A kormány hárommilliárd forinttal támogatja a Solar Decathlon Europe 2019 nemzetközi egyetemi innovációs házépítő verseny lebonyolítását – erről jelent meg egy határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben. A közlöny szerint infrastrukturális beruházásokra 1,545 milliárd forint, a rendezvény előkészítésére és megvalósítására 1,248 milliárd forint, a Nemzeti Mintaházpark és Látogatóközpont jövő évi működtetésére kétszázmillió forint jut.
Olvass tovább>>Címke: gazdaság
A kormány támogatja a nemzetközi robotikai verseny döntőjének magyarországi megszervezését
A kormány döntött a World Robot Olympiad 2019. nemzetközi verseny döntőjének magyarországi megszervezésének támogatásáról – erről jelent meg egy határozat a legutóbbi Magyar Közlönyben. A közlöny szerint a kormány a pénzügyminisztert arra kérte fel, hogy a verseny kiadásaira 2,4 milliárd forint forrást biztosítson.
Olvass tovább>>Hétköznapivá válik a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás
Mindennapivá válik a mesterséges intelligencia (AI) és a gépi tanulás (ML) a Cisco Magyarország 2019-re vonatkozó technológiai előrejelzése szerint. Közölték, jövőre is érvényesek maradnak azok a trendek, amelyek már 2018-ban is foglalkoztatták a vállalatokat: hogyan tudják felhasználni a rendelkezésükre álló óriási adatmennyiséget, optimalizálni a felhő alapú multicloud környezetet és biztonságosabbá tenni informatikai rendszereiket. Az elemzés szerint a 2019-es évet egyszerre jellemzi majd az evolúció, a már létező trendek bővülése és fejlődése, illetve az az igény, hogy a digitalizációt és az új technológiákat minden eddiginél gyorsabban adaptálják az üzleti folyamatokba. Az…
Olvass tovább>>NKFI: sikeresek az idei innovációs pályázatok
Sikeresen zárultak az idei innovációs pályázatok, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) pályázatain a meghirdetettnél nagyobb összeghez, összesen csaknem nyolcvanmilliárd forinthoz jutottak a jelentkezők – közölte az NKFI Hivatal elnöke. Birkner Zoltán elmondta, hogy a támogatás kétharmada vállalati kutatásokhoz, egyharmada pedig felfedező kutatásokat végző kutatókhoz és kutatócsoportokhoz került. Utóbbiak közül csaknem minden harmadik, a vállalatok közül pedig majdnem minden második pályázó sikeresen szerepelt a kiírásokon – tette hozzá. A pályázati keret túllépését – mint mondta – az tette lehetővé, hogy az NKFI Hivatalt felügyelő Innovációs és Technológiai…
Olvass tovább>>Agrárminiszter: Magyarország nagyobb részesedést kér az uniós kutatási-fejlesztési forrásokból
Magyarország nagyobb részesedést kér a kelet-közép-európai gazdálkodóknak az uniós kutatási-fejlesztési forrásokból – jelentette ki Nagy István (képünkön) agrárminiszter Brüsszelben, az uniós Mezőgazdasági és Halászati Tanács ülését követően. A miniszter nyilatkozatában kiemelte, Magyarország a kiterjedt mezőgazdasági, erdőgazdálkodási és halászati tevékenységének köszönhetően biomasszában kiemelten gazdag terület, ugyanakkor a biomassza kapacitásnak jelentős része még mindig kiaknázatlan. A potenciál kihasználásához elengedhetetlen az uniós kutatási és fejlesztési források igénybevétele, amelyekből jelenleg elsősorban a korábban csatlakozott, nyugati tagállamok részesednek. A kelet-közép-európai tagállamok részesedése ezekből a forrásokból mindössze tíz százalék körüli. Ezen az egyenlőtlen helyzeten mindenképpen változtatni…
Olvass tovább>>Piacképes startupoknak ajánl 50 milliós befektetést az MVM Csoport
Egyenként akár ötvenmillió forint magvető befektetést és akcelerációs szolgáltatásokat vehetnek igénybe az MVM Edison startup versenyének győztesei; az MVM Csoport harmadik alkalommal kiírt innovációs pályázatára január végéig jelentkezhetnek ígéretes ötleteikkel az innovatív fejlesztők – közölték a szervezők. Tájékoztatásuk szerint startupok, spinoffok, kis- és középvállalkozások, valamint felsőoktatási hallgatók és magánszemélyek innovatív, energetikai, energiatudatosságot érintő, illetve kreatív fejlesztési ötleteit várják. Egy pályázó egyszerre csak egy ötlettel pályázhat, a jelentkezés pedig kizárólag online történhet a www.mvmedison.hu oldalon keresztül. A január végéig beérkező pályázatok első körös értékelése után a továbbjutó ötletgazdák részt vehetnek a…
Olvass tovább>>KSH: tavaly nőtt a kutatóhelyek és a K+F tevénységet végzők létszáma
Tavaly megfordult a kutatóhelyek és a K+F-tevékenységet végzők tényleges létszámának 2014 óta tartó csökkenő tendenciája: 2017-ben az egy évvel korábbinál 14 százalékkal több, 3109 kutató-fejlesztő hely működött, közel 61 ezer kutatással foglalkozó részvételével – derül ki a Központi Statsztikai Hivatal (KSH) Kutatás-fejlesztés, 2017 című összefoglaló kiadványából. A kutatással foglalkozók száma egy év alatt 6,3 ezerrel, 12 százalékkal nőtt, arányuk az összes foglalkoztatottból 0,91 százalék volt, ezzel újra elérte a 2014. évi szintet. Az év során a vállalkozásoknál működő kutatóhelyeken volt a legnagyobb létszámbővülés, közel 20 százalék, míg az államháztartási szektorban…
Olvass tovább>>Országszerte károsít a spanyol csupaszcsiga
Nagy területen károsít a spanyol csupaszcsiga Magyarországon, irtása hosszú távon nem elég hatékony, a legeredményesebbnek a biológiai védekezés, az indiai futókacsa „alkalmazása” bizonyult – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) növényvédelmi intézete. A kerttulajdonosok változatosan lépnek fel a károkozók ellen, de ezek az eljárások nem elég hatékonyak. A kémiai védekezésben pedig az egyes háziállatokra veszélyes metaldehid tartalmú csigaölő szerek mellett egyéb technológiák kifejlesztésére és használatára is szükséges lenne – írták. Az MTA intézete a Magyar Természettudományi Múzeummal és az agroinform.hu mezőgazdasági portállal közösen készített internetes felmérést a kártékony állatfaj elterjedéséről…
Olvass tovább>>Magyar Innovációs Szövetség: február 13-áig lehet pályázni a nagydíjra
Az idei Magyar Innovációs Nagydíjra február 13-áig lehet pályázni – mondta Antos László, a Magyar Innovációs Szövetség ügyvezető igazgatója. Az igazgató elmondta, a díjra gazdasági szervezetek pályázhatnak, amelyeknek tíz oldalon kell összefoglalniuk, hogy milyen innovációs eredményt tudnak felmutatni 2018-ban. A bírálók kíváncsiak például az adott termék társadalmi hasznosságára, gazdasági eredményére és arra is, hogy védi-e valamilyen szabadalom. A gazdasági eredmény körülbelül ötven százalékban játszik szerepet a döntésnél, a másik ötvenet az adja, hogy a termék mennyire számít újdonságnak és milyen a társadalmi hasznossága – tette hozzá.
Olvass tovább>>Német egyetemek vezetőivel tárgyalt az innovációs és technológiai miniszter
A baden-württembergi közlekedési miniszterrel és a tartomány meghatározó felsőoktatási intézményeinek vezetőivel egyeztetett az együttműködési lehetőségekről dél-németországi útján Palkovics László innovációs és technológiai miniszter – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM). A közlemény szerint Palkovics Winfried Hermann (képünkön) közlekedési miniszterrel folytatott megbeszélésén felmerült, hogy a ZalaZone járműipari tesztpálya a tartományban gyártott, fejlesztett autópálya-forgalomirányitási rendszerek, valamint a külső elektromos hálózatról hajtott haszongépjárművek és a szükséges hálózati infrastruktúra tesztelésére is alkalmas lehet. A két miniszter egyetértett abban, hogy a kormány és a főváros megállapodása alapján Budapesten tervezett csaknem ezermilliárd forintos fejlesztés közlekedési elemeinek…
Olvass tovább>>12,5 milliárd forintos beruházással épül kutatás-fejlesztési központ Érden
Kutatás-fejlesztési központot épít Érden az osztrák AVL Autókut Mérnöki Kft., a beruházás értéke 12,5 milliárd forint, ehhez a kormány hárommilliárd forintos vissza nem térítendő támogatást ad. Az Érden felépülő központ a második lesz a grazi után az autóipari világcég bázishálózatában, megelőzve a kínai, koreai és japán központokat. A beruházással Érden 350 munkahely jön létre, közülük 250-et mérnökök fognak betölteni. Dirk Janetzko, az AVL Hungary ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cég Érden 5,7 hektáros területet vásárolt a fejlesztésekhez, ahol új központját és járműipari tesztbázisát építi ki. Az első irodaépületet a tervek…
Olvass tovább>>November 28-ig lehet pályázni az Ifjúsági tudományos és innovációs versenyre
November 28-ig lehet pályázni a Magyar Innovációs Szövetség ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató versenyére – mondta Antos László (képünkön), a szövetség ügyvezető igazgatója. Hozzátette: olyan középiskolások jelentkezését várják, akiknek érdeklődését felkeltette valamilyen természettudományi vagy műszaki probléma, és igyekszik annak hátterét feltérképezni. Elmondta: minden pályázótól egy kétoldalas leírást várnak arról, hogy az adott probléma megoldásához milyen úton indulna el. A pályázatokat egy húsztagú szakmai zsűri bírálja majd el. Ők a téma frissessége mellett elsősorban annak kidolgozhatóságát vizsgálják, mivel a nyertesek 2019 április elsejéig a tervtől el is kell, hogy jussanak a…
Olvass tovább>>A Nobel-díjas Gérard Mourou-t köszöntötték Szegeden
A Nobel-díjas Gérard Mourou-t (képünkön), az ELI-projekt kezdeményezőjét köszöntötték Szegeden, a francia fizikus október elején elnyert elismerésének tiszteletére bővítették az épületkomplexum előtt elhelyezkedő, a lézer kifejlesztésének mérföldköveit bemutató lézertörténeti idővonalat. Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezetője elmondta, az intézmény főbejáratához vezető sétányon kialakított lézertörténeti idővonalon másodjára szerepel a francia tudós neve: először az lézerimpulzus-erősítés forradalmi módszerének kidolgozásáért, majd az évtizedes munkájáért odaítélt Nobel-díja okán. Gérard Mourou beszédében kitért a magyar lézerkutatókkal folytatott évtizedes közös munkájára, és felidézte az ELI-projekt megvalósításához vezető, 2005-ben indult folyamatot. Mourou 1985-ben írta meg tanítványával, Donna…
Olvass tovább>>Hűthető üvegszerkezetet fejlesztett ki a Jüllich Glas Holding
Új gyártástechnológiát fejlesztett ki a székesfehérvári Jüllich Glas Holding: a vízzel feltöltött üvegpanelek hőszigetelt üvegszerkezetbe integrálásával, hűtésre alkalmas, energetikailag racionalizált, környezetbarát üvegszerkezeteket hoztak létre. A társaság közleménye szerint, a gyártástechnológia kifejlesztéséhez a Széchenyi 2020 program keretében 511,7 millió forint európai uniós, vissza nem térítendő támogatást vettek igénybe. Az 1,173 milliárd forintos projekt megvalósításával három új munkahely létesítésére nyílt lehetőségük – írták. A Jüllich Glas célja az volt, hogy a Magyarországon szabadalommal rendelkező Allwater üvegpaneleket az építészetben használt két vagy többrétegű hőszigetelt üvegszerkezetekbe integrálják, s így egy többfunkciós, külső és belső…
Olvass tovább>>Benkő: a korszerű honvédséghez szükség van az innovációra
A kormány azt várja tőlünk, hogy erős, ütőképes, modern, korszerű honvédséget hozzunk létre, amihez nagyon nagy szükség van a kutatásra, fejlesztésre, innovációra – jelentette ki a honvédelmi miniszter hétfőn Zalaegerszegen. Benkő Tibor az autonóm járművek katonai alkalmazási lehetőségeiről szóló, az épülő járműipari tesztpályán tartott konferencián arról beszélt, hogy a magyar honvédségben „korszerű, modern gondolkodású fiatalok szolgálnak”. Ezt kamatoztatni kell, együttműködve a polgári szervekkel, hogy ez „Magyarország, a magyar emberek biztonságát és fejlődését szolgálja”. A magyar tudomány ünnepe alkalmából a Magyar Honvédség által szervezett, Autonóm on- és offroad járművek katonai alkalmazásának…
Olvass tovább>>A Csomiép Kft. kapta a Dél-Alföldi Innovációs Díjat
A Szádcölöp című pályázatáért a Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. kapta a Dél-Alföldi Innovációs Díjat, a Szegedi Akadémiai Bizottság a régió három kereskedelmi és iparkamarájával közösen alapított elismerését kedden adták át a csongrádi megyeszékhelyen. Dékány Imre akadémikus, az elismerést odaítélő kuratórium elnöke elmondta, a cég által kidolgozott termék egy magyar szabadalommal védett, talajba verhető, egymáshoz kapcsolódó, vasbeton szerkezetű, a partfal megtámasztására, vízzárásra és a vízpart erózióvédelmére szolgáló elemcsalád. A termék használható kikötőkben, vízi létesítményeknél utólagos beépítéssel is, esztétikus megjelenése lehetővé teszi alkalmazását turisztikai fejlesztéseknél – közölte az akadémikus, hozzátéve…
Olvass tovább>>Magyarországon is kiépül az agrárinnovációs operatív csoportok hálózata
Magyarországon is kiépül az agrárinnovációs operatív csoportok hálózata, amely segíti a mezőgazdasági innovációban érintett szereplők együttműködését projektjeik megvalósításában – hangsúlyozta Juhász Anikó, az Agrárminisztérium helyettes államtitkára. Felidézte, hogy az Európai Unió 14 tagállamában 600 agrárinnovációs csoport működik, Magyarországon vidékfejlesztési forrásból az erdőgazdálkodás, az élelmiszer-feldolgozás és a mezőgazdasági termelés területét érintő agrárinnovációs operatív csoportok létrehozására, beruházásuk segítésére 27 milliárd forint keretösszeg áll rendelkezésre és a pályázatok értékelése folyamatban van. A helyettes államtitkár megjegyezte, a magyar innovációs operatív csoportok hamarosan bekapcsolódnak a nemzetközi körforgásba. Hangsúlyozta, az innováció az agráriumban is egyre jelentősebb szerepet…
Olvass tovább>>Innovációs célú megállapodást kötött az ITM és a Közbeszerzési Hatóság
Együttműködési megállapodást kötött szerdán Budapesten az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a Közbeszerzési Hatósággal (KH) az innovációs célú közbeszerzések támogatására. A megállapodás aláírásán Rigó Csaba Balázs, a KH elnöke a közpénzek felhasználásában, az állami vállalatoknál is indokoltnak nevezte az innovációs és fenntarthatósági szempontok érvényesítését. Mindezt a magyar gazdaság versenyképességének és a hatékonyságának javítása is megköveteli – tette hozzá. Felidézte, hogy a hatóság 2018-ra meghirdette a fenntartható közbeszerzések évét, hogy előtérbe állítsa az innovatív, a zöld célú és a szociális szempontú közbeszerzéseket. A KH innovációs partnerségi útmutatója a Miniszterelnökség elé került…
Olvass tovább>>Átadták a Bábolna TETRA Kft. genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban
Átadták a Bábolna TETRA Kft. baromfi-genetikai kutatóbázisát a Vas megyei Uraiújfaluban, amelyben olyan új hibridek kitenyésztésén dolgoznak majd a kutatók és szakemberek, amelyek amellett, hogy jobban alkalmazkodnak a klímaváltozáshoz, jól tűrik a magasabb környezeti hőmérsékletet, különleges krémszínű tojásokat adnak. A kutatóközpont átadása után Nagy István agrárminiszter (képünkön) kijelentette: fontosnak tartja, hogy a kutatás-fejlesztés az agráriumban is minél hangsúlyosabban megjelenjen, erre jó példa szavai szerint a Bábolna TETRA Kft. kutatóbázisa is. Hozzátette: ahhoz, hogy a piaci versenyt állni tudjuk, természetesen használni kell mindazon kutatási eredményeket, amelyek az egyetemi kutatóközpontokban megszületnek. A Bábolna…
Olvass tovább>>Kutatják a vörösiszap újrahasznosítási lehetőségeit
Mintegy másfél milliárd forintból kutatja a vörösiszap újrahasznosítási lehetőségeit egy öttagú konzorcium – jelentette be a projekt vezetője kedden Székesfehérváron, sajtótájékoztatón. Penk Márton elmondta, a konzorcium célja a hazai, elsősorban az ajkai vörösiszap-tározókban bányászati és vegyipari hulladékként lerakott vörösiszapban található ásványi nyersanyagok kinyerési lehetőségeinek kutatása, valamint hasznosítási eljárások és technológiák fejlesztése. A projekt mintegy másfél milliárd forintból, több mint egymilliárd forint európai uniós támogatással 2021-ig tart. Penk tájékoztatása szerint ma Magyarországon több mint ötvenmillió tonna vörösiszap található Ajka, Almásfüzitő és Mosonmagyaróvár térségében. A projekt során a vörösiszapban található fémek és…
Olvass tovább>>