Megtalálták Matthew Flindersnek, Ausztrália elnevezőjének földi maradványait Londonban

Az Ausztráliát elsőként körbe hajózó és a földrésznek nevet adó angol tengerésztiszt, Matthew Flinders (1774-1814) földi maradványait azonosították a régészek London egy hajdani temetkezőhelyén a HS2 nagysebességű vasúti hálózat építési munkálatainak keretében. A munkálatok során mintegy 61 ezer csontvázat fognak eltávolítani a St James’s Gardens területéről, ahová az új vasúti hálózat állomását fogják megépíteni a Euston pályaudvar szomszédságában – írja a BBC hírportálja. Az ásatási munkálatok tavaly októberben kezdődtek meg a területen. A régészek tudták, hogy Flinderst annak idején a St James’s Gardensben temették el, ám a kapitány sírköve a területen…

Olvass tovább>>

Kalandos utat járt be az egyik Holdon talált kőzetminta

holdutazás

A Holdról származó kőzetminták vizsgálatával foglalkozó ausztrál kutatócsoport szerint az egyik kőzetmintáról összetétele alapján erősen feltételezhető, hogy valójában a Földön képződött. Véleményük szerint elképzelhető, hogy a kőzet akkor került a Holdra, amikor egy aszteroida becsapódott a bolygóba több milliárd évvel ezelőtt. Korábban találtak már vélhetően aszteroida-becsapódás révén a Földre került holdkőzetet, az ellenkezőjét azonban eddig nem figyelték meg. A nyugat-ausztráliai Curtin Egyetem kutatói az 1971-es Apollo 14 holdmisszió által gyűjtött és az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) által kölcsönadott kőzetmintákat tanulmányozták a Svéd Természettudományi Múzeum, az Ausztrál Nemzeti Egyetem és a…

Olvass tovább>>

Rekordmélységbe sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe

Antarktisz

Rekordmélységbe, több mint két kilométerre sikerült lefúrni a Nyugat-Antarktisz jegébe – jelentették be a projektet vezető brit antarktiszi kutatóprogram (British Antarctic Survey – BAS) szakemberei, akik szerint kutatásuk segít megérteni, miként fog reagálni a régió az éghajlat melegedésére. A Rutford-jégár térségében dolgozó 11 fős csapatnak január 8-án sikerült elérnie a 2152 méteres mélységben lévő üledéket 63 órányi folyamatos fúrást követően. A szakemberek 12 hete dolgoznak a szélsőséges időjárási körülmények között, nagyjából mínusz 30 Celsius-fokban – olvasható az Eurekalert tudományos hírportálon. A kutatókból és mérnökökből álló csapat a lyukba leeresztett műszerek…

Olvass tovább>>

A várandósok magas vércukorszintje és gyerekeik elhízása összefüggést mutat

A várandósság alatti magas vércukorszint összefügg a 10-14 évesek elhízásával egy új tanulmány szerint. A várandósok akár húsz százalékánál is kialakul a terhességi cukorbetegség, azonban eddig nem volt információ arról, hosszú távon hogy hat a kór a gyerekekre – írta a medicalxpress.com. A maga nemében első tanulmány a várandósság alatti magas vércukorszint hosszú távú következményeit elemezte. Azt találták, hogy a terhességi cukorbetegségen átesett nők gyerekeinél 10-14 éves korukra nagyobb valószínűséggel alakul ki prediabéteszük – a cukorbajt megelőző állapot, inzulinrezisztencia -, és inkább híznak el, mint azok a kortársaik, akiknek édesanyja nem…

Olvass tovább>>

Még mindig éjfél előtt két perccel áll a végítélet órája

Továbbra is éjfél előtt két perccel áll a végítélet képzeletbeli órája, tudósok egy nemzetközi csoportja szerint ugyanis továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az emberiség egy atomháború vagy a klímaváltozás révén kiirtja önmagát. Az Atomtudósok Bulletinjének (BAS) éves csütörtöki konferenciáján jelentették be a tavalyival megegyező óraállást Washingtonban. Az óra azt hivatott szimbolizálni, mekkora az emberiség megsemmisülésének kockázata. A végítélethez ilyen közel a múlt évet megelőzően csak 1953-ban állt az emberiség – olvasható a Live Science tudományos ismeretterjesztő hírportálon. Az, hogy az óra nem került közelebb az éjfélhez, „nem értékelhető…

Olvass tovább>>

Kristályok vizsgálata segíti a vulkánkitörések előrejelzését

A tűzhányók egy speciális típusának, a kiterjedt vulkáni mezők működésének jobb megismerését szolgálja a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Vulkanológiai Kutatócsoportjának legújabb vizsgálata, amelyben a Balaton-felvidéki Fekete-hegy történetét rekonstruálták a kristályokból kinyert információk alapján. A kutatók szerint eredményeik felhasználhatóak a vulkánkitörések előrejelzésére is. A kutatásról a Journal of Volcanology and Geothermal Research című tudományos szakfolyóirat januári számában jelent meg beszámoló. A Földön több mint hétszázmillió ember él potenciális vulkáni veszélyben. Ezért is fontos a vulkáni működés okainak megértése – olvasható a megjelenés nyomán az MTA honlapján megjelent cikkben. A beszámoló szerint a…

Olvass tovább>>

Más csillagok koronakidobódásait vizsgálták magyar kutatók

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont (CSFK) Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet munkatársai csaknem 400 csillag spektrumadatait vizsgálva statisztikai adatokat gyűjtöttek a Napon egyébként jól ismert jelenségről, a koronaanyag-kidobódásokról. Eredményeik alapján elképzelhető, hogy az eddig véltnél nagyobb az élet kialakulásának esélye az exobolygókon. A flerek és koronaanyag-kidobódások (coronal mass ejection, CME) a csillagaktivitás talán leglátványosabb megjelenési formái. Ezek során a csillag mágneses terének gyors átrendeződésével energia szabadul fel, ami a csillag gyors felfényesedésével, majd fokozatos elhalványodásával, úgynevezett flerekkel jár. A flereket a Napon egyes esetekben töltött részecskékből álló…

Olvass tovább>>

Két és félt tonna golflabdát távolítottak el a kaliforniai Monterey-öböl vízéből

A tengeri élővilágot károsító újabb forrásra bukkantak kutatók és önkéntesek a kaliforniai Monterey-öbölben lévő tengeri természetvédelmi területen és partvidékén, ahonnan mintegy két és fél tonnányi golflabdát távolítottak el két év alatt. A szakemberek számításai szerint a golflabdákból mintegy 28 kilogrammnyi mikroműanyag erodálódott az öböl vízébe. Matthew Savoca, a Stanford Egyetem tengerbiológusának figyelmét kaliforniai középiskolások hívták fel arra, hogy az öbölben végzett merüléseik során nagy mennyiségű golflabdára bukkantak a óceán mélyén, és elkezdték kihalászni a tengeri élővilágra káros labdákat három part menti golfpálya közeléből. 2016 májusától 2018 közepéig csaknem negyvenezer golflabdát…

Olvass tovább>>

Jó hatással volt a tengeri emlősökre és a teknősökre a fajvédelem

teknős

Jelentős mértékben nőtt a tengeri emlősök és tengeri teknősök populációinak több mint háromnegyede az után, hogy az állatokra kiterjesztették a veszélyeztetett fajokról szóló amerikai törvényt (ESA) – állapította meg a kaliforniai Biológiai Diverzitás Központ tanulmánya. A PLOS ONE tudományos folyóiratban közzétett tanulmány szerint a fajok megőrzését célzó intézkedések, mint a különféle fajok speciális bánásmódban részesítése és a halászati szabályozások, párosulva más hazai és nemzetközi intézkedésekkel jelentős mértékben elősegítették a fajok talpra állását, elvezettek a populációk növekedéséhez és ahhoz, hogy egyes fajokat törölni lehetett a veszélyeztetett állatok listájáról – olvasható a…

Olvass tovább>>

Romlott a Bledi-tó vízminősége a turizmus hatására

Romlott a Bledi-tó ökológiai állapota a növekvő turizmus, a fürdőzők és a horgászok számának gyarapodása miatt – figyelmeztettek kedden szlovén limnológusok. A Bledi tó Szlovénia második legnagyobb tava Júliai-Alpokban, vízének minősége hosszú ideig közepes vagy jó volt. Spela Remec Reka limnológus, a szlovén környezetvédelmi ügynökség munkatársa, aki évek óta figyelemmel kíséri a Bledi-tó vízminőségét, elmondta, hogy 1994 és 2016 között 260 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Bledben, 2017-ben ez a szám pedig további 160 százalékkal emelkedett. A megfelelő infrastruktúra kiépítése nehezen tudja követni a gyorsan növekvő turizmus elvárásait – tette…

Olvass tovább>>

Elhunyt Németh Judit fizikus, az MTA rendes tagja

Elhunyt Németh Judit (képünkön) akadémikus, a hazai nehézion-fizikai kutatások egyik iskolateremtő alakja – közölte a Magyar Tudományos Akadémia kommunikációs főosztálya. Az MTA rendes tagja 86 éves korában, kedden halt meg. Németh 1932. október 15-én született Budapesten, édesapja Németh László író volt. Diplomáját az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte 1955-ben. 1965-ben lett kandidátus, 1972-ben elnyerte a fizikai tudományok doktora fokozatot. Az MTA levelező tagjává 1998-ban, rendes tagjává 2004-ben választották. Mintegy harminc évig volt egyetemi tanár az ELTE TTK Elméleti Fizikai Tanszékén, több évet töltött rangos franciaországi, németországi és amerikai egyetemeken. Tudományos érdeklődése középpontjában…

Olvass tovább>>

A fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonásának azonnali megkezdésével elérhető a párizsi klímacél

Elérhető a párizsi klímaegyezményben megfogalmazott globális hőmérsékletemelkedés 1,5 Celsius-fokra való korlátozása, ha azonnal megkezdődik a fosszilis tüzelőanyagok fokozatos kivonása – mutatta ki egy nemzetközi kutatócsoport számítógépes modellezéssel. A Leedsi Egyetem szakemberei által vezetett tudóscsoport azt vizsgálta, hogyan alakul a globális hőmérséklet, ha a fosszilis tüzelőanyagokra alapuló infrastruktúrát elkezdték volna megszüntetni 2018 végétől. Feltételezett forgatókönyvük szerint a fosszilis üzemanyagú erőműveket, gépjárműveket, repülőgépeket, hajókat és ipari infrastruktúrát – amelyek a globális szén-dioxid-kibocsátás 85 százalékért felelősek – szenet egyáltalán nem használó alternatívákkal válják fel élettartamuk végeztével, akkor, amikor nagyobb mértékű felújításokra lenne szükségük.…

Olvass tovább>>

A kutya már több mint 11 ezer éve segíthetett vadászni az embernek

Mintegy 11 ezer 500 évvel ezelőtt kezdett el a kutya az ember mellett élni a mai Jordánia északkeleti részén, a kutyákat feltehetően vadászatra is használták – idézte az Eurekalert.com dán és brit tudósok friss kutatását. A régészek szerint az utal a kutyák vadászati használatára, hogy a vadnyulak és egyéb kisebb zsákmányállatok számának hirtelen, jelentősen megnövekedett a térségben található régészeti maradványok között. Az ember a kutyát mintegy 14 ezer évvel ezelőtt háziasította a Közel-Keleten, azt azonban egyelőre nem tudni, hogy ez véletlenül vagy szándékosan történt-e. A Koppenhágai Egyetem és a University College…

Olvass tovább>>

MTA: nem igaz, hogy az akadémia minden eszközzel rendelkezik feladatai finanszírozásához

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) szerint nem felel meg a valóságnak az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azon keddi állítása, miszerint az akadémia minden törvényes eszközzel rendelkezik feladatai finanszírozásához. Az MTA kutatóközpontjainak 2018. évi maradványa ugyanis teljes egészében kötelezettségvállalásokkal terhelt – közölte az akadémia. Az ITM korábban egyebek mellett arról adott tájékoztatást: az MTA minden törvényes eszközzel rendelkezik ahhoz, hogy akár az idei költségvetése terhére, akár maradványából forrásokat megelőlegezzen, átcsoportosítson, feladatokat átmenetileg vagy tartósan finanszírozzon. Az ITM keddi közleményében az is olvasható, hogy „a tárca a havi illetményfizetés fedezetén túl…

Olvass tovább>>

A pápaszemes repülőkutyák nehezen bírják a hőhullámot

Majdnem harmadát elpusztította egy hőhullám két nap alatt a pápaszemes repülőkutyák ausztráliai populációjának – számolt be a BBC hírportálja egy új kutatásra hivatkozva. Az állatok nem tudták túlélni a 42 Celsius-fokot is meghaladó hőmérsékletet Cairns városában, ahol a fákról kertekbe, medencékbe is potyogtak a pápaszemes repülőkutya (Pteropus conspicillatus) nevű denevérfaj egyedeinek tetemei. A Western Sydney Egyetem tudósai friss kutatásukban megállapították, hogy nagyjából 23 ezer pápaszemes repülőkutya pusztult el november 26-án és 27-én. Önkéntes állatvédők látogatták meg a populáció hét élőhelyét a hőhullám tetőzése után, ennek alapján végezték a kutatók a számítást.…

Olvass tovább>>

MTA: megkezdődött az akadémiai kutatóintézet-hálózat átvilágítása

Megkezdődött a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) teljes kutatóintézet-hálózatának átvilágítása, amelyet nemzetközileg elismert szakértőkből álló bizottságok végeznek, a nemzetközi normáknak megfelelően – tájékoztatta az MTA kedden közleményben az MTI-t. A kormány kezdeményezésére indított átvilágítást legkésőbb március 31-ig kell végrehajtani. A közlemény szerint az átvilágítás „rendkívül szoros menetrenddel”, nemzetközileg elismert szakértőkből álló bizottságok végzik, nemzetközi normáknak megfelelően. Ugyanakkor felhívják a figyelmet arra is, hogy az MTA kutatóközpontjainak és – intézeteinek finanszírozása továbbra sem megoldott, ami „egyre fokozódó bizonytalanságot és egyre gyakrabban napi problémákat okoz a kutatóintézetek működésében”. Az MTA a kormány kezdeményezésére…

Olvass tovább>>

Új módszert dolgoztak ki a bioüzemanyagok előállítására belga és magyar kutatók

Belga kutatók a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Energiatudományi Kutatóközpont (EK) munkatársainak közreműködésével olyan újszerű bioüzemanyag-előállítási módszert dolgoztak ki, amely az ehető alapanyagok (kukorica, növényi olajok) helyett cellulózból indul ki és teljesen beépíthető a jelenleg működő olajfinomítói folyamatokba. A kutatók eredményeiről, amelyet a Nature Energy folyóiratban is közöltek, hétfőn jelent meg beszámoló az MTA honlapján. Egy európai uniós direktíva szerint 2020-ra az üzemanyagok legalább tíz százalékának biológiai eredetűnek kell lennie – írják, hozzátéve, hogy a jelenleg használt bioetanol és biodízel előállításához elsősorban első generációs biomasszát használnak, ami azt jelenti, hogy ehető…

Olvass tovább>>

Tudomány vs. rasszizmus: minden címétől megfosztotta kutatóintézete a Nobel-díjas James Watsont

James Watson DNS-spiral

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson (képünkön) professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott – közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva. A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy Watson „személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan”. A kilencven esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és…

Olvass tovább>>

Vénába ültetett szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait

vér

Vénába ültetett kicsin, 3D nyomtatású szivacskával csökkentenék a kemoterápia mellékhatásait, többek között a hajhullást és a hányingert. Az eddig állatokon tesztelt eszköz klinikai próbáit tervezik amerikai tudósok – írta a BBC. A szivacsdarabka kivonja a vérből a daganat elpusztítására bejuttatott gyógyszer maradványait, miután az kifejtette hatását a tumoron – írták a tudósok az ACS Central Science című szaklap aktuális számában. A csőszerű eszközt 3D nyomtatással állítják elő, tehát testre szabottan lehet a páciensek számára gyártani. Hálószerű belsejét speciális anyag borítja, amely kivonja a gyógyszert, miközben átfolyik rajta a vér. Sertéseken végzett…

Olvass tovább>>

Titokzatos rádiókitöréseket észleltek a mélyűrből

Egy távoli galaxisból érkező titokzatos rádiókitöréseket észleltek csillagászok egy kanadai teleszkóp segítségével, ám a rádióhullámok pontos természetét és eredetét egyelőre nem sikerült meghatározni – írja a BBC hírportálja. Az észlelt 13, úgynevezett gyors rádiókitörés (Fast Radio Burst, FRB) között egy nagyon szokatlan, ismétlődő jelet is azonosítottak a kutatók, akik szerint utóbbi ugyanabból, a Földtől nagyjából 1,5 milliárd fényévnyire lévő forrásból származik. A Nature című tudományos folyóiratban publikált tanulmány szerint ilyen jelenséget mostanáig mindössze egyetlen egyszer, egy másik teleszkóppal észleltek. „Tudva, hogy létezik még egy ilyen, arra enged következtetni, hogy több is…

Olvass tovább>>