A Kárpát-medencében zajló népvándorlás során eltérő kulturális hátterű csoportokból új, befogadó közösség alakult ki, amelyben a koponya torzításával jelezték a származást, az összetartozást és a társadalmi státuszt – mutattak rá az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Régészettudományi Intézetének vezetésével végzett legújabb régészeti, fizikai antropológiai és izotópos vizsgálatok. A kutatásról beszámoló hétfői közleményben hangsúlyozzák, hogy a Kárpát-medencében a hun támadások következtében meginduló népmozgások többször is Pannonia népességének drasztikus átalakuláshoz vezettek. Közösségek szakadtak szét, és gyakran több különböző csoportból jöttek létre újak, amikor az újonnan érkezettek letelepedtek, és a megmaradt helyi népeséggel együtt…
Olvass tovább>>Szerző: ~
Zseniális ifjú innovátorok
Közel száz fiatal versenyző dolgozta ki kiemelkedő természet-tudományos, ill. műszaki projektjét az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A zsűri kiválasztotta a legjobb projekteket, a hivatalos eredményhirdetésre és a díjak átadására május 28-án – a jelenlegi helyzet miatt – online módon kerül sor. A szervezőbizottság a pályázatokat négy szekcióba (orvostudomány-biológia, fizika-kémia, műszaki, informatika) osztotta be. Ezt követően az akadémikusokból, gazdasági szakemberekből álló 25 fős bírálóbizottság kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos projekteket. Az értékelést három fordulóban, a következő szempontok alapján végezték el: • a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása, •…
Olvass tovább>>Szolgálatba állt az első magyar gluténjelző kutya
Szolgálatba állt az első magyar gluténjelző kutya: a Gofree névre hallgató eb egy 11 éves, cöliákiás (gluténérzékeny) kislány életét segíti – közölte a NEO Magyar Segítőkutya Egyesület. A NEO által kiképzett kutya az ételeket megszagolva jelzi, hogy azok a legminimálisabb mennyiségben tartalmaznak-e glutént – olvasható a közleményben. Gluténmentesnek számít az a termék, amely egy kilogrammban kevesebb mint húsz milligramm glutént tartalmaz. A mért adatok szerint a kutya képes egy kilogramm ételben kevesebb mint tíz milligramm glutén kiszagolására is, amely már a gluténmentesség határértéke alatt van. Az egyesület szerint Magyarországon és…
Olvass tovább>>Az idei volt az eddig mért két legmelegebb április egyike
Az idei volt az eddig mért két legmelegebb április egyike a világon az európai Copernicus éghajlatváltozási szolgálat közleménye szerint. Áprilisban a levegő hőmérséklete globálisan 0,70 Celsius-fokkal volt magasabb az 1981 és 2010 közötti áprilisi átlagnál és statisztikailag jelentéktelen 0,01 Celsius-fokkal maradt el a 2016 áprilisában mért rekordértéktől – olvasható a szolgálat honlapján. Európa nyugati részén több országban is jóval az átlag feletti, míg a kontinens északkeleti területein az átlag alatti hőmérsékletet mértek. Szibéria nagy részén, Grönland északi vidékén, az Antarktisz néhány területén és az alaszkai partoknál az átlagnál sokkal melegebb…
Olvass tovább>>Valószínűleg mégsem falkákban vadásztak a raptorok
Valószínűleg mégsem nagy, szervezett falkákban vadásztak a Jurassic Park című filmmel ismertté vált raptorok – állítják a Wisconsin-Oshkosh Egyetem kutatói. A szakemberek a Dromaeosauridae családba tartozó – ennek tagjaira gyakran nem hivatalosan raptorokként hivatkoznak – Deinonychus antirrhopus faj fogaira alapozták vizsgálatukat. Az 1993-as Jurassic Park című kasszasiker vérszomjas Velociraptorait a mai Észak-Amerika területén egykor élő Deinonychusról mintázták. „A raptorokat gyakran ábrázolják a farkasokéhoz hasonló falkában vadászva” – mondta Joseph Frederickson, az egyetem paleontológusa. Hozzátette: „az effajta viselkedésre utaló bizonyítékok azonban összességében nem meggyőzőek”. „Az a probléma ezzel az elmélettel, hogy…
Olvass tovább>>A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel
A kínai civilizáció öt évezredes múltját igazoló leleteket tártak fel kínai régészek a közép-kínai Honan tartományban található Suanghuajsu ásatási területen – jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség. A Sárga-folyó déli partján fekvő, 1,17 millió négyzetméteres Suanghuajsu ásatási területen 2013 óta folytatott feltárások során egy csaknem 5300 éves város maradványaira bukkantak. A települést a régészek Holuo fejedelemségnek nevezték el a Sárga-folyó és a Luo-folyó torkolatvidékének neve után. A jangsao kínai neolitikus kultúra második feléből származó, a főváros jellegeit hordozó település maradványai az eddig felfedezett legmagasabb szintű leletegyüttesnek számítanak a Sárga-folyó vidékéről,…
Olvass tovább>>„Szuperimmunitásuk” révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a koronavírust a denevérek
Egyedi immunrendszerük révén tudják megbetegedés nélkül hordozni a MERS koronavírust a denevérek – állapították meg a kanadai Saskatchewani Egyetem (USask) kutatói. A koronavírusok, köztük a MERS, a SARS és a Covid-19 betegséget okozó SARS-CoV-2 eredeti hordozóinak a denevéreket tartják. Ám míg ezek a kórokozók a denevérekre nézve ártalmatlanoknak tűnnek, addig az embereknél súlyos és gyakran halálos kimenetelű betegségeket okoznak – olvasható a PhysOrg tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. „A denevérek nem szabadulnak meg a vírustól, de mégsem betegednek meg. Azt akartuk kideríteni, hogy a MERS vírus miért nem iktatja ki a denevérek immunválaszát, ahogy…
Olvass tovább>>Sikeresen landolt Kína kísérleti utat megtett űrhajója
Sikeresen landolt Kína kísérleti utat megtett űrhajója pénteken, miután szerdán a vele egy időben felküldött szállítmányozó kapszula visszatérésekor hiba merült fel. A CGTN kínai nemzetközi hírcsatorna tudósítása szerint a kedden kísérleti útra indított űrhajó Pekingi idő szerint pénteken kora délután ért földet az észak-kínai Belső-Mongólia Autonóm Területen található bázison. Az emberszállításra alkalmas űrhajót a jelenleg használt, háromfős legénység szállításra képes Sencsounál nagyobbra, és újrahasználhatónak tervezték. A kilenc méter hosszú modell hatfős legénység befogadására alkalmas, de mostani, kísérleti útján senki sem tartózkodott az űrhajóban. Az űrhajót a dél-kínai Hajnan szigetén található Vencsang…
Olvass tovább>>Rettentő amit egy skót szigeten partra sodródott bálna tetemében találtak
Több mint száz kilogramm szemetet találtak a skóciai Harris szigeten egy partra sodródott nagy ámbráscet tetemében – írta a BBC. A tengeri emlős gyomrából halászhálók, kötelek, csomagolóanyagok, táskák és műanyag poharak kerültek elő hatalmas „labdává” tömörödve. Szakértők szerint egyelőre nem világos, hogy a szemétnek szerepe volt-e az állat kimúlásában. A helyi lakosok, akik csütörtökön megtalálták a tetemet a Seilebost strandon, azt mondták, az eset a tengerszennyezés problémájára világít rá. A bálnák és delfinek pusztulását vizsgáló szervezet, a Scottish Marine Animal Stranding Scheme (Smass) szakértői felboncolták az állatot, hogy a halál…
Olvass tovább>>Bonyolult agyműtét nyomait fedezték fel egy kora középkori görög leletegyüttesen
Bonyolult agyműtét nyomait fedezték fel egy kora középkori görögországi leletegyüttesen amerikai tudósok. Az amerikai Adelphi Egyetem új kutatása bemutatta egy protobizánci kori (Kr. u. IV-VII. század) harcos lovasíjász csoport leletegyüttesének orvosszakértői vizsgálati eredményeit. A görögországi Thaszosz szigetén, a Paliokasztro ásatási helyen fedezték fel tíz előkelő – négy nő és hat férfi – csontmaradványait, melyek tevékenységeikről, sérüléseikről és egy bonyolult agyműtétről is tanúskodtak – számolt be róla a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. „A temetkezési hely, az emléktemplom és a sír konstrukciója festői” – magyarázta Anagnosztisz Agelarakisz antropológus, a kutatás vezetője, aki szerint mindez…
Olvass tovább>>Amatőr csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését
Műkedvelő csillagászok felvételei alapján vizsgálták meg egy üstökös szétesését: az első közösségi összefogással megalkotott képeken figyelhették meg a szakértők az Atlas nevű kométa változását. A decemberben felfedezett Atlasról a tudósok úgy vélték, valószínűleg az év legnagyobb fényű üstökösévé válhat, szabad szemmel is látható lehet. Nemrég azonban gyanítani kezdték, hogy az üstökös több részre esett szét, miután gyorsan halványulni kezdett. Az egymással számítógépes kapcsolatban álló teleszkópokat (eVscope) fejlesztő Unistellar nevű cég munkája nyomán lehetővé vált, hogy civil és hobbicsillagászok alacsonyabb költségű műszerekkel figyelhessék meg az égitestek mozgását. Az Atlas szétesésével szerephez…
Olvass tovább>>Idén harminc éves a Hubble űrtávcső
Idén harminc éve, hogy Föld körüli pályára állították minden idők legismertebb és legnépszerűbb űrcsillagászati eszközét, a Hubble-t. Az űrtávcső forradalmi változást hozott az űrkutatásban, a teleszkóp milliónál is több képet készített, amelyeket tudományos publikációk ezreihez használtak fel különböző felfedezések kapcsán – hangzott el egy televíziós műsorban. Kiss László csillagász, fizikus a műsorban felidézte, hogy a mára legendássá vált űrteleszkóp, amit 1990. április 24-én indítottak el a Kennedy Űrközpontból, Edwin Powell Hubble-ról, a XX. század egyik legnagyobb csillagászáról kapta a nevét, aki sokat tett azért, hogy megismerjük az univerzumot. Hubble az 1920-as…
Olvass tovább>>Befejeződött a 28. Magyar Innovációs Nagydíj pályázat
A Magyar Innovációs Szövetség 28. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj pályázatot a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával — az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel együttműködve. A 2020. február 12-i határidőre 46 pályázatot küldtek be a gazdasági társaságok. A legnépszerűbb szakterületek, villamosipar, energetika, ill. az informatika és szoftver voltak. A neves szakemberekből, professzorokból álló bírálóbizottság, Birkner Zoltán, az NKFIH elnökének vezetésével, 2020. március 3-án, testületileg, titkos szavazással hozta meg a végleges döntést, és választotta ki…
Olvass tovább>>Ez is megvan: elkészült a Hold első átfogó geológiai térképe
Az amerikai geológiai társaság (USGS) közzétette a Hold első hiteles, átfogó geológiai térképét, amely segít megmagyarázni a Föld legközelebbi szomszédjának 4,5 milliárd éves történetét. Először térképezték fel a Hold teljes felszínét az USGS tudósai együttműködve az amerikai űrkutatási hivatal és a NASA Naprendszer kutatóintézet, a Lunar Planetary Institute szakembereivel. „A Unified Geologic Map of the Moon nevű térkép a jövőbeni Holdmissziók modelljeként szolgálhat a Hold felszínét illetően és a nemzetközi tudományos közösség, az oktatók és a közvélemény számára is felbecsülhetetlen eszközként szolgálhat. A térkép, amely elérhető a társaság honlapján, hihetetlen részletességgel…
Olvass tovább>>Töredezni kezdett a világ legnagyobb jéghegye
Töredezni kezdett a világ legnagyobb jéghegye, az 5100 négyzetkilométeres antarktiszi A-68, csütörtökön leszakadt róla egy nagyjából 175 négyzetkilométeres tábla. Mióta a jéghegy 2017 júliusában levált az Antarktiszról, a leghatalmasabb, szabadon úszó antarktiszi tömbnek számít – írta a BBC. Az óriás jelenleg az Antarktiszi-félszigettől észak felé tart. Mivel viharosabb, melegebb vizekre ért, olyan áramlatok viszik, melyek az Atlanti-óceán déli részére sodorják. Adrian Luckman, a Swansea-i Egyetem professzora az elszabadulástól kezdve követi az A-68 körüli eseményeket, szerinte a friss letöréssel a gigászi tömb pusztulása kezdődött el. „Folyamatosan csodálom, hogy egy ilyen vékony és…
Olvass tovább>>A SpaceX csökkenti műholdjainak fényességét
Csökkenti műholdjainak fényességét a SpaceX amerikai űrkutatási magánvállalat, amely a nhapokban állította Föld körüli pályára a tervezett „űrinternetjének” újabb hatvan műholdját. A cég vezérigazgatója, Elon Musk a Twitteren írt arról, hogy a Starlink projekt műholdjainak túlzott fényességéért az űreszközök napelemeinek elhelyezkedése a felelős, de a vállalat „most korrigálja a dolgot”. Az átállítás révén a műholdak kevésbé lesznek láthatóak a Földről – olvasható a BBC hírportálján. A visszatükröződő napelemeken túl a műholdak egy része a jelenlegi keringési pályája miatt volt szembetűnőbb az elmúlt napokban. Ezek a műholdak a méretük és a Földhöz…
Olvass tovább>>A fenntarthatóságról és a digitalizálásról is szól idén a Szellemi Tulajdon Világnapja
A Szellemi Tulajdon Világszervezetének üzenete 2020-ban az „Innováció a zöld jövőért”. Ezzel is felhívják a figyelmet a környezetbarát, zöld és fenntartható technológiákat létrehozó innovációk fontosságára. A fenntarthatóság mellett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) fontos feladatának tartja, hogy a szellemitulajdon-védelem területén is felkészüljön a digitalizáció rohamos térhódítása miatti kihívásokra – mondta el Pomázi Gyula (képünkön). Az SZTNH elnöke hozzátette: a digitalizáció nem csak a belső folyamatok hatékonyságának növelését, de a határidők csökkentését is szolgálja. Az SZTNH ezért kiemelt feladatként tekint az elektronikus ügyintézés fejlesztésére, amelyre az ügyféligények alapján is szükség…
Olvass tovább>>A középkori brit történelem jégbezárt titkait tárta fel egy új kutatás
A jég rétegei magukba zárva őrzik az évszázadokkal ezelőtti levegő szennyezettségének nyomait. Brit kutatók a svájci-olasz Alpok egy gleccserének jegét vizsgálva találtak értékes adatokat a korabeli brit életmódról és a történelem viharairól — számolt be róla a BBC. Az Antiquity című folyóiratban publikált tanulmány szerzői az ólom nyomait vizsgálták a jégrétegekben. Az 1100-as évek végének ólommal szennyezett levegője a brit bányák felől érkező szelekkel jutott el az Alpokig. A 12. században ugyanis a légszennyezettség éppen olyan súlyos volt, mint évszázadokkal később, az ipari forradalom idején. Christopher Loveluck professzor, a Nottinghami…
Olvass tovább>>Az állatok által lenyelt műanyagok méretét becsülték meg kutatók
A Cardiffi Egyetem szakértői első alkalommal dolgoztak ki egy olyan módszert, amellyel megbecsülhető, hogy a különböző állatfajok mekkora műanyagokat nyelhetnek le. Az egyetem fenntartható vízgazdálkodással foglalkozó kutatóintézetének szakértői több mint kétezer állat gyomortartalmát vizsgálták meg, és ennek alapján alkottak egy egyenletet, amellyel az állat testhossza alapján megjósolják, mekkora műanyagdarabot képes megenni. A tanulmány szerint a legnagyobb darabok az állat méretének mintegy öt százalékát tehetik ki. A kutatók szerint a műanyagszennyezés problémájának súlyosbodásával kiemelt fontosságúvá vált a műanyagok jelentette kockázat felmérése a világ különböző állatfajai számára. Munkájuk segítheti a tudósokat is…
Olvass tovább>>Mintegy öt kilométert húzódott vissza a kelet-antarktiszi Denman-gleccser
Mintegy öt kilométert húzódott vissza az elmúlt 22 évben a kelet-antarktiszi Denman-gleccser – állapították meg a Kaliforniai Egyetem és a NASA bolygókutató központja (JPL) kutatói. Ha a gleccser teljesen elolvadna, világszerte 1,5 méterrel emelné a tengerszintet. Ezért tanulmányozták a lehető legalaposabban a gleccsert és térségét a kutatók, akik aggasztó megállapításokra jutottak állapotáról, ha folytatódik a globális felmelegedés. „Kelet-Antarktikáról eddig úgy gondoltuk, hogy kevésbé fenyegetett (a globális felmelegedés által), de a gleccsereket, mint a Denmant a krioszférakutatók alaposan megvizsgálták, és most már látunk bizonyítékokat a tengeri jég potenciális instabilitására ebben a…
Olvass tovább>>