800 munkahelyet hoz létre a Flextronics Pécsett

A Flextronics megkezdte tevékenységét Pécsett ahol, az október 10-i bejelentés szerint, az első ügyfele a Huawei. A Flextronics pécsi üzeme teljes felújításon esett át; az újonnan alkalmazott dolgozók pedig egy átfogó képzésen vettek részt a vállalat budapesti egységében. „Szorosan együttműködünk a helyi, pécsi munkaügyi központtal annak érdekében, hogy év végére már 100 munkavállalónk legyen Pécsett. Tovább vizsgáljuk a bővülés lehetőségét Pécsett hiszen azon törekvésünk mellett, hogy a Huawei-jel kötött megállapodásunknak kifogástalanul megfeleljünk, további ügyfelek megnyerésén dolgozunk. Terveink szerint a Flextronics pécsi munkavállalóinak száma 800-ra növekszik a következő 12 hónapban” –…

Olvass tovább>>

Szeretné tudni, mit hoz a jövő?

Egy nemrégiben napvilágra került GE videó már 1954-ben megjósolta jelen korunk modern eszközeit  A GE archívumában találtak egy filmet, amelyet a cég „gyémántjubileuma”, vagyis az Edison által 1879-ben feltalált villanykörte 75. születésnapja alkalmából készítettek és mutattak be.  Az érdekes kisfilm magabiztosan és meglepően pontosan jövendöli meg az elkövetkezőkben elénk táruló modern eszközök tárházát, egy gombnyomásra működő csodaszerkentyűket, az új konyhai kényelmi berendezésektől kezdve az atomtámadás elleni kifinomult védelmi rendszerekig.     Hogy mennyire látták  tisztán a jövőt a GE prófétái?  Pontosan megjósolták – még ha némileg kezdetleges formában és bájosan régies…

Olvass tovább>>

2 milliárd forintos beruházás, 70 új munkahely – pörög a győri Audi

Járműfejlesztéssel bővíti tevékenységi körét az Audi Hungaria Motor Kft., amelynek területén már jól halad a komplett autógyár építése. A 70 mérnöknek állást teremtő járműfejlesztés hátterének létrehozásásra 2 milliárd forintot fordít a vállalat. A mérnökcsapat többek között üzemi körülmények közötti hajtáslánc-és járművizsgálatokkal és az Audi modellek tartóstesztjével foglalkozik majd. Mindehhez persze különleges képzettség is szükséges, ezért a cég a méréstechnika, numerikus szimuláció vagy motorapplikáció terén tapasztalattal rendelkező szakképzett gépész-és járműmérnököket keres. Az Audi leányvállalatnál ugyanakkor nem újdonság a fejlesztői tevékenység, hiszen éppen tíz éve hozták létre a motorfejlesztő központot, amely részt…

Olvass tovább>>

Cserélik az első generációs iPod nanokat

Az Apple felszólít mindenkit, aki ilyen készülékkel rendelkezik, hogy minél hamarabb cseréltesse ki készülékét. Az Apple elindított egy csereprogramot, melynek keretében a 2005 szeptembere és 2006 decembere között forgalmazott első generációs iPod nanokat kicserélik. Ezen modellek ugyanis gyártási hibával kerültek forgalomba, a bennük található akkumulátor hajlamos a túlmelegedésre, és ez a hajlam mára még jobban megnövekedett. A világ bármely pontjáról, ingyenesen ki lehet cseréltetni, ha ellátogatunk egy direkt erre a célra létrehozott weboldalra, majd megadjuk készülékünk szériaszámát, ami a hátlap alján található. A cserekészülék nagyjából hat hét múlva érkezik meg,…

Olvass tovább>>

Magyar részvétellel fejlesztettek ki környezetbarát izzót

A hagyományosnál jóval takarékosabb és csak minimális higanymennyiséget tartalmazó fényforrásokat fejlesztettek ki a GE budapesti Globális Fényforrás Technológiai Központjának mérnökei egyetemi kutatóintézetekkel közösen – közölte Vámos Zoltán, a GE Lighting globális technológiai igazgatója. A hároméves kutató-fejlesztő munkával elkészült egy kerámia-fémhalogén lámpa, egy kompakt és egy egyenes fénycső.  Az elsősorban a kereskedelemben és a közvilágításban használatos kerámia-fémhalogén lámpa a GE Váci úti üzemében gyártott termékportfóliót bővítheti.  Az új fejlesztések az energiahatékonyság mellett fokozzák az energiatakarékos fényforrások színvisszaadását és a megengedetthez képest negyedére csökkentik a higanytartalmat. A fejlesztési projekt a Közép-Magyarországi Operatív…

Olvass tovább>>

Sajtófelhívás az egyiptomi buszbaleset érintettjeihez

Honfitársaink eddig százötezren hívták a 1752-es Nemzeti Segélyvonalat, amivel mintegy 25 millió forintot adományoztak az egyiptomi buszbaleset sérültjei és áldozatainak hozzátartozói részére. A gyűjtés november 30-án lezárult, és az összegyűlt pénzadományt a kuratórium döntése alapján közvetlenül juttatják el az érintettekhez. Emiatt kérjük a buszbaleset 8 napon túl gyógyuló sérültjeit, valamint az áldozatok egyenes ági hozzátartozóit, hogy a Nemzeti Segélyvonal honlapján (nsv.hu) keresztül, 2011. december 10-ig vegyék fel velük a kapcsolatot. A Nemzeti Segélyvonal Kuratóriuma: Écsy Gábor (soros elnök), országos karitász igazgató, Katolikus Karitász Lehel László igazgató, Magyar Ökumenikus Segélyszervezet Kozma…

Olvass tovább>>

Kürt: kiderítjük, hogy biztonságos-e a felhő

A KÜRT új vállalati innovációs projektjében felhő alapú technológiára fejlesztenek megoldásokat – jelentette be az IT-biztonsági társaság. Nem kisebb vállalatokkal lépnek versenyre ezzel, mint az Amazon vagy akár a Google. A társaság bizakodó: a talán túlzottan ambiciózus cél ellenére, a tények azt mutatják, hogy a kis hazai vállalatoknak is van helyük a nemzetközi technológiai fejlesztési versenyben és színtéren. A cloud-computing előkelő helyen szerepel az információ-technológiai napirenden az utóbbi években, és a piaci előjelekből úgy tűnik, ez még egy darabig így lesz, annak ellenére, hogy a vállalatoknak csak egy kisebb része,…

Olvass tovább>>

Új szoftverfejlesztő központot nyit a GE Kaliforniában

• Újabb 400 munkahely – szoftverfejlesztők, mérnökök, üzletfejlesztési szakemberek és felhasználóiélmény-specialisták számára • A centralizált csapatban a GE több mint 5000 szoftverfejlesztője működik együtt a szoftverrendszerek fejlesztésének és kereskedelmi forgalomba hozatalának előmozdítása érdekében • Az intelligens, egymással összekapcsolt rendszerek ipari internetet hozhatnak létre egymás között hatalmas mennyiségű adatokat felhasználva A GE bejelentette, hogy új Globális Szoftverfejlesztő Központot készül nyitni a kaliforniai San Ramonban, a Bishop Ranch irodakomplexumban.  Amint elkészül, a szoftverfejlesztési „idegközpont” mintegy 400 szoftverfejlesztő szakember számára biztosít munkát, akik az új technológiák kifejlesztése és piacra vitele felgyorsításában fognak együttműködni.  Az új központ…

Olvass tovább>>

A GE Healthcare kutatás-fejlesztési központot nyit Szegeden

A GE Healthcare szegedi kutatócsapata a Szegedi Tudományegyetemmel megvalósuló közös kutatói projektjeivel hozzájárul ahhoz, hogy az orvosok gyorsabban és pontosabban fedezhessék fel a rákos rendellenességeket, így betegek sikeres és teljes gyógyítására is nagyobb esélyünk lehet. A GE Healthcare szegedi K+F csoportja, mely nemzetközi szintű orvosi képalkotó szoftverek fejlesztésével, és azok elméleti hátterének kutatásával foglalkozik, a mai kor elvárásainak megfelelő high-tech irodába költözik. Az új irodában az eddigi közel 20 fős csapat mellé további 30 magasan képzett fejlesztői munkahely kialakítására lesz lehetőség. A K+F központ átadása mellett a Szegedi Tudományegyetem és…

Olvass tovább>>

Startra kész az első magyar műhold

Magyarország első műholdja, a Masat-1 páratlan lehetőséget kapott: részt vehet az Európai Űrügynökség Vega hordozórakétájának első küldetésében, ami a dél-amerikai Kourouból indul 2012. január végén. 2011. október közepén merült fel a lehetőség, hogy a Masat csapata részt vegyen az Európai Űrügynökség (ESA) új, alacsony pályás hordozórakétájának első missziójában. A tervezettől eltérő hordozórakétára a tesztek jelentős részét és a dokumentációt is kevesebb mint egy hónap alatt újra el kellett végezni. A műhold pályára állítása egyébként már 2009 óta húzódik. A műholdat már kiszállították Hollandiába, az ESA technológiai központjába, ahol az ESA szakemberei…

Olvass tovább>>

Az itthon tiltott GMO-növények mellett álltak ki egy MTA-s konferencián

A mezőgazdaság egy Magyarországon tiltott formáját, a genetikailag módosított, úgynevezett GMO–növényekre alapozott agrárgazdaság fontosságát hangsúlyozták kutatók pénteken Budapesten a Tudomány Világfóruma (WSF) egy szekcióülésén. A rendezvényen brazil, dél-afrikai, német és amerikai tudósok kiemelték: a GMO nagyban hozzájárulhat az élelmiszerellátás biztonságához és országok felemelkedéséhez. A Fenntartható élelmiszertermelés című szekcióülést kivételesen nem teljes mértékben a házigazda Magyar Tudományos Akadémia szervezte, a program összeállításában a következő WSF-nek otthont adó Brazília tudósai is közreműködtek. Brazília a genetikailag módosított növények alkalmazásában nagyhatalom, a GMO-növényekkel borított mezőgazdasági termőterület nagysága alapján az Egyesült Államok után a második…

Olvass tovább>>

A jelen fejlesztései a jövő mérnökeitől, az EnterFlex pályázat eredményt hirdetett

Sárvár, 2011. november 14. – Megszületett az EnterFlex pályázat eredménye, mely tehetségkutató verseny a magyarországi műszaki egyetemisták körében került kihirdetésre. A nyertesek a veszprémi Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kar hallgatói. Kadanoczki Helga, Ősz Edina és Zachár Gergely az „Üzleti és gyártási folyamatok strukturális vizsgálata és optimalizálása” című projekttel olyan innovatív fejlesztést mutatott be, amely nemcsak elméleti, hanem gyakorlati síkon is könnyen beépülhet akár mindennapi életünkbe, illetve az elektronikai gyártás működésébe. A Flextronics International Kft. társadalmi felelősségvállalás programja keretében működő EnterFlex program olyan tehetséges fiatalokat kíván támogatni, akik törekszenek a szakmai…

Olvass tovább>>

Új magyar találmány a túladagolhatatlan szelén

Sikerült előállítani az egészséges élethez szükséges ásvány olyan formáját, ami kis mennyiségben is jól hasznosul, de nem adagolható túl – közölte az MR1-Kossuth Rádió. Egy debreceni és egy egyiptomi kutató megalkotta az egészséges élethez szükséges szelén olyan formáját, amelyet nem lehet túladagolni, és amely biztosítja a szervezet mindenkori szelénigényét – közölte az MR1-Kossuth Rádió. Ma már élelmiszerekbe és takarmányokba is belekeverik, mert élettani hatása nagyon jó – állítja Prokisch József, az egyik feltaláló, a Debreceni Egyetem docense. A találmányt levédették az EU-ban és az USA-ban is. A szelénhiány az embereknél…

Olvass tovább>>

Jövő héten World Science Forum

Szerdától péntekig zajlik a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében a World Science Forum nevű tudományos konferencia. A rendezvényen az emberiség előtt álló kihívásokról, legégetőbb kérdésekről, az előretörő tudományterületekről és a feltörekvő tudományos nagyhatalmakról esik szó. A Magyar Tudományos Akadémia ötödik alkalommal rendezi meg – az UNESCO-val, az International Council of Science-szel (ICSU) és az American Association for the Advancement of Science-szel (AAAS) együttműködve – a világ egyik legnagyobb tudománydiplomáciai, -politikai, -közéleti rendezvényét. A WSF-re több mint száz országból érkeznek magas rangú vendégek, köztük Nobel-díjas tudósok, a világ elismert kutatói, tudományügyi miniszterek,…

Olvass tovább>>

A Karbon Kinetics a Flextronicset választotta partneréül a GocycleR

A Flextronics Sárváron gyártja a Gocycle elektromos kerékpárokat A Karbon Kinetics Ltd. (KKL) – a díjnyertes elektromos kétkerekű, a Gocycle® gyártója – bejelentette, hogy a Flextronicset választja partneréül a kerékpárok gyártásához. A Flextronics a legnagyobb technológiai márkák vezető elektronikai beszállítója világszerte. Az újonnan megkötött együttműködési megállapodás keretében a Flextronics végzi majd a Gocycle gyártásához kapcsolódó beszerzési, logisztikai, összeszerelési és minőségbiztosítási tevékenységeket magyarországi gyárában, Sárváron. Az együttműködés nagymértékben elősegíti, hogy a KKL – a Flextronics korszerű gyártórendszereire, valamint globális logisztikai és ellátási lánc hálózatára építve – kiaknázhassa a Gocycle termékportfolió iránti…

Olvass tovább>>

Az Európai Űrközpont módszereivel gyógyít a Quintess Magyarországon

Dr. Filippo Ongaro, az Európai Űrközpont rehabilitációs orvoskutatója forradalmi szemléletváltást képvisel az orvoslásban. Személyre szabott, rendszerszemléletű módszertanát a magyarországi Quintess Egészségközponttal fejleszti tovább. 2011. szeptember 16. – Olyan új módszerű orvoslás indul Magyarországon, amely megoldást nyújthat számos különböző krónikus betegség, így az elhízás, a felnőttkori cukorbetegség, a szív- és érrendszeri, valamint mozgásszervi megbetegedések és krónikus fájdalmak kezelésére és megelőzésére. Az ígéretes eljárás az Európai Űrközpont (ESA) orvosa, dr. Filippo Ongaro és a Quintess Egészségközpont együttműködésében valósul meg hazánkban. Az űrhajósok szervezete a világűrben hat hónap alatt annyit öregszik, mint a Földön…

Olvass tovább>>

November harmadikán megnyílik a harmadik budapesti Vapiano étterem

ÚJ VAPIANO BUDAPESTEN, A MOM PARKBAN Tovább terjeszkedik Budapesten a fresh casual dining egyedülálló magyarországi képviselője, a Vapiano. Az összetéveszthetetlen stílusáról és eredeti olasz ízeiről ismert nemzetközi hálózat a MOM Park bevásárlóközpontban nyitja meg 2011. november 3-án legújabb, Budapesten immár harmadik, látványkonyhás éttermét. A belvárosi Fashion Street és az izgalmas építészeti megoldásokkal operáló óbudai étterem után most először várja majd vendégeit a Vapiano egy bevásárlóközpont falain belül. A választás nemhiába esett a MOM Parkra, hiszen a bevásárlóközpont, annak látogatói, az ott található irodák, a kapcsolódó szolgáltatások azt a minőséget képviselik,…

Olvass tovább>>

5,2 millió eurós támogatás magyar agykutatóknak

Az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetének (KOKI) két idegtudományokkal foglalkozó kutatócsoportja maximális pontszámmal nyerte el az Európai Kutatási Tanács (ERC) tapasztalt kutatóknak kiírt pályázatát, az Advanced ERC Grantot. A Freund Tamás és Nusser Zoltán akadémikusok által vezetett csoportok együttesen több mint ötmillió euró támogatásban részesülnek. Sikerük a világhírű magyar agykutatás újabb jelentős eredménye – adta hírül sajtóközleményben az MTA. „Ritkaságnak számít, hogy egy tudományterületen azonos országbeli, sőt ugyanabban az intézetben működő két kutatócsoport egyszerre nyerjen ERC pályázatot. A támogatás jól példázza a nagy hagyományokkal rendelkező, iskolateremtő magyar idegtudományok biztos helyét a…

Olvass tovább>>

Magyar nyert az öko-találmányok versenyén

Raisz Iván és Barta István találmánya, a metanol előállítása kommunális hulladékból nyerte meg a „Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyét” Nürnbergben. A feltalálók világszervezete (IFIA) Nürnbergben a világ egyik legjelentősebb innovációs kiállítása (IENA) keretében megrendezte a „Zöld Találmányok Nemzetközi Versenyét”. A több mint harminc országból bemutatott hétszázötven új műszaki alkotás közül Vedres András IFIA elnök vezette nemzetközi bíráló bizottság hatvan találmányt jutatott a döntőbe – adta hírül a Magyar Feltalálók Egyesülete (MAFE). A fődíjat, a „Green Oscart”, magyar alkotópáros, Raisz Iván és Barta István nyerte el. A győztes találmányuk, metanol előállítása kommunális…

Olvass tovább>>

Az MRI-vizsgálatok atyja kapta a Semmelweis Budapest-díjat

Második alkalommal adták át pénteken a Semmelweis Budapest Awardot, a Semmelweis Egyetem legrangosabb tudományos díját. Az idei kitüntetett az MRI-vizsgálatok magyar származású atyja, Sir George Radda. Radda jelenleg egy szingapúri központú tudományos ügynökség (A*STAR) orvosbiológiai kutató tanácsának elnöke. A világ egyik legjelentősebb tudománypolitikusának tartott Sir George Radda szerint Magyarország számára az orvostudományi kutatásokon belül az idegtudományok, a patológia és a biomatematika területe jelenthet kiugrási pontot. Az oxfordi egyetem professzora úgy fogalmazott: külön megtiszteltetés számára a most neki ítélt magyar kitüntetés és az, hogy szülőhazájában is elismerik munkáját. Mint mondta: „az…

Olvass tovább>>