sem maradt meg ez…

Olvass tovább>>

Közeli felvétel készült a Jupiter legnagyobb holdjáról, a Ganymedesről

Ganymedes

Közeli felvételeket készített a Jupiter legnagyobb holdjáról, a Ganymedesről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno nevű űrszondája. A felvételek mintegy ezer kilométeres távolságból készültek. Az elmúlt két évtizedben nem volt ilyen közel űreszköz ehhez az égitesthez – írtja a BBC hírportálja. A Ganymedes a Jupiter négy, Galilei által felfedezett holdjának (Galilei-holdjának) egyike és a legnagyobb a Naprendszerben. A Juno felvételén különleges részletességgel látható a hatalmas hold sok ütést kapott és repedezett felszíne. A képeket összehasonlítják az amerikai űrügynökség Galileo (1995-2003) és Voyager (1979) szondájának felvételeivel, hogy megállapítsák, történtek-e változások. „Ez a…

Olvass tovább>>

Teljes a zűrzavar: a sötét anyag hiányát azonosították egy galaxisban

NGC1052-DF2 galaxis

A sötét anyag minden kétséget kizáró hiányát azonosította az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA Hubble űrteleszkópja egy ultradiffúz galaxisban (UDG) – adta hírül a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő portál. Az NGC1052-DF2 jelű galaxis távolságát minden eddiginél pontosabban sikerült meghatároznia a Zili Shen és Pieter van Dokkum, a Yale Egyetem kutatói és Shany Danieli, a NASA munkatársa vezette nemzetközi kutatócsoportnak. A távolság pontos meghatározása döntő jelentőségű a galaxis fizikai jellemzőinek becslésében, és így a sötét anyag hiányának megállapításában – mondta Danieli. Az Astrophysical Journal Letters című tudományos lapban bemutatott tanulmány a Hubble űrtávcső által…

Olvass tovább>>

Mozart zenéje jót tesz, Haydn-é árt az epilepsziásoknak

Mozart

Antiepileptikus hatással van az agyra Mozart zenéje, és lehetséges kezelést jelenthet az epilepsziás rohamok megelőzésére egy új kutatás szerint, amelyet az Európai Neurológiai Akadémia 7. virtuális kongresszusán mutattak be. A kutatók szerint a zene akusztikus sajátosságai idézik elő ezt a hatást. Az osztrák zeneszerző híres két zongorára írt szonátájának (k448) hallgatása 32 százalékkal csökkentette az epileptiform kisüléseket. Ezek az agyi elektromos hullámok okozhatják az epilepsziás rohamokat, amelyek ideiglenesen hatással vannak az agy működésére. A csehországi Brnóban lévő Masaryk Egyetem és Szent Anna Kórház Epilepsziás Centrumának professzora, Ivan Rektor vezette kutatócsoport…

Olvass tovább>>

Átadták az innovációs szövetség ifjúsági tehetségkutató versenyének elismeréseit

Átadták a 30. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny elismeréseit kedden a Magyar Tudományos Akadémia székházában. A Magyar Innovációs Szövetség 2020/2021. évi versenyén 4 első, 4 második, és 3 harmadik helyezettet díjaztak, 11 pályázatot kiemelt dicséretben, további 44 pályázatot pedig dicséretben részesítettek, elismerték továbbá a tanárok és középiskolák tehetséggondozó tevékenységét is. Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter köszöntőjében hangsúlyozta, hogy Magyarországon a Nemzeti Tehetség Program is támogatja a fiatal tehetségeket, ennek forrása az idén 3,6 milliárd forint a központi költségvetésből és a személyi jövedelemadó 1 százalékának felajánlásából, jövőre pedig…

Olvass tovább>>

Harmadával csökkenthetik idén kutatás-fejlesztési költségeiket a hazai vállalatok

Birkner Zoltán

Az adókedvezmények megfelelő felhasználásával a kutatás-fejlesztési költségeik közel harmadát is megspórolhatják a hazai cégek – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az EY közös közleményben. A közlemény szerint az ezredforduló óta több mint hatszorosára nőtt Magyarországon az állami kutatás-fejlesztési (K+F) ráfordítások összege. A kormány 2021-ben 182 milliárd forintot szán hazai forrásból K+F-re, ebből a vállalatok számára pályázatokon keresztül 76 milliárd forint érhető el. „Még sosem álltak rendelkezésre olyan nagy mértékű pénzügyi források az innováció fellendítésére Magyarországon, mint amiket a kormányzat jelenleg biztosít a piaci…

Olvass tovább>>