Az Európai Parlament állásfoglalást fogadott el a mesterséges intelligencia szabályozásáról

Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) nagy többséggel tárgyalási álláspontot szavazott meg szerdai plenáris ülésén a mesterséges intelligencia (MI) szabályozásáról, amelyben a képviselők azt hangsúlyozzák, hogy a mesterséges intelligencia Európán belüli fejlesztésének és alkalmazásának meg kell felelnie az európai alapjogoknak és értékeknek. Az EP által megszavazott szabályok a kockázatok szintje szerint állapítanak meg kötelezettségeket a szolgáltatók és a felhasználók számára. Az olyan MI-rendszerekre, amelyek az emberek biztonságára nézve elfogadhatatlan mértékű kockázatot jelentenek – mint például a társadalmi kreditrendszer – tilalom vonatkozna, ahogy az MI magánéletet sértő és diszkriminatív alkalmazásaira is. Ezek magukba…

Olvass tovább>>

Az EP elfogadta a megtévesztő környezetvédelmi címkézés tiltásáról szóló javaslatot

Európai Parlament

Az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén elfogadta a termékek ökocímkéinek a tartósságra, valamint a környezetbarát jellegre utaló megtévesztő állítások, az úgynevezett zöldrefestés (greenwashing) tilalmára vonatkozó javaslatot – tájékoztatott az uniós parlament. Az 544 szavazattal, 18 ellenszavazattal és 17 tartózkodás mellett elfogadott javaslat növelni akarja a fogyasztói tudatosságot, segíteni a fogyasztóknak megtalálni a valóban környezetbarát árucikkeket, valamint arra ösztönzi a vállalkozásokat, hogy tartósabb és fenntarthatóbb termékeket kínáljanak. Az EP-képviselők azt akarják elérni, hogy csak azok használhassák a zöld jellegre utaló környezetbarát, természetes, biológiailag lebomló, klímasemleges, valamint egyéb ökohivatkozásokat a címkéken,…

Olvass tovább>>

Az EU környezetvédelmi együttműködésről írt alá megállapodást Norvégiával

Ursula von der Leyen és Jonas Gahr Störe

Az Európai Unió (EU) az éghajlattal, a környezettel és a környezetvédelemmel, az energiával és a tiszta iparral kapcsolatos együttműködés elmélyítése érdekében megállapodást írt alá Norvégiával – jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke. Von der Leyen az együttműködésről szóló megállapodás brüsszeli aláírásakor, Jonas Gahr Störe norvég miniszterelnökkel közösen tartott köszöntőjében elmondta: az EU és Norvégia „zöld szövetsége” új és zöld fejezetet nyit a felek között már amúgy is gyümölcsöző energetikai együttműködésben. A megállapodással a felek újólag megerősítették elkötelezettségüket amellett, hogy az EU-ban 2030-ra 55 százalékkal csökkenjen az…

Olvass tovább>>

Az EU jó úton halad, hogy 2050-re klímasemlegessé váljon

Paolo Gentiloni

Az Európai Unió jó úton halad afelé, hogy 2050-re az első klímasemleges kontinenssé váljon – jelentette ki Paolo Gentiloni (képünkön) gazdaságért felelős uniós biztos az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén. A klímapolitikai intézkedéscsomaggal kapcsolatos uniós tárgyalások eredményeit összefoglaló vitában az olasz biztos elmondta: az épületekre és a közúti közlekedésre kiterjedő külön kibocsátáskereskedelmi rendszer lehetővé teszi a nagy ipari ágazatok károsanyag-kibocsátásának csökkentését. A külön kibocsátáskereskedelmi rendszerből származó bevételekből azt az uniós alapot fogják finanszírozni, amely segíteni fogja a tagállamokat az átállás társadalmi hatásainak kezelésében. A Fit for 55 névű európai uniós…

Olvass tovább>>

A szellemi tulajdon nem élvez teljes védelmet az Európai Unióban

EU

Noha a szellemi tulajdon védelmére vonatkozó uniós jogi keret garanciákat nyújt, hiányosságok gyengítik, többek között nem létezik az összes termékre kiterjedő uniós szintű oltalmi rendszer, továbbá előnyös lenne a vonatkozó uniós és a nemzeti rendszerek jobb összehangolása – közölte különjelentésében az Európai Unió luxembourgi székhelyű számvevőszéke. Az Európai Számvevőszék jelentésében kiemelte, a szellemitulajdon-jogok alapvető fontosságúak az unió globális versenyképessége szempontjából, a hamisított termékek a becslések szerint ugyanis évente 83 milliárd eurónyi bevételkiesést okoznak a legális gazdaságban. Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatalának (EUIPO) friss becslése szerint a hamisított termékek problémájának…

Olvass tovább>>

Töredezni kezdett a világ legnagyobb jéghegye

Töredezni kezdett a világ legnagyobb jéghegye, az 5100 négyzetkilométeres antarktiszi A-68, csütörtökön leszakadt róla egy nagyjából 175 négyzetkilométeres tábla. Mióta a jéghegy 2017 júliusában levált az Antarktiszról, a leghatalmasabb, szabadon úszó antarktiszi tömbnek számít – írta a BBC. Az óriás jelenleg az Antarktiszi-félszigettől észak felé tart. Mivel viharosabb, melegebb vizekre ért, olyan áramlatok viszik, melyek az Atlanti-óceán déli részére sodorják. Adrian Luckman, a Swansea-i Egyetem professzora az elszabadulástól kezdve követi az A-68 körüli eseményeket, szerinte a friss letöréssel a gigászi tömb pusztulása kezdődött el. „Folyamatosan csodálom, hogy egy ilyen vékony és…

Olvass tovább>>

Aprópénz: az EU tízmillió eurót különít el a koronavírussal összefüggő kutatásokra

koronavírus

Az Európai Unió tízmillió eurót (mintegy 3,36 milliárd forint) különít el a légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírussal összefüggő kutatások támogatására – közölte az Európai Bizottság. A tájékoztatás szerint az uniós bizottság a járvány terjedése indokolta sürgős reagálás jegyében mobilizálta az összeget olyan kutatási projektek támogatására, amelyek elősegítik a járvány megértését, hozzájárulnak a vírussal fertőzött vagy fertőzöttségre gyanús betegek hatékonyabb klinikai kezeléséhez, valamint javítják a közegészségügyi felkészültséget. Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint ifjúságért felelős biztos azt mondta, a támogatás a járvány globális megfékezésére irányul, azonban enyhíteni kívánja a koronavírus…

Olvass tovább>>

Tudásközpont épülhet az osztrák határnál

Európai szinten is elismert tudásközpont épülhet Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében a megkötött magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozat értelmében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az elektromos, összekapcsolt és önvezető járműipari szolgáltatások fejlesztéséről és teszteléséről szóló dokumentumot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Stájerország kormányának képviseletében pedig Barbara Eibinger-Miedl miniszter írta alá. A szándéknyilatkozat alapján a felek erősítik a két szomszédos térség, Zala megye és Stájerország kapcsolatait, a közös projektekbe pedig meghívják a szlovéniai Maribor régióját is – írták. A résztvevő országok felismerték a digitalizáció és a dekarbonizáció jelentőségét a biztonságos, hatékony és…

Olvass tovább>>

Zalaegerszegen indul az 5G mobilhálózat magyarországi fejlesztése

Az alig két héttel ezelőtt indított, mintegy negyvenmilliárd forintos járműipari tesztpálya fejlesztéséhez és az okosváros programhoz kapcsolódóan Zalaegerszegen alakítják ki az 5G adatátviteli technológia tesztkörnyezetét, amelynek révén a járműiparban és az infokommunikációban is a világon vezető szerepre törekszik Magyarország – jelentette be a nemzetgazdasági miniszter pénteken Zalaegerszegen. Varga Mihály a Mobil járműipari és logisztika konferencia nyitónapján tartott előadásában beszélt arról, hogy olyan, egymással összefüggő kulcsterületeken, mint az innováció, a digitalizáció, a járműipar és a logisztika Zalaegerszeg és vele a magyar gazdaság bekapcsolódik az ipari forradalom negyedik szakaszába. A rendezvény alkalmából…

Olvass tovább>>

SciChallenge: tiniket segítenének tudományos életpályára

Az Európai Unió által támogatott nemzetközi SciChallenge projekt célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok, a műszaki és mérnöki tudományok, illetve a matematika iránt. Európában az innováció a fejlődés és a gazdaság fellendítésének egyik eszköze. Ennek kulcsfontosságú feltétele, hogy minél több fiatalból tehetséges tudós váljon. A tudományos értékek előtérbe helyezése és a kutatói életpálya népszerűsítése inspirálta az Európai Unió által támogatott nemzetközi SciChallenge projektet, amelynek célja, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését a természettudományok, a műszaki és mérnöki tudományok, illetve a matematika iránt. A projekt versenyre hívja a fiatalokat, de…

Olvass tovább>>

Új műholdakkal bővült az EU navigációs rendszere

Sikeresen pályára állították az Európai Unió saját, Galileo műholdas navigációs rendszerének újabb négy műholdját, ezzel a számuk 18-ra nőtt – jelentette be pénteken az Európai Űrügynökség (ESA). A tájékoztatás szerint a műholdakat még csütörtök délután bocsátották fel a Francia Guyanában lévő Kourouban található űrközpontból egy Ariane-5 típusú hordozórakéta segítségével. Az első tizennégy műholdat kettesével állították pályára, amihez még Szojuz típusú orosz hordozórakétát használtak, ezt váltotta fel az annál lényegesen nagyobb hasznos teher hordozására alkalmas, európai gyártmányú Ariane-5. „Az Ariane-5 rakéta használatával hamarabb teljesíthető a műholdak pályára állítása, ami lehetővé teszi…

Olvass tovább>>

Százmilliókat költ környezetbarát projektekre az EU

Az Európai Bizottság (EB) jóváhagyta az uniós költségvetésből fedezett 222,7 millió eurós beruházási csomagot a fenntarthatóbb és karbonszegény projektek uniós tagállami megvalósítása érdekében – írta közleményében az EB csütörtökön. A környezet javítása és az éghajlatváltozás elleni küzdelem jegyében mozgósított uniós finanszírozás további beruházásokat lehetővé téve összesen 398,6 millió eurót (mintegy 123,5 milliárd forint) fordít 23 tagállamban megvalósuló 144 új projektre. Magyarországon két program részesül uniós támogatásban, összesen 4,6 millió euró (mintegy 1,4 milliárd forint) értékben. A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) 3,6 millió eurós támogatást kap a parlagi sas…

Olvass tovább>>

Újra kellene tárgyalni az Intel-bírságot

Új eljárás lefolytatására vissza kellene utalni a törvényszékhez az Intel mikroprocesszor-gyártó óriáscégre a versenyjogi szabályok megsértése miatt kiszabott büntetés ügyét – foglalt állást csütörtökön az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka. Az ügy előzménye, hogy az Európai Bizottság 2009-ben 1,06 milliárd euró megfizetésére kötelezte az amerikai chipgyártót a rivális AMD elleni szabálytalan versenyjogi stratégiája miatt. A brüsszeli testület szerint az Intel üzletpolitikája sértette az uniós versenyszabályokat, mert a vállalat utólagos árengedményeket adott a Dell, a HP, a NEC és a Lenovo számítógépgyártóknak, ha többségében Intel chipeket vásároltak gépeikbe. A cég a legnagyobb…

Olvass tovább>>

Az üzleti titkokat és a szabadalmakat vizsgálta az EUIPO

Az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) 2016. szeptember végén jelentette meg a németországi cégek körében végzett, az üzleti titkokkal és szabadalmakkal kapcsolatos felmérésének eredményét Protecting Innovation Through Patents and Trade Secrets: Determinants and Performance Impacts for German Firms címmel – olvasható a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) honlapján. Az EUIPO és a mannheimi ZEW (Centre for European Economic Research) közös kutatásának célja, hogy elősegítse az üzleti titkoknak a szellemitulajdon-védelmi portfólióban betöltött szerepének és hozzájárulásának mélyebb, részletesebb megértését. A szakértők megvizsgálták a találmányok védelmének hatékonyságát befolyásoló tényezőket és azok hatásait…

Olvass tovább>>

EU: növelni kell a kutatás-fejlesztés hatékonyságát Magyarországon

Elismerik a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer folyamatban lévő átalakítását az EU által felkért független szakértők, akik jelentésükben rámutattak, hogy a terület valódi, strukturális megújulása változást hozhat a gazdaságban is a magyar tudományos kiválóság és az innovatív, nemzetközi vállalatok jelenlétének kiaknázásával és az állami k+f ráfordítás fenntartható növelésével. A 2014 decemberében kezdeményezett és a hazai kutatási és innovációs rendszer meghatározó szereplőivel folytatott konzultációkon alapuló értékelési folyamat az új versenypályázati rendszer kialakításával és a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) létrejöttével párhuzamosan zajlott, és főbb megállapításai visszaigazolták, hogy a döntéshozók…

Olvass tovább>>

Uniós forrásból is fejleszti hálózatát a Magyar Telekom

A Magyar Telekom és konszolidált leányvállalatai a digitális hálózatok országos fejlesztésére kiírt pályázat első és második (Magyarország nyugati és keleti részét érintő) körének eredményeként 46 járásra vonatkozóan 12,2 milliárd forintnyi európai uniós forrást nyertek el csoportszinten legalább 30 Mbps sebességű vezetékes hálózat fejlesztésére. Emellett a vállalat folytatja tavaly megkezdett, önerős fejlesztéseit is, idén további félmillió háztartás szélessávú lefedése a cél.  A digitális gazdaság megerősítése Magyarország versenyképessége szempontjából kulcsfontosságú. A Magyar Telekom – az ország hosszú távú partnereként – vezető szerepet vállal az ehhez szükséges korszerű digitális infrastruktúra kiépítésében. A vállalat tavaly…

Olvass tovább>>

Alig nőtt az alternatív hajtású járművek forgalomba helyezése az EU-ban

Nem emelkedett lényegesen az alternatív üzemanyaggal hajtott autók forgalomba helyezése a második negyedévben az Európai Unióban, Magyarországon viszont közel duplájára nőtt – állapítja meg az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, az ACEA szerdán közzétett jelentésében. A második negyedévben 147 784 alternatív üzemanyaggal hajtott autót helyeztek forgalomba az Európai Unióban, 0,6 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Nagy eltérés volt tapasztalható viszont a különböző kategóriák között. A forgalomba helyezett elektromos járművek száma 7,1 százalékkal 33 866-ra nőtt. Elektromos hibrid járművekből 22,6 százalékkal többet 63 707-et helyeztek forgalomba, az autógázzal, etanollal és…

Olvass tovább>>

Dízelbotrány: az EU szerint a Volkswagen törvényt sértett a tagállamok többségében

A Volkswagen csoport (VW) az uniós tagországok többségében egyértelműen megsértette a fogyasztóvédelmi szabályokat, ezért közösségi szintű koordinációra van szükség a tavaly kirobbant dízelbotrány ügyében – jelentette ki hétfői brüsszeli sajtótájékoztatóján Vera Jourová, az Európai Bizottság igazságügyért és fogyasztóvédelemért felelős tagja. Az uniós biztos arról beszélt, hogy a törvénysértések miatt büntetések és kártérítési igények várhatnak a német járműgyártó csoportra. Mint mondta, csütörtökön, majd szeptember végén megbeszéléseket fog folytatni a következő lépésekről a tagállami fogyasztóvédelmi hatóságok és a fogyasztók érdekeit védő különböző szervezetek képviselőivel Brüsszelben. A legnagyobb európai autógyártó vállalat, a Volkswagen…

Olvass tovább>>

Hatalmas pofont kapott az Apple Európában

Az uniós szabályok értelmében tiltott állami támogatásnak minősülnek az adókedvezmények, amelyeket Írország nyújtott az Apple-nek 2003 és 2014 között, az amerikai informatikai óriáscégnek ezért mintegy 13 milliárd eurót (körülbelül négyezer milliárd forintot) kell visszafizetnie az ír államnak – döntött kedden az Európai Bizottság (EB). „A bizottság arra a megállapításra jutott, hogy Írország illegális adótámogatásokat nyújtott az Apple-nek, amely lehetővé tette, hogy a vállalat éveken keresztül lényegesen kevesebb adót fizessen más cégeknél” – mondta sajtótájékoztatóján Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos. Az egyes vállalatoknak nyújtott adókedvezmények sértik az állami támogatásokra vonatkozó uniós…

Olvass tovább>>

Innováció Európában: Svédország újra az élen

Újra Svédország vezeti az unióban az innovációs listát, a legnagyobb mértékű fejlődést az innováció területén Lettország érte el, Magyarország a 21. helyen áll a 2016-os európai innovációs eredménytáblában – közölte az Európai Bizottság (EB) tájékoztatására hivatkozva a távirati iroda. Az európai, illetve a regionális innovációs eredménytábla és az Innobarométer adatait összegző közlemény szerint a gazdaságilag erős országok és régiók nagy hangsúlyt fektetnek az innováció támogatására a beruházásoktól az oktatáson át a rugalmas munkaerőpiaci szabályok kialakításáig. A jelentés szerint a sikert leginkább a kiegyensúlyozott innovációs rendszer hozhatja meg egy országnak: ezen belül fontos, hogy megfelelően ötvözzék a köz- és…

Olvass tovább>>