Magyarországon is elindult az európai lakossági egészségfelmérés (ELEF); a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) munkatársai szeptember 16. és december 16. között 510 település lakosainak válaszát várja. Tokaji Károlyné, a KSH egészségügyi statisztikai osztályának vezetője a témáról hétfőn tartott budapesti sajtótájékoztatón elmondta, ezt az egészségfelmérést harmadik alkalommal végzik el az európai uniós országok lakosainak körében. Magyarországon több mint tízezer, 15 évesnél idősebb embert választottak ki véletlenszerűen, ők interneten vagy kérdezőbiztosok segítségével válaszolhatnak a többi között az egészségi állapotra, a testmozgásra, az alkoholfogyasztásra, a táplálkozásra, az egészségügyi ellátás igénybevételére, a gyógyszerszedési szokásokra, az…
Olvass tovább>>Kategória: K+F+I
Repülőgépek szárnyainak fejlesztését célzó kutatási projektben vesz részt a SZTAKI
Modernebb és hatékonyabb repülőgépszárnyak kutatásában és fejlesztésében működik közre az Informatikai és Automatizálási Kutatóintézet (SZTAKI) Repülésirányítási és Navigációs Kutatócsoportja, amely az uniós projektben a tesztek során keletkezett adatokat kezeli és dolgozza fel. A csoport közleményében azt írta, a modern repülőgépek szárnyainál és hajtóműveinél eddig alkalmazott technológia mára elérte hatékonysága csúcsát, a Boeing 787 Dreamliner és az Airbus A350-en is kompozit anyagokból készül az alkatrészek többsége. A deformálható kompozit anyagokkal csökkenthető a légellenállás, és így a fogyasztás is. Ezeket a szárnyakat azonban egyféle repülési konfigurációra tervezték, a repülési feltételek megváltoztatásakor a…
Olvass tovább>>Különdíj az EU Fiatal Tudósok Versenyén
Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és -kiválasztó, négyfordulós verseny döntőjét, az EU Fiatal Tudósok Versenyét — melyre a világ 40 országából érkeztek középiskolai fiatalok — az idén szeptember 13. és 18. között Szófiában rendezték meg, ahol az egyik magyar fiatal megkapta a különdíjat A több tízezer, 14-20 év közötti fiatalból kiválasztott döntősök között Magyarországot a Magyar Innovációs Szövetség által, a 2018/2019. évben megrendezett Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny három első díjas pályázatának készítője képviselhette: Vámosi Flórián Balázs és Pósa Péter (Csillagászati távcsövek automatizálása és…
Olvass tovább>>Trump-kormányzat: hadd szennyeződjenek a vizek
Az amerikai kormány megszünteti elődje, Barack Obama kormányának rendelkezését a vizek tisztaságának szövetségi védelméről – jelentette be Andrew Wheeler, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) elnöke. A döntés nem keltett meglepetést, az amerikai sajtó hetek óta napirenden tartotta az ügyet, utalva arra is, hogy Donald Trump már elnöksége kezdetén az Obama-kormányzat környezetvédelmi intézkedéseinek visszafogását, vagy teljes eltörlését ígérte. A vizek tisztaságát garantáló eddigi szövetségi szabályozás korlátozta a veszélyes, vagy „csak” környezetszennyező vegyszerek használatát vizek, vízi utak, folyók, patakok vagy lápos vidékek mellett. A rendelkezést az Obama-kormányzat 2015-ben hozta, pontosan meghatározva, hogy…
Olvass tovább>>Először találtak vizet egy távoli csillag bolygójának légkörében
Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC. A felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet. A Nature Astronomy című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerint az új űrteleszkópok tíz éven belül alkalmasak lehetnek arra, hogy megállapítsák, a K2-18b légköre tartalmaz-e a élő szervezetek létrejöttéhez szükséges gázokat. Lakhatónak akkor tekintenek egy csillag körüli zónát, amikor a hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz felszíni jelenlétét az ott keringő bolygókon. A bolygó, amelynek a…
Olvass tovább>>AM-államtitkár: elindult a génmegőrzési stratégia megvalósítása
Idén 12,3 milliárd forintos forrás biztosításával indult el a génmegőrzési stratégiában megfogalmazott tervek megvalósítása – ismertette az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. A szaktárca közleményben azt írja, hogy a Kaposvári Állattenyésztési Napok kísérőrendezvényén, a második alkalommal megszervezett Környezetgazdálkodási Konferencián Rácz András beszélt a kormány által 2018 februárjában elfogadott stratégiáról, amely az állami szerepvállalás növelését célozza a szakterületen. Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország a világon az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát, a kormányprogramban a genetikai erőforrások megőrzése kiterjed mind a vadonélő, mind a mezőgazdasági haszonállatok és növények területére. Genetikai erőforrásaink felkutatása,…
Olvass tovább>>Valószínűleg a Naprendszeren kívülről érkezett üstököst fedeztek fel
Egy feltehetőleg a Naprendszerünkön kívülről érkezett üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász – jelentette be a Harvard Egyetem Kisbolygó-kutató központja (MPC), megjegyezve, hogy a 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. Az égitest a jelek szerint – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat – írja a BBC. A C/2019 Q4 (Boriszov) nevű objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest akkor…
Olvass tovább>>Palkovics: jövőre 25 százalékkal nő a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatása
A kormány szeretné elérni, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László kiemelte, hogy a kormány és a magyar emberek közös erőfeszítésének köszönhetően a magyar gazdaság ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága: 2010-óta 30 százalékos növekedést sikerült elérni, idén, a második félévben 5,1 százalékkal nőtt a hazai bruttó termék, ami közel négyszerese az uniós átlagnak – emlékeztetett az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette: a világban zajló…
Olvass tovább>>Felmentették az orvost, aki „halálba segített” egy súlyosan demens beteget
Felmentette minden vád alól a hágai bíróság azt a holland orvost, aki „halálba segített” egy súlyosan demens beteget. A törvényszék megállapította, hogy a 74 éves nő még betegségének egy korábbi fázisában kérelmezte az eutanáziát, az orvos pedig körültekintően, a jogszabályoknak és a leadott végakaratnak megfelelően járt el, konzultált több kollégájával és a családtagokkal. Az ügyészség azzal vádolta meg a mára visszavonult orvost, hogy nem járt el kellő gondossággal, s nem tett meg mindent azért, hogy tisztázza, a beteg továbbra is meg akar-e halni. A bíróság szerint azonban a kommunikáció nem is…
Olvass tovább>>ENSZ: Évente 2,6 millió beteg hal meg orvosi műhiba miatt
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon évente legalább 138 millió beteget ér károsodás orvosi műhiba miatt, és közülük 2,6 millióan meg is halnak Diagnosztikai tévedések, hibás gyógyszerfelírások és kezelési előírások, és a gyógyszerek célszerűtlen alkalmazása a három fő oka az érintettek nagy számának – mondta sajtótájékoztatóján Neelam Dhingra Kumar, a páciensek biztonságát oltalmazó fő koordinátor a szervezetben. A hibák azért következnek be, mert az egészségügyi rendszerek nincsenek megfelelően felkészítve a hibák kivédésére, és az okulásra belőlük – mondta a szakértő, aki elismerte, hogy sok egészségügyi intézményben elhallgatják ezeket…
Olvass tovább>>A várandósság alatti stressz növeli a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázatát
A várandósság alatti súlyos stressz majdnem tíz százalékkal növeli a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázatát – derült ki egy harminc évet felölelő, nagyszabású finn kutatásból. A British Journal of Psychiatry című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerzői több mint 3600 várandós nőt kérdeztek meg havonta arról, hogy éltek-e át stressz, ha igen, kisebb vagy nagyobb jelentőségűt – számolt be róla a BBC. A résztvevők Helsinki környékén laktak, a gyerekeik 1975-1976-ban születtek. Amikor a gyerekek harmincévesek lettek, megvizsgálták, hánynál diagnosztizáltak személyiségzavart. Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt. A tanulmány…
Olvass tovább>>Putyin árcsökkentést sürgetett a Roszkoszmosztól
Az orosz űrrendszerek és a fellövések árának csökkentését sürgette a minőség és megbízhatóság szintjének fenntartása mellett a Roszkoszmosz állami vállalat vezetőitől Vlagyimir Putyin, amikor felkereste az Oroszország Amuri területén található Vosztocsnij űrrepülőteret. Putyin a három éve üzembe helyezett új orosz űrlétesítmény fejlesztéséről folytatott tanácskozáson azt hangoztatta, hogy „optimalizálni kell a termékek önköltségét” és hogy mind műszaki, mind gazdasági vonatkozásban fenn kell tartani a versenyképességet. Az orosz elnök arra utasította a Roszkoszmosz vezetőit, hogy tartsák magukat az ütemtervhez mind az űrrepülőtér fejlesztése, mind pedig az új hordozórakéták kipróbálása terén. Dmitrij Rogozin, az…
Olvass tovább>>Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az OGYÉI
Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A Gyermek Tápláltsági Állapot Vizsgálatot (COSI) a 2019/20-as tanév első félévében harmadik alkalommal végzik el. A felmérés az éves iskolai egészségügyi szűrések részeként várhatóan október 1. és 31. között lesz. A vizsgálat a Magyar Védőnők Egyesülete, az iskolavédőnők és az OGYÉI közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásával valósul meg. Tervezetten 7200 hétéves általános iskolás testtömegét és testmagasságát nézik meg. Továbbá megvizsgálják az iskolai táplálkozási környezetet és kikérik a szülők véleményét is. Mint írták: az Egészségügyi Világszervezet…
Olvass tovább>>Ha szeretsz kockáztatni, neked való a vegán és a vegetáriánus étrend
A stroke nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői egy nagy szabású új kutatás szerint. A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe – írta a BBC hírportálja. Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és…
Olvass tovább>>Szinte teljesen megvakult egy tinédzser, miután évekig élt sült krumplin és chipsen
Helyrehozhatatlan látásvesztést szenvedett egy 17 éves bristoli fiú, miután éveken át szinte csak sült krumplit és burgonyaszirmot evett – írta a BBC News. A fiú 14 évesen került orvoshoz, mert fáradtnak és gyengének érezte magát. Az általános iskola után étrendjét kizárólag sült krumpli, chips, fehér kenyér és alkalmanként egy-egy szelet sonka vagy kolbász alkotta. Az orvos akkor B12-vitamin hiányt állapított meg nála és étrend-kiegészítőket írt fel neki, ám a fiú nem tartotta be az utasításokat és nem is változtatott egyhangú étrendjén. Az Annals of Internal Medicine című szaklapban publikált esettanulmány szerint…
Olvass tovább>>Szinkronizált műhold- és OTT szolgáltatással nyit új távlatokat az élő közvetítésekben a SES
Egy új megoldás nyújt segítséget a műsorszolgáltatóknak és a tartalmak jogtulajdonosainak a képernyő késleltetés felszámolásához, amely egy kritikus probléma az élő streamek ip-technológiás közvetítésénél. A SES ma jelentette be, hogy legújabb megoldása, amely az amszterdami IBC2019 szakvásáron mutatkozik be, a műholdak biztosította sebességgel juttatja el az ip-jeleket az over-the-top (OTT) platformokra, így szinkronizálva az OTT és műholdas adásokat, hogy még jobb nézői élményt biztosítsanak. A „Satellite and OTT in sync” (szinkronizált műhold és OTT) nevet viselő megoldással a műsorszolgáltatók a televíziós adás és az OTT szolgáltatások közötti késleltetés megszüntetésével egységesebb…
Olvass tovább>>Egynapos ellátási egységet adtak át a pécsi szívcentrumban
A kardiológiai betegek részére kialakított egynapos ellátási egységet adtak át a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központ (PTE KK) Szívgyógyászati Klinikáján hétfőn — közölte a PTE. A közlés szerint a klinikai központ által közel negyvenmillió forintból kialakított új kezelőhelyiség igénybevételével tovább rövidíthető a diagnosztikus katéterezési várólista, amely már eddig is Pécsett volt az országban a legrövidebb. Mint írták, a PTE szívcentrumába diagnosztikus koszorúér-katéterezésre, pacemaker beültetésre és szívritmuszavarok elektrofiziológiai ellátására érkező betegek, illetve az orvosok, ápolók már használatba is vették az új egységet. Az ilyen kezelésekkel az éves szinten mintegy háromezer-kétszáz beteget ellátó…
Olvass tovább>>Műanyagszennyezés: növelni kell a szennyvíztisztítók hatékonyságát
Kutatók szerint annak megakadályozására, hogy a szennyezőanyagok az ivóvízbe, valamint a táplálékunkba kerüljenek, elsősorban környezetbe jutásukat kellene megakadályozni, melynek egyik fontos lépése a szennyvíztisztítók hatékonyságának növelése – olvasható a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karának közleményében. A szakemberek az intézmény csütörtöki, bajai rendezvényén ismertették a témával kapcsolatos kutatásaik eredményeit. A műanyagok nem bomlanak le a környezetben, csupán egyre kisebb darabokra, úgynevezett mikroműanyagokra aprózódnak, amelyek a belélegzett levegővel, a táplálékkal, az ásványvízzel és az ivóvízzel is bekerülhetnek az emberi szervezetbe, ahol később akár egészségügyi problémát is okozhatnak – teszik hozzá. Az…
Olvass tovább>>Harmadával csökkenti a szélütés kockázatát egy négy hatóanyagot tartalmazó politabletta
Harmadával csökkenti a szélütés kockázatát egy tabletta, amely négy hatóanyagot tartalmaz – ezt állapította meg egy új tanulmány. A „politabletta” vérhigító aszpirint, koleszterincsökkentőt és kétféle vérnyomáscsökkentőt tartalmaz. A kutatást végző iráni és brit tudósok szerint az olcsó tablettának óriási hatása lehet az egészség megőrzésében. A tanulmány szerzői azt javasolják, hogy egy bizonyos kor felett a szegény országokban mindenki számára hozzáférhetővé kéne tenni a gyógyszert, mivel ezekben a térségekben az orvosoknak kevesebb eszköz áll a rendelkezésére, és kevesebb lehetőségük van a betegek állapotának felmérésére. A szívkoszorúér-betegségek és a szélütés világszerte a vezető…
Olvass tovább>>Először okozhatta elektromos cigaretta egy beteg halálát az Egyesült Államokban
Illinois szövetségi állam illetékesei szerint először okozhatta egy beteg halálát elektromos cigaretta szívása az Egyesült Államokban. Meghalt egy ember, aki elektromos cigarettát szívott, és a közelmúltban szállították kórházba súlyos légzőszervi betegséggel – írták pénteken kiadott közleményükben. A betegről semmilyen más információt nem tettek közzé. Melaney Arnold, az illinois-i közegészségügyi hivatal szóvivője elmondta, hogy ez az első haláleset az államban, amely kapcsolatba hozható elektromos cigaretta szívásával. Az illetékesek azt is közölték, hogy egy hét alatt kétszeresére, 22-re nőtt azoknak az embereknek a száma, akik légzőszervi betegséget kaptak az után, hogy e-cigarettát szívtak. „Aggodalomra…
Olvass tovább>>