A Vodafone Magyarország teljes egészében átáll az elektronikus szerződéskötésre, így a korábbinál sokkal gyorsabban és környezetkímélőbb módon kerülhet sor az új szerződések megkötésére, valamint a régebbiek meghosszabbítására vagy módosítására. A Vodafone 2015. november 23-tól érvényes Általános Szerződési Feltételeinek (ÁSzF) megfelelően az üzletekben a szerződéskötés és módosítás elektronikusan, tabletek segítségével történik – az ügyfél táblagépen olvashatja el a szerződési feltételeket és azon is írhatja alá azt. Az elektronikus szerződéskötéssel az átlagos ügyintézés ideje várhatóan az egy harmadával rövidebbé válik, mivel nem lesz szükség papírok nyomtatására, másolására és szkennelésére sem. A…
Olvass tovább>>Hónap: 2015. november
Magyarország új házi kedvence az elektromobilitás
Közös érdek az elektromobilitás fellendülése – jelentette ki Áder János köztársasági elnök az Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban elnevezésű nemzetközi konferencián pénteken. A világ szén-dioxid kibocsátásának 25 százalékáért a közlekedés tehető felelőssé. Döntő kérdés a kibocsátás csökkentése, a súlyos globális gazdasági következmények és környezeti hatások mérséklése érdekében – mondta a köztársasági elnök a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) által szervezett budapesti konferencián. Az elektromos autók 70-80 százalékos energiahatékonysággal üzemelnek, amely jelentős előrelépés a robbanómotorok 35-40 százalékos hatékonyságához képest. A hatvanas-hetvenes évektől kezdték felismerni, hogy a növekvő szén-dioxid kibocsátás következtében „fűtjük fel a bolygót”,…
Olvass tovább>>Újradrótozza az agyat a Nat Geo
John Schenck, a GE kutatója lesz a főszereplője az Áttörés a jövőbe (Breakthrough) című tudományos sorozat legújabb epizódjának, amely az agy dekódolásával foglalkozik. Képzeljük el, mi történne, ha a tudósok a traumatikus emlékeket boldog emlékekké tudnák alakítani. Szerte a világban rengeteg ember szenved olyan mentális betegségekben, amelyek kitörlik az emlékeiket és megfosztják őket az identitásuktól. John Schenck New York állam északi részén dolgozik a GE egyik laboratóriumában. A kutató harminc évvel ezelőtt leheveredett a laboratóriumban, amelyet úgy alakítottak ki, hogy Schenck testét egy hatalmas, a Föld mágneses mezejénél harmincezerszer erősebb mágnes…
Olvass tovább>>Leránthatják a leplet a Tesla-rivális elektromos autóról
A kaliforniai székhelyű Faraday Future nemcsak a fejlesztéseit szereti titokban tartani, de a Tesla munkatársait is előszeretettel szipkázza el. A legfrissebb hírek szerint a cég is képviselteti magát a Los Angeles-i Auto Show-n, ahol talán több részletet is megosztanak az első elektromos autójukról. A cég eddig csak nagyon ritkán állt ki a nyilvánosság elé, épp ezért is tarthat nagy érdeklődésre számot a hivatalos Facebook oldalon is közzétett hír, miszerint a tervezőrészleget vezető Richard Kim részt vesz egy nyilvános fórumon. Az eddigi terveket övező homályt talán eloszlathatja egy korábbi bejelentés, miszerint a…
Olvass tovább>>Már hárommillió hathengeres motort gyártott a győri Audi
Szerdán elkészült a hárommilliomodik hathengeres motor az Audi Hungaria Motor Kft.-ben, a háromszáztíz lóerős, TFSI EVO típusú motort a neckarsulmi gyárban egy Audi A7 modellbe építik be – tájékoztatta a győri székhelyű vállalat az MTI-t. Herbert Steiner, az Audi Hungaria motorgyártásért felelős ügyvezető igazgatója szerint a hárommilliomodik hathengeres motorral mérföldkőhöz érkeztek a motorgyártásban. A hárommillió gyártott motor együttesen mintegy 933 millió lóerő összteljesítménnyel rendelkezik, és ha egymás mellé állítanák valamennyit, akkor a sor Győrtől egészen Észak-Afrikáig érne. Győrben 1997-ben kezdődött a hathengeres motorok sorozatgyártása, kezdetben szíjhajtású technológiával, majd a generációváltást követően a…
Olvass tovább>>Ötletfejlesztési programot indít a Kitchen Budapest
A Kitchen Budapest ismét meghirdeti a fiatal tehetségeket és innovatív projektjeiket felkaroló ötletfejlesztési programját. A Talent programba vállalkozó szellemű csapatok jelentkezését várják november 23-ig. A Kitchen Budapest (KIBU) 2007-es megalakulása óta egy olyan nemzetközileg is elismert innovációs labor, amely a hazai kreatív projektek indulását támogatja. A KIBU célja, hogy az ötletre épített értékből és tartalomból hosszútávon is sikeres projekteket hozzanak létre, amelyek nem csak elméleti síkon működnek, hanem piaci környezetben is megállják a helyüket. A Startup program mellett a korábbi fázisú ötletek számára indított Talent programban félévente olyan tehetséges fiatalokból…
Olvass tovább>>Kéziszkennerrel gyorsítja a bevásárlást a Tesco
Scan&Go szolgáltatással teszi egyszerűbbé a vásárlók mindennapjait a Tesco. A bevásárlás leggyorsabb módjával nincs szükség a ki- és bepakolásra a pénztáraknál, ráadásul mindvégig nyomon követhető a költés és a megtakarítás is. A könnyen használható, játékos rendszer a gyermekeknek is élmény, ráadásul aktív részesei lehetnek a vásárlásnak. A technológia fejlődése mellett életmódunk is felgyorsult, ehhez pedig a mindennapi tevékenységeknek, így a bevásárlásnak is alkalmazkodnia kell – mondta a Tesco-Global Áruházak Zrt. országos marketing vezetője. Orosz András szerint a bevásárlás leggyorsabb és legkényelmesebb módjaként a Scan&Go már évek óta sikeresen működik Angliában.…
Olvass tovább>>A Bosch nyerte a CES innovációs díját
A Bosch saját fejlesztésű, már tapintásbeli elemekkel is kiegészített érintőképernyője elnyerte a CES 2016 Innovation Award díjat az „In-Vehicle Audio/Video” kategóriában november 10-én – közölte a társaság. A technika különlegessége, hogy a felhasználó tapintásbeli visszajelzések segítségével, interaktív módon kezelheti az olyan infotainment-alkalmazásokat, mint például a navigáció, a rádió vagy éppen az okostelefon egyes funkciói. Az érintőképernyőn megjelenő gombok valóságos kezelőelemek érzetét keltik, így akár rátekintés nélkül is egyszerű tájékozódást tesznek lehetővé. A járművezető hosszabb időszakokra összpontosíthat folyamatosan az útra és a forgalomra, ami jelentősen fokozza a közlekedés biztonságát. Az új fejlesztés…
Olvass tovább>>Nagyon megéri majd elektromos autót venni Magyarországon
A kormány szeretné elérni, hogy minél több embernek reális alternatíva legyen az elektromos autók használata Magyarországon, és azt is, hogy az autóipar elmozduljon az elektromos autók irányába is – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály az Új úton az elektromobilitás az Európai Unióban című konferencia és családi nap alkalmából tartott sajtótájékoztatón kifejtette: a kormány arra törekszik, hogy a gazdasági növekedés ne csak a hagyományos szénhidrogén alapú autóipari beruházások által kapjon további lendületet, hanem az elektromos autók, töltőállomások, beszállítói iparág kialakításával, terjesztésével is. Magyarországon már elindult a zöld rendszámtáblák rendszere, már…
Olvass tovább>>Pályaorientációs teszttel segíti a középiskolásokat az SZTE
Saját fejlesztésű képzési orientációs tesztet készített a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) a középiskola befejezéséhez közel álló diákoknak, ezzel segítve őket a számukra legmegfelelőbb képzési terület kiválasztásában – tájékoztatta az intézmény a távirati irodát. Az SZTE szakértők bevonásával fejlesztette ki képzési orientációs tesztjét, amelynek kitöltésével, a gyors és egyszerű online eszköz segítségével a középiskolások visszajelzést kapnak a rájuk leginkább jellemző személyiségjegyekről, készségekről és érdeklődési irányokról. A teszt újdonsága, hogy ezekhez nemcsak foglalkozásokat, hanem olyan képzési területeket és ajánlott szakokat illeszt, amelyek elérhetőek a felsőoktatási intézményben. Az egyetemünkön dolgozó karriertanácsadók azt érzékelik, hogy a…
Olvass tovább>>Újabb milliárdos Bosch-fejlesztést adtak át Magyarországon
A Robert Bosch Power Tool Kft.-nél befejeződött a 2,2 milliárd forintos beruházás, amelynek célja elektromos kéziszerszámok fejlesztése volt a Bosch miskolci gyárában. A Bosch hosszú távra tervez és Magyarország stratégiai fontosságú bázisa a cég globális innovációs és kutatás-fejlesztési törekvéseinek – mondta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője (képünkön). Mindebben a miskolci Robert Bosch Power Tool Kft. is nagy szerepet vállal, ugyanis ez a társaság Európa legnagyobb kéziszerszámgyára. Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára megjegyezte: a kormány gazdaságpolitikájának két fő stratégiai célja a munkahelyteremtés és Magyarország…
Olvass tovább>>Feltartotta a forgalmat a Google robotautója, de neki szabad…
Megállított egy kaliforniai rendőr egy Google-robotautót, mert az túl lassan haladt. Az autó utasát, aki nem vezetett, nem büntették meg. A rendőrnek feltűnt, hogy az egyik jármű mögött feltorlódott a forgalom – magyarázta a Google székhelyének otthont adó Mountain View rendőrsége egy blogbejegyzésben. A „tettes” az internetóriás egyik vezető nélküli kocsija volt – közölte a The Daily Telegraph. A robotautó óránként alig 39 kilométeres sebességgel haladt egy olyan szakaszon, ahol 56-tal is mehetett volna. A rendőr megállította, hogy a vezető figyelmét felhívja a közlekedés akadályozására vonatkozó előírásokra. Az autó utasát – aki…
Olvass tovább>>Kevés a valódi startup cég Magyarországon
Több tízezer gazdasági társaságot alapítanak évente Magyarországon a hazai vállalkozók, ám ezek csaknem negyven százaléka kérészéletűnek bizonyul, és csak minden huszadik produkál elfogadható eredményeket öt év alatt – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató elemzéséből. Szűkebb értelemben minden háromszázadik vállalkozás tekinthető igazi startupnak. Magyarországon – ahogy külföldön is – számos sikertörténet lehet hallani fiatal, sikeres vállalkozókról. Ezeket a történeteket sok fiatal egyfajta álomként éli meg, mások viszont legyintenek mondván: hazai környezetben sikeres vállalkozásra úgysincs reális esély. Szerencsére az adatokban bővelkedő hazai cégkörnyezet lehetőséget biztosít a realitások bemutatására. Az adatok elemzése…
Olvass tovább>>Okosodnak az oszlopok Budapesten
Átadták a főváros első intelligens közvilágítási oszlopát, amely az elektromos autók számára töltőállomásként funkcionál, led világítása révén villamos energiát takarít meg, infokommunikációs háttere pedig ingyenes vezeték nélküli internet (wi-fi) elérést biztosít. Az oszlopra térfigyelő kamerát és segélyhívót is építettek, az információk a főváros II. kerületének rendőrkapitányságára futnak be – mondta el Marie-Theres Thiell, az ELMŰ-ÉMÁSZ társaságcsoport igazgatóságának elnöke a főváros első intelligens közvilágítási oszlopának átadásán csütörtökön Budapesten. Az intelligens közvilágítási oszlop a különböző plusz szolgáltatásaival még újdonságnak számít Magyarországon, összeállításában közreműködött az ELMŰ-ÉMÁSZ, a T-Systems Magyarország Zrt., a BDK Kft. és a Hofeka Kft. A közvilágítási oszlop prototípus,…
Olvass tovább>>Az oktatási innováció fontos eleme a duális képzés
Az oktatási innováció fontos eleme a duális képzés – jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) felsőoktatásért felelős államtitkára szerdán a Debreceni Egyetemen (DE), a középiskolai igazgatók és osztályfőnökök fórumán. Palkovics László tájékoztatása szerint szeptembertől 19 egyetem és 300 vállalat együttműködésében 500 hallgató vesz részt duális képzésben, őket több ezer jelentkező közül választották ki a felvételiken. Szeretnék elérni, hogy 2020-ra tízezer hallgató ebben a formában tanuljon a magyar felsőoktatásban. A duális képzésben az oktatási intézményekben folytatott elméleti és a vállalatoknál zajló gyakorlati képzés párhuzamosan történik. Palkovics szerint az elméleti képzésnek…
Olvass tovább>>Együtt építi a jövő hálózatát az Ericsson és a Cisco
A hálózati eszközök, szoftverek, mobilkommunikációs hálózatok és felhőszolgáltatások terén vezető pozíciót betöltő Ericsson és Cisco bejelentése szerint nagyszabású együttműködésre lép a jövő hálózatainak létrehozása érdekében. Az együttműködés fő nyertesei az ügyfelek, hiszen a két vállalat szinergiáiból fakadóan a legjobb szolgáltatásokból és megoldásokból részesülhetnek: útválasztás (routing), adatközpontok, hálózati szolgáltatások (networking), felhő, mobilkommunikáció, hálózat-menedzsment és vezérlés, vagy globális szolgáltatások. A tervek szerint a hozzáadott érték többek közt az alábbi formában jelentkezik az ügyfeleknél: A szolgáltatóként működő ügyfelek számára teljeskörű (end-to-end) termék- és szolgáltatás-portfolió és közös innováció, amely felgyorsítja az új üzleti modellek…
Olvass tovább>>Felfutás várható a hazai IT-biztonsági piacon
Az intelligens technológiák terjedésével egyre több szektorban lépnek elő a core üzleti tevékenység részévé az informatikai szolgáltatások, ami jelentős terhet ró a vállalatokra a rendszerek biztonságának szavatolása tekintetében. Jelenleg még csak a hazai vállalatok alig húsz százaléka bízza külső partnerre informatikai rendszereinek biztonsági felkészítését, a piac robbanás előtt áll – vallja az IT-rendszerek biztonsági felkészítésével foglalkozó PR-Audit Kft. képviselője. A kiszervezéssel a vállalatok akár 30-50 százalékot is spórolhatnak ahhoz képest, mintha mindezt házon belül kellene megoldaniuk. A közműszolgáltatók informatikai rendszereinek biztonsági auditja jó vonatkozási pontot jelent a vállalati informatikai rendszerek általános…
Olvass tovább>>Okoskukákat vásárol Brüsszel
Májusig harminc okoskukát telepít a brüsszeli önkormányzat a város szívébe és az uniós intézményeknek otthont adó kerületbe – adta hírül a La Libre Belgique belga napilap. Brüsszel 150 ezer eurót (mintegy 47 millió forint) különített el erre a célra. Az első 18 okoskukát a belváros nemrég sétálóövezetté nyilvánított részében helyezik majd el. A napelemes kukák automatikusan tömörítik a hulladékot, és jelzik a köztisztasági vállalatnak, ha megtelnek. A présnek köszönhetően az intelligens kukák 150 helyett 600 liter szemetet tudnak majd elnyelni. A lap némileg drágának tartja a beszerzést, ugyanakkor emlékeztet, az automatikus…
Olvass tovább>>A TAG Heuernek is lesz okos luxusórája
Az Intel Atom processzorára és a Google Android Wear technológiájára épülő okosórát mutatott be „Connected” néven a TAG Heuer svájci luxusóra-készítő vállalat – adta hírül a távirati iroda. A svájci óragyártás hagyományait a számítástechnika által nyújtott intelligenciával és sokrétű csatlakoztatási lehetőséggel kombináló Connected okosórát az LVMH (Moët Hennessy Louis Vuitton SE) európai luxuscikk forgalmazó konszern New York-i központjában, az LVMH Toronyban mutatta be Jean-Claude Biver, a TAG Heuer vezérigazgatója, az LVMH Csoport karóra divíziójának elnöke, valamint Brian Krzanich, az Intel Corporation vezérigazgatója és David Singleton, a Google Android Wear…
Olvass tovább>>A nap képe: mégis forog a Föld!
A föld forgását igazoló Foucault-inga-kísérletet végeztek el a budapesti Mammut bevásárlóközpontban 2015. november 9-én. Az Országjáró Természettudományok tehetséggondozó program keretében november 9-e és 15-e között leng majd a 135 éves ingatest a Mammutban. MTI Fotó: Máthé Zoltán
Olvass tovább>>