Online pszichoterápiás osztályon is ellátják a pácienseket Szegeden

pszichoterápia

Eredményes, költséghatékony, rugalmas és innovatív ellátást nyújt a pácienseknek az online pszichoterápiás osztály, amely a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pszichiátriai klinikáján jött létre 2021-ben – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint az osztály hetente öt napon nyújt pszichoterápiás kezeléseket a virtuális térben. A mintegy harminc beteg csoportokra bontva veheti igénybe ezt a fajta gyógyulási módot. Egymással párhuzamosan három osztályos kiscsoport működik, azok a betegek, akiket felvesznek, nem problémáik, panaszaik alapján, hanem véletlenszerűen osztják be ezekbe. Terenyi Zoltán főorvos kifejtette, előfordul, hogy a páciens problémája nem teljesen ismert, a…

Olvass tovább>>

Mesterséges intelligencia segítheti a depresszió szűrését

HuSpaCy

Beszédelemzésen alapuló, a depresszió felismerését segítő szoftvert fejlesztenek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Semmelweis Egyetem szakemberei. A Semmelweis Egyetem közleménye szerint a technológia elsősorban az alapellátásban segíthetné a világszerte milliókat érintő mentális betegség szűrését, időt és pénzt spórolva az egészségügynek. Az alkalmazás már elkészült, de élesítéséhez további tesztekre van szükség. A depresszió népbetegség, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint körülbelül 280 millió embert, a felnőtt lakosság 5 százalékát érintheti. Egyes előrejelzések szerint 2030-ra ez a mentális probléma róhatja a legnagyobb terhet a világ egészségügyi és gazdasági rendszereire. A…

Olvass tovább>>

Új nanooptikai áramköröket és részecskegyorsítási módszereket fejlesztettek a Wigner FK és az ELI kutatói

lézer

Egy most lezárult négyéves együttműködés során új nanooptikai áramköröket, részecskegyorsítási módszereket és optikai diagnosztikát fejlesztett a Wigner Fizikai Kutatóközpont és a szegedi ELI Lézerközpont mintegy 25 kutatója. „A szegedi ELI Lézerközpont fényforrásai és kutatói berendezései olyan egyedülálló kísérletek elvégzését tették lehetővé az elmúlt 4 év folyamán, amelyek jelentős előrelépést jelentenek töltött részecskék gyorsítása vagy nanooptikai áramkörök fejlesztése kapcsán” – számolt be a közleményben a projektről Dombi Péter, a kutatás vezetője. A kísérleteket a Wigner Fizikai Kutatóközpont kutatói kezdeményezték és az ELI nemrég megépült berendezései segítségével hajtották végre. Mint írták, számos…

Olvass tovább>>

A matematikatanítást támogató társasjátékot fejlesztettek ki a Pécsi Tudományegyetemen

Dienes Mathlab

A matematikatanítást támogató társasjátékot fejlesztett ki a Pécsi Tudományegyetem (PTE), együttműködve a Piatnik Budapest Kft.-vel – közölte az egyetem. A Dienes Mathlab matematikatanítási társasjátékcsomag egyszerre alkalmas otthoni és oktatási felhasználásra. A fejlesztés során szín- és formavilágában is vonzó játékkészleteket alakítottak ki, amit a gyerekek szívesen vesznek kézbe oktatási környezetben is. Ebben a komplexitásban eddig nem állt rendelkezésre a tanításban felhasználható, professzionális megvalósítású matematikai eszközkészlet – írták a közleményben. A matematikai társasjátékcsomagnak két része van, az „Erdők játéka” és a „Ki jut a várba”, ezeket úgy tervezték, hogy a tanulók használják…

Olvass tovább>>

Összeurópai, női vállalkozókat támogató program indult

We can Do It!

Összeurópai kezdeményezést indított a női vállalkozók helyzetének javítására négy innovációs ügynökség, a magyar Design Terminal, a német SpinLab – The HHL Accelerator, az észt Tehnopol és a cseh DEX Innovation Centre. A Design Terminal közleménye szerint idén már konzorciumvezetőként alakítja a női vállalkozók európai hálózatát az EU-s kezdeményezés keretében. A 2025 januárjáig tartó Womenture programra Európa bármely országából jelentkezhetnek 2023 októberétől olyanok, akik vállalkoznának, vagy fejlesztenék már meglévő cégüket. A résztvevőket szakértők fogják célzott szakmai mentorálással támogatni. A mentorprogram 20 résztvevővel indul majd el. A kezdeményezés alapját az adta, hogy…

Olvass tovább>>

Felkutatták a Kárpát-medence korábbi legnagyobb földrengéseit

földrengés

Az ELTE Természettudományi Kar (TTK) geofizikusai lajstromba vették a Kárpát-medence korábbi legnagyobb földrengéseit, amelyek a műszeres mérések előtt történtek – közölte az egyetem. Az egyetem honlapján megjelent beszámoló szerint az elmúlt időszak kisázsiai és dél-európai földrengései miatt különösen reflektorfénybe került munka a Kárpát-medencében a műszeres mérések előtt kipattant legnagyobb rengéseket veszi górcső alá, pontosítva azok epicentrumát (kipattanási helyét) és becsült erősségét, egybevetve azokat a XX. század néhány, már műszerrel is mért eseményével. A kutatás során a korábbi földrengés-katalógusokban nem, vagy csak részlegesen használt történeti forrásokból rekonstruálták a szerzők az egyes…

Olvass tovább>>

ELTE-kutatás: A zene segíthet a gyenge olvasás előrejelzésében

ELTE

Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói új módszert dolgoztak ki a ritmusérzék felmérésére, amely előre jelzi a gyerekek olvasási és helyesírási teljesítményét. Az eljárás lehetővé teszi a veszélyeztett gyerekek korai szűrését és fejlesztését. A nyelvnek, mint a zenének is, ritmusa van. Van, aki ezt a ritmust könnyedén felismeri, másnak azonban kitartó figyelemre és sok gyakorlásra van szüksége, míg követni tudja, márpedig ezen is múlhat, mennyire tud majd pontosan és gyorsan olvasni és írni – olvasható az ELTE közleményében. Napjainkban egyre több gyerek küzd olvasási nehézségekkel, pedig minőségi olvasás nélkül…

Olvass tovább>>

Táplálékkiegészítők gyógyszerkölcsönhatásainak vizsgálatára dolgoztak ki eljárást szegedi kutatók

táplálékkiegészítők

Táplálékkiegészítők gyógyszerkölcsönhatásainak vizsgálatára dolgoztak ki eljárást a Charles River Laboratories Hungary Kft. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) által támogatott projektben – tájékoztatott a biotechnológiai vállalkozás. A közlemény szerint a gyógynövények, vitaminok és táplálékkiegészítők kontrollálatlan használata kiegészítő terápiaként fontos népegészségügyi kérdés. A gyógyszerhatóanyagokkal ellentétben ezeknek a készítményeknek a gyógyszerek hatékonyságát befolyásoló tulajdonságait jelenleg nem kötelező vizsgálni. Együttes szedésük azonban módosíthatja a gyógyszerek hatékonyságát, esetleg fokozhatja a mellékhatásokat. Ezekben a folyamatokban központi szerepet játszanak a transzporterfehérjék. A Charles River Laboratories Hungary Kft.…

Olvass tovább>>

A kor előrehaladtával változik az idő érzékelése

idő

A felnőttek és a gyermekek különböző módon ítélik meg az idő hosszát – erősítették meg korábbi eredményeiket az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatói legújabb kutatásukban, amelyben a kognitív fejlődés hatását vizsgálták az időtartamok becslésére. Az ELTE közleménye szerint Nádasdy Zoltán, az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar habilitált egyetemi docensének és kutatótársainak vizsgálata eredetileg egy egyetemi projekt volt, amelyet még a 80-as években végeztek el. Akkor találtak egy érdekes összefüggést, az eredményt azonban nem publikálták. Nádasdy és munkatársai a közelmúltban módszertani finomítások után megismételték a régi kísérletet. Az eredmények…

Olvass tovább>>

A koronavírus megfékezésére intelligens légtisztító készüléket fejlesztett a CYX Kft.

koronavírus

A CYX Kft. olyan intelligens légtisztító-légfertőtlenítő-párásító készüléket fejlesztett, amely hatékonyan és gyorsan meg tudja előzni a koronavírus levegőben való terjedését – közölte a társaság. A projekt összköltsége 995,378 millió forint volt, amelyhez a cég a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) 696,765 millió forint feltételesen vissza nem térítendő európai uniós támogatásban részesült. A 2021 szeptember és 2022 december között megvalósult fejlesztés eredményeként Dunavecsén kiépítették a CYX-Air elnevezésű készülék gyártásához szükséges kapacitásokat. A közlemény szerint a CYX-Air egy olyan kompakt készülék lesz, amely hatékonyan és gyorsan tudja megelőzni a koronavírus levegőben…

Olvass tovább>>

Preklinikai kutatóközpont létesült a Pécsi Tudományegyetemen

Pécsi Tudományegyetem

A betegségek kialakulásának jobb megértését és új terápiás gyógymódok kipróbálását is lehetővé teszi a Pécsi Tudományegyetem (PTE) orvoskarán európai uniós támogatással létesült preklinikai kutatóközpont, amelyet szerdán adtak át. A felsőoktatási intézmény a közleményében az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) segítségével, megközelítőleg 1,26 milliárd forintból megvalósult beruházásról azt írta: a csaknem 1300 négyzetméteres, négy külön bejáratú, saját légtechnikával ellátott részleggel rendelkező létesítmény a régióban „egyedülálló és hiánypótló”. A központban folyó kutatómunka az élettani, kórélettani jelenségek jobb megértésével közelebb vihet a betegségek kialakulásának megértéséhez, valamint új terápiás gyógymódok kipróbálására is lehetőséget…

Olvass tovább>>

Több mint 300 millió forintból fejlesztette komposzttermék-gyártását a Profikomp

komposzt

Több mint 300 millió forintból fejlesztett ki új technológiát komposzttermékek előállítására a gödöllői székhelyű, hulladékgazdálkodással foglalkozó Profikomp Környezettechnika Zrt. – közölte a társaság. A vállalat a fejlesztéshez a Széchenyi 2020 programban 311,78 millió forint támogatást kapott, amellyel a társaság új eszközök beszerzésével új típusú termésnövelő szereket állít elő, illetve bővítette gyártóképességét. A Profikomp 2000-ben alakult azzal a céllal, hogy olyan innovatív, gazdaságosan üzemeltethető technológiákat fejlesszen ki, amelyek alkalmazásával a partnereik a biológiailag bontható hulladékokból kiváló minőségű termésnövelő anyagokat állítsanak elő – írja a társaság a honlapján. A vállalat alapvetően szolgáltató cég,…

Olvass tovább>>

Több száz régészeti leletet talált a spanyol rendőrség két alicantei házban

Több száz régészeti leletet talált a spanyol rendőrség két alicantei házban

A spanyol rendőrség 350 ókori műtárgyra, valamint egy csaknem 200 darabból álló, több ezer éves csontokból álló kollekcióra bukkant két házkutatás során Alicante tartományban – számolt be róla hétfőn a The Guardian online kiadása. Ez a valaha talált egyik legnagyobb illegális magángyűjtemény a tartomány történetében a rendőrség december végi közleménye alapján. A nyomozás 2022 novemberében kezdődött Gata de Gorgos falujában, ahol egy bejelentés alapján az egyik házban ősi csontmaradványokat őriztek. A helyszíni rendőrségi razzia után a hatóságok illegálisnak minősítették a csontgyűjteményt, amiről a xabiai önkormányzat kirendelt régésze megállapította, hogy 4000-5000…

Olvass tovább>>

AM: tavaly soha nem látott mértékű természetvédelmi fejlesztések valósultak meg

természetvédelmi terület

Az Agrárminisztérium a nemzeti parki igazgatóságok munkája révén eddig példátlan mértékben valósított meg természetvédelmi célú fejlesztéseket, hiszen több mint 41 milliárd forintot fordított erre a célra a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program, valamint a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program keretében – közölte az Agrárminisztérium. A közlemény szerint a források nagy része az élőhelyek helyreállítását célozta, az utóbbi években megvalósult és jelenleg záruló több mint 100 projektnek köszönhetően mintegy 180 ezer hektár területen javul a természeti területek állapota, a természetvédelmi kezelés és a természeti értékek megőrzésének feltétele. A fejlesztések eredményeként 27 közösségi…

Olvass tovább>>

A BME kutatója nyert az ERC Starting Grant pályázatán

BME

Magyarországon egyedüliként nyert az Európai Kutatási Tanács (European Research Council – ERC) Starting Grant pályázatán Nagy Péter, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kar tudományos munkatársa – közölte az egyetem. A közlemény szerint a kutató kémiai anyagok és folyamatok nagy pontosságú modellezésére, és ez alapján azok tudásalapú fejlesztésére alkalmazható kvantumkémiai számítási eljárások kidolgozását célzó pályázattal nyert öt évre 1,2 millió eurós (mintegy 491 millió forint) támogatást. Az ERC Starting Grant pályázata olyan fiatal kutatóknak nyújt támogatást, akik kimagasló eredményeket értek el szakterületükön. „A fizikai elveken alapuló…

Olvass tovább>>

Mosonmagyaróvár: a föld alá vitték a középfeszültségű vezetéket a madarak védelmében

Haraszti Judit, az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatója

Az E.ON Hungária Csoport a föld alá vezette középfeszültségű hálózatát Mosonmagyaróvár környékén a túzokok és más nagytestű madarak szabad vonulása érdekében – közölte a társaság. A közlemény szerint Mosonszolnok és Újrónafő között több mint hét kilométer hosszon cserélték a légvezetékeket földkábelekre. A mintegy 265 millió forint összköltségű madárvédelmi nagyberuházás a Magyarországon és Szlovákián átívelő Danube InGrid programban valósult meg, részben európai uniós forrásból, részben az E.ON Hungária Csoport finanszírozásában. A közlemény idézi Haraszti Juditot (képünkön) az E.ON Észak-dunántúli Áramhálózati Zrt. vezérigazgatóját, aki kiemelte: minden újonnan épülő villamosenergia-hálózatuk a madarak számára biztonságos…

Olvass tovább>>

Decemberben ismét földközelbe kerül a Mars

Mars

Az elkövetkezendő tíz év legfényesebb és legnagyobb Marsa lesz látható egész decemberben az égbolton. A vörös bolygó december 1-jén ér földközelbe, majd december 8-án kerül szembenállásba a Nappal az égbolton. Szabad szemmel nézve csak a Jupiter látszik majd nála fényesebbnek. Mivel az égitest a Nappal való szembenállása környékén kerül földközelségbe, ilyenkor látszik a legfényesebbnek, távcsőben a legnagyobb átmérőjűnek, ilyenkor lehet a legjobban megfigyelni – írták a Svábhegyi Csillagvizsgáló közleményében. A Mars december 8-án kerül szembenállásba a Nappal, ekkor a Bika csillagkép szarvai közt, magasan a fejünk felett figyelhető majd meg,…

Olvass tovább>>

Négy magyar tudós is bekerült a világ legidézettebb kutatói közé

tudós

Ismét közzétették a legtöbbet idézett kutatók listáját, amelyre idén négy magyar tudós is felkerült. Mint a Semmelweis Egyetem közleményében olvasható, a listán szerepel az egyetem két professzora is: Ferdinandy Péter, tudományos és innovációs rektorhelyettes, a Farmakológiai és Farmakoterápiás Intézet igazgatója, valamint Győrffy Balázs, az egyetem Bioinformatikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA doktora. Ferdinandy és Győrffy olyan cikkek szerzői, amelyek szakterületükön belül a legidézettebb top 1 százalékába tartoznak. A közlemény szerint Ferdinandy 14 magasan idézett közleménnyel rendelkezik és idén ötödször került fel a Highly Cited Researchers listára. 2014 és 2017 folyamán a farmakológia…

Olvass tovább>>

Artemis-program: a nemzetközi együttműködés sikerét méltatta az amerikai külügy

Artemis

A nemzetközi együttműködés sikere is az Artemis-1 űrrakéta felbocsátása, ami inspiráció a jövő generációi számára – olvasható az amerikai külügyminisztérium szerdán kiadott közleményében az Artemis holdprogram legénység nélküli első űrhajójának kilövése után, az eszköz magyar fejlesztésű sugárzásmérőt is szállít. A külügyminisztérium közleménye szerint nemzetközi együttműködés erőfeszítései eredményezték a sikeres felbocsátást, annak érdekében, hogy még az évtized végén tartós és széleskőrű emberi jelenlétet alakíthassanak ki a Holdon. A program egyben felkészülés az első emberi Mars-misszióra. Az Artemis-programon keresztül az Egyesült Államok a történelem legszélesebb és legsokszínűbb nemzetközi űrkutatási koalícióját építi –…

Olvass tovább>>

Bioinnovációs kutatási projekt zárult a keszthelyi egyetemen

laboratórium

Több mint egymilliárd forint vissza nem térítendő támogatásból valósult meg egy öt éven át tartó bioinnovációs kutatási projekt Keszthelyen, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) Georgikon Campusán — közölte az intézmény. A Festetics Imre Bioinnovációs Kiválósági Központ és Stratégiai K+F+I Projektműhely elnevezésű kutatási pályázathoz az Európai Unió és a magyar kormány 1,036 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. A 2017-ben indult projekt elindítója a Pannon Egyetem Georgikon Kara volt, majd a felsőoktatási integráció és modellváltás miatt a jogutód MATE keszthelyi Georgikon Campusa fejezte be. A projekt alapvető célkitűzése…

Olvass tovább>>