A lakás fűtésére is alkalmas falfestékek forgalmazását jövő ősszel kezdi meg a Poli-Farbe Vegyipari Kft. – mondta Szabó Antal a cég ügyvezetője. A termék, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Távközlési és Médiainformatikai Tanszékével együttműködve fejlesztettek ki, három rétegből áll. A hőszigetelő réteg melletti a fűtő festék, amely az elektromos energiát alakítja át hőenergiává, ezt pedig a dekorréteg fedi, a fehér vagy színes falfesték. A termék alkalmazásához így épületgépészre és festőre is szükség van. A helyszínen kiadott közlemény szerint a százmilliós nagyságrendű fejlesztésnek…
Olvass tovább>>Címke: gazdaság
NKFIH: erősíteni kell az innovációs rendszer piacképességét
Az innovációs rendszer piacképességének erősítését szorgalmazta és az egyetemek innovációs jelentőségét hangsúlyozta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke kedden Budapesten, a 28. Tudományos és innovációs tehetségkutató verseny meghirdetésén. Birkner Zoltán hangsúlyozta, hogy az egyetemi hálózat a legfontosabb tudástermelő rendszer, kapcsolatrendszere kiterjed a vállalkozásokra, közvetítői tevékenysége mozgósíthatja a kis- és középvállalkozásokat, miközben a kutatási eredményeket piacképes fejlesztésekbe csatornázza. Üdvözölte egyúttal, hogy Magyarországon az innováció és a technológia képviseletére önálló minisztérium jött létre, hiszen – mint fogalmazott – a fejlesztéspolitika magas szintű beágyazottsága „valódi esély a jövő szempontjából”. Közölte,…
Olvass tovább>>Elindult a V4 Startup Force
Elindult a V4 Startup Force. A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közötti üzleti kapcsolatok erősítése – jelentette be a szervező társaság Közölték: az ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, a Design Terminal és partnerei, a szlovák 0100 CAMPUS, a lengyel Foundation for Technology Entrepreneurship és a cseh UP21 közös munkájának eredményeként jöhetett létre. Kitértek arra: a négy kiválasztott startup részt vesz egy tíznapos, intenzív budapesti mentorprogramon, amely alatt tréningeken, mentorálásokon és üzleti találkozókon szereznek tapasztalatokat. Ezt követően egy…
Olvass tovább>>Megalakult az Energetikai Innovációs Tanács
A tiszta, fenntartható és okos energia támogatására megalakult az Energetikai Innovációs Tanács. A testület alakuló ülésén Palkovics László innovációs és technológiai miniszter elmondta, hogy a tanács munkájának eredményeit beépítik a hamarosan elkészülő új Nemzeti Energiastratégiába. A testület munkacsoportjai a résztevők tapasztalatai és javaslatai alapján vizsgálni fogják az energiacsökkentést, a rendszerirányítási rendszereket és villamosenergia-tárolási lehetőségeket, az energiaforrásokat és áramtermelést, a hálózatfejlesztést, valamint a fogyasztói igényeket – ismertette a tárcavezető. A testület működésében koordinációs tevékenységet lát el a Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) energiaügyért felelős államtitkársága, amelyet a miniszter azzal indokolt, hogy…
Olvass tovább>>Az ITM szerint Magyarországnak alárendelt szerepe van
Magyarország alárendelt szerepe helyett minden területen mellérendelt partner kíván lenni Európában, ezért azt javasolja, hogy partneri alapon emeljék tízszeresére a Magyarországnak, valamint a régió valamennyi, az Európai Unióhoz később csatlakozott országának szánt innovációs forrásokat – jelentette ki György László (képünkön), az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár. Az államtitkár az uniós Versenyképességi Tanács kétnapos ülését követően aláhúzta, a kohéziós politika az uniót alapító és korábban csatokozott 15 ország, valamint a később csatlakozott tagállamok összefüggésében vertikálisan és nem horizontálisan összekapcsolt viszonyt finanszíroz. A kohéziós politika lényege az…
Olvass tovább>>Tudásközpont épülhet az osztrák határnál
Európai szinten is elismert tudásközpont épülhet Zalaegerszeg-Graz-Maribor térségében a megkötött magyar-osztrák együttműködési szándéknyilatkozat értelmében. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közleménye szerint az elektromos, összekapcsolt és önvezető járműipari szolgáltatások fejlesztéséről és teszteléséről szóló dokumentumot Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, Stájerország kormányának képviseletében pedig Barbara Eibinger-Miedl miniszter írta alá. A szándéknyilatkozat alapján a felek erősítik a két szomszédos térség, Zala megye és Stájerország kapcsolatait, a közös projektekbe pedig meghívják a szlovéniai Maribor régióját is – írták. A résztvevő országok felismerték a digitalizáció és a dekarbonizáció jelentőségét a biztonságos, hatékony és…
Olvass tovább>>Fűtőfesték melegíti a szoba falát
Nemsokára valósággá válhat a következő állítás: „kifestettük a lakást, és azóta érezhetően alacsonyabb a fűtésszámlánk”. A Poli-Farbe Vegyipari Kft. által bemutatott fűtőfesték ugyanis azt teszi lehetővé, hogy egy speciális tulajdonságú festékkel kezelt néhány négyzetméteres falfelület kiegészítő fűtésként szolgáljon, vagy akár önállóan is képes temperálni a kiválasztott helyiséget, s így végül mérhető rezsicsökkentés érhető el. A teljes mértékben hazai fejlesztésű termékújdonság a Poli-Farbe vegyészeinek és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának Távközlési és Médiainformatikai Tanszék mérnökeinek közös munkájával született meg. Az idén májusban kötött együttműködési megállapodást követően…
Olvass tovább>>Innovációs kiállítást és vásárt szerveznek Budapesten
Első alkalommal rendezik meg az Innovációs kiállítás és vásárt 2019. március 1. és 3. között a Hungexpo Budapest Vásárközpontban – jelentették be a szervezők. Kiss Attila, az Innoexpo Kft. ügyvezető igazgatója az innováció magyarországi megerősítését nevezte legfontosabb feladatuknak. A terveik szerint felkarolják a magyar innovátor kkv-kat, hogy fejlesztéseiket itt jegyezzék be és hasznosítsák. A munkába bevonják a piacon már jelen lévő szakmai szervezeteket, hogy erősítsék a folyamatot. A kiállítást és vásárt később régióssá tervezik bővíteni, a V4-ek bevonásával. A tájékoztatása szerint első lépésként összegyűjtötték egy kiadványban a száz legérdekesebb magyar…
Olvass tovább>>Startupok indítását segítik a BME-n
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) programot indít Startup Campus BME Powered by Hiventures néven a Magyar Fejlesztési Bankhoz (MFB) tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt.-vel, valamint az Enterprise Hungary nonprofit szervezettel közösen, hogy az egyetemi hallgatók, kutatók gyakorlati tudást szerezzenek startup vállalkozás alapításához, indításához. Az erről szóló megállapodást szerdán írták alá az érintettek. A program a BME őszi szemeszterén elindul, a legjobb ötletek a képzés végén projektenként 9 milliós támogatást kaphatnak. Uszkay-Boiskó Sándor, a Miniszterelnöki Kormányiroda pénzügyi szolgáltatásokért felelős helyettes államtitkára az aláírást megelőzően kiemelte, nemzetgazdasági érdek a startupötletek…
Olvass tovább>>Az uniós országok nagy teljesítményű közös számítástechnikai fejlesztésre készülnek
Az Európai Unió Tanácsa szakminiszterei csúcstechnológiát alkalmazó infrastruktúra kialakításáról állapodtak meg, amelynek célja egy nagy teljesítményű közös uniós számítástechnikai fejlesztés – közölte az uniós tanács. A tájékoztatás szerint az új európai közös vállalkozás létrehozásával a nagy adathalmazok feldolgozására alkalmas szuperszámítógépek kifejlesztésére lesz lehetőség, amely hozzájárul a kutatáshoz, valamint az ipar digitalizációjához és az adatgazdasághoz. Mint elmondták, egy ilyen számítógép létrehozásának számos olyan gyakorlati alkalmazása van, amely segítséget nyújthat az ipari és üzleti ágazatok széles skálája, valamint a tudományos élet, a tudományos közösségek és az állami szektor számára. A nagy teljesítményű…
Olvass tovább>>Palkovics szerint az unió következő költségvetésének a kutatást és a digitalizációt kell szolgálnia
Az EU következő költségvetésében a kutatás-fejlesztést, a digitalizációt és a kohézió erősítését kell előtérbe állítani – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Rámutatott: azok a kihívások, amelyekkel az uniónak szembe kell néznie, leginkább a technológiai fejlődésből következnek, ezért meg kell erősíteni az innovációs kutatási képességet. Günter Oettinger, az Európai Bizottság költségvetésért és emberi erőforrásokért felelős biztosa a sajtótájékoztatón kiemelte: a tagállamoknak meg kell érteniük, hogy Nagy-Britannia kilépése miatt csökkennek az EU forrásai, így kevesebb uniós pénz áll majd rendelkezésre a kohézióra is. Palkovics magyar újságíróknak elismételte, a magyar kormány…
Olvass tovább>>Ösztönözni kell a GMO-mentes szója termesztését
Magyarországon hatvan-hetvenezer hektáron 120-130 ezer tonna GMO-mentes (genetikailag módosított szervezetektől mentes) szója termesztése folyik, amit a szójaimport kiváltása érdekében növelni kell – mondta Nagy István agrárminiszter (képünkön). A miniszter hozzátette, a célkitűzések között szerepel, hogy legalább 300 ezer tonna szóját állítson elő az ország, amivel a szójaimport mintegy fele kiváltható lenne. Ennek elősegítése érdekében nemcsak állami támogatások állnak rendelkezésre, hanem megkezdődött a kutatóintézetek, nemesítő állomások ösztönzése is. Kiemelte, hogy az ország GMO-mentessége érték, és a jövőben ezzel megfelelően kell gazdálkodni. Nagy kifejtette, hogy rohamos mértékben fejlődnek és egyre nagyobb figyelmet…
Olvass tovább>>Okosszélvédőt fejleszt a Salgglas
Okosszélvédő fejlesztésén dolgozik a salgótarjáni Salgglas Zrt. vezette konzorcium, a közel másfél milliárd forint összköltségű projektet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) támogatja – közölte a cég. A Salgglas Zrt., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) és a TravelSoft Online Kft. 978 millió forint uniós támogatást nyert a GINOP „K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések” című pályázatán az egymilliárd 417 millió forintos fejlesztéshez. Mint írják, a közös fejlesztés célja a jelenleg ismert visszajelző és szórakoztató jármű kijelzők megjelenítési képességénél fejlettebb technológiájú megoldás kidolgozása, hogy biztonságosabbá, egyben produktívabbá váljon a…
Olvass tovább>>Most már minden rendben lesz: végre megalakult a Szakképzési Innovációs Tanács
Megtartotta alakuló ülését az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) kezdeményezésére létrejött Szakképzési Innovációs Tanács, a testület legfőbb célja, hogy rendszeres fórumot biztosítson az érdemi párbeszédhez a kormány és a szakképzési rendszer meghatározó szereplői között – közölte a szaktárca. A tájékoztatás szerint Palkovics László (képünkön) innovációs és technológiai miniszter előadásában kifejtette, az ITM számára kiemelten fontos, hogy a középfokú szakképzési és felnőttképzési rendszer minden meghatározó szereplője részt vegyen a jövőbeli fejlesztési irányok meghatározásában. A közleményben a miniszter hangsúlyozta, a negyedik ipari forradalom stratégiai kihívást jelent a szakképzés számára is, de ha az ország…
Olvass tovább>>Meghirdették a Minőség-Innováció 2018. évi pályázatot
Meghirdették a Minőség-Innováció 2018. pályázatot, amelyre szeptember 20-ig lehet jelentkezni – közölte a lebonyolításban közreműködő Európai Minőségügyi Szervezet (EOQ) Magyar Nemzeti Bizottsága Közhasznú Egyesület. A nemzetközi pályázaton a versenyképességet növelő, vevőorientált minőség-fejlesztést eredményező innovációt ismerik el. A közleményben kiemelték, a pályázatot a finn minőségügyi szervezet kezdeményezésére a finn államelnök indította útjára 2007-ben, azóta 18 ország csatlakozott a kezdeményezéshez, így Magyarországon kívül Baszkföld, Botswana, Csehország, Dél-Afrika, Észtország, Finnország, Izrael, Kazahsztán, Kína, Lettország, Litvánia, Oroszország, Ruanda, Spanyolország, Sváziföld, Svédország és Zimbabwe vállalatai, szervezetei indulhatnak. Magyarország az EOQ MNB Egyesület közreműködésével 2013-ban kapcsolódott…
Olvass tovább>>Megháromszorozza napelemes kapacitását az E.On Magyarországon
Új telepek építésével megháromszorozza napelemes kapacitását Magyarországon az E.On, az új rendszerek háztartásokat és vállalkozásokat láthatnak el árammal. Az energiavállalat szerdai közleménye szerint Szappanos Sándor, az E.ON Hungária Zrt. új ügyfélmegoldások igazgatója az új technológiák jelentőségét hangsúlyozta a napenergia hatékony hasznosításában. Hozzátette, hogy az új napelemes rendszerek építése mellett a már működő telephelyeket is fejlesztik. A vállalat június végén kapcsolta rendszerbe első saját napelemtelepeit: a Szigetváron felépített hét ötszáz kilowatt névleges teljesítményű egység és a mohácsi ötszáz kilowattos napelempark 25 éven át kétezernél is több háztartás éves energiaigényét fedezi. A…
Olvass tovább>>Országszerte 110 naperőművet épít idén az MVM-csoport
Országszerte hét projekt alapján 110, egyenként fél megawatt teljesítményt nem meghaladó naperőművet épít az idén uniós társfinanszírozással az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. tagvállalata, a MVM Hungarowind Kft. Az építő cég közlése szerint az új erőművek még az idén megkezdhetik kereskedelmi üzemüket. Az E.ON Dél-dunántúli Áramhálózati Zrt. területén, Barcs, Beremend, Bonyhád, Cece, Iregszemcse, Kemse, Komló, Lengyeltóti, Paks, Pécs, Sárbogárd, Somogytúr, Tamási és Zalaapáti térségében 24 kiserőmű létesül 6,793 milliárd forintból. A berendezések összesen évi 15,45 gigawattórányi energia termelésével majdnem hatezer háztartás szükségletét fedezhetik és évente 15 ezer tonnával mérsékelhetik a széndioxid-kibocsátást.…
Olvass tovább>>Nem kapott amerikai forgalmazási engedélyt a Richter méhmióma elleni szere
Egyelőre nem léphet amerikai piacra a Richter méhmióma elleni készítménye. A gyógyszergyártó amerikai partnerének, az Allergannak a tájékoztatására hivatkozva azt közölte szerdán a Budapesti Értéktőzsde honlapján, hogy az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának (FDA) levele szerint a hatóságnak jelenlegi formájában nem áll módjában engedélyezni az ulipristal acetate hatóanyagot és további információkat kér. Az FDA olyan gyógyszerbiztonsági aggályokra hivatkozott, amelyek az Egyesült Államok területén kívül, az értékesítési és marketing engedély megadása után merültek fel. A tájékoztatás szerint az Allergan munkatársai találkozni kívánnak az ügynökség szakértőivel annak érdekében, hogy megbeszéljék az észrevételeket…
Olvass tovább>>Együttműködési megállapodást kötött az F. Segura és az MTA SZTAKI
Együttműködési megállapodást kötött a spanyol járműipari alkatrészgyártó F. Segura Hungária Kft. és a Magyar Tudományos Akadémia Számítástechnikai és Automatizálási Kutatóintézet (MTA SZTAKI) az Ipar 4.0 keretében, a cég szolnoki gyárában induló digitalizálási folyamatról csütörtökön a Tisza-parti városban. Lipták-Fegó László, az F. Segura szolnoki gyárának igazgatója az aláírás után elmondta: a projekt a Segura eddigi tízéves, csaknem 16 milliárd forintos fejlesztési programjának újabb lépése, amely további négymilliárd forintos beruházással fog megvalósulni három-négy év alatt. Az igazgató nagyon fontos lépésnek nevezte az ipar digitalizációját a jelenlegi magyar munkaerő-piaci helyzetben, amely hozzájárul a…
Olvass tovább>>ITM: erősíteni kell az innovációs együttműködéseket
Az innovációs együttműködések erősítését és a kutatási-fejlesztési támogatások testre szabását szorgalmazta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára Bécsben, az uniós kutatási miniszterek keddi informális találkozóján. Az ITM közleménye szerint a Horizont Európa című bizottsági javaslatcsomagról szóló egyeztetésen György László (képünkön) sürgette a kutatási-fejlesztési és innovációs kapacitások összehangolását, hogy Magyarország minél több EU-s forráshoz jusson és fölkészülhessen a folyamatosan változó technológiai környezet kihívásaira. A munkahelyek megőrzését szolgálhatja, hogy a 2021-ben kezdődő uniós költségvetési ciklus egyik nagy nyertese az innováció lehet – tette hozzá. A biztos munkahelyekhez és…
Olvass tovább>>