Átadták a kecskeméti Mercedes-Benz gyár dolgozóinak gyermekei számára létesített „Csillag” Bölcsőde és Óvodát, amely a Széchenyi 2020 Program keretében valósult meg csaknem 250 millió forintos támogatással és a vállalat azonos mértékű saját beruházásából. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. elkötelezett munkatársai élet- és munkakörülményei folyamatos fejlesztése iránt, ezért döntött a mintegy hetven gyermek befogadására alkalmas intézmény létrehozása mellett. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. projektje, amely megkönnyíti és jobbá teszi családos munkavállalóinak életét, ma példaértékű Magyarországon, és a többi hazánkban működő nagyvállalat számára is követendő mintaként szolgálhat. A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. Magyarország…
Olvass tovább>>Szerző: ~
Amerikai mintára alakulhat innovációs jogi klinika Magyarországon
Az Egyesült Államokban egyetemi keretek között diákok végeznek el számos olyan, jogi környezetben zajló feladatot, amelyre egy induló innovatív vállalkozásnak szüksége lehet. Mint azt az Innoportal.hu-nak adott interjúban Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) ügyvezető igazgatója elmondta, hazánkban is megalakulhat az első ilyen egyetemei “jogklinika” szolgáltatás. Antos László a közelmúltban az Egyesült Államokban járt szakmai tanulmányúton.
Olvass tovább>>Elektronokkal térképezik fel a „nano-tájat”
Meglepő, és a fizika néhány alapvető tézisét megrengető felfedezést tett Vidya Madhavan és Stephen Wilson, a Boston College két kutatója. Az elméleti és kísérleti fizikusok által korábban is tanulmányozott úgynevezett topológiai szigetelők felszínét kutatva arra a következtetésre jutottak, hogy azokon az elektronok a tőlük elvárható tulajdonságokhoz képest gyakran igencsak eltérően viselkednek.
Olvass tovább>>Amerikai vállalatok vezetik a globális innovációs ranglistát
A világ vezető innovációs vállalatairól a Thomson Reuters üzleti hírügynökség által összeállított top-100 ranglistán az Egyesült Államok 47 vállalattal képviselteti magát, és közülük kerül ki az első helyezett is, a 3M.
Olvass tovább>>DNS-sel legóznak a Harvardon
A legókockákhoz hasonlóan funkcionáló, szintetikus DNS-építőelemekből készítettek a Harvard Egyetem egyik intézetének kutatói több mint száz, 3D nanoszerkezetet.
Olvass tovább>>Így készül a 3D-s agyszövet
A félvezetőiparban használt gyártási technikát kölcsönvéve fejlesztettek ki amerikai kutatók egyszerű és olcsó módszert térhatású agyszövetek előállítására laboratóriumi körülmények között.
Olvass tovább>>A Volvo 2020-ra „balesetmentes autókat” ígér
Automatikusan közlekedő „balesetmentes autókat” ígér 2020-re a Volvo svéd autógyár a kocsikba szerelt intelligens elektronika révén.
Olvass tovább>>Szélessáv és interaktív tévé Veszprémben is
Az elmúlt évek legnagyobb léptékű digitális fejlesztését vitte véghez az Invitel a régióban: Magyarország egyik legmodernebb optikai hálózata épült ki Veszprémben.
Olvass tovább>>Boldog szülinapot, SMS!
Az SMS immár húsz éve része az életünknek. Az első szöveges üzenetet 1992. december 3-án küldték az Egyesült Királyságban, a technológia aztán a feltöltőkártyás modell térnyerésével a következő években gyorsan el is terjedt.
Olvass tovább>>Átadták az MTA szerkezetkész lágymányosi kutatóközpontját
Átadták az MTA szerkezetkész Természettudományi Kutatóközpontját: a 9,5 milliárd forintos állami támogatással megvalósuló MTA-Q2 beruházás az akadémiai kutatóintézeti hálózat infrastrukturális megújításának része.
Olvass tovább>>Fel kell tölteni az innovációs alapot is
Az innovációs járulék fizetésére kötelezett cégeknek december 20-ig, az éves járulék összegére kell kiegészíteniük a befizetéseiket – az erről szóló törvény december 1-jén lép hatályba.
Olvass tovább>>Amerikában törzskönyvezteti a Cariprazine-t a Richter
A Richter Gedeon Nyrt. és a Forest Laboratories Inc. bejelentették, hogy a Forest a közelmúltban az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalához törzskönyvezési kérelmet nyújtott be a cariprazine-ra, mely olyan hatékony D3/D2 dopamin receptor parciális agonista gyógyszer, amely elsődlegesen a D3 receptorokhoz kötődik.
Olvass tovább>>Példaértékű kisvállalkozói weboldalakat díjaztak
Bár sok kisvállalkozás használja már tudatosan az online jelenlétet a vevői kör bővítésére, még mindig szükség van ösztönzőkre és jó gyakorlatok bemutatására ahhoz, hogy a kisebb cégek körében széles körben elterjedjen a saját weblap, illetve webáruház. A Budapest Bank ezért hirdette meg „Üzleti siker honlappal” pályázatát, ahol sok olyan vállalkozás mutatkozott be, amely honlapja példaértékű lehet más cégek számára is. A zsűri szakmai díját egy e-könyveket árusító vállalkozás, a közönségszavazást pedig egy környezetbarát termékeket kínáló cég nyerte.
Olvass tovább>>Részecskegyorsítóból a világ legpontosabb „stopperórája”
A világ legpontosabb „stopperórájává” válhat az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) részecskegyorsítója – demonstrálták komputeres szimuláció segítségével a Bécsi Műszaki Egyetem kutatói.
Olvass tovább>>Őskori baktériumkolóniákat találtak az antarktiszi jég alatt
Őskori baktériumkolóniákat találtak az antarktiszi Vida-tó húsz méter vastagságú jege alatt amerikai kutatók, akik felfedezésüket az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia lapjának (PNAS) legújabb számában ismertetik.
Olvass tovább>>Tíz fiatal tudós vehette át a Junior Prima díjat
Tíz fiatal tudós vehette át a Junior Prima díjat a magyar tudomány kategóriában kedden a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) székházában. Kilenc természettudós mellett egy politikatudományi szakembert ismertek el idén.
Olvass tovább>>A kvantumszámítógép igenis létezhet
Bár már jó ideje gyors ütemben zajlanak a kutatások a kvantumszámítógépek kifejlesztése érdekében, eddig a qubit-alapú számítástechnika leginkább elméleti szinten létezett. Egy nemzetközi kutatócsoportnak azonban sikerült bizonyítania, hogy lehetséges kvantumszámítógépet építeni.
Olvass tovább>>Újra indul az InnoMax-pályázat
Az Invitel immár negyedik alkalommal hirdette meg üzleti innovációs pályázatát, az Innomax Díjat.
Olvass tovább>>Sok Facebook – sok stressz
Az ismerősök számának gyarapodásával együtt a Facebook-felhasználók stresszérzete is növekszik – derült ki egy új tanulmányból.
Olvass tovább>>Hibrid nyomtatóval készülhet helyettesítő porcszövet
Nagy lépést tettek előre amerikai kutatók a háromdimenziós szövetek nyomtatása terén egy új hibrid printer megalkotásával, amely leegyszerűsíti a beültethető porcok gyártását.
Olvass tovább>>