Négyszázmillió forint támogatást nyert el az ipar digitalizációjához kapcsolódó fenntartható, regionális iparfejlesztést elősegítő kutatás-fejlesztési projektre a Pannon Egyetem a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) Tématerületi Kiválósági Programjában. A projekt csütörtöki veszprémi sajtótájékoztatóján az NKFIH elnökhelyettese hangsúlyozta: a program 14 milliárd forintos keretösszege azt célozza, hogy minden egyes egyetem, intézmény, amely ebben a támogatásban részesül, úgy rendezze össze kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységeit, hogy abból markáns arculat jöjjön létre az intézményen belül. Szabó István szerint azáltal, hogy a Pannon Egyetem erős programmal jelenik meg a kormányzati szinten is kiemelt ipar…
Olvass tovább>>Kategória: K+F+I
Előrelépés az Alzheimer-kór gyógyításában
Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között – számolt be róla a Medicalxpress.com. Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében. A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok. „Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha…
Olvass tovább>>Felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között
Amerikai kutatók felfedezték az összefüggést az Alzheimer-kór és az agyi immunsejtek között – számolt be róla a Medicalxpress.com. Az irvine-i Kaliforniai Egyetem biológusai laboratóriumi körülmények között felfedezték, hogyan lehet megelőzni az Alzheimer-kórt, eredményeik a jövőben segíthetnek új gyógyszerek kifejlesztésében. A Nature Communications című szaklap aktuális számában azt írták, hogy amikor az Alzheimer-kór rágcsálómodelljeinek eltávolították az agyi immunsejtjeit, a mikrogliákat, nem alakultak ki a kórra jellemző lerakódások, a béta-amiloid plakkok. „Nem tudtuk pontosan, mit történik a mikrogliákkal, és miért fontosak az Alzheimer-kór kezdeti szakaszában. Ezért döntöttünk úgy, hogy megnézzük, mi történik, ha…
Olvass tovább>>Nem valószínű, hogy károsítják az egészséget az ivóvízben lévő műanyagszemcsék
Úgy tűnik, csak „minimális egészségi kockázatot” jelentenek az ivóvízben lévő műanyag mikroszemcsék – állapította meg az ENSZ Egészségügyi Világszervezetének (WHO) jelentése. A témában elsőként folytatott vizsgálatában a WHO arra a következtetésre jutott, hogy a nagyobb szemcsék és a kisebbek legtöbbje felszívódás nélkül halad át az emberi szervezeten – olvasható a BBC hírportálján. Hozzátették azonban, hogy az eredmények „kevés információn” alapulnak, ezért szükség van átfogóbb kutatásra. A kicsi kategóriába sorolt, 5 milliméteresnél kisebb műanyag mikroszemcsék megtalálhatók a folyókban, tavakban, az ivóvízhálózatban és a palackozott vizekben. Kutatásuk csak az elmúlt néhány évben kezdődött, tehát…
Olvass tovább>>Szigorítják a felhőkarcolók építésére vonatkozó szabályokat Londonban a járókelők érdekében
Szigorítják a felhőkarcolók építésére vonatkozó szabályokat Londonban a járókelők és a kerékpárosok érdekében. A toronyépületek miatt ugyanis olyannyira felerősödhet a szél az utcákon, hogy az már a gyalogosok és a biciklisták épségét veszélyeztetheti. Amikor 2014-ben elkészült a 39 emeletes Walkie Talkie néven emlegetett felhőkarcoló a brit főváros pénzügyi negyedében, a Cityben, az emberek panaszkodni kezdtek, hogy olyan erős szél alakult ki miatta, amely járókelőket sodort el – emlékeztettek brit lapok. Ismertették a helyi vezetés arról szóló friss döntését, hogy azoknak az építőipari cégeknek, amelyek 25 méternél magasabb épületet akarnak felhúzni a…
Olvass tovább>>A brit kényelmi élelmiszerek a legegészségesebbek, az indiaiak a legkevésbé egy kutatás szerint
A világ 12 országának több mint négyszázezer kényelmi élelmiszertermékét felmérő globális kutatás eredménye szerint az Egyesült Királyságban készült előkészített, félkész és késztermékek tartalmazzák a legkevesebb cukrot, telített zsírt és sót. Az ausztráliai George Institute for Global Health egészségtudományi intézet az élelmiszerek összehasonlításakor az országban érvényben lévő értékrendszert vette alapul, amely az élelmiszerek tápértékét, só-, cukor-, telítettzsír-, fehérje-, kalcium- és rosttartalmát méri a legkevésbé egészségestől (fél pont) a legegészségesebbig (öt pont). A brit kényelmi élelmiszerek érték el a legmagasabb pontszámot, 2,83 pontot, utána az amerikai (2,82) és az ausztrál (2,81) élelmiszerek…
Olvass tovább>>Leszerepelt Fedor, képtelen volt csatlakozni a Nemzetközi Űrállomáshoz
Második kísérletre csatlakozott a Nemzetközi Űrállomáshoz kedden a Fedor ember alakú orosz robotot szállító Szojuz MSZ-14 űrhajó, igaz csak automatikus üzemmódban. Az első dokkolási kísérlet a Poiszk kis kutatómodulhoz szombaton kudarccal végződött az űrállomáson lévő Kursz automata dokkolórendszer jelerősítőjének meghibásodása miatt. Akkor az űrhajó nem tudta száz méternél rövidebb távolságra megközelíteni az űrállomást. Hétfőn a Zvezda kiszolgáló modult szabadították fel az MSZ-14 csatlakozáshozásához, amelyen több lehetőség nyílik az automatikus dokkoláshoz; a kisegítő modulhoz kapcsolódott MSZ-13 űrhajót kézi vezérléssel ezért a Poiszkra csatlakoztatták át. A Kursz javítását egy későbbi időpontban tervezik…
Olvass tovább>>A harminc felettiek magas vérnyomása és a későbbi agykárosodás összefügghet
A harmincas éveik közepén járók magas vérnyomása és az agy későbbi károsodása összefügghet – számolt be a BBC egy friss tanulmány eredményeiről. A Lancet Neurology című szaklapban megjelent kutatás készítői ötszáz olyan brit lakost kísértek figyelemmel, akik 1946-ban ugyanazon a héten születtek és egy nagyszabású, hosszú távú vizsgálatban vettek részt. Megmérték a vérnyomásukat 36, 43, 53, 60-64 és 69 évesen, MRI-felvételt készítettek az agyukról 69-71 évesen, valamint a University College London kognitív tesztjeit is elvégeztették velük. Egyikük sem volt demens. Azt állapították meg, hogy a 30-40-es életévek magas vérnyomása „felgyorsíthatja…
Olvass tovább>>Először figyelhették meg, ahogy egy feketelyuk „felfal” egy neutroncsillagot
Először figyelhették meg tudósok, amint egy feketelyuk „felfal” egy neutroncsillagot. A kozmikus esemény feltehetőleg mintegy 900 millió éve történhetett, de a Földön a LIGO és Virgo gravitációshullám-obszervatóriumok csak augusztus 14-én észlelték a jeleit – adta hírül a space.com. Az első feltételezések és a további vizsgálatok nyomán a tudósok úgy vélik, hogy a hullámokat egy fekete lyuk és egy neutroncsillag egybeolvadása okozta. A tudósok azt megerősítették, hogy a LIGO és a Virgo egy gravitációshullám-jelöltet érzékelt – mondta Christopher Berry, a LIGO kutatócsoport tagja, az Északnyugati Egyetem fizikusa a space.com-nak. „Kezdeti becsléseink…
Olvass tovább>>Orosz terminátor a Nemzetközi Űrállomáson
Fedélzetén a Fedor (oroszosan: Fjodor) ember alakú robottal startolt el Bajkonurból csütörtökön a Szojuz MSZ-14-es orosz űrhajó. A Szojuz-2.1a típusú hordozórakéta harmadik fokozata rendben levált, az űrhajó várhatóan szombaton csatlakozik a Nemzetközi Űrállomáshoz. Fedor, „aki” elnevezését a Final Experimental Demonstration Object Research (Végső Kísérleti Szemléltető Tárgykutatás) angol kifejezés rövidítéséből nyerte, alapvetően egy távirányítással őt navigáló ember mozdulatait képezi le egyidejűleg, de korlátozott autonóm cselekvésre is képes. Az android az űrállomás fedélzetén tartózkodó Alekszandr Szkvorcov kozmonauta és a földi irányító központban tartózkodó egyik kezelő mozdulatait fogja lemásolni. Ennek a robottípusnak az űrben…
Olvass tovább>>Sürgős cselekvési tervet hirdet a brit kormány a kanyaró terjedésének feltartóztatására
Sürgős cselekvési tervet hirdet a brit kormány a kanyaró terjedésének feltartóztatására, miután az Egészségügyi Világszervezet (WHO) megfosztotta az Egyesült Királyságot kanyarómentes státusától. A betegséget a mumpsz, kanyaró és rubeola elleni két adag védőoltással (MMR) lehet elkerülni, a szigetországban azonban csökkent az immunizálás mértéke. 2019 első negyedévében 231 kanyarós megbetegedést jelentettek. Ezek egy részében külföldön fertőződtek meg a betegek, de a gyerekek körében csökkenőben van azoknak a száma, akik mindkét oltást megkapják. Angliában például 87 százalékuk kapja meg, ami elmarad a célul kitűzött 95 százaléktól. Az első adagot egyéves korban ajánlják,…
Olvass tovább>>Frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának
Évmilliárdokkal ezelőtti gigantikus frontális bolygóütközés lehet a magyarázata a Jupiter különös magjának. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Juno-missziójának adatait a Rice Egyetem és a kínai Szun Jat-szen Egyetem csillagászai tanulmányozták, írásuk a Nature tudományos lap aktuális számában jelent meg. A Jupiter a Naprendszer első évmilliói idején, nagyjából 4,5 milliárd évvel ezelőtt ütközhetett egy kialakulóban lévő bolygóval, ez magyarázhatja azokat a meglepő adatokat, melyek szerint a Jupiter magja a vártnál kevésbé tömör és nagyobb kiterjedésű. „Rejtélyes a dolog. Arra utal, hogy történt valami, ami felkavarta a Jupiter magját, lehetséges, hogy egy gigászi…
Olvass tovább>>Még évekig eltarthat a szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja
Még évekig eltarthat a fejüknél összenőtt és augusztus elején sikeresen szétválasztott bangladesi sziámi ikrek rehabilitációja, az egyik kislány már jól van, a másikat mélyaltatásban tartják, mindketten lázasak, vírusfertőzésen esnek át – mondták el a műtétsorozatot levezető magyar orvosok. Pataki Gergely, a teljes egészében magyar tervezésű és kivitelezésű, Operation Freedomnak (Szabadság hadművelet) elnevezett műtétsorozat fő koordinátora, a plasztikai sebészeti csapat vezetője elmondta: a fejüknél összenőtt sziámi ikreket a Cselekvés a Kiszolgáltatottakért Alapítvány magyar orvosai választották szét augusztus 1-jén és 2-án, több mint 30 órás beavatkozás során a bangladesi Dakkában. A műtétsorozat…
Olvass tovább>>Élő mohával kezelnének gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket
Élő mohával kezelne gyógyíthatatlan idegrendszeri betegségeket az a kutatócsoport, amely az Alzheimer-kór, valamint egyéb memóriazavarok és neuro-pszichiátriai betegségek molekuláris mechanizmusait vizsgálja magyar részvétellel. Kutatásuk célja, hogy a kórfolyamatok pontos megismerésével, azok befolyásolásával új terápiás utakat nyissanak meg a neuro-degeneratív betegségek kezelése terén. Az Alzheimer-kórra, a memória-zavarral és a magasabb agyi funkciók fokozatos leépülésével és végül teljes elvesztésével járó betegségre az első leírása óta eltelt több mint egy évszázad alatt sem tudtak kutatók ezrei hatékony terápiát kitalálni – közölte Palotás András, aki szerint ez nagy részben annak köszönhető, hogy a mai…
Olvass tovább>>Az eddigi legkisebb kiterjedésű volt az északi és déli sarki tengeri jég 2019 júliusában
Az eddigi legkisebb kiterjedésű volt az északi- és a déli-sarki tengeri jég 2019 júliusában, amely a valaha mért legmelegebb júliusi hónap volt a világon az időjárási feljegyzések kezdete, 1880 óta – közölte az amerikai Nemzeti Óceán-és Légkörkutató Hivatal (NOAA). A NOAA mérései szerint júliusban 0,03 Celsius-fokkal haladta meg az átlaghőmérséklet az előző legmagasabb, 2016-ban mért júliusi átlaghőmérsékletet. 2019 júliusában 0,95 Celsius-fokkal volt melegebb, mint a XX. századi júliusi átlaghőmérséklet. Az északi-sarki tengeri jég kiterjedése rekord alacsony volt, 19,8 százalékkal kisebb, mint a korábbi átlagos júliusi tengeri jégkiterjedés. Az antarktiszi tengeri jég…
Olvass tovább>>A vízipipázás veszélyesebb lehet, mint a dohányzás más formái
Egy úttörő amerikai kutatás szerint a vízipipa szívása veszélyesebb lehet, mint a dohányzás más formái – számolt be róla a Science Daily tudományos hírportál. A vízipipa egyre népszerűbb, Európában és az Egyesült Államokban a felsőoktatásban tanulók közül minden ötödik kipróbálta már. A Kaliforniai Egyetem irvine-i intézményének (UCI) kémikusai egyedi kialakítású tesztelőberendezéssel vizsgálták meg a vízipipa károsanyag-kibocsátását egy átlagos pipázás során, eredményeiket az Aerosol Science and Technology című szaklap friss számában tették közzé. A kutatók megállapították, hogy egyetlen szippantás a vízipipából ugyanannyi mérgezőanyagot tartalmazhat, mint egy egész cigaretta elszívása. „A vízipipából beszívott füstben…
Olvass tovább>>Biztonságos a nemi úton terjedő chlamydia elleni védőoltás
Biztonságosnak bizonyult a teszteken a leggyakoribb nemi úton terjedő fertőzés okozója, a chlamydia elleni védőoltás – számolt be róla a BBC. Ez az első ilyen vakcina, amelyet klinikai tesztekre bocsáthatnak – írták a kutatók a The Lancet Infectious Diseases című szaklapban. A chlamydia baktériumok védekezés nélküli nemi érintkezéssel terjednek. A fertőzöttnek gyakran nincsenek vagy nagyon enyhék a tünetei, ezért hívják a kórt csendes betegségnek. Antibiotikummal gyógyítható, azonban ha nem kezelik, komoly szövődményekhez vezethet, a termékenységet is veszélyezteti. Védőoltásra azért van szükség, mert ugyan a betegség kezelhető, újra el lehet kapni.…
Olvass tovább>>Világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot kapott két kisgyerek a Debreceni Egyetemen
Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) ültették be két kisgyerek belső fülébe azt a világújdonságnak számító hallásjavító implantátumot, amely akár zajos környezetben is elősegíti a hatékony beszédértést – jelentette be Rezes Szilárd, az egyetem klinikai központjának (DEKK) sajtótájékoztatóján. A Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinikájának igazgatója elmondta, a műtét mérföldkő a klinika cochleáris implantációs programjában, amelyet 2000-ben indítottak el, azóta számtalan vele született siket vagy nagyothalló gyerek kapott hallásjavításra alkalmas készüléket. A dániai Oticon Medical legújabb fejlesztésének köszönhetően a két gyerek olyan implantátumot kapott, amely a beszédet kiszűrő eszközzel akár zajos környezetben…
Olvass tovább>>A véltél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát az elhízás
A véltél legalább kétszer jobban növeli a rák kockázatát a túlsúly és az elhízás egy nemzetközi kutatócsoport új eredményei szerint. A tanulmányt, mely az International Journal of Epidemiology című szaklapban jelent meg, az ENSZ Egészségügyi Világszervezetéhez tartozó Nemzetközi Rákkutatási Hivatal (IARC) vezette, a Bristoli Orvostudományi Egyetem tudósai is részt vettek benne – írta a Medicalxpress.com. A kutatócsoport az elhízással összefüggést mutató daganatok nyolc gyakori típusának genetikai elemzését végezte el. A testtömegindex (BMI) és a rákkockázat közötti összefüggést az úgynevezett genetikai mendeli randomizáció technikájával hasonlították össze, amit még azzal a céllal…
Olvass tovább>>Az egyszer használatos termékek gyártóit is bevonná a köztisztaság finanszírozásába a német kormány
Az eldobható, egyszer használatos termékek gyártóit is be kell vonni a köztisztaság fenntartásának finanszírozásába Németországban – hangsúlyozta a szövetségi kormány környezetvédelmi minisztere. Svenja Schulze berlini tájékoztatóján kiemelte, hogy „aki eldobható árucikkekkel keres pénzt, annak a köztisztaság költségeibe is be kell szállnia”. Az egyszer használatos termékek trendje számos városban „szemétáradatot” okoz a parkokban és a sétálóutcákban, a hulladék eltakarítását és kezelését pedig az adófizetők finanszírozzák. Ezen változtatni kell, a gyártóktól is hozzájárulást kell kérni. „Ez nemcsak környezetvédelmi, hanem társadalmi igazságossági kérdés is” – húzta alá a politikus a tárca közleménye szerint. A…
Olvass tovább>>