Bemutatták Berlinben a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztémát

mesterséges intelligencia

A berlini magyar nagykövetség rendezvényén mutatkozott be a magyar mesterséges intelligencia ökoszisztéma. „Cél, hogy együttműködéseket alakítsunk ki a magyar és német ökoszisztémában működő kutatóintézetek, egyetemek és gazdasági társaságok között” – nyilatkozta Bódis László, a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára. A rendezvényen Györkös Péter nagykövet tartott bevezetőt, majd Bódis beszélt arról, mekkora potenciált jelent a magyar gazdaság számára a mesterséges intelligencia ökoszisztéma ügye, illetve ez miként illeszkedik az innovációs stratégiákba. Német részről kutatóintézeti vezetők, egyetemek szakmai és gazdasági szervezetek képviselői vesznek részt az eseményen. A találkozón bemutatkozott a…

Olvass tovább>>

Kristályokat fedeztek fel egy fiatal csillag korongjában

EX-Lupi csillag kristály

Kristályokat sikerült újra felfedezni a James Webb-űrtávcsővel egy fiatal csillag korongjában a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének (CSFK CSI) munkatársai által vezetett nemzetközi kutatócsoportnak. A kutatók az EX Lupi jelű fiatal csillag korongját vizsgálták a James Webb-űrtávcső MIRI műszerével (Mid-Infrared Instrument, közép-infravörös berendezés). A műszer kivételes érzékenységének köszönhetően sikerült azonosítani az EX Lupi 2008-as kitörésekor létrejött kristályos szilikátokat, valamint az élet kialakulásához szükséges gázmolekulák – többek között szén-monoxid és vízpára – jeleit is észlelték a csillag korongjának infravörös színképében. A korábban már megfigyelt és most újra azonosított…

Olvass tovább>>

Feltérképezték az ayahuasca-főzet agyműködésre gyakorolt hatását

ayahuasca hatása az agyra

Erős hatást gyakorol az agy több, nagy fejlettségű funkciókért felelős részére is, köztük például az összetett döntéshozatalért és a képzelőerőért felelős területekre az ayahuasca tudatmódosító hatású főzet – írta Guardian. Az ayahuasca-főzetet az emberiség már legalább ezer éve ismeri és használja. Az amazóniai őserdőben honos Banisteriopsis caapi nevű növény indájából és a Psychotria viridis nevű cserje leveleiből készítik. A főzet fogyasztói erőteljes hallucinációkról számolnak be, és gyakran azt mesélik, hogy halálközeli élményeket éltek át, másvilági lényekkel találkoztak, és alternatív valóságokba tettek – az életüket aztán sokszor gyökeresen átalakító – utazásokat.…

Olvass tovább>>

A radioaktív izotópok szupernóva-robbanások lökéshullámain érkeznek a Földre

A Tejútrendszer elemeinek eredetével foglalkozó kutatók új részleteket tártak fel azzal kapcsolatban, hogy miként jutnak el egyes elemek a Földre: egy nemzetközi kutatócsoport legújabb, számítógépes modellek segítségével végzett vizsgálatával arra jutott, hogy a neutroncsillagok ütközésekor létrejött nehéz elemek képesek más szupernóvák lökéshullámain „átszörfözni” a galaxisunkon egészen a Földig. Az eredményeket bemutató tanulmány, amely a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársainak vezetésével, az angliai Hertfordshire-i Egyetem kutatóinak együttműködésében készült, a The Astrophysical Journal című tudományos lapban jelenik meg a közeljövőben – közölte a CSFK. „Amellett, hogy megértettük,…

Olvass tovább>>

Régi elméletet dőlhet meg az őskőkorszaki kőeszközökkel kapcsolatban

Paranthropus

Kérdéseket vet fel egy újonnan feltárt őskőkorszaki pattintott kőeszközkészlet azzal kapcsolatban, hogy pontosan melyik emberelőd-nemzetség találhatta fel ezeket a típusú szerszámokat – közölte a Guardian. Az eddig ismert legrégebbi pattintott kőeszközökre Kenyában bukkantak, ezek az úgynevezett olduvai típusú eszközök, amelyeket húsfeldolgozásra és növények apróra törésére használhattak. Ezek megjelenését az emberi evolúció egyik mérföldkövének tartották, és mindeddig úgy gondolták, hogy ez a technológia őseink találmánya volt. A legújabb régészeti feltárások során azonban a szóban forgó kőeszközök mellett egy pár nagy méretű őrlőfogra bukkantak, amely az ember evolúciós fájának egyik mellékágán elhelyezkedő,…

Olvass tovább>>

Rejtélyes tenyérnyomot találtak a Jeruzsálem körüli várárok feltárásakor

Izrael, tenyérnyom

Rejtélyes, a középkorban kőbe vésett tenyérnyomot találtak a Jeruzsálem körüli száraz várárok feltárásakor az izraeli régészek – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A rejtélyes tenyérnyomot a vízzel soha fel nem töltött egykori várárok falán találták, amely az 1099-es keresztes hódítás előtti muszlim időkben Jeruzsálem várfalait kívülről biztosította. A mai várfal melletti I. Szulejmán szultán utcában felújítják az útfelületet, és a munkálatok során régi korok építészeti nyomaira leltek, és ezért ki kellett hívni a régészeket, akik egy, a X. században már fennálló, de talán korábban épített száraz árok maradványait tárták fel.…

Olvass tovább>>

A beporzók pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka a világon

Méh

A beporzó rovarok pusztulásának számlájára írható az idő előtti halálozások egy százaléka, mintegy félmillió haláleset a világon – idézte egy új kutatás becsléseit a The Guardian. A mezőgazdasági termények háromnegyedének szüksége van a beporzásra, ám sok rovarfaj egyedszáma drámainak csökken, így a nem megfelelő beporzás három-öt százalékos veszteséget okoz a gyümölcs-, zöldség- és a csonthéjasok termesztésében – állapította meg a kutatás. A halálesetek nagyjából egy százaléka azért következik be, mert ezeknek az élelmiszereknek a fogyasztása csökkent a tudósok szerint, akik megvizsgálták a szívbetegségek, a stroke, a cukorbaj és egyes rákfajták…

Olvass tovább>>

Ősi keleti textileket találtak az „izraeli selyemúton” a régészek

ősi kínai textilmaradvány

Ősi, Kínából és Indiából származó textilmaradványokat találtak a régészek az „izraeli selyemúton”, a dél-izraeli Arava-sivatagban – jelentette az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). A kutatók több száz, mintegy 1200 éves, színes textildarabra, valamint számos távol-keletről származó tárgyra leltek ásatásukon a nemzetközi kereskedelmet biztosító, ősi „izraeli selyemúton”. Ez a „selyemút” eltért a hagyományos útvonalaktól. Izrael északi részétől délre haladt az illatszereket szállító utak mentén, átszelte az Arava-sivatagot, majd csatlakozott az Izrael földjén észak-déli irányban áthaladó, s a földközi-tengeri kikötőkhöz tartó utakhoz – nyilatkozta IAA Facebook fiókjának az ásatásokat vezető Guy Bar-Oz professzor.…

Olvass tovább>>

Áttörést értek el amerikai kutatók a fúziós energia területén

Jennifer Granholm, az Egyesült Államok energiaügyi minisztere

Történelmi tudományos sikerként és a tiszta energiák terén áttörésként értékelte az Egyesült Államok energiaügyi minisztere azt, hogy amerikai tudósoknak sikerült úgynevezett nettó energianyereséget elérni fúziós reakció által. Jennifer Granholm Washingtonban tartott sajtótájékoztatót azt követően, hogy a kaliforniai Lawrence Livermore National Laboratory kutatói bejelentették, első alkalommal sikerült az úgynevezett fúziós gyújtás által nettó energianyereséget elérni, azaz több energiát termelni, mint amennyit felhasználtak a reakció megindításához. Ezzel több évtizedes tudományos célt sikerült elérni, amely gyakorlatilag arra a kérdésre kereste a választ, hogy miként nyeri az energiát a Nap és az egyéb csillagok.…

Olvass tovább>>

Az Airbus bemutatta a hidrogénüzemű, környezetbarát hajtóművét

Airbus hidrogén hajtómű

Hidrogénüzemű, üzemanyagcellás, környezetbarát hajtóművet fejleszt az Airbus. A francia repülőgépgyártó vállalat szerint ez a hajtóművi rendszer a tervek szerint megoldaná, hogy 2035-re felszálljon az első nulla károsanyag-kibocsátású repülőgép. Az Airbus az évtized közepe felé kezdi meg az üzemanyagcellás hajtómű-rendszer földi és repülési tesztelését. A kísérletekre a ZEROe nevű, a kísérletek bemutatását szolgáló tesztgéppel kerül sor. Az A380 MSN1 típusú, az új hidrogéntechnológiákat tesztelő repülőgépet jelenleg úgy alakítják át, hogy a folyékony hidrogéntartályokat és a hozzájuk tartozó elosztórendszereket is hordozhassa – tájékoztatott az Airbus. A közleményben idézik az Airbus zéró kibocsátású…

Olvass tovább>>

A makkabeus felkelés korából származó érméket találtak Izraelben

makkabeus időkből származó érmék

A makkabeus felkelés korából származó, 2200 éves érméket találtak Izraelben – jelentette a The Jerusalem Post. Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei állandó versenyben állnak a Júdeai sivatagban működő kincsvadászokkal és műkincs-csempészekkel, s megelőzésük érdekében folyamatosan kutatják a Holt-tenger környékének természetes barlangjait. Idén egy efféle, márciustól májusig tartó leletmentő feltáráson bukkantak a Darga-folyó medrénél a Murabat-völgy egyik barlangjában egy mesterien megmunkált apró fadobozra, mely csakis a rendkívül száraz, különleges helyi klíma miatt vészelte át az évezredeket. A katonai rádióban elhangzott beszámoló szerint először röntgensugarakkal, majd MRI képalkotással vizsgálták, és végül felnyitották.…

Olvass tovább>>

Biztonságosabbá teszi az építkezéseket a Bosch technológiája

építőipar

Az építőipari gépek üzemeltetése során bekövetkező gyakori balesetek – mint például a személygázolás vagy az akadályokkal való ütközés – megelőzése érdekében a vezetőknek a jármű teljes környezetére állandó rálátással kell rendelkezniük, és ez gyakran jelentős mentális stresszel és fizikai megterheléssel jár. Az elektronikus vezetéstámogató rendszerek az építkezéseken is biztonságosabbá teszik a folyamatokat, miközben meg is könnyítik az építőipari gépkezelők munkáját. Ezek a technikák alkotják az automatizált építkezés első fokozatát. „A Bosch ezért kifejezetten az építőipari gépek számára fejlesztett ki az átfogó asszisztensfunkciókhoz egy igény szerinti rendszerek és érzékelők alkotta moduláris…

Olvass tovább>>

Kihalhat az emberiség a spermiumszám csökkenése miatt

spermium

Reprodukciós válság fenyegetheti az emberiséget a spermiumszám csökkenése miatt: a globális adatok alapján a férfiak spermakoncentrációja megfeleződött az elmúlt negyven évben, és a tendencia egyre gyorsul – írta egy tanulmányra hivatkozva a The Guardian. A Human Reproduction Update című szaklapban megjelent, 153 férfi adatain alapuló tanulmány szerint az átlagos spermakoncentráció 101,1 millió/milliliterről 49,0 millió/milliliterre csökkent 1973 és 2018 között, ami 51,6 százalékos esés. A teljes spermiumszámban 62,3 százalékos csökkenést figyeltek meg. A kutatók 2017-ben már beszámoltak arról, hogy a spermakoncentráció kevesebb mint a felére csökkent az elmúlt negyven évben. Ugyanakkor…

Olvass tovább>>

Az eddigi legrégebbi baszk nyelvű írásos emléket találták meg

régi baszk írás

Az eddigi legrégebbi, több mint kétezer éves baszk nyelvű írásos emléket találták meg az észak-spanyolországi Navarra tartományban. A kezet formázó bronzlapra a vaskori eredetű Irulegui falu egyik házának feltárásakor bukkantak rá a bejáratnál még tavaly nyáron, de csak idén, a restaurálási munkálatok közben vették észre a közepét díszítő feliratot – ismertette a részleteket Mattin Aiestaran, az ásatást vezető régész. Mint mondta, a kutatók megállapították, hogy a 40 írásjelből álló felirat öt szót tartalmaz, közülük az elsőt sikerült is lefordítani. A „sorioneku” szó a baszk nyelvben ma használt „zorioneko” ősi megfelelője,…

Olvass tovább>>

Az Alzheimer-kór kezelésének új korszakát jelenthetik egy klinikai teszt friss eredményei

Alzheimer

A jelenleg még gyógyíthatatlan Alzheimer-kór kezelésének új korszakaként ünneplik a szakértők egy új szer klinikai tesztjének eredményeit – számolt be a The Guardian. Az új szer lassítja a kognitív képességek romlását a betegség kezdeti szakaszában lévő betegeknél. A világon mintegy 30 millió embert sújtó Alzheimer-kór elleni szerek kutatása évtizedek óta sikertelennek bizonyult, a kutatók szerint a friss eredmények azonban reménnyel kecsegtetnek a kezelésre. A lecanemab olyan ellenanyag-terápia, amely eltávolítja a béta-amiloid nevű fehérje agyi lerakódásait. A fehérjelerakódások és az Alzheimer-kór közötti összefüggést még nem ismerik, de azoknál a betegeknél, akik…

Olvass tovább>>

Több mint 3000 éves skarabeusz pecsétnyomót találtak Izraelben

3000 éves szkarabeusz pecsétnyomó

Több mint 3000 éves skarabeusz pecsétnyomót találtak egy régészeti oktató-kiránduláson Izrael központi részét, Tel-Aviv szomszédságában – jelentette a Maárív. Egy iskolai túrán került napvilágra az értékes lelet, ugyanis a Tel Aviv melletti Azúr város Rabinról elnevezett iskolájában már harmadik éve tartanak kirándulásokat a nyolcadikosoknak az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakembereinek vezetésével, hogy megismertessék a város lakóit helyi örökségükkel. „Sétáltunk a terepen. Először egy homokba dobott játéknak tűnt. De egy belső hang azt súgta, hogy vegyem fel, és fordítsam meg. És rácsodálkoztam: ez egy skarabeusz, igazán tiszta metszettel, minden régészetrajongó álma.…

Olvass tovább>>

Ínyencek lehettek a neandervölgyi emberek

neandervölgyi étel

Már a neandervölgyi emberek is ínyencek lehettek, erre utalnak egy Irán északi részén lévő barlangrendszerben feltárt ételmaradványok – számolt be a The Guardian. A kutatók szerint a legősibb főttételmaradványok a neandervölgyiek összetett étkezési kultúrájáról tanúskodnak. Az ásatásokat vezető Chris Hunt, a liverpooli John Moores Egyetem professzora elmondta, hogy a Sanidár-barlangból származó leletek alapján megpróbálták rekonstruálni az egyik receptet a környéken gyűjtött magvak felhasználásával. Magyarázata szerint a neandervölgyiek ízletes, lapos kenyeret készítettek. A Sanidár-barlang Bagdadtól 500 mérföldre északra, a Zagrosz-hegységben található. A feltárt ételmaradékok, amelyekre a barlang egyik tűzrakóhelyén bukkantak, mintegy hetvenezer…

Olvass tovább>>

Valódi volt a kitaláltnak vélt római császár egy erdélyi aranyérme tanúsága szerint

régi aranypénz

Tudósok egy Erdélyben talált ókori aranyérme segítségével bebizonyították, hogy valóban élt az eddig kitaláltnak hitt harmadik századi római császár, Sponsianus – olvasható a BBC honlapján. A Sponsianus nevét és képmását viselő érmét néhány másikkal együtt több mint háromszáz éve fedezték fel a mai Erdélyben, amelynek a nyugati és déli része az i. sz. II. és III. században a Dacia nevű római tartományhoz tartozott. Miután hamisítványnak vélték, az érmét egy múzeum szekrényébe zárták. A tudósok most azt mondják, az érmén mikroszkóp segítségével felfedezhető karcolások azt bizonyítják, hogy kétezer évvel ezelőtt forgalomban volt. A kutatást…

Olvass tovább>>

Innováció: Folytassa K&H Bank

KATE

Új digitális szolgáltatást vezet be a K&H Bank: Kate, a digitális személyes asszisztens hidat képez a mobilalkalmazás és a bank szervezeti egységei, illetve az ügyfelek között – jelentette be Guy Libot, a csoport vezérigazgatója. Libot elmondta: a fejlesztés illeszkedik a vállalat digitális stratégiájába, amelynek legfontosabb része az adatvezérelt működés, az ügyfélélmény, a digitális platformok elsődlegessége. Belgiumban, Csehországban, Szlovákiában már bevezették az új szolgáltatást, most a magyar piacon és Bulgáriában jelenik meg. A digitális személyes asszisztens minden országban ugyanazt a nevet kapta. A bankolás jövője a mesterséges intelligencia és a humán…

Olvass tovább>>

Új klinikai kutatócentrum nyílt az Alzheimer-kór korai felismerésére

Alzheimer

Megnyílt az Országos Mentális, Ideggyógyászati és Idegsebészeti Intézet (OMIII) új klinikai kutatócentruma, amely Alzheimer-kór korai felismerésén, a betegség kialakulásában részt vevő idegélettani tényezők pontosabb megismerésén dolgozik. Az OMIII a közleményben azt írta: jelen ismeretek szerint az Alzheimer-kór ugyan nem gyógyítható, de az új tudományos eredmények szerint a betegségre jellemző kóroki eltérések akár az első tünetek megjelenése előtt évtizedekkel korábban kimutathatók. Ebben a korai stádiumban a betegség megjelenése jelentősen késleltethető tervezett és egyénre szabott életmódbeli és gyógyszeres terápiával. Egyes becslések szerint – tették hozzá – a korai diagnosztikával a betegség megelőzhető…

Olvass tovább>>