Varga: a magyar kormány segíti a kkv-kat a fejlett technológia integrálásában

A kormány a mintagyárak projekttel segíti a feldolgozóipari kis- és középvállalkozásokat (kkv) abban, hogy valós környezetben ismerjék meg a jövő termelésében meghatározó szerepet játszó ipar 4.0 megoldásokat, fejlett technológiákat, és ezeket a saját működésükbe integrálhassák – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn a programot indító sajtótájékoztatón, Budapesten, a Continental Automotive Hungary Kft. telephelyén. Hangsúlyozta: nyílt közbeszerzésen választották ki az öt mintagyárat – a Festo AM Kft.-t, a Roto Elzett Certa Kft.-t, az Eltec Holding Kft.-t, a Continental Automotive Hungary Kft.-t, a Macher Zrt.-t -, és azt várják tőlük, hogy két…

Olvass tovább>>

Ártalmatlan volt a magyar légkörben is mérhető radioaktív ruténiumizotóp

A fejlett méréstechnikának köszönhetően Magyarországon is mérhető volt, de egészségi ártalmakat nem okozott a még októberben a környezetbe került radioaktív ruténiumizotóp – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia közleményében. A szemlencse daganatos megbetegedésének kezelésére, valamint esetenként űreszközökön használt sugárzó anyag forrását mindeddig nem sikerült egyértelműen azonosítani – áll Pázmándi Tamás, az MTA Energiatudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársának összefoglaló írásában. A magyar szakértők gyorsan, pontosan végeztek méréseket, a néhány napon belül rendelkezésre álló mérési adatok alapján a szennyeződés magyarországi eredetét egyértelműen ki lehetett zárni. A nagyon érzékeny méréstechnikának köszönhetően szinte az egész kontinensen,…

Olvass tovább>>

Sötétségben is a világ élvonalában vagyunk

Közel egymilliárd forintos állami támogatásból csillagászati látogatóközpont épül a Bükki Nemzeti Parkban. Nagy Júlia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság kommunikációs és ökoturisztikai osztályvezetője szerdán az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az összességében nettó 990 millió forintos támogatásból megvalósuló, európai viszonylatban is egyedülálló csillagászati látogatóközpontot Répáshután hozzák létre. Részleteket egyelőre nem árult el, mint mondta, a terveket várhatóan januárban mutatják majd be. A Magyar Közlönyben kedden megjelent kormányhatározat szerint a Bükki Csillagda megvalósítására a jövő évben 564 millió, míg 2019-ben további 426 millió forintot biztosít a kabinet. A Bükki Nemzeti Parkot idén júniusban…

Olvass tovább>>

Trumpizálódhat a magyar energiastratégia

Támogatási szerződést kötött a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálattal egy június végére elkészülő tanulmányról, amely azt vizsgálja meg, hogy a hazai szénvagyonnak milyen szerepe lehet a jövőben a magyar gazdaságban – mondta Aradszki András, a tárca energiaügyért felelős államtitkára. Az államtitkár felidézte, hogy a 2011-ben elfogadott magyar energiastratégia az ellátás biztonsága érdekében kiemelten kezeli a külső források helyett a hazai erőforrások bevonását, és ennek egyik fontos eleme lehet a szénvagyon energetikai célú hasznosítása. Hangsúlyozta ugyanakkor azt is, hogy a klímaváltozás miatt változott a szén szerepének megítélése…

Olvass tovább>>

Új agrár-meterológiai információs rendszer fejlesztése indult

A Sóskút Fruct Gyümölcstermelő Kft. a Szent István Egyetem és a Carbotech Magyarország Kft. alkotta konzorcium 636 674 510 forint állami támogatást nyert el egy új agrár-meteorológiai információs rendszer kifejlesztésére. Magyarországon a csonthéjasok (kajszi, őszi, szilva, meggy, cseresznye) termesztése nemzetgazdasági jelentőségű ágazat, gondoljunk csak a szatmári szilvára, a gönci kajszira vagy a pándi meggyre. A piaci szereplők a szaporítóanyag előállítás, termesztés és áruvá készítés szegmenseit is lefedik. Ezek közül legnagyobb kockázattal a termesztés jár. Magyarország agrometeorológiai körülményei kedvezők, de évjáratonként eltérők, sok esetben nagy kockázatot hordoznak magukban, nem beszélve a…

Olvass tovább>>

Kardiológus: az ünnepek alatt nő a szívinfarktus miatti halálozások száma

A téli hónapokban harminc százalékkal több a szívinfarktus miatti halálozás, mint nyáron és van két időpont télen, az egyik a karácsony, a másik az újév, amikor még öt-tíz százalékkal emelkedik a szívinfarktus okozta halálozások száma – hívta fel a figyelmet Maurovich-Horvat Pál kardiológus. Mint mondta, ez egy körülbelül tizenöt éves megfigyelés. Kifejtette: ez a jelenség nem csak az időseket érinti, több kutatócsoport igazolta, hogy ilyenkor a fiatalabbaknál többször fordul elő szívinfarktus. Egy ideig azt hitték, hogy csak a hideg okozza, összeszűkülnek az erek, sebezhetőbb a keringési rendszer, de ugyanilyen megfigyelések…

Olvass tovább>>

Az eddig véltnél jóval korábban alakulhatott ki az élet a Földön

A földi élet kezdete 3,5 milliárd évnél korábbra nyúlik vissza – állítják amerikai kutatók, akik a valaha talált legrégebbi megkövesedett maradványokként azonosították azokat a mikrófosszíliákat, amelyeket egy csaknem 3,5 milliárd éves kőzetben fedeztek fel Nyugat-Ausztráliában. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) közzétett tanulmány szerint más kutatócsoportok ugyan jóval régebbi, 3,95 milliárd éves fosszíliákról is beszámoltak már, ám eredményeiket vagy csak a mikrófosszíliák alakjával, vagy csupán bizonyos kémiai nyomokkal tudták alátámasztani, a kettővel egyszerre sosem. „Ezen tanulmányok egyike sem tekinthető bizonyítéknak a földi élet legkorábbi megjelenésére” – szögezte le John Valley,…

Olvass tovább>>

MTA: a genomszerkesztés klassz lehet

Ellenszavazat nélkül fogadta el a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöksége azt az állásfoglalást, amelyet a három élettudományi osztály – a biológiai, orvosi és agrárosztály – készített napjaink egy legfontosabb tudományos módszeréről, a gyógyítás és a mezőgazdaság előtt is óriási lehetőségeket nyitó genomszerkesztésről. Az MTA egyik legfontosabb megállapítása, hogy a genomszerkesztés mint precíziós nemesítés alapvetően különbözhet a genetikailag módosított organizmusok (GMO) létrehozásától. Az állásfoglalás szerint társadalmi vitára és tájékoztatásra van szükség az új genomszerkesztési módszerek lehetőségeiről és esetleges kockázatairól – közölte az MTA. Az MTI-hez eljuttatott hétfői közlemény szerint az utóbbi…

Olvass tovább>>

Megvannak az idei Gábor Dénes-díjasok

Átadták a 2017. évi Gábor Dénes-díjakat csütörtökön az Országházban, kiemelkedő teljesítményének elismeréséül 13 tudós, kutató, fejlesztő és feltaláló – köztük három határon túli magyar alkotó – vehette át az elismerést. Gyulai József, a díjat meghirdető Novofer Alapítvány kuratóriumi elnöke hangsúlyozta, hogy a legjelentősebb mérnöki teljesítmények már nem inter-, hanem multidiszciplinárisak, távoli tudományágak együtteséből születnek eredmények és egyre jelentősebb szempont ezek társadalmi-gazdasági hasznossága. Az elméletek alkalmazásában a kutatómérnökök nélkülözhetetlen szerepet játszanak – tette hozzá. Jamrik Péter, a díj alapítója kiemelte, hogy az elmúlt években teljesen új fogalmak – 3D, 5G, e-mobilitás,…

Olvass tovább>>

Milton Friedman nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem

Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász nevét veszi fel a Zsigmond Király Egyetem. Az egyetem közleményében azt írták: az intézmény új fenntartója, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség arra törekszik majd, hogy az egyetem a magyarországi kutatási és fejlesztési tevékenységet támogató üzleti képzés kiemelkedő szereplője legyen, és a névválasztással is ezt szeretné kifejezni. Milton Friedman (1912-2006) a XX. század egyik legbefolyásosabb közgazdásza volt. Szülei magyar zsidók voltak, New Yorkban született. 1976-ban kapott Nobel-díjat. Ronald Reagan egykori amerikai elnök és Margaret Thatcher volt brit miniszterelnök konzervatív-neoliberális gazdaságpolitikájának fő kidolgozója volt. Nézetei nagyban befolyásolták kormányok…

Olvass tovább>>

Optimum Solar: olcsóbb lehet a naperőművek építésére

Olcsóbb lehet egy kis teljesítményű naperőmű építése, miután eltörölték a rájuk kivetett földvédelmi járulékot – hívja fel a figyelmet a napelemes rendszerek telepítésével foglalkozó Optimum Solar. A cég közleményében emlékeztet arra, hogy a korábbi szabályozás szerint naperőművek létesítése esetén földvédelmi járulékot kellett fizetni, amelyet a termőföld aranykorona-értéke, illetve minősítési osztálya alapján állapítottak meg. A Magyar Közlönyben nemrég megjelent törvénymódosítás szerint a járulékot eltörölték, amit Lugos Roland, az Optimum Solar ügyvezetője jó szakmai döntésnek tart. A cég számítása szerint az intézkedésnek köszönhetően hektáronként 2-3 millió forinttal kerülhet a naperőművek létesítése. Mivel egy 0,5…

Olvass tovább>>

A Naprendszerhez hasonló a Kepler-90

Felfedezték egy távoli csillag, a Kepler-90 nyolcadik bolygóját, ezzel a rendszer planétáinak száma nyolcra nőtt, ami annyi, mint a Naprendszeré. A Kepler-90 így a Naprendszeren kívül a legtöbb bolygóval rendelkező csillag, amit valaha felfedeztek – írta a BBC hírportálja. A csillag csak kicsit forróbb és nagyobb a Napnál, a kutatók eddig hét bolygójáról tudtak. A legújabban azonosított bolygóval együtt „a Kepler-90 az első csillag, amelynek ugyanannyi bolygója van, mint a mi Naprendszerünknek” – mondta Christopher Shallue, a Google informatikusa. A keresőóriás mérnökei a mesterséges intelligencia gépi tanulás elnevezésű programját használták a Naprendszeren…

Olvass tovább>>

Hold keringhet a New Horizons űrszonda új célpontja körül

A New Horizons űrszonda új célja, a MU69 nevű égitest körül kis hold keringhet a misszióban részt vevő tudósok friss felfedezése szerint. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája 2015 júliusában elsőként repült el a Pluto törpebolygó mellett. Új úti célja, az MU69 közelébe 2019 első napján érkezik, csupán 3500 kilométerre fog mellette elszáguldani – írta a BBC. A harminc-negyven kilométer átmérőjű égitestről nagy felbontású képeket készít, műszerei adatokat rögzítenek. A New Horizons ekkor mintegy 6,5 milliárd kilométerre lesz a Földtől. A küldetéssel a tudósok új információkhoz jutnak a Naprendszer külső, fagyos…

Olvass tovább>>

Macron szerint vesztésre áll a világ a klímaváltozással szemben

Emmanuel Macron francia államfő szerint a világ vesztésre áll a klímaváltozás és a globális felmelegedés elleni harcban. „Nem haladunk elég gyorsan és ez tragédia” – fogalmazott a francia államfő a párizsi klímamegállapodás második évfordulóján kedden az ENSZ, a Világbank és a francia kormány szervezésében a francia fővárosban rendezett konferencia megnyitóján. „Muszáj lépnünk, mert mindannyiunknak számot kell majd adnunk” – tette hozzá. Több mint ötven ország állam- és kormányfőjének, valamint 130 ország nyolcszáz szervezetének – finanszírozók, befektetési alapok, nemzetközi vállalatok, régióvezetők, környezetvédő mozgalmak – részvételével rendezik meg a One Planet Summit…

Olvass tovább>>

Másfél milliárd forintot fordíthat szennyvíz-technológiai kutatásokra az UTB vezette konzorcium

szennyvíz

Több mint másfél milliárd forint összegű európai uniós forrást fordíthat szennyvíz-technológiai kutatásokra a következő négy évben az UTB Envirotec Zrt. vezette konzorcium – közölte a társaság. A projektben komplex szennyvíztisztító-telepi, új technológiákat fejlesztenek ki, amelyek a kommunális szennyvizek és szennyvíziszapok energia- és nyersanyag-tartalmát hasznosítják. A projektben az üzemeltetéssel a Bácsvíz Zrt., a technológiai tervezéssel és fejlesztéssel az UTB Envirotec Zrt., a kutatással és a laboratóriumi vizsgálatok elvégzésével a Debreceni Egyetem, a környezetvédelmi feladatok és kockázatértékelés megvalósításával az Inno-Water Zrt., a talajtani és komposztálást érintő feladatok megvalósításával pedig az Magyar Tudományos…

Olvass tovább>>

IDC: a mesterséges intelligencia lesz a következő technológiai forradalom középpontjában

A mesterséges intelligencia (AI) a technológiai forradalom küszöbén áll, elterjedése alapvetően változtatja meg a társadalmat, a fejlesztések értéke e területen globálisan elérheti az 57,6 milliárd dollárt 2021-ra az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb elemzése szerint. A jelentés szerint az AI algoritmusokat rövidesen az élet szinte minden területén alkalmazzák majd – a vásárlástól az önvezető autókon és a robotikán át az egészségügyi diagnosztikáig -, a mesterséges intelligencia szerepe pedig olyan alapvető lesz, mint a gőzgépé az ipari forradalomban. Az AI terjedésében kulcsszerepet játszó okostelefonok mindenki…

Olvass tovább>>

NGM: hétfőtől adhatják be a támogatási kérelmeket a kkv-k technológiai innovációs fejlesztésekhez

Hétfőtől nyújthatják be támogatási kérelmeiket a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) technológiai innovációs fejlesztésekhez a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (Ginop) keretében, a rendelkezésre álló teljes összeg 17 milliárd forint – közölte Rákossy Balázs (képünkön), a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. A kkv-k öt-tizenöt millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelhetnek eszköz- és szoftverbeszerzésre. Az államtitkár úgy látja, várhatóan nagy érdeklődés lesz a pályázat iránt, mert a korábbi gyakorlattal ellentétben nem csak termelő és gyártó cégek nyújthatnak be pályázatot „A kkv-k versenyképességének növelése adaptív technológiai innováció…

Olvass tovább>>

Jelentős súlycsökkentéssel elérhető a kettes típusú cukorbetegség remissziója

kövér

A súlycsökkentési programban részt vevő kettes típusú cukorbetegek mintegy kilencven százalékánál elérték a betegség remisszióját tíz-tizenöt kilogramm vagy annál nagyobb mértékű fogyással – derült ki a Newcastle-i és a Glasgow-i Egyetem kutatóinak a The Lancet című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányából. A három-öt hónapon át alacsony kalóriatartalmú étrenden élők 45,6 százalékánál sikerült elérni azt is, hogy elhagyhatták a diabétesz kezelésére használt gyógyszereiket. A kutatásba bevontak esetében fontos tényező volt az is, hogy a háziorvosi szolgálat személyzete hosszú távon segítette őket abban, hogy súlycsökkenésük fennmaradjon. Az Egyesült Királyság Diabétesz Társasága által támogatott…

Olvass tovább>>

A világ legrégibb szemét fedezték fel egy 530 millió éves kövületen

A világ eddig felfedezett legrégibb szemét rejtheti egy 530 millió éves kövület egy nemzetközi kutatócsoport új tanulmánya szerint. Egy rég kihalt tengeri élőlény fosszíliája olyan szem korai formáját tartalmazza, amilyen egyes mai rákokon, méheken és szitakötőkön látható – idézte az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent kutatást a Science Daily ismeretterjesztő portál. A tudósok akkor fedezték fel a szemkezdeményt, amikor egy trilobita – háromkaréjú ősrák – épségben fennmaradt kövületét tanulmányozták. A pókok és rákok hajdani őse a paleozoikum idején, 541-251 millió évvel ezelőtt élt a part menti vizekben. Az Észtországban…

Olvass tovább>>

Médiatanács: megnyíltak a jövő évi ismeretterjesztő, animációs és dokumentumfilmes pályázatok

Jövőre 760 millió forint támogatásra lehet pályázni a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának Magyar Média Mecenatúra Programjánál ismeretterjesztő és animációs filmek, valamint dokumentumfilmek elkészítésére. A médiatanács közleménye szerint jövőre a három pályázati körhöz kapcsolódóan három alkalommal hirdet nyerteseket a grémium. Az eddigiekhez hasonlóan határon túlról is várják a pályázatokat, sőt az ismeretterjesztő és a dokumentumfilmes kategóriákban a határon túliak részére az első fordulóra elkülönített 210 millió forintos keretösszeg tíz százalékát kizárólag a külhoni pályázatokra lehet fordítani. Az ismeretterjesztő filmek gyártását támogató 250 millió forint keretösszegű Kollányi Ágoston-pályázatra önálló…

Olvass tovább>>