Digitalizálták Eötvös Loránd jegyzeteit

Digitalizálták Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi előadásjegyzeteit, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált. A közelmúltban vásárlás útján az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) birtokába került báró Eötvös Loránd 1880-1881. tanévi bekötött jegyzetkönyvének kőnyomatos kézirata. A tudós előadásairól készített jegyzeteket az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár feldogozta és digitalizálta, így az iratanyag a nagyközönség számára is hozzáférhetővé vált, és mind természettudományos, mind nyelvi, mind pedig didaktikai szempontból kutatható – olvasható az egyetem honlapján. Az ismertetés szerint az előadásjegyzetek különleges értékét emeli, hogy Eötvös élete során soha nem írt tankönyvet. Az…

Olvass tovább>>

Összeütközhet a Tejútrendszer a Nagy Magellán-felhővel

Galaktikus ütközés lódíthatja meg a Naprendszert: kétmilliárd év múlva összeütközhet a Tejútrendszer és a Nagy Magellán-felhő. A Durhami Egyetem asztrofizikusai számítógépes szimulációjának eredményét a Monthly Notices of the Royal Astronomical Society című tudományos lapban mutatták be. Az ütközés felébresztheti galaxisunk szunnyadó fekete lyukát, amely ekkor elkezdené elnyelni a környező gázokat és akár tízszeresére is növekedhet – írja a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Miközben a fekete lyuk fal, nagy energiájú sugárzást bocsát ki, és bár ez a kozmikus tűzijáték valószínűleg nincs hatással a földi életre, a tudósok szerint megvan az esélye annak, hogy…

Olvass tovább>>

Prágában 2018 volt a legmelegebb év 1775 óta

Prágában 2018 volt a legmelegebb esztendő a feljegyzések kezdete óta, az év 12,8 Celsius-fokos átlaghőmérséklete 3,2 fokkal haladta meg az elmúlt csaknem 240 év átlagát – közölte a Cseh Meteorológiai Intézet. A meteorológusok a cseh főváros központjában álló Klementinum egykori jezsuita kolostorban működő meteorológiai állomás méréseire hivatkoztak. Ez a meteorológiai állomás a legrégebbi Csehországban, 1775 óta méri az időjárást Prágában. A Klementinum mérései szerint a korábbi rekordot 2014 és 2015 tartotta egyaránt 12,5 Celsius-fokos átlaghőmérséklettel. A tíz legmelegebb évet egy kivétellel a XXI. században mérték. Az előzetes adatok szerint országosan…

Olvass tovább>>

Nincs kockázata a bőrön keresztüli hormonpótlásnak egy brit kutatás szerint

gyógyszer

A hormonpótló terápia (HRT) egészségi kockázatairól készült újabb nagyszabású brit tanulmány kimutatta, hogy nincs kockázata a hormontapasz, -gél vagy -krém alkalmazásának, a tabletta formában történő hormonpótlás azonban növeli a trombózis kialakulásának lehetőségét. A Nottinghami Egyetem kutatói a British Medical Journal című orvostudományi folyóirat szerdai számában mutatták be eredményeiket. A szakemberek a nőgyógyászati praxisokban 1998 és 2017 között regisztrált több mint 470 ezer nő HRT-adatait elemezték, közülük több mint nyolcvanezer 40-79 éves nő esetében alakult ki vérrög, míg 390 ezer esetében nem tapasztaltak ilyet. A HRT-t a menopauza tüneteinek csökkentésére alkalmazzák,…

Olvass tovább>>

Felvételeket küldött a Hold nem látható oldaláról a Csang’o-4 kínai űrszonda

Felvételeket küldött a Csang’o-4 kínai űrszonda, mely a világon elsőként landolt a Hold „sötét” oldalán, a képeket a kínai állami televízió (CCTV) közvetítette pénteken – írta a BBC. Először adott ki panorámaképet a kínai űrügynökség a Von Kármán-kráterről, ahol űrszondája leszállt. A felvételen láthatók az űrszonda és a Jáde Nyúl 2 holdjáró részei is. A holdjáró nemrég „ébredt fel” a készenléti állapotból, amibe az irányítók röviddel a landolás után helyezték elővigyázatosságból, mivel akkor ért a nap a legmagasabb pontra a leszállási hely fölött. A hőmérséklet ekkor akár a 200 Celsius-fokot is…

Olvass tovább>>

Szervezetünk képes lehet majd maga gyógyítani a cukorbetegséget

Norvég tudósok felfedezték, hogy a hasnyálmirigyben a szomszédos sejtek képesek átvenni a sérült vagy hiányzó inzulintermelő sejtek funkcióit – kutatásuk elvezethet a cukorbetegség új kezelési módjaihoz. A cukorbetegséget az okozza, hogy nem képesek inzulint termelni a sérült vagy nem létező inzulinsejtek. Az inzulin egy hormon, amely a vércukorszint szabályozásához szükséges. Sok cukorbeteg inzulint kap a vércukorszint szabályozására. A norvégiai Bergeni Egyetem szakemberei nemzetközi kutatókkal együttműködve felfedezték, hogy a hasnyálmirigy glukagontermelő sejtjei képesek változni és alkalmazkodni oly módon, hogy ellássák a szomszédos sérült vagy hiányzó inzulintermelő sejtek feladatait. A glukagon egy peptidhormon,…

Olvass tovább>>

A többszörös vetélés oka a hibás sperma lehet

spermium

A férfi spermájának nagyobb mértékű DNS-károsodása okozhatja a nőknél a többszörös vetélést – derítették ki brit kutatók egy kisebb tanulmányban. Az Imperial College London tudósai ötven olyan férfi spermájának minőségét vizsgálták meg, akiknek partnere három vagy több vetélésen esett át egymás után. A Clinical Chemistry tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban felfedték, hogy a vizsgálatba bevontak spermájában magasabb szintű DNS-károsodást észleltek azokhoz a férfiakhoz képest, akiknek partnere nem szenvedett vetélést. A kutatócsoport reméli, hogy felfedezésük új utakat nyithat a vetélés kockázatának csökkentésében – olvasható a Medicalxpress orvostudományi hírportálon. Nagy-Britanniában minden ötven párból egyet érint…

Olvass tovább>>

„Népszámlálást” tartottak az Állatkertben az új év kezdetén

A Fővárosi Állat- és Növénykert az új év kezdetekor megtartott „népszámlálás” szerint összesen 856 faj 8807 egyedét, ezzel Európa egyik legváltozatosabb állatgyűjteményét mutatja be a közönségnek. A városligeti intézmény Magyarország fajokban leggazdagabb állatkertjének számít, a gyűjtemény változatossága nemzetközi összehasonlításban is kimagasló – olvasható a Fővárosi Állat- és Növénykert közleményében. Mint írják, az intézmény állatállománya jelenleg 856 faj 8807 egyedéből, illetve 104 nem egyedileg nyilvántartott tenyészetből áll. Az emlősöket 131 faj 1312 egyede, a madarakat 152 faj 1225 egyede, a hüllőket 125 faj 831 egyede, a kétéltűeket 32 faj 321 egyede,…

Olvass tovább>>

A karácsonyi étkezések húsz százalékkal növelik a koleszterinszintet

Húsz százalékkal magasabb a dánok koleszterinszintje a karácsony ünnepek után, mint nyáron – mutatták ki új tanulmányukban a Koppenhágai Egyetem kutatói. Az eddig feltételezettnél jóval nagyobb mértékben növelhetik meg a vajas, krémes karácsonyi ételek a koleszterinszintet. A kutatót 25 ezer dán adatai alapján mutatták ki a növekedés mértékét. „Tanulmányunk jól kimutatta, hogy a karácsonykor elfogyasztott zsíros ételek hatással vannak a koleszterinszintre. Nagyon meglepő, hogy oly sok embernek magas a koleszterinszintje közvetlenül a karácsony után” – mondta Anne Langsted, az Atherosclerosis című folyóiratban megjelent tanulmány egyik szerzője. A tanulmányba bevont minden…

Olvass tovább>>

Új vezetők az MTA kutatóintézet-hálózatában

Január elsejétől a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) négy kutatóközpontjában és két kutatóintézetében járt le az eddigi főigazgatók, illetve igazgatók megbízatása. Pályázati eljárás alapján az MTA elnöke döntött arról, hogy a következő három évben kik vezethetik az érintett intézményeket. Az Európai Unió (EU) ajánlásainak megfelelő pályázati eljárás alapján az MTA elnöke döntött arról, hogy a következő három évben kik vezethetik az érintett három kutatóközpontot és egy önálló jogállású kutatóintézetet. Egy kutatóközpontban és egy kutatóintézetben az eddigi vezetők mandátumát hosszabbították meg – közölte az MTA. Az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontban az…

Olvass tovább>>

Súlyos ózonszennyezést okozott a légszennyezés elleni harc Kínában

Mintegy negyven százalékkal csökkent a levegőben lévő szálló por koncentrációja a kelet-kínai városokban azóta, hogy a kínai kormány 2013-ban szigorú intézkedéseket rendelt el a légszennyezés elleni harcban, ám a drámai mértékű csökkenés megváltoztatta a légkör összetételét és súlyos ózonszennyezést idézett elő. Az elmúlt években Kínában a levegő minőségének figyelésére több mint ezer megfigyelő állomást hoztak létre, amelyek soha nem látott mennyiségű adatokat szolgáltattak a környezet állapotáról. A Nankingi Egyetem és a Harvard Egyetem kutatói az adatokat tanulmányozva figyeltek fel a meglepő jelenségre, tanulmányukat az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) tették…

Olvass tovább>>

A NASA űrszondájától kapott jelek megerősítették az Ultima Thule feletti átrepülést

A New Horizonstól kapott jelek megerősítik, hogy a NASA űrszondája átrepült a Naprendszer eddig vizsgált legtávolabbi égitestje, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban – jelentette kedden az amerikai űrhajózási hivatal. A NASA tudósai szerint a New Horizons „egészséges” állapotban van órákkal az után, hogy 4729 napig tartó útja után átrepült a Kuiper-övben található jeges bolygókezdemény fölött, amely 6,5 milliárd kilométerre van a Földtől. A jeleket a NASA űrkommunikációs hálózatának Madridban lévő antennái fogták. Az első rádióüzenetek az űrszonda állapotáról is küldtek adatokat. Alan Stern,…

Olvass tovább>>

Meghalt Larry Roberts, az internet egyik alapító atyja

Nyolcvanegy éves korában meghalt Larry Roberts (képünkön) amerikai tudós, az internet egyik atyja, aki az 1960-as években vezette az amerikai Fejlett Kutatási Projektek (ARPA) Ügynökségét, amelynek feladata volt az ősinternet, az Arpanet létrehozása. Roberts december 26-án halt meg szívrohamban – közölte családja. Ő volt az, aki számtalan mérnököt toborzott arra a feladatra, hogy megépítse a rendszer hardverjét és a működtető programot. Az Arpanet technológiája alapozta meg napjaink világhálójának működését. Larry (Lawrence) Robertset tartják Bob Kahnnal, Vint Cerffel és Len Kleinrockkal az internet alapító atyjainak – olvasható a BBV hírportálján. Roberts szülei vegyészek…

Olvass tovább>>

Új élőhelyet kapott a világ legritkább madárfaja

Új élőhelyet kapott a világ legritkább madárfaja, a madagaszkári barátréce 21 példánya a szigetország északi részén egy tónál – írta a BBC. A madagaszkári barátrécét (Aythya innotata) kihaltnak vélték, miután 15 éven keresztül egyetlen példányát sem látták. 2006-ban egy kisebb csoportot – a faj utolsó élő 25 példányát – fedeztek fel egy félreeső krátertónál. A szigetország lápi élőhelyeit addigra annyira tönkretette az emberi tevékenység, hogy a faj maroknyi maradéka erre az utolsó érintetlen területre szorult vissza. Rob Shaw, a The Wildfowl and Wetlands Trust (WWT) természetvédelmi programjának vezetője szerint azonban a…

Olvass tovább>>

Új fejezet kezdődött a Mars kutatásában

Mars

A kutatók szerint új fejezet kezdődött a Mars kutatásában, miután az InSight amerikai űrszonda elhelyezte első mérőműszerét a marsi talajon. Kiss László csillagász-fizikus a műsorban kiemelte, hogy a marsi vizsgálatok arra a fontos kérdésre adhatnak választ, hogy volt-e élet a Marson. Egész világegyetemünk, világképünk fontos kérdése, hogy a Föld annyira különleges hely-e, hogy csak itt fejlődhettünk ki mint gondolkodó lények, vagy az élet bárhol máshol kifejlődik, ahol erre lehetőséget kap – fejtette ki. Emlékeztetett, hogy az űrszonda november 26-ai landolása óta a kutatók azon dolgoznak, hogy a Mars felszínén érzékeny műszereket…

Olvass tovább>>

A kormány támogatja a nemzetközi robotikai verseny döntőjének magyarországi megszervezését

Kézfogás

A kormány döntött a World Robot Olympiad 2019. nemzetközi verseny döntőjének magyarországi megszervezésének támogatásáról – erről jelent meg egy határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben. A közlöny szerint a kormány a pénzügyminisztert arra kérte fel, hogy a verseny kiadásaira 2,4 milliárd forint forrást biztosítson.

Olvass tovább>>

A kisbabák gyengéd simogatása fájdalomcsillapító hatású

A gyengéd simogatás csökkenti a kisbabák fájdalomérzetét egy új brit tanulmány szerint, amelyet a BBC honlapja ismertetett. Az Oxfordi Egyetem és a liverpooli John Moores Egyetem kutatói 32 kisbaba agytevékenységét vizsgálták, amikor vért vettek tőlük. A kisbabákat két csoportra osztották, a gyerekek felét a vérvétel előtt gyengéden simogatták egy puha kefével. Ebben a csoportban a kicsik 40 százalékkal kevésbé érezték a fájdalmat, agytevékenységük alapján. „A tapintásnak úgy tűnik fájdalomcsillapító hatása van, ráadásul mellékhatások nélkül” – összegezte a kutatás tapasztalatait a Current Biology folyóiratban megjelent tanulmány szerzője, Rebeccah Slater (képünkön). A kutatók…

Olvass tovább>>

Három periódusban érkezik a magány

Egy új kutatás szerint különösen életük három periódusában érzik magukat magányosnak az emberek: húszas éveik végén, ötvenes éveik közepén és nyolcvanas éveik végén. Az International Psychogeriatrics folyóiratban publikált tanulmány kutatóit is meglepte az eredmény, elsősorban azért, mert a kutatásban részt vevők háromnegyede panaszkodott magányosságra, akadtak, akik mérsékelten érzékelték az egyedüllétet, mások viszont nagyon egyedül érezték magukat. A kutatók a felmérés előtt legfeljebb a résztvevők egyharmadától várták azt a választ, hogy magányosnak érzik magukat – ismertette a CNN a honlapján. „Tudnunk kell, hogy a magányosság szubjektív élmény. A magányosság nem azt…

Olvass tovább>>

A végtagpótlásban is segíthet a mesterséges intelligencia egy kutató szerint

Kézfogás

A művégtagok következő fejlesztési állomása az lehet, ha a bonyolult, izmokhoz kötött érzékelő rendszerek szerepét mesterséges intelligencia veszi át – mondta Lévay György informatikus mérnök. A robottechnológiát használó művégtagok ma még inkább látványosak, mint hasznosak, fejlődésük azonban folyamatos – mondta Lévay.

Olvass tovább>>

Elhelyezte első mérőműszerét a Mars talaján az InSight amerikai űrszonda

Elhelyezte első mérőműszerét az InSight amerikai robotgeológus űrszonda a marsi talajon, a kutatók szerint ezzel újabb mérföldkövéhez érkezett a misszió. Az űrszonda új fotóin látható a vörös bolygó felszínén álló szeizmométer, rézszínű borítását halványan világítja meg a marsi napfelkelte. „Az InSight a reméltnél is pontosabban hajtja végre a menetrend szerinti programot. Csodálatos karácsonyi ajándék számunkra, hogy biztonságban a talajra helyezte a szeizmométerét” – idézte az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) pasadenai laboratóriumában dolgozó Tom Hoffmant, a projekt vezetőjét. Az űrszonda november 26-i landolása óta a kutatók azon dolgoztak, hogy elhelyezzék a…

Olvass tovább>>