Ipari matematikai kutatási projekt indult három magyar egyetem részvételével

Ipari matematikai tudományos projektet valósít meg csaknem 1,4 milliárd forint költséggel 2020-ig a győri Széchenyi István Egyetem mint konzorciumvezető a Debreceni Egyetemmel és a Szegedi Tudományegyetemmel közösen – közölte a projektvezető egyetem. A program keretében elsősorban a járműiparnak és a gyógyszeriparnak dolgoznak ki hasznosítható matematikai eljárásokat. A közleményben hangsúlyozzák: a célirányosan kutatott és kifejlesztett matematikai módszerek a jármű- és az egészségipar kihívásainak megoldásában az innováció hajtómotorjai, mivel a virtuális fejlesztéseknek például az egyik fő komponensét adják. A projekt fő célja a Magyar Ipari és Innovációs Matematikai Szolgáltatási Hálózat intézményi szervezetének…

Olvass tovább>>

A Hiventures tőkealap-kezelő 250 millió forintot fektet a Sybrillo startupba

Forint

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) portfóliójába tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő közel 250 millió forintot fektet az akciókamerákhoz kapcsolódó kiegészítőket gyártó Sybrillo startup vállalkozásba a növekedési befektetési programon keresztül. A közlemény szerint a cég október elején írta alá a tőkeemelésről szóló együttműködési szerződést a tőkealap-kezelővel. A befektetés lehetőséget nyújt a sorozatgyártáshoz szükséges feltételek megteremtésére. Az egyetemi hallgatók által fejlesztett képstabilizáló eszköz két éve a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) technológiai műhelyeként ismert Demola Innovációs Központból indult. Eleinte a teljes fejlesztést házon belül tartották, később a sikeres Kickstarter közösségi finanszírozási kampánynak köszönhetően lehetőségük…

Olvass tovább>>

Pálinkás: az innovációs források a versenyképességet szolgálják

A kutatásra, fejlesztésre, innovációra fordítható forrásoknak az a céljuk, hogy a magyar vállalkozásokat versenyképesebbé tegyék – mondta a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke. Pálinkás József a legnagyobb helyi vállalkozásokat tömörítő Napló TOP 100 Klub rendezvényén az innovációs források odaítélésénél a legfontosabb feltételnek nevezte, hogy a befektetés mielőbb megtérüljön és ténylegesen újdonságokat finanszírozzon. Azt is vizsgálják a források kihelyezésekor, hogy a leírt fejlesztéseknek, kutatási programoknak lesz-e várható gazdasági eredményük. Pálinkás kiemelte: hazai forrásból évi 80-90 milliárd forint áll rendelkezésre a vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek kutatás-fejlesztési támogatására. További évi mintegy százmilliárd…

Olvass tovább>>

Negyvennyolcmillió éves fartőmirigyzsírt találtak egy madárfosszíliában

Negyvennyolcmillió éves zsírt sikerült kimutatni egy madárfosszília fartőmirigyéből a németországi Messelben végzett ásatásokon. Gerald Mayr, a Frankfurti Senckenberg Természettudományi Kutatóintézet ornitológusa „új és váratlan” felfedezésnek nevezte az eredményt. A fosszíliában „eredeti zsírrészecskék töredékeire” bukkantak, ez az eddig talált legrégebbi ilyen zsírszerű váladék – számoltak be róla a szakértők a Proceedings B szaklapban. A madarak hátának alsó részén lévő fartőmirigy zsírszerű váladékot termel, amellyel az állatok bezsírozhatják tollazatukat, hogy az simább és víztaszító legyen. Azért meglepő az ilyen ősrégi zsír megtalálása, mert a fosszíliáknál többnyire csak a gerincesek csontja marad meg, a lágy…

Olvass tovább>>

Nemzetközi csúcskonferenciát nyert el Budapest az egyik legfontosabb kutatási területen

Négy magyar kutatócsoportból álló szervezet, a Wigner fusion nyerte el a világ legnagyobb, fúziós témájú mérnöki konferenciájának rendezési jogát – közölte az MTA. Mint írják, korábban ilyet soha nem rendeztek Magyarországon. „Ez azért is nagyon izgalmas, mert a fúziós kutatások világszerte nagy erőkkel zajlanak, és ezek sikerei oldhatják meg hosszú távon az emberiség energiaproblémáit, tiszta és korlátlan energiatermeléssel” – áll a közleményben. A több mint negyven magyar kutatót, mérnököt és technikust foglalkoztató Wigner fusion a következő ISFNT (International Symposium on Fusion Nuclear Technology) konferencia szervezési jogát nyerte el, amely 2019.…

Olvass tovább>>

Hiánypótló sporttudományi képzés indul Debrecenben

sport

Magyarországon elsőként a Debreceni Egyetemen (DE) indul sportanalitikus szakirányú továbbképzés, amely a hazai sporttudományi képzési palettán meglévő űrt tölti be – közölte az egyetem sajtóirodája. A képzés fejlesztése már 2015-ben elkezdődött, mert sok jelzés érkezett az élsport területéről, hogy a kluboknak, sportdiagnosztikai laboroknak, centrumoknak szükségük lenne olyan sporttudományi szakemberekre, akik képesek a lehető legkorszerűbb teljesítménydiagnosztikai módszereket, eljárásokat alkalmazni – ismertette a szakindítás okait Balogh László, a DE Sporttudományi Koordinációs Intézetének igazgatója. Hozzátette: olyan szakemberekre van szükség, akik a mérések adatat tudják értelmezni, és ezeket olyan módon tudják átadni az edzőknek,…

Olvass tovább>>

Vakoknak adja vissza az olvasás élményét magyar egyetemisták találmánya

Magyar egyetemisták találmánya vakoknak adja vissza az olvasás élményét azzal, hogy egy okoskesztyűvel önállóan is tudnak olvasni – mondták el a feltalálók. A kesztyű és a hozzá kapcsolódó okostelefonos alkalmazás lehetővé teszi bármely nyomtatott szöveg elolvasását, úgy, mintha az Braille-írás lenne – mondta Fülöp Ádám a GlovEye projektvezetője, szoftverfejlesztő. Klinkó Krisztián hardverfejlesztő, alapító elmondta: az ötlet egy buszon jutott eszébe, amikor látta, ahogy egy látássérült ember a normál írást felolvasó alkalmazást használta, és közben nehezen kapaszkodott. A fejlesztés idén februárban indult, a koncepciót már májusban bemutatták egy tudományos konferencián. Fülöp…

Olvass tovább>>

Nem a rendkívüli időjárás vetett véget a tatárjárásnak

Magyar és kanadai bölcsész kutatók és természettudósok a Nature Scientific Reportsban megjelenő tanulmányában cáfolta azt a nagy visszhangot keltett hipotézist, amely szerint a tatárok hirtelen kivonulása Magyarországról 1242-ben környezeti, mégpedig elsősorban klimatikus okokkal lenne magyarázható. A mongolok hirtelen kivonulása már a kortársak számára is érthetetlen volt, és az elmúlt száz évben is számos kutató igyekezett feltárni a tatárjárás utolsó felvonásaként értelmezhető váratlan esemény mozgatórugóit. A kivonulás hátterében környezeti okokat sejtő hipotézist Ulf Büntgen és Nicola Di Cosmo, a Berni Egyetem és a Princeton Egyetem vezető kutatói közölték 2016 májusában, cikkük…

Olvass tovább>>

Gyűrűt fedeztek fel a Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével

Gyűrűt fedeztek fel a Neptunuszon túli Haumea törpebolygó körül magyar kutatók közreműködésével. A nemzetközi kutatócsoport a Nature-ben számolt be az eredményeiről. A Neptunuszon túli, távoli égitesteket az okkultáció, a csillagfény kitakarásának hossza alapján tudják a szakértők részletesebben megismerni, ehhez azonban tiszta égboltra is szükség van – olvasható a csillagászat.hu tudományos portálon. Ilyen alkalom jött el január 21-én, amikor a Haumea nevű törpebolygó árnyéka végigsöpört Európán, Magyarországgal a középpontjában. Az okkultáció megfigyelésére számos csillagvizsgáló készült 6 országból, köztük a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) CSFK Konkoly Thege Miklós Csillagászati Intézetének Piszkéstetői Obszervatóriuma…

Olvass tovább>>

Galaxiskatalógussal járultak hozzá magyar tudósok a LIGO legújabb észleléséhez

Mintegy 2,5 millió galaxist tartalmazó katalógussal járult hozzá Frei Zsolt Széchenyi-díjas asztrofizikus és kutatócsoportja az amerikai lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium (LIGO) és olaszországi párja, a VIRGO által észlelt neutroncsillag-összeolvadás helyszínének azonosításához. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen (ELTE) működő Eötvös Gravity Research Group (EGRG) kutatócsoport által, többek között Raffai Péter adjunktus, és diákjainak alapos munkája nyomán összeállított katalógus a fizikai jellemzőik alapján rangsorolja a galaxisokat. A most észlelt neutroncsillag-összeolvadás esetén, mivel a LIGO nem tudja pontosan meghatározni a gravitációs hullámok forrásának irányát, az ELTE által adott adathalmaz első csoportjában 15 olyan galaxis…

Olvass tovább>>

Sikeresen pályára állt az EchoStar 105/SES-11 műhold a SpaceX Falcon 9-es rakétájával

A kettős küldetésű műhold C-sávos kapacitásával segíti a SES-t HD-, illetve UHD-csatornák továbbításában az Egyesült Államokban, a Ku-sávos hasznos teher pedig az EchoStar vállalatának média- és közvetítési igényeit elégíti ki. A SES bejelentette, hogy az EchoStar 105/SES-11 műhold sikeresen pályára állt a SpaceX Falcon 9-es hordozórakétájának segítségével a floridai Kennedy Űrközpontból helyi idő (CEST) szerint 00:53-kor. Ez a második alkalom, hogy a SES az újrahasznosítható Falcon 9 rakétával küldte fel műholdját, szám szerint pedig a negyedik közös küldetése a SpaceX-szel. 2013-ban a SES volt a SpaceX első kereskedelmi partnere, aki…

Olvass tovább>>

Kutatás- és innováció-fejlesztési program a Debreceni Egyetemen

Az intézmény eredményességének, önfenntartó képességének javítását célzó program kezdődik a Debreceni Egyetemen (DE): a Debrecen Venture Catapult Program című projektre csaknem 3,7 milliárd forint európai uniós, illetve hazai költségvetési forrást nyert a DE az Emberi Erőforrás-fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében – közölte a program szakmai vezetője. Gémesi Zsolt közleménye szerint a projekt részét képezi a kutatási és innovációs kapacitások fejlesztése, az inkubáció, a tudás- és technológiatranszferrel összefüggő tevékenységek javítása, valamint az intézmény tudománynépszerűsítő és ismeretterjesztő, tudásközvetítő tevékenységének erősítése. A projekt – amely 2021. szeptember 30-án zárul – egyik kiemelkedő célja…

Olvass tovább>>

Életmentő mobilalkalmazást mutatott be a mentőszolgálat

Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ). Az alkalmazás lényege, hogy a mentők riasztása után az alkalmazás felhasználói az eset ötszáz méteres körzetében szintén riasztást kapnak, így a mentők kiérkezése előtt megkezdhetik az életmentést, vagyis a mellkaskompressziót – hangzott el. Csató Gábor az OMSZ főigazgatója hangsúlyozta, hogy Magyarországon évente 20-25 ezer hirtelen keringésleállás, felnőtteknél hirtelen szívhalál történik; ezek közül, mintegy 7 ezer közterületen. A főigazgató elmondta, hogy az applikáció október 17-étől, egy nappal az újraélesztés világnapja után kezd működni, de már most letölthető androidos…

Olvass tovább>>

Magyar kutatók térképezték fel az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát

Az agyi kapcsolatok egyénenkénti változékonyságát térképezték fel az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) kutatói a világon először. Az ELTE PIT Bioinformatikai Csoportjának kutatói – Grolmusz Vince egyetemi tanár, valamint Kerepesi Csaba, Szalkai Balázs és Varga Bálint doktoranduszok – az amerikai Human Connectome Project diffúziós MRI felvételeinek felhasználásával vizsgálták meg 392 emberi agy összeköttetéseit, majd azonosítottak több konzervatív és kevéssé konzervatív agyi területet. A kutatók eredményeiket a Neuroscience Letters című szaklapban közölték október 6-án. Kiderült, hogy a homloklebeny kapcsolatai aránylag konzervatívak, jóllehet ez a terület sok magas szintű agyi működés helyszíne, míg…

Olvass tovább>>

K+F: több mint egymilliárd forintért kutatták a gluténmentes sütőipari alapkeverék előállítását

búza

Gluténmentes sütőipari alapkeverékeket előállító üzem kifejlesztésére 1,13 milliárd forintot fordít a GOF Hungary Gabona-, Olajos és Fehérje-növények Termelését Koordináló Kft. Nyíregyházán – közölte a társaság. Közleményük szerint a cég ehhez a Széchenyi 2020 program keretében 627 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el. A kutatási projektben gluténmentes pékáru előállítására alkalmas lisztkeverékeket és a gyártáshoz szükséges malomipari technológiákat fejlesztik ki, valamint kialakítják a gluténmentesség igazolásához és dokumentálásához szükséges rendszert is. A GOF Hungary Kft. konzorciumi partnerével, a KOR-AN 98 Mezőgazdasági, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel azt is vizsgálni fogja, hogy mely…

Olvass tovább>>

Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre

Palkovics László

A Magyar Innovációs Szövetség 27. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt. Az eseményt Jakab Roland az Ericsson Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, mint házigazda nyitotta meg. Kiemelte, hogy a Verseny remek lehetőséget biztosít a fiataloknak, hogy megmutassák magukat és az ötleteiket. Palkovics László, államtitkár, a verseny fővédnöke az EMMI nevében köszöntötte a meghívottakat és beszédében hangsúlyozta, hogy Magyarország az élen jár a tehetséggondozásban, azonban mindig van mit tennünk az előrelépés érdekében. Ösztönözte a fiatalokat, hogy éljenek ezekkel a lehetőségekkel és ne féljenek megmutatni magukat. Ezután…

Olvass tovább>>

Őslénytani és geológiai kalandtúra Tatán

A barlangi medvével és különböző kőzetekkel ismerkedhetnek meg az érdeklődők szombaton a tatai geológus kertben és a Kuny Domokos Múzeumban. A helyszínek közötti útvonalon ásványokkal és ősmaradványokkal kapcsolatos feladatokat kell megoldani – közölték a szervezők. A családi napon a geológus kertben A kvarc nyomában címmel szerveznek interaktív felfedező játékot, valamint a résztvevők berakásos kőképet készíthetnek és megismerkedhetnek a fluorittal, a kalcittal, és a szfalerittel. A felnőtteknek bemutatják a tűzkőfejtő gödör 2017-es feltárásainak eredményét, majd bárki megpróbálhat a rézkori emberek nyomán tűzkőből szerszámot pattintani. A Kuny Domokos Múzeumban a barlangi medve ősmaradványairól…

Olvass tovább>>

A 3D-nyomtatás orvosi felhasználásáról tanácskoznak Pécsen

A háromdimenziós nyomtatással előállított protézisek, a személyre szabott medicina, a szövetnyomtatás és a rehabilitációs robotika témaköreit is felöleli a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában csütörtökön kezdődő interdiszciplinális konferencia. A felsőoktatási intézmény MTI-nek eljuttatott tájékoztatója szerint a kétnapos tanácskozáson a 3D-nyomtatás orvosbiológiai felhasználását járják körül a 15 országból érkező előadók. A konferencián mások mellett részt vesz a 3D-nyomtatás területén számos díjjal kitüntetett Amy Karle, valamint Philipp Brantner, a Bázelben működő nemzetközi hírű 3D Labor radiológusa. Három szekcióban összesen 39 előadást tartanak 15 témáról, amelyek három workshoppal is kiegészülnek – tájékoztatott az…

Olvass tovább>>

IEA: napelemes áramtermelés a leggyorsabban növekvő megújítható energiaforrás

Ötven százalékkal 74 gigawattal nőtt tavaly a fotovoltaikus áramtermelő kapacitás világszerte, felerészt Kínának köszönhetően – írja a párizsi székhelyű Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) szerdán megjelent „Renewables 2017” tanulmánya. A tavaly hálózatra kapcsolt 165 gigawatt új áramtermelő kapacitásnak kétharmadát a megújítható energiaforrásokra támaszkodó áramtermelő kapacitás adta. Fatih Birol, az IEA vezérigazgatója rámutatott, hogy a számítások szerint 2022-re ezer gigawattal nő majd a megújítható energiaforrásokra támaszkodó globális áramtermelő kapacitás, ami nagyjából megfelel a jelenleg aktív szenes áramtermelő kapacitás felének. „Egy új korszak nyitányának vagyunk a tanúi” – fogalmazott, hozzátéve, hogy a PV áramtermelő…

Olvass tovább>>

Közel 18 milliárd forintnyi befektetés vár a hazai startupokra

Forint

Közel 18 milliárd forint kiosztható kapacitás áll rendelkezésre hét hazai inkubátor akcelerációs programjában. A legtöbben olyan korai fázisú vállalkozásokat keresnek, amelyek kiforrott ötlettel és magas üzleti potenciállal rendelkeznek, emellett előnyt jelent az is, ha jelentős pozitív hatással vannak a társadalom életére. Hét hazai és egy nemzetközi inkubátor vezetője mutatkozott be a Drukka Startup Studio és a Baconsult közös rendezvényén azzal a céllal, hogy megtalálják azokat a startupokat, amelyek leginkább illeszkednek befektetési portfóliójukba. Az OXO Labs, a Design Terminal, a Baconsult, az MKB Fintech Inkubátor, az Intellitext Hardver & IoT Akcelerátor…

Olvass tovább>>