Több mint 56 millió forintos támogatásból Magyarországon egyedülálló műszert szerez be az Eötvös Loránd Tudományegyetem — közölte az intézmény az MTI-vel. A fejlesztés segítségével biológiai, geológiai és kémiai mintákat lehet az anyag roncsolása nélkül elemezni. Többféle hasonló technológia is létezik, de a pályázott műszernél nagyobb felbontást csak részecskegyorsítókban kiépített kutatóhelyeken lehet elérni – olvasható a közleményben. A növényi-, állati szövetek, talajok, kövületek, kőzetek, ásványok, de még az ipari termékek összetételének vizsgálata úgynevezett roncsolásos technikával, majd műszeres méréssel már évtizedek óta rutinszerű, nagy pontosságú meghatározást tesz lehetővé. Ezekkel a technikákkal azonban…
Olvass tovább>>Kategória: xHeadline
Asztmásokon segít a magyar diákok telefonos alkalmazása
Asztmásokon segít az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Informatikai Kara diákjainak Pulmoment nevű telefonos alkalmazása, mely egyedüli magyarként száll versenybe a University Startup World Cupon. Az innovatív alkalmazást az ELTE Informatikai Karán tanuló Eke Dániel, Bernáth Levente és Szücs András fejlesztette. Ez az első olyan magyar applikáció, ami közvetlenül kapcsolja össze az asztmás betegeket a saját orvosával. A program a rendszeres, kötelező viziteket gyorsítja fel úgy, hogy a rutinkérdéseket már a vizit előtti időszakban felteszi, a páciensek néhány gombnyomással megválaszolhatják – ismertette a részleteket a közlemény. Ezzel a több órás rendelői…
Olvass tovább>>Az eddig ismertnél jóval idősebb Bakhsáli kéziratban jelent meg a legelső ismert nulla szám
Az Oxfordi Egyetem Bodleian Könyvtárában őrzött Bakhsálí kéziratban jelenik meg az első ismert nulla szám – állapították meg az egyetem szakemberei az után, hogy szénizotópos kormeghatározással vizsgálták meg az ősi indiai kéziratot. A tudományos vizsgálatok szerint a kézirat a Kr.u. 3-4. században keletkezett, azaz több évszázaddal idősebb, mint korábban gondolták. Ez azt jelenti, hogy az ősi indiai matematikai kéziratban található zérusjel korábbi, mint az eddig elsőnek ismert zérusjel, amely egy kőbe vésett feliraton jelenik meg az indiai Gvailor egyik templomában 876-os keltezéssel. A felfedezés létfontosságú jelentőségű a matematikatörténetben – idézte…
Olvass tovább>>Megváltoztatták a Stonehenge-nél tervezett alagút nyomvonalát a téli napforduló látványa védelmében
Megváltoztatták az angliai Stonehenge körzetében tervezett alagút nyomvonalát, hogy kijárata ne zavarhassa a lemenő nap látványát a téli napfordulón – jelentette be a brit kormány. Az őskőkori építménynél haladó főútvonal gépkocsiforgalmának csillapítását szolgáló alagút a korábban ismertetett tervek szerint a műemléktől délre húzódott volna. A megváltoztatott nyomvonal az alagút nyugati kijáratát érinti, amely 50 méterrel messzebb lesz Stonehenge ősi köveitől – közölte a BBC-vel Derek Parody, az angol közúti felügyelet illetékese. A közvéleménnyel folytatott konzultációból kiderült, hogy sokan adtak hangot aggodalmuknak az út nyomvonala és az alagút kijáratának elhelyezkedése miatt,…
Olvass tovább>>Természettudományos élményközpontot alakítanak ki a pécsi állatkertben
Természettudományos élményközpontot alakítanak ki a pécsi állatkertben, amelynek létrehozására és működtetésére 500 millió forintot nyert a projektért felelős konzorcium – jelentette be szerdán a kultúráért felelős államtitkár a baranyai megyeszékhelyen. Hoppál Péter sajtótájékoztatón kiemelte: az Emberi Erőforrás Fejlesztési Program (EFOP) nem formális tanulási lehetőségek bővítését célzó keretéből országosan a legnagyobb összeget nyerte el a Dél-Pannon Múzeumokért Kiemelkedően Közhasznú Egyesület, a pécsi Janus Pannonius Múzeum (JPM) és az állatkert fenntartását végző nonprofit kft. alkotta konzorcium. A politikus élményközpont feladatai között említette, hogy megismertesse a diákokat a többi között a környezetvédelem, a…
Olvass tovább>>Közös kutatás-fejlesztési projektet indított a Pick és a szegedi egyetem
A hentesáru- és szárazárugyártás új eljárásmódjainak kidolgozása érdekében indított közös kutatás-fejlesztési projektet 1,71 milliárd forintos uniós támogatással a Pick Szeged Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) – közölte oldalunkkal a Bonafarm csoporthoz tartozó vállalkozás. A 2021 közepéig tartó, 2,573 milliárd forintos összköltségű projekt során a cég és a felsőoktatási intézmény szakemberei dolgoznak együtt a hús alapanyag víztartalmának csökkentése, a füstölési eljárás fejlesztése, a természetes penészkultúra standardizálása, a klímatechnológia optimalizálása, az automatizálás, a csomagolás- és a termékfejlesztés érdekében. Az egyes feladatok lefedik a szalámigyártás teljes folyamatát, és az eredmények várhatóan könnyen…
Olvass tovább>>A végső, megsemmisítő „nagy ugrás” felé tart a Cassini űrszonda
A Szaturnusz kutatására küldött Cassini űrszonda végrehajtotta azt a pályamódosítást, mely a végső, megsemmisítő „nagy ugrás” felé irányította – írta a BBC. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája 120 ezer kilométerre közelítette meg hétfőn a gyűrűk övezte bolygó Titán nevű holdját, ez a találkozás eléggé eltérítette a járművet ahhoz, hogy új pályáján végül becsapódjon a Szaturnuszba. A „nagy ugrás” pénteken következik be. A Cassini a bolygó felhői között darabjaira fog törni, alkatrészei elolvadnak és eloszlanak a Szaturnusz gázlégkörében. Tizenhárom éve, mióta az űrszonda a bolygóhoz megérkezett, mindig a Titánnak, a…
Olvass tovább>>Csapdát jelentenek a denevéreknek a nagy üvegfelületek
A denevérek ügyesen kerülik ki a természetes akadályokat gyors, éjszakai repülés közben is, ám a modern épületek nagy, sima üvegfelületeit nem érzékelik, ezért veszélyesek számukra – állapította meg egy új kutatás. A kiterjedt üveg- vagy tükörfelületek „vakfoltot” jelentenek a repülő emlősök „radarán”, akadálytalannak érzékelik az útvonalat – magyarázta Stefan Greif, a Science tudományos lapban megjelent tanulmány vezető szerzője, a müncheni Max Planck Madártani Intézet tudósa. A denevérek ultrahangok segítségével érzékelik az útjukba eső tárgyakat, így találnak nappalra pihenőhelyet, így kutatnak táplálék után. Repülés közben hangot adnak ki, majd figyelnek a…
Olvass tovább>>Tíz másodperc alatt mutatja ki a rákos szövetet egy új „toll”
Tíz másodperc alatt azonosítja a rákos szövetet egy toll formájú kézi műszer, amelyet a Texasi Egyetem tudósai fejlesztettek ki – tudósított a BBC. A kutatók szerint a műszer „gyorsabbá, biztonságosabbá és pontosabbá” teheti a daganat eltávolítását. Azt remélik, használatával elkerülhető, hogy a beteg szövet maradványai a szervezetben maradjanak – írták a Science Traslational Medicine című szaklapban. A tesztek szerint a toll az esetek 96 százalékában pontosan diagnosztizált. A MasSpec Pen nevű eszköz a rákos sejtekre jellemző anyagcsere felismerésével működik: szaporodási és növekedési ütemük miatt kémiájuk nagyon eltér az egészséges szövetek anyagcseréjétől.…
Olvass tovább>>Átadták Skóciában a világ leghosszabb ferdekábeles szerkezetű közúti hídját
A brit uralkodó nyitotta meg hétfőn Skóciában a világ leghosszabb ferdekábeles szerkezetű közúti hídját, amely egyben Nagy-Britannia legmagasabb ilyen jellegű építménye. A Queensferry Crossing nevű híd jellegzetessége, hogy a három pilonból kiinduló tartókábelek ferdén lefutva közvetlenül a hídtesthez csatlakoznak, vagyis nem hosszirányban futó főkábelekről ágaznak le függőlegesen. A híd a skót főváros, Edinburgh tágabb környezetét köti össze Skócia északi vidékeivel a Firth of Forth, vagyis a Forth folyó széles deltatorkolata felett átívelve. A Queensferry Crossing 2,7 kilométer hosszú, és a hídtest legmagasabb pontja dagály idején is 210 méter magasságban húzódik a…
Olvass tovább>>Elstartolt a Fundamenta innovációs versenye
Már lehet jelentkezni a Fundamenta innovációs versenyére, a Fundamenta Digiverzumra. A verseny célja olyan forradalmi digitális megoldások, új üzleti konstrukciók megtalálása, amik hozzájárulnak az ügyfélélmény növeléséhez az otthonteremtésben, a lakáscélok megvalósításában. A digitális kihívások kezelésére, az ügyfélélmény növelésére a hitelintézeteknek új innovációs módszereket kell bevetniük. Ennek egyik módja a technológia-intenzív startupokkal, fejlesztő cégekkel, fintech megoldásokat szállítókkal az együttműködési lehetőségek aktív keresése. A Fundamenta ezt felismerve hirdette meg innovációs versenyét, a Fundamenta Digiverzumot. „A technológiai cégek, a fintech startupok számára a legnagyobb kihívás a megoldásuk piaci bevezetése, hasznosítása. A Fundamenta a…
Olvass tovább>>Csodás új eszközöket fejlesztett a Rockwell Automation
Az új termékeknek köszönhetően gyorsabban végezhetnek a hibaelhárítással a gyártóüzemek dolgozói és a támogató csapatok. Az okos készülékek számos csatlakozást létesítettek az ipari üzemeltetés különböző pontjain, így hatékonyabbak a dolgozók az üzemben és az elosztott munkaállomásokon. A digitális átállás folyamatában lévő gyártók közül sokaknak nagyon időigényes ezeknek a modern eszközöknek az üzembe helyezése, valamint túl sok erőforrást kell a szükséges adatok dekódolására és a megfelelő alkalmazottakhoz való eljuttatására fordítani. A Rockwell Automation a FactoryTalk Analytics for Devices készülékkel és a FactoryTalk TeamONE Standard Edition alkalmazással lehetővé teszi a gyártóüzemi csapatok…
Olvass tovább>>Több mint 1,2 milliárd forintot nyert el kutatás-fejlesztésre a Knorr-Bremse
A Knorr-Bremse Fékrendszerek Kft. 1,26 milliárd forint keretösszegű támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alapból (NKFI Alap) kutatás-fejlesztési tevékenységéhez, amelynek keretében magyar mérnökök fejlesztenek egyebek mellett autonóm járműfunkciókhoz szükséges technológiákat – jelentette be a vállalat. A támogatás segítségével induló kutatás-fejlesztési projekt választ keres a közúti fuvarozás legfontosabb kihívásaira, mint a piacok globalizációja, a forgalomsűrűség és a baleseti kockázatok növekedése, illetve a gépjárművezető-hiány. A fejlesztésbe mintegy száz mérnököt és kutatót vonnak be. A projekt egy korábbi, szintén az NKFI Alapból finanszírozott pályázat eredményeire épül, amelynek során a Knorr-Bremse…
Olvass tovább>>Agrárkamara: nemcsak a technológiát, hanem a termékeket is fejleszteni kell
Nemcsak a technológiát, hanem a termékeket is folyamatosan fejleszteni kell a versenyképesség megtartása és növelése, például az importkiváltás érdekében – hangsúlyozta a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) élelmiszeripari igazgatója. Keleti Marcell elmondta: a NAK a múlt év őszén termékfejlesztési gyakorlati képzést indított. Példaként említette az idén tavasszal lezajlott sajtkészítési képzést Franciaországban, illetve ennek folytatásaként a magyar Tejgazdasági Intézetben túrókészítési, savanyított tejtermék előállítási és gomolyasajt-készítési módszereket tanulmányozhattak a gyakorlatban a résztvevők. Ezek a képzések főként azoknak szólnak, akik már több éve tevékenykednek az élelmiszeripar egy-egy területén. A képzés célja pedig az, hogy…
Olvass tovább>>Együttműködik a Contitech Fluid Automotive és a Szegedi Tudományegyetem
A duális képzés fejlesztésére és egy új ösztöndíjprogram bevezetésére is kiterjedő együttműködési keretszerződést kötött a makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft. és a Szegedi Tudományegyetem, a megállapodást kedden írták alá a Tisza-parti városban. Szabó Gábor rektor elmondta, a felsőoktatási intézmény erősíti ipari kapcsolatait, a partnerek között különösen fontosak azok a cégek, amelyek a szűkebb régióban működnek. A ContiTech-kel való együttműködés illeszkedik az SZTE hosszú távú stratégiájához, amelynek lényeges eleme a műszaki képzés fejlesztése, az ehhez kapcsolódó gyakorlati háttér erősítése, a duális képzésben résztvevő hallgatók számának emelése – közölte a professzor.…
Olvass tovább>>Lezajlott az első V4-es startup verseny Magyarországon
A kis- és középvállalkozások üzleti innovációjában kiemelkedő az induló, startup vállalkozások szerepe – mondta Szalai Piroska, a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Az elnök a héten Budapesten megtartott nemzetközi startup verseny és konferencia alkalmából elmondta: a visegrádi országok (V4) a GDP növekedésében Európa egyik legnagyobb potenciállal bíró területe. A növekedés továbbvitelében különösen fontos szerepe van az innovációnak – hangsúlyozta. Szalai a rendezvényről szólva kiemelte: ez volt az első V4-es startup verseny Magyarországon. Kitért arra is, hogy a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány delegációja hétfőn indul Izraelbe, a tel-avivi Digital Life Design (DLD) nemzetközi…
Olvass tovább>>Sárneczky: el lehetne téríteni egy Föld felé tartó kisbolygót
El lehetne téríteni egy Föld felé tartó kisbolygót, bár jelenleg nincs ilyen – közölte Sárneczky Krisztián csillagász. Azt mondta, hogy az idő fontos szempont: évtizedekkel a várható becsapódás előtt el kellene kezdeni letolni a pályájáról az égitestet, ugyanis később már nehéz lenne eltéríteni. Sárneczkyt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy hétmillió kilométeres „biztonságos távolságban” haladt el a Föld mellett pénteken a Florence nevű aszteroida, amelynek 4,35 kilométeres átlagos átmérője nagynak számít. A csillagász hangsúlyozta, hogy az 1981 óta ismert égitest ilyen közel még soha nem járt a Földhöz. Ennek köszönhetően, az eddigiekkel…
Olvass tovább>>Új kemoterápiás hatású vegyületeket keresnek az ELTE kutatói
A kemoterápiás gyógyítás hatékonyságának növelését célozzák az ELTE Természettudományi Kar Kémiai és Biológiai Intézetének kutatócsoportjai két betegségcsoportban: a tumoros megbetegedések esetében a rezisztens, illetve a fokozottan áttétképző daganatokra fókuszálnak, a mikrobiális fertőzéseknél pedig az intracelluláris kórokozók okozta megbetegedésekre – közölte az intézmény. Az összegzés szerint több mint 200 millió forintos támogatásból alakít ki európai színvonalú infrastruktúrát közösen az ELTE TTK Kémiai és Biológiai Intézete. A fejlesztés részeként egy olyan műszeregyüttest szereznek be, amely révén az ELTE Kémiai és Biológiai Intézetének együttműködő kutatócsoportjai tumoros és mikrobiális eredetű fertőző megbetegedések gyógyításának hatékonyság-növeléséhez…
Olvass tovább>>Az eddigi legnagyobb „tengeri sárkány” maradványait fedezték fel
Az eddigi legnagyobb, több mint háromméteres „tengeri sárkány”, vagyis egy kétszázmillió évvel ezelőtt élt iktioszaurusz maradványait fedezték fel Nagy-Britanniában – tudósított a BBC. Az iktioszauruszok fajai akkoriban népesítették be a Föld óceánjait, amikor a szárazföldet a dinoszauruszok lakták. A most vizsgált egyed kövületeit több mint húsz éve találták meg az angol partokon, de mostanáig nem tanulmányozták őket. Sven Sachs német paleontológus lett rájuk figyelmes egy hannoveri múzeumban. Kapcsolatba lépett angol kollégájával, Dean Lomaxszel, aki az iktioszauruszok szakértője. „Lenyűgöző, hogy még mindig találunk újdonságot a múzeumi gyűjteményekben, afelfedezéshez ki sem kell menni…
Olvass tovább>>Nemzetközi felülettudományi konferenciát rendeznek Szegeden
Az anyagok felületén zajló atomi szintű folyamatokat vizsgálja mintegy négyszáz kutató a Szegeden hétfőn kezdődő 33. Európai Felülettudományi Konferencián (33rd European Conference on Surface Science – ECOSS) – közölte Berkó András, a tanácskozás elnöke. A Magyar Tudományos Akadémia és a Szegedi Tudományegyetem közös reakciókinetikai kutatócsoportjának tudományos tanácsadója a konferencia megnyitója előtt újságíróknak úgy fogalmazott, minden kémiai kutatást le lehet fordítani a felülettudomány nyelvére. Solymosi Frigyes akadémikus vezetésével Szegeden csaknem negyven éve folynak ezek az atomi léptékű kutatások, amelyek minden szennyezéstől, zavaró tényezőtől mentes körülmények között vizsgálják, hogyan zajlanak le az…
Olvass tovább>>