Az állam mintegy hárommillió euróval támogatta a digitális átalakulást segítő Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT) Digital működését, aminek eredményeként az utóbbi három évben 15 sikeres uniós projektet indíthatott a szervezet – mondta, az EIT Digital budapesti központjának igazgatója a szervezet csütörtöki rendezvényén. Horváth Zoltán az MTI-nek kifejtette: a pályázaton elnyert összeget 2013-2014-ben kutatás-fejlesztési projektekre és innovációs háttértevékenység beindítására használta a szervezet, ami az uniós projektek alapját képezi. A 15 pályázat mindegyike a digitalizációhoz köthető, egyebek mellett az ipar 4.0-ra, az egészségügy digitális szolgáltatásaira, illetve pénzügyi innovációra fókuszál. Az egykori állami…
Olvass tovább>>Kategória: Hazai Hírek
K+f vs Brexit: a medve és a politika nem játék
A kutatás-fejlesztés és a felsőoktatás területén jelentős veszteség érheti Nagy-Britanniát az unióból történő kilépés miatt – jelentette ki Navracsics Tibor, az Európai Bizottság kultúráért, oktatásért, ifjúságért és sportért felelős tagja pénteken Szegeden. A politikus a Szegedi Tudományegyetemen rendezett fórumon azt mondta, a brit egyetemek, kutatóintézetek óriási haszonélvezői voltak az integrációnak, jelentős források áramlottak a szektorba. Fontos, hogy a kialakult kutatói együttműködések továbbra is gyümölcsözőek legyenek. Navracsics mindazonáltal leszögezte: az Európai Bizottság tiszteletben tartja a brit választópolgárok döntését. A népszavazás eredménye önmagában még nem jelenti a kiválási folyamat kezdetét, a távozni…
Olvass tovább>>A nap képe: a világ legnagyobb, italos kartonokból álló mozaikja készült el Budapesten
A világ italos kartondobozokból készült legnagyobb mozaikképét készítette el két nap alatt az Italos Karton Környezetvédelmi Egyesülés (IKSZ) a budapesti Madách Imre téren több mint 3500 tejes és gyümölcsleves doboz felhasználásával – közölte a szervezet az MTI-vel csütörtökön. Az 55 négyzetméteres mozaik képének alapjául szolgáló rajzot egy általános iskolások számára kiírt országos rajpályázaton, több mint 220 rajz közül választották ki: Kiss Bence A kedvenc fám című alkotása lett a győztes. A kilencéves berettyóújfalui kisfiú rajzát Zenovitz Zénó képzőművész tervezte át italos kartondobozokból kirakható „hulladék-műalkotássá”. Az IKSZ rámutatott arra, hogy az…
Olvass tovább>>Újra versenybe szállnak a betonkenuk Budapesten
Idén június 23-24-én immár ötödik alkalommal rendezik meg a Magyar Mapei Betonkenu Kupát Budapesten a Lágymányosi öbölben (Kopaszi-gát). A versenyen tizenöt csapat méri össze tudását és erejét betonból készült kenukkal a vízen, valamint beton-innovációkkal a szárazon. Az a csapat lesz a győztes, amely a legkönnyebb és leggyorsabb kenut, a leghosszabb hidat, a leginnovatívabb – természetesen betonból készült – divatkiegészítőt készítette és mutatta be. A betonhíd, valamint a betonból készült divatkiegészítők készítése a verseny új eleme, mellyel a résztvevők szakértelmüket bizonyíthatják. Emellett a foci EB tiszteletére a csapatoknak egy focilabda alakú, betonból…
Olvass tovább>>Eddig hormonmentesnek tűnik a Balaton
A Balatonban egyelőre kimutatási határérték alatt van a fogamzásgátló hormonok koncentrációja – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hétfőn az MTI-vel. A közleményben azt írták, az MTA Ökológiai Kutatóközpont tihanyi limnológiai intézetének munkatársai azt kezdték vizsgálni, milyen élettani hatást gyakorolnak az emberi eredetű fogamzásgátló gyógyszerek maradványai a vízi ökoszisztémákra, milyen idegrendszeri változásokat okoznak a hormonok a csigákban és a halakban, és befolyásolják-e a fogamzásgátlók a vízi élőlények szaporodását. A kutatók a Balaton és a Zala vízgyűjtő területén mérik a fogamzásgátló hatóanyagok – a progesztogén és az ösztrogén – koncentrációit, és…
Olvass tovább>>A magyarok nyitottabbak az új technológiákra, mint az átlag európai
A magyarok jóval nyitottabbak az új technológiákra mint az európai átlag, azonban kevésbé tudják értelmezni az innovációkról szóló híreket – derült ki a Samsung fogyasztói szokásokat vizsgáló 18 európai országban végzett reprezentatív kutatásból. Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás szerint a magyarok 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy figyelemmel kíséri az innovációt, és 86 százalékuk mondta, hogy foglalkoztatják a közeljövőben vásárolni tervezett elektronikai eszköz tulajdonságai, szemben az európaiak 25, illetve 45 százalékával. Ezzel együtt jár, hogy a magyaroknak sokkal nagyobb elvárásaik is vannak, mint az európai átlagnak. Míg a magyarok 59 százaléka…
Olvass tovább>>A magyar űrkutatók Rómába mentek
Az európai űripar harmadik legnagyobb szereplőjének számító Olaszországban tárgyalt a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) és a Magyar Űrkutatási Iroda delegációja, ahol bemutatták a magyar űrtechnológia és űripar eredményeit – mondta Tari Fruzsina, a Magyar Űrkutatási Iroda vezetője a távirati irodának pénteken Rómában. A kilenc magyar kis- és középvállalkozás vezetőjéből álló delegáció az Olasz Űrügynökség (ASI) római központjában tett látogatást, ahol az olasz ipari partnerekkel az első kapcsolatfelvétel mellett lehetőség nyílt a vállalkozások kölcsönös bemutatkozására is. Ezt követően a római fővárossal szomszédos Frascatiban az Európai Űrügynökség (ESA) elsősorban műholdas távérzékeléssel foglalkozó…
Olvass tovább>>Időzített bomba a manipulált kilométerórás autó
Az importált használt gépjárművek 90 százaléka és a belföldi kereskedelemben értékesítésre kerülő példányok mintegy 50 százaléka manipulált kilométerórákkal rendelkezik, ami rendkívül súlyos személybiztonsági, műszaki és gazdasági kockázatokat jelent. Az évente milliárdos károkat okozó probléma tudatosítására „A te autód, a te felelősséged!” elnevezéssel a kampányt indít a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) a hamisítás elleni világnap alkalmából. A szervezet célja, hogy elősegítse egy minőségi szervizekre vonatkozó önszabályozáson alapuló, zárt értékelési rendszer kialakítását – derült ki a HENT sajtótájékoztatóján. Becslések szerint éves szinten az országba importált tíz használt gépjárműből kilenc, míg a belföldi…
Olvass tovább>>A magyar gazdák nyitottak az új technológiákra
Egy vállalat magyar gazdák bevonásával készített hiánypótló felmérést, amelynek célja a precíziós gazdálkodás hazai állapotának feltérképezése, a sok esetben bonyolult technológiai részletkérdések tisztázása volt. A felmérés eredményei a gazdák első kézből származó véleményei és meglátásai alapján világítanak rá a precíziós mezőgazdaság fejlesztésre szoruló területeire. A kutatást egy telematikával foglalkozó, magyar tulajdonú vállalat agrárszakmai szervezetek és agrárkamarák bevonásával bonyolította le. A témában összeállított, online és offline is terjesztett kérdőívek kitöltése bő két hónapon keresztül zajlott. A kérdőíveket ez idő alatt összesen 338 gazda töltötte ki. A felmérés aktualitását a GPS-alapú precíziós…
Olvass tovább>>Dühöng a vállalkozó kedv Magyarországon
A magyar lakosság 48 százaléka szívesen indítana saját céget, vagy betársulna egy már meglévő vállalkozáshoz, főként a 18-24 éves korosztály vállalkozna, náluk ez az arány eléri a 68 százalékot – derül ki a Budapest Bank Zrt. megbízásából az NRC által készített online kérdőíves felmérésből. Az MTI-nek eljuttatott közlemény szerint a reprezentatív vizsgálatban a 18-50 év közötti internetezők köréből ezer embert kérdeztek meg. Mint arról korábban az Innoportal.hu is beszámolt, a Bridge Budapest kutatása szerint az előző évhez képest jelentősen emelkedett azon magyar fiatalok száma, akik úgy gondolják, nincsenek felkészülve önálló vállalkozás indítására.…
Olvass tovább>>Az MTA megállapodott az EMMI-vel
Az akadémiai intézetek és a felsőoktatási szektor közötti szakmai együttműködés további erősítését célozza az a megállapodás, amelyet Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere és Lovász László, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke írt alá csütörtökön Budapesten. A kormány kötelessége minden olyan eredményt, értéket használni, beépíteni munkájába, amely előreviszi az ország és a nemzet ügyét. Ez egyúttal lehetőség is – hangoztatta a miniszter. Balog ugyanakkor jelezte: nem a nulláról indulnak, nagyon sok közös vállalkozásuk van, nagyon sok területen tudtak már eddig is együtt dolgozni. Az egyetemek világának együttműködése az akadémiai szférával…
Olvass tovább>>ÁSZ vs SZTNH: a számvevőszék kitart állításai mellett
Miután tegnap megosztottuk a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) közleményét a szervezetnél végzett számvevőszéki vizsgálat eredményeit összefoglaló jelentésről, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is megküldte szerkesztőségünknek válaszközleményét, amelyet az alábbiakban ugyancsak szöveghűen adunk közre. Az Állami Számvevőszék továbbra is fenntartja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ellenőrzése során tett megállapításait és javaslatait, továbbá várja a Hivatal elnökének intézkedési tervét a törvényben előírt 30 napos határidőn belül. Az Állami Számvevőszék 2016. május 31-én hozta nyilvánosságra a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénzügyi és vagyongazdálkodását, a HIPAvilon Nonprofit Kft-vel fennálló szerződéses kapcsolatait, valamint a közös…
Olvass tovább>>SZTNH: megalapozatlan állításokat tartalmaz az ÁSZ-jelentés
Az Innoportal.hu-n tegnap este közölt, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) pénzügyi és vagyongazdálkodásáról szóló ÁSZ-jelentést feldolgozó hír kapcsán a hivatal megosztotta szerkesztőségünkkel a riport megállapításaihoz kapcsolódó állásfoglalását. Az alábbiakban szöveghűen közöljük az SZTNH közleményét. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) honlapján 2016. május 31-én jelent meg a hír, hogy lezárult a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ellenőrzése. A közlemény egyaránt említést tesz az ellenőrzési jelentés egyes pozitív és negatív megállapításairól. Elismeri a hivatali tevékenység eredményeként: a „belső kontrollrendszer kialakításának és működésének szabályszerűségét” a „folyamatos fizetőképesség és zavartalan feladatellátás biztosítottságát” az „integritás érvényesítése érdekében…
Olvass tovább>>A gazdálkodási hiányosságok dacára szabályszerűen működött az SzTNH
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint megfelelő volt a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) irányító szervi feladatellátása, a belső kontrollrendszer kialakítása és működtetése, a pénzügyi- és vagyongazdálkodásban azonban hiányosságok voltak. Az ÁSZ keddi, a távirati irodához eljuttatott közleménye szerint a 2008-2013 közötti időszakra ellenőrizték a hivatal pénzügyi és vagyongazdálkodását. A vizsgálat szerint a hivatal folyamatos fizetőképessége az ellenőrzött időszakban biztosított volt, lehetővé tette a feladatok zavartalan ellátását. Az ÁSZ ellenőrzése a pénzügyi és vagyongazdálkodáson belül főként a gazdálkodási tevékenységet támogató kontrollok kialakításában és működtetésében tárt fel hiányosságokat. Az ÁSZ megállapította azt…
Olvass tovább>>Trendforduló: több cég többet költene idén K+F-re
A Deloitte hatodik alkalommal elkészített vállalati K+F felmérése szerint Magyarországon idén először többen tervezik a kutatás-fejlesztési ráfordítások növelését, mint ahányan a szinten tartását, ez elősegítheti a GDP arányos vállalati K+F ráfordítások további növekedését. Az előző évekhez képest a válaszadók között jelentősen kisebb arányt – 11,5 százalékot – képviselnek azok a vállalatok, amelyek egyáltalán nem költöttek kutatás-fejlesztésre 2015-ben – ismerteti a pénzügyi tanácsadó cég a 78 magyar vállalat válaszai alapján készült idei felmérés eredményeit keddi közleményében. Nőtt viszont azon cégek száma, amelyek árbevételük három-tíz százalékát fordították K+F-re. A következő 3-5 évben…
Olvass tovább>>A szegedi oktatók kapták a Moore-díjat
A Szegedi Tudományegyetem három oktatójának, valamint bécsi kutatótársuknak ítélte oda a Reliable Computing elnevezésű nemzetközi szaklap szerkesztőbizottsága a Moore-díjat egy közelmúltban megjelent cikkükért – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága hétfőn az MTI-t. A szegedi oktatók – Bánhelyi Balázs és Csendes Tibor informatikusok, és Krisztin Tibor matematikus – bécsi kollégájukkal, Arnold Neumaier matematikussal nyolc év munkájával igazolták Edward Maitland Wright angol matematikus 1955-ben megfogalmazott sejtését csaknem a teljes megadott paramétertartományban arról, hogy egy viszonylag egyszerű késleltetett differenciálegyenlet megoldásai nullához tartanak. A cikk a SIAM Journal on Applied Dynamical Systems című vezető…
Olvass tovább>>Fiatal kutatók innovációit díjazták Budapesten
Húszévesnél fiatalabb tanulók több mint húsz pályázata részesült elismerésben a 25. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyének hétfői eredményhirdetésén a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) budapesti székházában. A versenyen első helyezést ért el Tóth Fanni és Horváth Roland Interaktív jelnyelvet tanító és gyakorló szoftver, Udvardi Péter Mikro-elektromechanikai struktúra alacsony frekvenciás hangok és rezgések érzékelésére, valamint Imets Tamás Egy eszköz az elmének című pályamunkája. Második helyezett lett Nagy Enikő és Sivák Levente ruhába építhető adatrögzítő egysége, Pogány Martina Alíz és Tomori Vince különféle oldatok pH-értékét mobiltelefonnal meghatározó megoldása, valamint Sztranyovszky Lóránt és…
Olvass tovább>>Szegedi kutatók szerint hatékonyabbak is lehetnek a biogázüzemek
Biogázüzemek hatékonyabb működtetésére és a szél- és a napenergia-termelés egyenetlenségéből adódó nehézségek csökkentésére dolgoztak ki módszert a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-t. A szél- és a napenergia átalakításával nyert zöld áram időben kiszámíthatatlanul keletkezik. Az áramtermelés és felhasználás egyensúlyának felbomlása veszteségekhez vezet, a kiegyenlítéshez alkalmazott tározó erőművek építése pedig drága. A Németországban kidolgozott „power to gas” megoldás szerint a „felesleges” árammal vizet kell bontani. A vízbontásból származó hidrogénnel a globális klímaváltozásért leginkább felelős szén-dioxidot metánná lehet redukálni. Az így előállított, de megújuló metán…
Olvass tovább>>A nap képe: tésztahíd épül Budapesten
Kis Evelyn helyezi fel a terhelőpadra a Szegedi Tudományegyetem 97 nap nevű tésztahídját a Reccs 2016 Tésztahíd Építő Világbajnokságon az Óbudai Egyetemen 2016. május 26-án. MTI Fotó: Marjai János
Olvass tovább>>Kész a bioetikai kódex
Elkészült a Bioetikai kódex, amely az egészségügyi kutatások során alkalmazandó szakmai-etikai szempontokat összegzi. Beneda Attila egészségpolitikáért felelős helyettes államtitkár a kiadványt bemutató csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón azt mondta, jelentősnek tartják a kódex megjelenését, amely a klinikai, orvosbiológiai kutatások elveiről és gyakorlatáról ad iránymutatást a meglévő jogszabályokon túl. A fő irány, hogy az egészségügy szereplői számára meghatározzák azokat a szempontokat, normákat, irányokat, amelyek nyomán a klinikai kísérleteket végezhetik – fogalmazott. Beneda hozzátette: a kiadvány elsődleges szempontja a betegbiztonság, hiszen fejlett nyugat-európai országokban történtek már tragédiák egy-egy klinikai gyógyszerkísérlet során. Mandl József, a…
Olvass tovább>>