Európa legaktívabb vulkánja, az Etna a Földközi-tenger felé csúszik – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. Az olaszországi Szicília szigetén fekvő vulkán évente 14 millimétert csúszik a Földközi-tenger irányába. Alaposan figyelni kell a vulkánt, mivel ez a mozgás növekvő veszélyeket idézhet elő a jövőben a térségben – írta a brit kutatók vezette csoport a Bulletin of Volcanology című szakfolyóiratban. „Azt mondanám, hogy jelenleg nincs ok aggodalomra, de ez olyan dolog, amelyet szemmel kell tartani, különösen, ha úgy érzékeljük, hogy felgyorsult ez a mozgás” — mondta a BBC News-nak John Murray, aki…
Olvass tovább>>Kategória: xSlide
Ólommérgezés végzett Magyarország egyik legidősebb parlagi sasával
Ólommérgezés, majd gázolás miatt pusztult el az a 22 éves parlagi sas, amelyet december 12-én lakossági bejelentés után talált meg Mátraalján a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME). A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) helyszínre érkező természetvédelmi őre begyűjtötte a tetemet, amely a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) Állat-egészségügyi Diagnosztikai Igazgatóságára került. A mostanra elkészült kórbonctani és toxikológiai vizsgálatok eredménye kimutatta, hogy az állat májában magas ólomkoncentrációt találtak – közölte az MME hétfőn az MTI-vel. Mint írják, a fokozottan védett parlagi sas pusztulását valójában az ütközéses trauma okozta, azonban az ilyen…
Olvass tovább>>Éghajlatváltozásra figyelmeztet a meteorológiai szolgálat
Pusztító vihar, özönvízszerű esőzés, orkán erejű szél és 42 Celsius-fokos meleg is szerepel az Országos Meteorológiai Szolgálat 2050. július 10-re prognosztizált időjárás-jelentésében, amellyel a klímaváltozás hatásaira hívják fel a figyelmet. A meteorológiai szolgálat meteorológusai a 2018-as meteorológiai világnap alkalmából készítettek ismeretterjesztő kisfilmet az emberi tevékenység éghajlatra gyakorolt hatásairól. Honlapjukon hétfőn közzétett videóban Tóth Tamás 2050. július 10-i előrejelzésében azt emelte ki: „ismét pusztító vihar söpört végig az országon”. Sopronban 150 kilométer/órás széllökést rögzítettek, Keszthelyen tíz perc alatt 39 milliméternyi eső hullott le – szerepelt a fiktív időjárás-jelentésben. Elmondása szerint éjszaka…
Olvass tovább>>Próbára teszi a korán érkezett gólyákat Romániában a télies időjárás
Próbára teszi a korán érkezett fehér gólyákat Romániában a hét eleje óta tartó télies időjárás, de a szakértők szerint nincsenek veszélyben a madarak. A Román Madártani Társaság (SOR) szerdán a gólyák megsegítésére hívta fel lakosság figyelmét. Nem minden gólyát kell segíteni, de ha egy madár legyőzi a félelmét és közeledik az emberhez, nagy valószínűséggel segítségre szorul – írták honlapjukon. Szabó D. Zoltán biológus, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) oktatója az MTI-nek elmondta, idén hamarabb érkezett meg Romániába a gólyák első hulláma mint az elmúlt években. Az országban fészkelő gólyák tömeges…
Olvass tovább>>Magyarország, Ausztria és Szlovénia együttműködik az önvezető járművek fejlesztésében
Az önvezető járművek fejlesztéséről és teszteléséről aláírt szándéknyilatkozat további lendületet ad az együttműködésben részt vevő országok gazdaságainak – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter azon a sajtótájékoztatón, ahol osztrák és szlovén kollégájával aláírta a megállapodást. Varga kiemelte: az együttműködés versenyelőnyt jelent a három ország számára, amelyek mindegyikének iparában jelentős súlyt képvisel a járműgyártás. A közös projektekkel a partnerek az intelligens mobilitási eszközök, az önvezető járművek fejlesztését, illetve ezek működéséhez szükséges kommunikációs és infrastruktúra kiépítését célozzák meg – jegyezte meg a tárcavezető. Az előrelépéshez szavai szerint szükség van arra a szakmai munkára is,…
Olvass tovább>>Innovációs platform indításával támogatja a fintech-biztonságot az MNB
Pénzügyi Innovációs Platformot indított a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az új fintech kezdeményezések biztonságos elterjedésének támogatására. A platformot Windisch László, a jegybank felügyeleti alelnöke és Szombati Anikó ügyvezető igazgató kedden szakmai konzultáción mutatta be fintech cégek, pénzügyi intézmények és érdekképviseletek vezetőinek – közölte a jegybank. A közleményben felidézik, hogy a jegybank 2017 folyamán átfogó kutatást végzett a fintech innovációs piaci folyamatok felmérésére. Ezek igazolták, hogy a pénzügyi közvetítőrendszerben keresleti és kínálati oldalon is jelentős igény van az innovatív pénzügyi szolgáltatások biztonságos alkalmazására. Ennek előmozdítására az MNB a nemzetközi gyakorlattal összhangban…
Olvass tovább>>A Magyar Suzuki 5,3 milliárd forintot fordít k+f-re
A Magyar Suzuki Zrt. 5,3 milliárd forint értékű kutatás-fejlesztési programot hajt végre konzorciális partnereivel piacképes, versenyképes új személygépkocsi prototípusok és gazdaságos gyártási technológiák kifejlesztésére. A projekt 2,596 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásban részesül a Széchenyi2020 program forrásaiból – ismertették a projektet bemutató sajtótájékoztatón szerdán, Budapesten. Josinobu Abe, a Magyar Suzuki Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta: a projekt zárásával az esztergomi gyár 2020-ra várhatóan okosgyárként meghatározó szereplője lesz az európai és a magyar autógyártásnak. A Suzuki 2015-2020 között húsz új modellt mutat be világszerte – tette hozzá. Monszpart Zsolt, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési…
Olvass tovább>>Egy mobil robot telepítésének rövid, édes-bús története
A tavaly a magyar piacra lépő Mobile Industrial Robots (MiR) közleménye szerint a gyártó mobil robotjait pár óra alatt be lehet programozni és – a komplexitástól függően – pár nap alatt integrálni lehet a vevő vállalatirányítási rendszerébe (ERP), mi több ezt a programozást akár a felhasználó alkalmazottai is képesek megtenni. A robotizáció elterjedésének egyik hátráltató tényezője az a tévhit, hogy az ipari robotok drága, nagyméretű nehézgépek, melyek a gyártósorhoz, vagy a belső logisztikai folyamatokba való telepítése csak professzionális segítséggel oldható meg. Azonban a robotok új generációja, az úgynevezett autonóm mobil…
Olvass tovább>>Előrelépés a fehérjekutatásban
Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói készítették el azt a fehérjeosztályozó eszközt, mely 99.99 százalkékos találati aránnyal osztályozza a fehérjeszekvenciákat az UniProt adatbázis 698 fehérjecsaládjába. Szalkai Balázs doktorjelölt és Grolmusz Vince professzor az igen tekintélyes Bioinformatics 2018. február 27-i számában mutatták be a webszervert. A világon sok helyen tekintélyes erőforrásokat rendelnek a mesterséges intelligencia eszközeinek kutatására. A legnagyobb figyelem a mély neurális hálózatok felé fordul, mivel sok olyan problémát sikerült megoldani a segítségükkel, mint például az önvezető autók vezérlése, komplex képfelismerési feladatok megoldása, vagy a legjobb humán gojátékos legyőzése. A…
Olvass tovább>>Végre kiszámították, hány fokos vízben szeret élni a tigriscápa
Tudósok kiszámították, hogy a tigriscápa 22 Celsius-fokos tengervízben a legaktívabb – számolt be róla BBC hírportálja. Ahogy az óceánok vize melegszik, a tigriscápák tovább költözhetnek, ezzel több konfliktusba keveredhetnek az emberekkel, például lehetséges, hogy Sydney partjai közelében fogják jól érezni magukat télen is. A Global Change Biology című szaklapban közölt tanulmány eredményei alapján a jövőben kidolgozhatnak új módszereket, melyekkel megelőzhetik a cápatámadásokat. A tigriscápa csak a második legveszélyesebb az emberre legtöbbször támadó fehér cápa után. A cápák többsége hideg vérű, testhőmérsékletük megfelel az őket körülvevő víz hőmérsékletének. A tigriscápákból a legtöbb 22…
Olvass tovább>>A kőkorszaki emberek túlélték a szupervulkán kitörését Dél-Afrikában
A Dél-Afrika területén élő kőkorszaki emberek túlélték a történelem legnagyobb vulkánkitörését 74 ezer évvel ezelőtt – állítja egy új tanulmány, amelyet a BBC News ismertetett. Az indonéziai Szumátrán 74 ezer évvel ezelőtt tört ki a Toba szupervulkán. A tudósok hosszú ideig úgy vélték, hogy az elmúlt két és félmillió év legnagyobb vulkánkitörése miatt a légkörbe került hamu vulkánikus telet okozott, amelynek következtében nemcsak a növény és állatvilág számos faja pusztult el, hanem az emberi népesség létszáma is drasztikusan visszaesett. A Dél-Afrikában folytatott legutóbbi ásatásokon talált leletek azonban arra utalnak, hogy…
Olvass tovább>>Szulejmán szigetvári sírhelyét ábrázoló, 1689-ből származó térkép került elő Németországban
1689-es készítésű, Szigetvárt és a 2015-ben feltárt Szulejmán szultán (képünkön) sírkomplexuma körül kialakult kisvárost, Turbékot is ábrázoló térképre bukkantak egy németországi aukciós katalógusban – közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője. A Pécsi Tudományegyetem (c) Kelet-Mediterrán és Balkán Tudományok Központjának igazgatója elmondta: a Venator & Hanstein kölni aukciósház március 16-i aukciójának katalógusában 45 ezer euróért (mintegy 13,5 millió forintért) eladásra kínált, körülbelül 51-szer 76 centiméteres, kézzel rajzolt térkép a felfedezés „minden kétséget eloszlató, végső megerősítése”. „Ennél direktebb módon egyetlen dokumentum sem mutatott rá a feltárás helyére” – fogalmazott Pap, aki felidézte:…
Olvass tovább>>Laboratóriumban növesztett csontot ültettek emberbe Izraelben
A páciens zsírsejtjeiből növesztett csontszövetet ültettek be egy beteg lábába Izraelben, a világon elsőként – számol be a Jediót Ahronót. Az úttörő sebészeti beavatkozást Afula város Haemek kórházában végezték el kedden. A 44 éves páciensnek, aki egy közeli kibuc lakója, nyolc hónappal ezelőtt egy autóbaleset után eltávolították a sípcsontja egy részét. A páciens zsírsejtjeiből növesztett csontszövetet visszainjekciózták a sérült lábszárba, hogy segítségével regenerálódjon a hiányzó csontrész. Az eljárást a Bonus BioGroup izraeli biotechnológiai cég fejlesztette ki. A zsírsejtek közül kiválogatták azokat, amelyek szövet és vérerek generálására képesek, ezeket egy bioreaktor…
Olvass tovább>>Pályázati lehetőség nyílt az Érték és Minőség Nagydíj tanúsító védjegy használatára
Érték és Minőség Nagydíj címen – az idén először – nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdettek. A kiírás szerint a pályázaton részt vehet a 47 pályázati főcsoport valamelyike (vendéglátás, az építő-, a bútor-, a mezőgazdasági- és élelmiszeripar, a szabadidős és kulturális tevékenységek, rendezvények, az oktatás, az orvostechnikai- és kozmetikai szegmens, a ruházati és sporttermékek, helyi közösségek tevékenységei) céljainak megfelelő, Magyarországon, illetve a Kárpát-medencében gyártott, forgalmazott áru, árucsalád, szoftver, illetve ahhoz kapcsolódó szolgáltatás. Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek…
Olvass tovább>>Ellopták egy ősi óriáscápa fogát
Ellopták egy ősi óriáscápa nyolc centiméteres fogkövületét egy nyugat-ausztráliai nemzeti parkból – idézte a BBC hírportálja a helyi hatóságok keddi közleményét. A kövület a nagyjából 2,6 millió éve kihalt megalodon faj egyedéhez tartozott. A Ningaloo Coast nevű nemzeti parkban, mely az UNESCO világörökségi listáján is szerepel, két megalodonfog kövületét is feltárták – közölte a nyugat-ausztráliai környezetvédelmi hatóság. „A legrosszabb az egészben, hogy a jobb állapotú fogat vitték el. Munkatársaink természetes álcázó elemekkel igyekeztek észrevehetlenné tenni az értékes fosszíliát” – mondta Arvid Hogstrom szóvivő. Hozzátette, hogy az ellopott fog egy félig titkos helyen…
Olvass tovább>>Magyar Innovációs Nagydíj: idén 29 pályázat érkezett
A 2017. évi Magyar Innovációs Nagydíjat az a társaság kapja, amely a 2017. évben a legnagyobb jelentőségű, nagy hasznot hozó innovációt valósította meg. Az évente kiadásra kerülő Innovációs Nagydíj (bronz kisplasztika és jelentős pénzjutalom) az elmúlt időszakban a gazdasági élet egyik legjelentősebb elismerésévé vált. A felhívásra az idei évben 29 pályázat érkezett. A 19 fős, tudósokból, elismert gazdasági szakemberekből álló zárt bírálóbizottság a formai és a tartalmi szempontokat alaposan mérlegelte, és a 2018. márciusi zsűriülésen kiválasztotta a legjobbnak ítélt pályázatokat. A bírálóbizottság tagjai hosszú előzetes értékeléseket követően az ülésen hozták meg…
Olvass tovább>>Megfordítható az inzulinrezisztens állapot
A kettes típusú cukorbetegséget megelőző, úgynevezett inzulinrezisztens állapot megfordítható, és a szervezet újra egészségessé tehető – mondta Breyer Helga (képünkön) belgyógyász. Hozzátette: az inzulinrezisztencia egy korai anyagcserezavar, amikor a szervezet a vércukorszint egyensúlyban tartása érdekében egyre több inzulint pumpál a keringésbe. Ez a folyamat megállítható – hangsúlyozta. Az életmódváltással, helyes étkezési szokásokkal és mozgásprogam kialakításával ezek az „anyagcserekisiklások” újra egészséges mederbe terelhetőek – mondta. A magas inzulinszint hosszú távon többek között az érfalakra veszélyes – fogalmazott.
Olvass tovább>>A világ kétszáz legjobb intézménye közé került a Semmelweis Egyetem
Bekerült a világ legjobb kétszáz intézménye közé orvostudományi és a gyógyszerészeti területen a Semmelweis Egyetem a Quacquarelli Symonds (QS) listáján – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumal. A közlemény szerint a felsőoktatási intézmény – nyolc helyet javítva korábbi pozícióján – a 254. helyen végzett a szakterületi rangsor élet- és orvostudományi képzési kategóriájában, ezzel pedig a hazai képzőhelyek közül a legjobb helyen szerepel. A Debreceni Egyetem a 397., a Szegedi Tudományegyetem a 401-450., a Pécsi Tudományegyetem pedig a 451-500. helyre került. Az orvostudományi képzés területén a Semmelweis Egyetem megőrizve korábbi helyét ezúttal…
Olvass tovább>>Sikeresen működik az új csúcsműszer a világ legnagyobb távcsőrendszerénél
Először észleltek csillagfényt az Európai Déli Obszervatórium (ESO) új berendezésével az észak-chilei Paranal Obszervatóriumban. A MATISSE a világ legnagyobb teljesítményű, közép-infravörös hullámhosszakon működő interferometrikus berendezése, amely az obszervatórium négy távcsövének fényét kombinálja. Az új csúcsműszer létrehozásában az MTA CSFK Csillagászati Intézete is közreműködött – közölte a Magyar Tudományos Akadémia. Az alkalmazott nagy felbontású képalkotással és színképelemzéssel a galaxisok középpontjában lévő szupernagy tömegű fekete lyukak vidékét és a fiatal csillagok körül található bolygókeletkezési területeket lehet vizsgálni. A legelső MATISSE mérések a Szíriusz, a Rigel és a Betelgeuse irányában azt mutatták, hogy…
Olvass tovább>>Átadták a Nők a Tudományban Kiválósági Díjakat az Akadémián
Az agrártudományok, az információs technológia és a műszaki tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatónőket ismertek el csütörtökön Nők a Tudományban Kiválósági Díjjal a Magyar Tudományos Akadémián (MTA). Agrártudományok kategóriában Halász Júlia, információs technológia kategóriában Gazdag-Tóth Boglárka, műszaki kategóriában pedig Stenger-Kovács Csilla vehette át az elismerést, amelynek odaítéléséről a díjat alapító Nők a Tudományban Egyesület és a Magyar Tudományos Akadémia által felállított tudományos szakmai bizottság döntött immár ötödik alkalommal. Az elismerést évről évre olyan fiatalok kapják, akik kimagasló tudományos eredményeik mellett a műszaki és természettudományi pályák népszerűsítésében is készek részt vállalni,…
Olvass tovább>>