Három évet, és évente ötmillió dollárt szán a NASA a világ leggyorsabb utasszállító repülőgépének kifejlesztésére és megépítésére. A gép utazósebessége a tervek szerint a hangsebesség ötszöröse lesz, és a jelenleg 21 órás New York-Sydney utat két és fél óra alatt teszi majd meg – és ennek az időnek, az Európán belüli rövidebb utakhoz hasonlóan már jelentős részét teszi ki a fel- és leszállás. A projekt a Mars-utazást előkészítő hosszú távú kutatások mellékterméke, az atmoszférából kilépő, majd oda visszalépő, nagy sebességre képes gépnél hasonló mérnöki kihívásokkal kell szembenézni, mint a Marsra…
Olvass tovább>>Kategória: Csillagászat, űripar
Új módszert dolgoztak ki bolygók tömegének mérésére
Egy rádiócsillagászokból álló nemzetközi csoport olyan új módszert dolgozott ki, mellyel pulzárok rádiójelei alapján független módon ellenőrizhetők a bolygók és holdjaik tömegértékei. Klasszikus módon a bolygók tömegét a körülöttük keringő természetes és mesterséges égitestek (holdak és űrszondák) pályaadatai alapján lehet meghatározni. A Max-Planck-Institut für Radioastronomie munkatársa, David Champion által vezetett kutatócsoport pulzárok rádiójeleit használta erre a célra. A nagyon pontosan ismétlődő rádiójelek beérkezési idejét befolyásolja a Föld Nap körüli mozgása, pontosabban az egész Naprendszer tömegközéppontjának (baricentrum, ami körül minden bolygó és a Nap is mozog) az égitestek pillanatról pillanatra változó…
Olvass tovább>>Nem válthatnának retúrjegyet a Mars kolonizálói
Szeretné reggelente az Olympus Mons mögül előbújó nap látványára ébredni, vagy kóborolni a Vastitas Borealis végtelennek tűnő síkságain? Két tudós szerint a Mars kolonizálása nem lehetetlen, a visszaútról azonban le kell mondani. A Journal of Cosmology-ban publikált tanulmány szerint bár nem valószínű, hogy egyhamar emberi expedíció indulna a Marsra, de ha mégis megkezdődne a vörös bolygó kolonizálása, a legideálisabb megoldás több szempontból is az lenne, ha a vállalkozó szelleműek csak az odaútra váltanának jegyet. Dirk Schulze-Makuch és Paul Davies munkájukban kiemelik, hogy a küldetések költségeinek legnagyobb részét a legénység és…
Olvass tovább>>Egyedül repült a Virgin Galactic űrhajója
Négyszáz űrturista várja, hogy a világ első kereskedelmi űrrepülőjén eljusson a világűr határára. Az Enterprise legutóbbi tesztjén kiderült, hogy a leszállással nem lesz gond. Vasárnap ismét a 13 700 méteres magasságba emelkedett az Enterprise nevű űrhajó, és sikeresen visszavitorlázott a Mojave Űrkikötőbe. Az űrhajó nemsokára gazdag turistákat szállíthat a világűrbe. A súlytalanságban eltöltött percekért 200 000 dollárt, azaz egy luxusautó árát kell kifizetni. Most 370-en vannak a várólistán, és az Enterprise fedélzetén hat utas fér el. Sir Richard Branson, a projekt mögött álló brit milliárdos is végignézte a tesztet, szerinte…
Olvass tovább>>A Boeing beszáll az űrturizmusba
A világ legnagyobb repülőgépgyártója, a Boeing beszáll az űrturizmusba. Első lépésként CST-100 kódnév alatt egy olyan űrkompot fejlesztenek, ami űrturistákat szállítana a nemzetközi űrállomásra. A tervek szerint a hét fő szállítására alkalmas jármű 2015-ben indulna első útjára. A kereskedelmi célú űrutazásba eddig jobbára nagyon gazdag üzletemberek fektettek be, nem feltétlenül a várható nyereség miatt, inkább gyermekkori álmaikat beteljesíteni. Ilyen például a PayPalből milliomos lett Elon Musk [1], vagy a Virgin-birodalom vezetője, Richard Branson [2]. A Boeing az első óriáscég, ami a szakmán belülről (a repülőgépeken túl az ISS-re is gyártott…
Olvass tovább>>Megkezdődött a gps frissítése
A gps nyolcmilliárdos fejlesztése során újakra cserélik a régi műholdakat, ezzel együtt javul majd a rendszer minősége, teljesítménye, bővülnek szolgáltatásai. A világszerte használt amerikai műholdas helyzetmeghatározó rendszer, a gps (Global Positioning System) történetének egy újabb fontos szakaszához érkezett [1]: egy új műhold felbocsátásával elkezdődött a rendszer modernizálása. A projekt nyolcmilliárd dollárba kerül majd. A gps első szatellitjét, a Block I-et 1978-ban állították pályára, ám a rendszer a teljes üzemképességet csak 1993 decemberére érte e. Az egész világot lefedő szolgáltatáshoz minimum 21 műholdra van szükség, de a teljes, megbízható és magas…
Olvass tovább>>X51 sebesség rekord
A hangsebesség hatszorosával új sebességi rekordot állított fel az X51A jelű, kísérleti stádiumban lévő katonai repülőgép Dél-Kaliforniában A hullámlovasnak (Waverider) is nevezett gépet egy B-52-es hadászati bombázóról indították. A segédhajtóművek után bekapcsolt scram-jetnek nevezett hajtóművel a gép 200 másodpercen keresztül tartotta rekordnak számító sebességet. Az amerikai légierő (USAF) közleménye szerint a korábbi tesztekben 12 másodpercig tudták tartani a hiperszonikus sebességet. A scram-jet hajtómű a segédberendezésekkel együtt mindössze egyetlen csőből áll, amelyet a szuperszonikus, azaz a hangsebességnél gyorsabb repülés mellett lehet bekapcsolni. Ha ezt a csövet a menetiránynak megfelelő szögbe állítják,…
Olvass tovább>>Tenger alatti repülőgépet épít a milliárdos űrüzletember
Richard Branson milliárdos brit üzletember általában a kereskedelmi űrutazásban nyomuló Virgin Galactic cége kapcsán kerül be a hírekbe (2,5 milliárd dollára becsült vagyonát egyébként a Virgin Megastore zenebolthálózatból szerezte), most azonban az űrből a Földre, pontosabban a tengerek mélye felé fordult az érdeklődése. A tengeralattjáró, aminek a 660 ezer dollárból épült prototípusát most mutatták be a sajtónak, Branson cégének legújabb fejlesztése, külsejében, és technológiailag is leginkább egy repülőgépre emlékeztet, ami a víz alatt közlekedik. A szénszálas ötvözetből készült gép egyelőre 40 méteres merülésre képes, de a cél az, hogy az…
Olvass tovább>>