Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani

Az első cigarettát elszívók kétharmada naponta rá fog gyújtani, ha csak ideiglenesen is – állapította meg egy új tanulmány. Brit, amerikai, ausztrál és új-zélandi adatok elemzésével azt találták, hogy az emberek 60.3 százaléka kipróbálta a dohányzást, közülük 68,9 százalékra becsülték azok arányát, akiknél napi szokássá vált a cigarettázás – olvasható a BBC híroldalán. A kutatók felhívták a figyelmet arra, hogy a cigaretta „jelentős vonzerővel” hat a fogyasztóra már egyetlen alkalom után is. A Nicotine and Tobacco Research című szaklapban közölt metaanalízis eredényei 2000 és 2016 között végzett felméréseken alapulnak, ezekben mintegy…

Olvass tovább>>

Túlélte a szétválasztást a Gázai övezetben született sziámi ikerpár

Sikeres szétválasztó műtét hajtottak végre szaúdi orvosok egy Gázai övezetben született palesztin sziámi ikerpáron. A hasuknál és a medencéjüknél összenőtt lányokat, Faraht és Hanínt, a rijádi Abdallah királyi Gyermekkórházban vetették alá az életmentő beavatkozásnak. A műtétet megelőzően az ikreknek egy-egy saját és egy összenőtt lába, de külön szíve és tüdeje volt – írta a BBC News. A tavaly októberben világra jött kislányokat először Jordániába, majd decemberben Szaúd-Arábia szállították az édesapjukkal együtt, mivel Gázában nem lett volna lehetőség a szétválasztásukra. A Saudi Press Agency (SPA) állami hírügynökséghez eljuttatott közleményükben az orvosok sikeresnek…

Olvass tovább>>

Kerékpározzunk nyugodtan, nincs veszélyben a férfiasságunk

A kerékpározás nem károsítja a férfiak szexuális egészségét egy új tanulmány szerint, amelyben futók, úszók és kerékpárosok adatait hasonlították össze. A kutatás eredményei ellentmondanak a korábbi tanulmányoknak, melyek szerint a kerékpározás negatívan hat a férfiak szexuális és húgyúti egészségére – írta a BBC hírportálja. A kutatók szerint „az előnyök számosabbak a hátrányoknál”, a kerékpáros munkába járás például „felére csökkenti a rák kockázatát”. A kutatók 2774 brit, kanadai, ausztrál és új-zélandi kerékpáros, valamint 539 úszó és 789 futó adatait vizsgálták meg kérdőívek alapján, melyekben szexuális és húgyúti egészségükről számoltak be. A három…

Olvass tovább>>

Egy haldokló csillagot ábrázolhatnak hatezer éves kőkarcolatok Kasmírban

Egy szupernóva valaha felfedezett legrégebbi ábrázolása lehet egy 6000 éves himalájai kőkarcolat, amelyről négy évtizeden át úgy vélték, hogy egy vadászjelenetet ábrázol. A rajzon látható két égi objektum azonban felkeltette indiai csillagászok érdeklődését. Az Indian Journal of History of Science című tudományos szaklapban megjelent tanulmányukban a kutatók kifejtették elméletüket, amely szerint a Himalája kasmíri térségében talált kőkarcolat egy szupernóva, vagyis egy haldokló csillag utolsó robbanásának ábrázolása. A régészek csaknem fél évszázada találták a kőbe vésett rajzolatot a Kasmírban lévő Burzahama lelőhelyen, ahol időszámítás előtt 4300 körülre tehető a legrégebbi település léte.…

Olvass tovább>>

Az idén 61 milliárd forinttal támogatja az NKFI Alap a vállalkozásokat és a kutatóműhelyeket

Forint

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 2018-ban a vállalkozások innovációs, kutatási és fejlesztési tevékenységét összesen harmincmilliárd forint, a kutatói-ipari együttműködéseket 31 milliárd forint keretösszegű pályázatokkal támogatja – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal). A tájékoztatás szerint az innovációs tevékenység tízmilliárd forintos keretösszegéből mikro- és kisvállakozások nyerhetnek projektenként 30-100 millió forintot, a beadási határidő március 12. A vállalkozások kutatási és fejlesztési tevékenységet összesen húszmilliárd forinttal – projektenként 100-500 millió forinttal – támogatják, a beadási határidő május 15. A vállalkozásoknak szóló két felhívásra csak fővárosi és Pest megyei…

Olvass tovább>>

Kevesebb nő halna meg szívroham után, ha azt kezelést kapnák, amit a férfiak

A szívrohamon átesett nők közül kevesebb halna meg, ha ugyanazt a kezelést kapnák, mint a férfiak – idézett a BBC hírportálja egy hosszú távú, nagy létszámmal végzett tanulmányt.  A kutatók 180 368 svéd páciens adatait elemezték, minden résztvevő szívrohamot szenvedett. A vizsgálat tíz évet ölelt fel. A szívroham egy típusa esetében a nők kétszer nagyobb eséllyel haltak meg egy éven belül, mint a férfiak. A brit Szív Alapítvány szerint a színrohamot gyakran tekintik a férfiak egészségi problémájának, azonban több nő hal meg szívbetegségben, mint mellrákban. Az angol Leedsi Egyetem és a svéd Karolinska…

Olvass tovább>>

Az új technológiák felforgatják a munkaerőpiaci igényeket Európában is

Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja. Az RSM támogatását élvező European Business Awards (EBA) által végzett felmérés azt vizsgálta, hogy milyen gyorsan gyűrűznek be a digitalizáció és az új technológiák hatásai az európai vállalati szférába és a munkaerőpiacra. Új technológiák, növekvő hatékonyság, stabil foglalkoztatás A cégek működését támogató új technológiába (olyan új szoftverbe,…

Olvass tovább>>

Újraírhatják Amerika benépesedésének történelmét egy csecsemő 11,5 ezer éves maradványai

Újraírhatják Amerika benépesedésének történelmét egy csecsemő Alaszkában talált 11,5 ezer éves maradványai. A maradványok genetikai elemzése alapján szakértők arra következtettek, hogy a gyerek egy korábban nem ismert ősi embercsoporthoz tartozott. A kutatók szerint amit a DNS-ből kiderítettek, az alátámasztja azt az elméletet, amely szerint a kontinensre mintegy húszezer éve egyetlen hullámban Szibériából érkeztek bevándorlók. Az akkori alacsonyabb vízállás miatt száraz földterület alakult ki a Bering-szorosban, amely csak akkor került újra víz alá, amikor az északi jégtakaró megolvadt. Az úttörő telepesek lettek a mai amerikaiak ősei – mondta Eske Willerslev (képünkön), a…

Olvass tovább>>

LG megoldások a tisztább levegőért

Az LG Electronics (LG) a 2018-as CES-en mutatja be legújabb, intelligens otthoni légkondicionáló megoldásait. Bemutatkozik a finom por kiszűrésére alkalmas PuriCare légtisztító és a DUALCOOL ThinQ inverteres légkondicionáló, amely hangfelismeréssel és DeepThinQ technológiával felvértezve teszi minden korábbinál kellemesebbé és tisztábbá a levegőt. Okos megoldás a por ellen Számos tanulmány bizonyította, hogy a beltéri pollen és por a világon mindenhol hatással van a komfort érzetre, az életminőségre. Az LG PuriCare légtisztítója – a készülék érzékeny levegőminőség érzékelője révén – automatikusan eltávolítja a levegőben szálló finom porszemcséket, mielőtt a lakók kellemetlennek érzékelnék…

Olvass tovább>>

Tavaly 83,3 milliárd forint kutatás-fejlesztési és innovációs támogatást fizettek ki az NFKI Alapból

Forint

Tavaly 83,3 milliárd forint – az előző évinél 300 millió forinttal több – támogatást fizettek ki a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Alapból vállalkozásoknak, kutatóhelyeknek, továbbá nemzetközi kutatás-fejlesztési és innovációs (kfi) együttműködésekre, kutatási infrastruktúrákhoz való hozzáférésre – tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). A hivatal közleménye szerint a támogatás több mint 41 százaléka hazai vállalkozásokhoz, 30 százaléka egyetemi és akadémiai kutatóhelyekhez jutott. Az állami finanszírozású kfi források legnagyobb része, 34,2 milliárd forint hazai mikro-, kis- és középvállalkozások, valamint nagyvállalatok kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységét…

Olvass tovább>>

Egyre több csonttumoros végtag menthető meg transzplantációval

Húsz-harminc évvel ezelőtt az elsődleges csontdaganatok rendszerint a végtag amputációjával végződtek, az elmúlt harminc évben a sebészet és az onkológia fejlődésével vált lehetővé ezeknek a végtagoknak a megtartása – mondta el Perlaky Tamás, a Semmelweis Egyetem Ortopédiai Klinika tanársegédje. Mint mondta, a végtagok esetén a problémát a kialakuló csonthiány okozza, egy végtag ugyanis csak akkor tartható meg, ha pótolni tudják azt a hiányt, amit a daganat miatt el kellett távolítani. Ez a pótlás vagy protézissel, implantátummal történik, vagy pedig biológiai rekonstrukcióval, valamilyen csont átültetésével. Hozzátette: az átültetett csont lehet a…

Olvass tovább>>

A játékfüggőséget a mentális zavarok közé sorolta az Egészségügyi Világszervezet

A mentális zavarok közé sorolta a játékfüggőséget az Egészségügyi Világszervezet (WHO) – adta hírül a BBC News. A nemzetközi szervezet 11. alkalommal adja ki a betegségek nemzetközi osztályozásának (ICD) listáját, ebben először veszi fel a mentális betegségek listájára a játékfüggőséget. A most közzétett dokumentumtervezet szerint a játékfüggőség olyan súlyosan tartós vagy visszatérő viselkedés, amelyben a játék „elsőbbséget élvez az élet más területeivel szemben”. Néhány országban a játékfüggőséget már a jelentős közegészségügyi problémák közé sorolják. Több országban, köztük az Egyesült Királyságban is, működnek olyan magánklinikák, ahol kezelik ezt a függőséget. A WHO utoljára…

Olvass tovább>>

Szoros versenyben győzött a balin az év hala közönségszavazáson

Az elmúlt évek legszorosabb versenyében a balin (Leuciscus aspius) kapta a legtöbb szavazatot a Magyar Haltani Társaság hagyományosan meghirdetett és szilveszter éjjel lezárult év hala közönségszavazásán – közölte a szervezet elnöke. Harka Ákos tájékoztatása szerint a 2010 óta minden évben megtartott verseny idei fordulóját 2017 őszén hirdette meg a társaság. Az internetes szavazáson ezúttal 5771-en adták le voksukat a három jelöltre, melynek végeredményeként 38 százalékos támogatottsággal diadalmaskodott a balin, 33 százalékkal második helyen végzett domolykó (Leuciscus cephalus) és 29 százaléknyi szavazatot kapott kövicsík (Barbatula barbatula). A Magyar Haltani Társaság elnöke…

Olvass tovább>>

A Tesla elektromos pickup gyártására készül

A Tesla elektromos pickup autók gyártására készül – hozta nyilvánosságra Elon Musk (képünkön), a cég vezérigazgatója a Twitteren. A Tesla azután lát hozzá a pickup-ok kibocsátásához, hogy forgalomba kerül a Model 3 szedán platformjára épülő Model Y. Különösen népszerűek a pickup-ok az Egyesült Államokban, ahol a három legnagyobb autógyártó évi kilencvenmilliárd dollárért ad el belőlük. A Tesla terveit ecsetelő Musk a Twitteren arról írt, hogy a tervezett pickup „valamivel nagyobb lesz” a népszerű Ford F-150-esnél, és lesz majd egy „forradalmian” új funkciója is, de ennek mibenlétét nem árulta el. A Tesla jelenleg…

Olvass tovább>>

A jövőben talán „kiszagolható” lesz a Parkinson-kór

A Parkinson-kór kiszűrésének lehetőségével kecsegtet a Manchesteri Egyetem és az Edinburghi Egyetem kutatóinak közös munkája: a szakemberek annak a jellegzetes szagnak az okát keresik, amelyre egy skóciai asszony hívta fel a figyelmüket, aki először a saját férjénél „szagolta ki” a betegséget – írta a BBC News. A Parkinson az Alzheimer-kór után a második leggyakoribb degeneratív idegrendszeri megbetegedés. Tünetei közé tartozik a remegés, a lassú mozgás és a merev izomzat. Nagy-Britanniában a becslések szerint nagyjából minden ötszázadik embert érinti a betegség. A Parkinson-kórnak jelenleg nincs gyógymódja – megfelelő kezelésekkel ugyanakkor enyhíthetők a…

Olvass tovább>>

Jövőkutató: egyre nagyobb szükség van reál beállítottságú fiatalokra

Major László matematikus, jövőkutató szerint a munkaerőpiacon egyre nagyobb szükség van reál beállítottságú fiatalokra. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Társadalomtudományi Karának adjunktusa elmondta, hogy jelenleg a Luma Center dél-finnországi központját vezeti, az országos hálózat célja a természettudományok, a matematika népszerűsítése. Major kiemelte, hogy Finnországban nagy tisztelet övezi a magyar természettudományos oktatás hagyományait. A matematikus szerint a jelenlegi társadalmi berendezkedés kissé idejétmúlt. Úgy vélte, több informatikus kellene, és fontos lenne a tartalmi tudás helyett inkább a problémamegoldó készségre helyezni a hangsúlyt.

Olvass tovább>>

Karácsonykor négyszer gyakoribb a kutyáknál a csokoládémérgezés

Karácsonykor négyszer gyakoribb a családban élő kutyáknál a csokoládémérgezés, mint az év más időszakaiban. A kutyák ugyan szeretik a csoki ízét, de kis mennyiségben is megbetegítheti őket – figyelmeztettek a szakemberek egy új tanulmányban. A Veterinary Record folyóiratban publikált kutatás szerint kutyák százai szorulnak állatorvosi kezelésre a téli ünnepek alatt csokoládémérgezés miatt. A háziállatok megeszik az elöl hagyott csokikat, sőt a forró csokit is elnyalogatják – ismertette az írást a BBC News csütörtökön. „Fontos, hogy a gazdák tudják, a csokoládé veszélyforrás lehet. Ha a kutya hozzáfért a csokihoz, próbálják felmérni,…

Olvass tovább>>

Magyar kutatók is találtak múzeumba kerülő leleteket Egyiptomban

Magyar kutatócsoport is talált már olyan leleteket egyiptomi ásatásain, amelyeket a kairói múzeumba vittek, pedig ezek már feltárt területekről kerültek elő – mondta Bács Tamás, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kara egyiptológiai tanszékének vezetője. Bács elmondta: a thébai nekropolisz területén 1983 óta folynak magyar kutatások, ez idő alatt került elő több olyan lelet is, amelyet a korábbi ásatásokon nem tartottak fontosnak. Több olyan hányó is van, amelyeken az egyiptomiak ma már nehezen engedik a kutatást, mert azóta értékessé vált tárgyakat tartalmazhatnak. Bartos Fruzsina, az ásatás egyik résztvevője a műsorban ehhez…

Olvass tovább>>

Napi egy adag zöldsaláta fiatalon tarthatja az agyat

Napi egy adag zöld saláta a kor előrehaladtával segíthet megőrizni a memóriát és frissen tartani az agyat – állítják egy amerikai tanulmány szerzői. A chicagói Rush Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói a Neurology folyóirat legfrissebb számában publikálták tanulmányukat, amelyben arra a megállapításra jutottak, hogy a zöld leveles zöldségekből készült saláta napi fogyasztása sokat segíthet az agy frissességének megőrzésében – ismertette a cikket szerdán a medicalexpress.com. Martha Clare Morris, a Rush kutatója rámutatott: mivel egyre nő a demenciával küzdő idősek száma, rendkívül fontos a hatékony stratégiák kidolgozása az időskori elbutulás megelőzésére. A tanulmányban…

Olvass tovább>>

Újabb magyar műhold állhat pályára jövőre

Szputnyik

Újabb magyar műhold állhat Föld körüli pályára jövőre – mondta el Dudás Levente, a projekt műszaki vezetője. Mint mondta, hogy a SMOG-1 2018 második negyedévére kapott startidőpontot, amely azonban valószínűleg tolódik majd. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen fejlesztett Zsebi becenevű kocka nagyon apró, élhosszúsága mindössze 5 centiméter, vagyis a térfogata a nyolcada a 2012-ben pályára álló Masat-1-ének, amely első magyar műholdként 1062 napot töltött az űrben. A SMOG-1, ahogyan arra a neve is utal, rádiófrekvenciás szmogot, szennyezettséget mér majd a digitális földfelszíni televízióadók frekvenciasávjában. A cél egy globális rádiófrekvenciás…

Olvass tovább>>