Egyre nő a laboratóriumi mérések eredménye és a valóságos értékek közti különbség a károsanyag-emisszióban. Az amerikai ICCT (Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa) kutatóintézet pénteken közzétett felmérése szerint az Európában forgalomba állított új személygépkocsik szén-dioxid (CO2) kibocsátása hivatalosan a 2001. évi kilométerenként 170 grammról 2014-ig 123 grammra csökkent, és a gyárak jó úton vannak ahhoz, hogy rövidesen elérjék az EU által 2020/21-re kitűzött 95 grammos értéket. A kép messze nem ilyen szép, mert az adatok típusengedélyezési tesztméréseken alapulnak, ezeket pedig nem az utakon, hanem laboratóriumban végzik. Az ICCT elismeri, hogy a valóságos…
Olvass tovább>>Kategória: Jármű-innováció
KPMG: a biztosítók háromnegyede képtelen innoválni
A biztosítási felsővezetők túlnyomó többsége, 83 százaléka úgy véli, hogy cége jövőbeli sikere nagyban azon múlik, hogy képesek lesznek-e innovációra – derül ki a KPMG International felméréséből. Ugyanakkor közel ugyanennyien mondták azt is, hogy a mindennapi követelményeknek való megfelelés viszi el a legtöbb erőforrásukat és nem rendelkeznek az innováció előmozdításához szükséges képességekkel. Az igen gyors innováció komoly kihívások elé állítja a biztosítókat a felmérés szerint: a megkérdezett felsővezetők 48 százaléka tapasztalt zavarokat az új, sokkal innovatívabb versenytársak megjelenése miatt, további 40 százalékuk pedig a következő két évben számít növekvő versenyre.…
Olvass tovább>>Emissziós botrány: a BMW is lebukott
A dízel üzemű gépkocsik károsanyag-kibocsátására vonatkozó határértékek túllépése nem korlátozódik a Volkswagenre – írja az Auto Bild. A német szakfolyóirat előzetesen részleteket közölt a ma megjelenő írásból, amely szerint az ICCT (Tiszta Közlekedés Nemzetközi Tanácsa) vizsgálata kimutatta: a BMW X3 xDrive nitrogénoxid-kibocsátása a közúti közlekedésben 11,88-szorosan haladta meg a kilométerenként 0,08 grammos európai Euro-6 normát. Ez valamivel még rosszabb, mint az amerikai környezetvédelmi hatóság által pellengérre állított VW Passat 2,0 TDI által produkált 11,35-szörös érték. Az Auto Bild kérdésére, hogy a BMV a próbapadon végzett mérések során másképp kalibrálja-e a motort,…
Olvass tovább>>Volkswagen-botrány: nincs meg a technológia az emissziós értékek eléréséhez
Szerda este lemondott Martin Winterkorn, a Volkswagen vezérigazgatója (képünkön). Egy magyar szakértő szerint ugyanakkor az autógyáraknál nincs meg a megfelelő technológia azon emissziós értékek eléréséhez, amelyeket előírnak számukra. Bejczy József igazságügyi közlekedési szakértő szerda este az M1 aktuális csatornán elmondta: ezeket a károsanyag-kibocsátási értékeket politikusok és gazdasági szakértők határozták meg, így a mérnököknek muszáj volt megoldást találniuk, mert a gazdaság megkövetelte az értékek betartását, hogy a piacon tudjanak maradni. A Volkswagen a legrosszabb megoldást választotta, de ezt is kényszerhelyzetben tette. A szakértő szerint az alternatív meghajtású autók felé terelődhet a hangsúly.…
Olvass tovább>>Glattfelder: innovációs központtá válhat Magyarország
A most megnyíló európai uniós források jó kiindulópontot teremtenek annak eléréséhez, hogy Magyarország ne csak termelési, hanem innovációs központtá is váljon Közép-Európában – nyilatkozta Glattfelder Béla, a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságszabályozásért felelős államtitkára az MTI-nek. A 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban megjelenő kutatás-fejlesztési (K+F) támogatásokról az államtitkár elmondta: azok a projektek számíthatnak támogatásra, amelyek új és innovatív technológiák, a nemzetközi piacon is helyt álló termékek megvalósítására irányulnak. Mivel ezek a források kiugró lehetőséget adnak az országnak, figyelni kell lehető leghatékonyabb felhasználásukra. Az iparfejlesztés fontos célkitűzése a területi egyenlőtlenségek csökkentésének, ezért fontos,…
Olvass tovább>>A Volkswagen-botrány az egész német autóipart megrengette
Meredeken romlottak kedden a Volkswagen német járműgyártó csoport adóskockázati mérőszámai a londoni piacon a cég amerikai részlegénél kirobbant, súlyos pénzbírságokkal és veszteségekkel fenyegető csalási botrány hatására. Az ügynek máris érezhető a piaci járványhatása, a kockázati mutatók gyengülése ugyanis kezd átterjedni más nagy német gyártókra is. A Markit Financial Information Services piaci információszolgáltató cég a keddi londoni kereskedést összefoglaló elemzésében kimutatta, hogy a VW CDS-tranzakcióinak díjszabása – vagyis a cég törlesztési csődkockázatára köthető piaci biztosítási csereügyletek középárfolyama – a nap folyamán megközelítette a 210 bázispontot. Ez azt jelenti, hogy a Volkswagen…
Olvass tovább>>Volkswagen-botrány: nyomozás indult az USA-ban
Csalás gyanújával vizsgálatot indított az Egyesült Államok igazságügyi minisztériuma a Volkswagen ellen, a német autógyártót az amerikai környezetvédelmi előírások megsértésével, a dízelautók kibocsátási tesztjének manipulálásával gyanúsítják – közölte kedden online kiadásában a The Wall Street Journal. A bűnügyi eljárást a tárcának a környezetért és a természeti forrásokért felelős osztálya folytatja le. Az ügyben a jövő héten albizottsági meghallgatások kezdődnek az amerikai képviselőházban. Michael Horn, a Volkswagen amerikai részegének vezetője a 2016-os Passat New York-i bemutatóján hétfő este kifejezte meggyőződését, hogy a cég képes lesz helyreállítani a fogyasztói bizalmat, miután totálisan…
Olvass tovább>>Az Apple 2019-re felkészül az elektromos autók gyártására
Az Apple-nek az a célja, hogy 2019-re képes legyen elektromos autót gyártani, s ezért felgyorsította az erre irányuló erőfeszítéseit – közölte keddi számában a The Wall Street Journal. A cupertinói cég több mint egy évet töltött el a saját autógyártás lehetőségeinek mérlegelésével. Az erre szakosodott, Titan kódnevű projekt vezetői a közelmúltban engedélyt kaptak arra, hogy megháromszorozzák a gépjármű-csapat 600 fős létszámát. Noha a cég számos szakembert vett fel vezető nélküli gépjárművek kifejlesztésére, szakértők szerint az Apple első elektromos autói nem lesznek teljesen önjáróak. Az elemek, a szenzorok és a…
Olvass tovább>>Nem használják a magyarok a parkolást segítő technológiát
Elöregedett autóparkunkban csupán a gépjárművek öt százaléka rendelkezik parkolást segítő rendszerrel, de aki tehetné, azoknak is csak a fele használja a technológiai segítséget – derült ki a Goodyear megbízásából a magyar sofőrök parkolási szokásait vizsgáló, 1200 fős mintavétellel készített felmérésből. Parkolni tehát „önerőből szeretünk”, sétára viszont nem vesszük a fáradságot, ugyanis legtöbben igyekszünk a célunkhoz legközelebb parkolni és lehetőleg tágas helyre. A városiak tolatva, a kisebb településen élők pedig orral előre állnak be legszívesebben. Magyarországon az autópark meglehetősen elöregedett, így nem meglepő, hogy a 18-59 éves autót vezető lakosság mindössze öt…
Olvass tovább>>Már nyolcmillió Opel-motor készült Szentgotthárdon
Az Opel Szentgotthárd ünnepélyes keretek között jelentette be, hogy a gyárban elkészült a nyolcmilliomodik autómotor. A színpad mellé épített nagyméretű Opel dekorációs fal megnyílt és mögötte láthatóvá vált a feldíszített jubileumi szentgotthárdi motor. Így ünnepelték a gyáriak a nyolcmilliomodik magyar motor megszületését, amelyre eljött az Opel központjából Peter Küspert, a cég alelnöke, az igazgatótanács tagja is. A nyolcmilliomodik legyártott motor nemcsak a jubileum miatt volt érdekes, hanem azért is, mert ez a motor a Flex gyár legújabb terméke, az új Astrába kerülő 1.4 literes közvetlen befecskendezéses 150 lóerős benzines turbó. A…
Olvass tovább>>Kijátszotta az amerikai környezetvédelmi szabályokat a Volkswagen?
A Volkswagen olyan szoftvert telepített 482 ezer dízelüzemű járművébe, amelynek segítségével kijátszhatók a károsanyag-kibocsátásra vonatkozó amerikai előírások – közölte pénteken az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA). Az EPA szerint az amerikai tisztalevegő-törvény előírásait a 2009 és 2014 között gyártott dízel Volkswagen Jetták, bogarak és Golfok, a 2014-es és 2015-ös Volkswagen Passatok, valamint a 2009 és 2015 között gyártott Audi A3-asok sértik meg. Ezek a típusok a megengedett mértéket akár negyvenszer meghaladó mértékben bocsátanak ki nitrogénoxidokat, amelyek súlyosbítják az asztmát és más légúti betegségeket. Az ügyben Kalifornia állam is vizsgálatot indított.…
Olvass tovább>>Új gyárat épít Tatabányán a Coloplast
Az orvosi eszközöket és kiegészítőket gyártó dán Coloplast 11 milliárd forintos beruházással, egy újabb gyáregységet épít tatabányai telephelyén, ahol ezzel 501 új munkahelyet teremt – jelentette be pénteken Budapesten Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Allan Rasmussen, a Coloplast ügyvezető alelnöke. A kormány egyedi kormánydöntéssel 1,95 milliárd forintos támogatást biztosít a beruházáshoz – közölte Szijjártó. A Coloplast eddig 2700 munkavállalót foglalkoztatott Magyarországon – Tatabányán, Tatán és Nyírbátorban -, és ezzel az ország legnagyobb dán munkáltatója. A Coloplast ez elmúlt esztendőkben globálisan évente 7-10 százalékos növekedést ért el. A cég termelésének 60 százalékát Magyarországon…
Olvass tovább>>Elektromobilitás: nagy kihívás az uniós irányelvek teljesítése
A Magyar Elektromobilitás Szövetség szerint egyelőre kérdéses, hogy Magyarországnak sikerül-e 2020-ig valamennyi, az Európai Unió által meghatározott, az elektromos közlekedés elterjesztését érintő irányelvnek megfelelnie. Az elmúlt egy évben több, az elektromobilitás terén piacvezető ország is jelezte, hogy kénytelen felülvizsgálni korábbi támogatáspolitikáját – hívta fel a figyelmet a szervezet. Magyarország már megkezdte a felkészülést az elektromos közlekedés elterjesztését célzó intézkedések bevezetésére, a nyugati országok tapasztalatai ugyanakkor azt mutatják, hogy a feladat a vártnál összetettebb lesz, és a fejlesztésre fordítható összegek lehető leghatékonyabb felhasználását követeli meg. A szövetség közleményében kiemelte, hogy az…
Olvass tovább>>Jubileumi modell érkezik a Golf GTI 40. évfordulójára
Jövőre ünnepli 40. évfordulóját a sportos kompakt osztály ikonikus alakja, a Golf GTI. A Volkswagen egy előremutató különkiadással emlékezik meg a történelmi mérföldkőről: bemutatkozik az új Golf GTI Clubsport. A Volkswagen a Frankfurti Nemzetközi Autószalon (IAA) alkalmával engedett először betekintést a minden idők legerősebb szériagyártású GTI adataiba. A GTI megálmodója ezzel folytatja a jubileumi modellek nagy hagyományát, hasonlóan exkluzív különkiadású modellekkel emlékeztek meg a 20., a 25., és a 35. évfordulókról is. Az évfordulós kiadást hajtó turbófeltöltős közvetlen-befecskendezésű motor 195 kW/265 LE teljesítmény leadására képes, amely 35 lóerővel több a korábbi legerősebb…
Olvass tovább>>Csak megújuló energiát használ az Audi új logisztikai központja Győrben
Az Audi Hungaria Motor Kft. bővíti kompetenciáit és tovább növeli logisztikai területeit: Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter, Borkai Zsolt, Győr város polgármestere, valamint Thomas Faustmann, az Audi Hungaria ügyvezető igazgatója szeptember 8-án adták át a vállalat új logisztikai központját és közösen bocsátották útjukra az első alkatrészeket az Audi Hungaria gyártósoraihoz. „Az új logisztikai központunk megnyitása egy újabb mérföldkő az elmúlt évek következetes logisztikai infrastruktúra-fejlesztésében, amely rendkívül rugalmas, hatékony, valamint a jövőt tekintve fenntartható folyamatokat tesz számunkra lehetővé. Továbbá az új, eredeti motoralkatrész-gyártó részleg, amely pótalkatrészek gyártásának ad otthont, további fontos…
Olvass tovább>>Új elektronikus védjegybejelentési rendszer az SZTNH-ban
Szeptember 4-től az SZTNH ügyfelei részére is elérhetővé vált a nemzeti védjegybejelentések elektronikus úton történő benyújtására szolgáló TM E-filing rendszer. A Belső Piaci Harmonizációs Hivatal (BPHH) által kifejlesztett TM E-filing rendszer hazai implementálására a BPHH-val folytatott együttműködés adott lehetőséget. Az új TM E-filing rendszer, amely mellett tovább működik a korábbi Ebej rendszer, ügyfélbarát támogató funkciókat nyújt a védjegybejelentők részére. A funkciók között található a bejelenteni kívánt megjelölésre automatikusan elvégzett előzetes kutatás, melynek révén a védjegybejelentő azonnal tájékozódhat az esetleges korábbi akadályozó védjegyekről, továbbá a védjegybejelentés árujegyzékének összeállítását támogató TMClass eszköz, melynek segítségével a…
Olvass tovább>>Megint módosulhat a felsőoktatási törvény
Átalakítják a felsőoktatási bértáblát, első lépésként emelkedhetnek az adjunktusi és a tanársegédi bérek, valamint növekedhet az intézmények vállalkozási szabadsága a tervek szerint ősszel az Országgyűlés elé kerülő felsőoktatásitörvény-módosító csomag részeként – mondta a felsőoktatási államtitkár a távirati irodának adott interjújában. Palkovics László elmondta, hogy a felsőoktatási bérek rendezésének első fázisaként jelentősen nőnének az adjunktusi és a tanársegédi bérek, ezek ugyanis most nem versenyképesek. Jelenleg ugyanannyi egyetemi tanár van mint adjunktus, ami nem helyes arány, ezen változtatni kell. Ha a kormány elfogadja javaslataikat, akkor a bérek már januártól emelkedhetnek. Az oktatók-kutatók mellett…
Olvass tovább>>Bővítette termelői kapacitását a Rudolph Autóipari Logisztikai Kft.
Elkészült a Rudolph Autóipari Logisztikai Kft. 14 ezer négyzetméter alapterületű csarnoka, a fejlesztéssel mintegy ötven százalékkal növeli kapacitását a győri székhelyű logisztikai vállalat. Kószás Attila operációs igazgató elmondta, hogy a 14 ezer négyzetméteres raktár mellé 1,8 ezer négyzetméter irodaterület is épült, és várhatóan kétszáz új munkahelyet teremtenek. A fejlesztéssel Győrben összesen 28 ezer négyzetméteren, a tatabányai csarnokkal együtt pedig 42 ezer négyzetméteren dolgozik mintegy 1200 ember. A tízmillió eurós beruházást az Európai Unió is támogatta. A csarnokra napkollektorokat szerelnek fel, emellett fűtéséhez geotermikus hőt használnak fel. A magyar piacon húsz éve jelen lévő logisztikai…
Olvass tovább>>Közösen fejleszt elektromos autót a Peugeot és a Dongfeng
Elektromos autót fejleszt kínai partnerével, a Dongfeng Motor vállalattal a PSA/Peugeot-Citroen konszern – írja az Automotive News Europe hírportál. A francia autógyár fejlesztési igazgatója, Gilles Le Borgne frankfurti autószalonon tett bejelentése szerint a közös fejlesztésben készülő elektromos autó a tervek szerint 2020-ban kerül piacra. A Dongfeng 14 százalékban tulajdonosa a francia autógyárnak. A PSA/Peugeot-Citroen jelenleg a Peugeot iOn és Citroen C-Zero elektromos városi kisautókat forgalmazza. Mindkét modellt a Mitsubishi gyártja Japánban saját i-MiEV elektromos autójának platformján. Gilles Le Borgne frankfurti bejelentése szerint a PSA/Peugeot-Citroen folytatja az együttműködést az elektromos autók gyártásában a Mitsubishi autógyárral.
Olvass tovább>>Moneypenny a Sony új kampányfilmjének főszereplője
A 60 másodperces kampányfilmben Naomie Harris harcol azért, hogy megszerezze a Bond számára szükséges Xperia mobiltelefont. Új kampányfilmjében a Sony a „Made for Bond”, azaz legújabb technológiai újításait mutatja be. A jelenet hátterét a londoni South Bank adja, ahol Moneypenny, egy drámai, heves üldözésbe keveredik, hogy leszállítsa Bond Xperia Z5-ös telefonját, eközben pedig a Sony RX100 IV fényképezőgéppel szuper lassított felvételeket készít. A 60 másodperces filmet a legendás brit rendező, Danny Kleinman, valamint a Rattling Stick produkciós cég és az adam&eveDDB kreatív ügynökség készítette. A kisfilmet a Sony professzionális F65-ös mozifilmes…
Olvass tovább>>