Trump-kormányzat: hadd szennyeződjenek a vizek

szennyvíz

Az amerikai kormány megszünteti elődje, Barack Obama kormányának rendelkezését a vizek tisztaságának szövetségi védelméről – jelentette be Andrew Wheeler, az amerikai környezetvédelmi hivatal (EPA) elnöke. A döntés nem keltett meglepetést, az amerikai sajtó hetek óta napirenden tartotta az ügyet, utalva arra is, hogy Donald Trump már elnöksége kezdetén az Obama-kormányzat környezetvédelmi intézkedéseinek visszafogását, vagy teljes eltörlését ígérte. A vizek tisztaságát garantáló eddigi szövetségi szabályozás korlátozta a veszélyes, vagy „csak” környezetszennyező vegyszerek használatát vizek, vízi utak, folyók, patakok vagy lápos vidékek mellett. A rendelkezést az Obama-kormányzat 2015-ben hozta, pontosan meghatározva, hogy…

Olvass tovább>>

Az emberi tejfogyasztás legkorábbi közvetlen bizonyítékát tárták fel Nagy-Britanniában

tehén szarvasmarha

Az emberi tejfogyasztás eddig feltárt legkorábbi közvetlen bizonyítékát azonosították Nagy-Britanniában – írja a BBC. Az Archaeological and Anthropological Sciences című folyóiratban publikált tanulmány készítői a béta-laktoglobulin nevű tejfehérjét mutatták ki újkőkorszaki földművesek fogkövében. Ez azt mutatja, hogy a mai Nagy-Britannia területének őskori lakói már 6 ezer évvel ezelőtt fogyasztottak tejtermékeket annak ellenére, hogy tejcukorérzékenyek voltak. A laktózintolerancia azt jelenti, hogy az elválasztás, vagyis az anyatej fogyasztásának abbahagyása után az ember nem képes megemészteni a tejcukrot (laktóz), ezért a tejtartalmú ételek elfogyasztása alhasi fájdalmat, hasmenést és émelygést okozhat. A modern európaiak…

Olvass tovább>>

Először találtak vizet egy távoli csillag bolygójának légkörében

Először talált vizet egy csillagászcsoport egy távoli csillag potenciálisan lakható övezetében keringő bolygó légkörében – számolt be róla a BBC. A felfedezés alapján a K2-18b jelű planéta a Földön kívüli élet utáni kutatás célpontja lehet. A Nature Astronomy című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerint az új űrteleszkópok tíz éven belül alkalmasak lehetnek arra, hogy megállapítsák, a K2-18b légköre tartalmaz-e a élő szervezetek létrejöttéhez szükséges gázokat. Lakhatónak akkor tekintenek egy csillag körüli zónát, amikor a hőmérséklet lehetővé teszi a folyékony halmazállapotú víz felszíni jelenlétét az ott keringő bolygókon. A bolygó, amelynek a…

Olvass tovább>>

AM-államtitkár: elindult a génmegőrzési stratégia megvalósítása

Idén 12,3 milliárd forintos forrás biztosításával indult el a génmegőrzési stratégiában megfogalmazott tervek megvalósítása – ismertette az Agrárminisztérium környezetügyért felelős államtitkára. A szaktárca közleményben azt írja, hogy a Kaposvári Állattenyésztési Napok kísérőrendezvényén, a második alkalommal megszervezett Környezetgazdálkodási Konferencián Rácz András beszélt a kormány által 2018 februárjában elfogadott stratégiáról, amely az állami szerepvállalás növelését célozza a szakterületen. Az államtitkár emlékeztetett: Magyarország a világon az elsők között ismerte fel a génmegőrzés fontosságát, a kormányprogramban a genetikai erőforrások megőrzése kiterjed mind a vadonélő, mind a mezőgazdasági haszonállatok és növények területére. Genetikai erőforrásaink felkutatása,…

Olvass tovább>>

Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg egy útfelújítás során

Kolozsvár egyik középkori városkapujának az alapját találták meg az egykori Wesselényi, ma Regele Ferdinand úton végzett felújítási munkálatok során. A középkori Kolozsvár északi kaputornyának alapjai a Főteret a vasútállomással összekötő úton a kolozsvári főposta épülete előtt váltak láthatóvá az elmúlt napokban, amint az út egyik oldalán felbontották a burkolatot. A városvezetés tíznapos régészeti feltárást engedélyezett, arra hivatkozva, hogy a fontos közlekedési útvonalat nem lehet hosszú időre lezárni. A feltárást végző Sorin Ilie Cocis, a kolozsvári régészeti intézet régésze elmondta: nem volt számukra ismeretlen, hogy itt állt az egykori Híd-kaputorony, de…

Olvass tovább>>

Valószínűleg a Naprendszeren kívülről érkezett üstököst fedeztek fel

üstökös

Egy feltehetőleg a Naprendszerünkön kívülről érkezett üstököst fedezett fel egy amatőr csillagász – jelentette be a Harvard Egyetem Kisbolygó-kutató központja (MPC), megjegyezve, hogy a 2017-ben azonosított Oumuamua után ez lehet a második észlelt objektum, amely a csillagközi tér mélyéből érkezett. Az égitest a jelek szerint – a tökéletes körtől jelentősen eltérő – hiperbolikus pályán mozog, ami arra utal, hogy egy másik bolygórendszerből származhat – írja a BBC. A C/2019 Q4 (Boriszov) nevű objektumot augusztus 30-án fedezte fel Gennagyij Boriszov amatőr csillagász a Bahcsiszerájban lévő Krím-félszigeti Asztrofizikai Obszervatóriumban. Az égitest akkor…

Olvass tovább>>

Palkovics: jövőre 25 százalékkal nő a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatása

Forint

A kormány szeretné elérni, hogy erősödjön Magyarország szerepe az innováció területén, ezért jövőre 25 százalékkal emelik a kutatási és a fejlesztési tevékenység állami támogatását – jelentette be az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László kiemelte, hogy a kormány és a magyar emberek közös erőfeszítésének köszönhetően a magyar gazdaság ma az Európai Unió egyik legdinamikusabban bővülő gazdasága: 2010-óta 30 százalékos növekedést sikerült elérni, idén, a második félévben 5,1 százalékkal nőtt a hazai bruttó termék, ami közel négyszerese az uniós átlagnak – emlékeztetett az innovációs és technológiai miniszter. Hozzátette: a világban zajló…

Olvass tovább>>

Felmentették az orvost, aki „halálba segített” egy súlyosan demens beteget

Felmentette minden vád alól a hágai bíróság azt a holland orvost, aki „halálba segített” egy súlyosan demens beteget. A törvényszék megállapította, hogy a 74 éves nő még betegségének egy korábbi fázisában kérelmezte az eutanáziát, az orvos pedig körültekintően, a jogszabályoknak és a leadott végakaratnak megfelelően járt el, konzultált több kollégájával és a családtagokkal. Az ügyészség azzal vádolta meg a mára visszavonult orvost, hogy nem járt el kellő gondossággal, s nem tett meg mindent azért, hogy tisztázza, a beteg továbbra is meg akar-e halni. A bíróság szerint azonban a kommunikáció nem is…

Olvass tovább>>

ENSZ: Évente 2,6 millió beteg hal meg orvosi műhiba miatt

műtét

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint a világon évente legalább 138 millió beteget ér károsodás orvosi műhiba miatt, és közülük 2,6 millióan meg is halnak Diagnosztikai tévedések, hibás gyógyszerfelírások és kezelési előírások, és a gyógyszerek célszerűtlen alkalmazása a három fő oka az érintettek nagy számának – mondta sajtótájékoztatóján Neelam Dhingra Kumar, a páciensek biztonságát oltalmazó fő koordinátor a szervezetben. A hibák azért következnek be, mert az egészségügyi rendszerek nincsenek megfelelően felkészítve a hibák kivédésére, és az okulásra belőlük – mondta a szakértő, aki elismerte, hogy sok egészségügyi intézményben elhallgatják ezeket…

Olvass tovább>>

Rejtélyes tárgyakat is találtak a nyáron felfedezett szlovákiai barlangokban

Furcsa dolgokat, köztük emberi maradványokat és világháborús kézigránátokat is találtak a nyáron felfedezett négy újabb szlovákiai barlangban – írja a Sme című szlovák lap angol nyelvű hírportálja, a The Slovak Spectator. A méretes barlangokat a mindössze nyolc aktív taggal rendelkező Drienka barlangkutató csoport fedezte fel a Szlovák-karszthegységben (Slovensky Kras). Az elsőként feltárt barlang, a Jasovská-fennsíkon talált Debradska Priepest a legnagyobb: 800 méter hosszú és 90 méter mély. A csoport vezetője, Gabriel Lesinsky elmondta, hogy emberemlékezet óta nem fedeztek fel ennyi üreget a föld alatt egyetlen idényben. Hangsúlyozta, hogy a barlangokat…

Olvass tovább>>

A várandósság alatti stressz növeli a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázatát

A várandósság alatti súlyos stressz majdnem tíz százalékkal növeli a gyerek későbbi személyiségzavarának kockázatát – derült ki egy harminc évet felölelő, nagyszabású finn kutatásból. A British Journal of Psychiatry című szaklap friss számában megjelent tanulmány szerzői több mint 3600 várandós nőt kérdeztek meg havonta arról, hogy éltek-e át stressz, ha igen, kisebb vagy nagyobb jelentőségűt – számolt be róla a BBC. A résztvevők Helsinki környékén laktak, a gyerekeik 1975-1976-ban születtek. Amikor a gyerekek harmincévesek lettek, megvizsgálták, hánynál diagnosztizáltak személyiségzavart. Negyven olyan esetet találtak, ahol kórházi kezelésre is szükség volt. A tanulmány…

Olvass tovább>>

Kína eddigi legnagyobb ókori szeszfőzdéjét tárták fel

A Kínában eddig felfedezett legnagyobb ókori lepárlóüzem romjait tárták fel az ország keleti részén lévő Anhuj tartományban – jelentette a Hszinhua állami hírügynökség a helyi hatóságok közlésére hivatkozva. A Ming dinasztia (1368-1644) és a Csing dinasztia (1644-1911) idején működő szeszfőzde maradványaira építőmunkások bukkantak a tartomány Szujhszi járásában. A régészek eddig csaknem háromezer négyzetméternyi részt tártak fel a mintegy 18 ezer négyzetméteres területből, ahol a szeszfőzéshez szükséges berendezéseket, egyebek mellett három lepárlótűzhelyt és több mint harminc fermentálótartályt találtak – számolt be Csen Csao, a tartományi régészeti intézet kutatója. A felszínre került csaknem…

Olvass tovább>>

„Elkeserítően alacsony” a magas pozíciót betöltő nők aránya az élettudományok terén

Szegedi Tudományegyetem

Egy friss, 38 ország, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália, valamint európai államok 541 egyeteméről és kutatási intézetéből származó adatokra épülő tanulmány szerint bántóan kevés a női tudósok aránya a tudomány világában – írja a BBC. A mutatók szerint az élettudományi oktatásban az egyetemisták és tudományos továbbképzésben részt vevő hallgatók több mint fele nő, az adjunktusok körében azonban már csak 42 százalék, a professzorok körében pedig mindössze 23 százalék a nők aránya, noha a számok intézményenként eltérőek. A tanulmányból kiderült, hogy a nőknek kevesebb lehetőségük van bizottságok munkájában részt venni…

Olvass tovább>>

A gyenyiszovai ember ujja jobban hasonlított a modern emberéhez, mint a neandervölgyiéhez

A gyenyiszovai ember ujja jobban hasonlított a modern emberéhez, mint a neandervölgyiéhez – állapította meg egy francia, kanadai és orosz kutatókból álló csoport, amely a Science Advances című szaklapban megjelent tanulmányában egy 2008-ban talált ujjfosszília elemzését írta le. Korábbi kutatások arra mutattak rá, hogy mintegy nyolcszázezer évvel ezelőtt a neandervölgyi és a modern ember egy ismeretlen közös ősből fejlődött ki. Majd nagyjából négyszázezer éve újabb kettéválás következett be, amikor a gyenyiszovai ember csoportja kivált a neandervölgyiből. Ez a csoport ezután Ázsiába vándorolt, míg a neandervölgyi ember nagyrészt Európában maradt –…

Olvass tovább>>

Putyin árcsökkentést sürgetett a Roszkoszmosztól

Az orosz űrrendszerek és a fellövések árának csökkentését sürgette a minőség és megbízhatóság szintjének fenntartása mellett a Roszkoszmosz állami vállalat vezetőitől Vlagyimir Putyin, amikor felkereste az Oroszország Amuri területén található Vosztocsnij űrrepülőteret. Putyin a három éve üzembe helyezett új orosz űrlétesítmény fejlesztéséről folytatott tanácskozáson azt hangoztatta, hogy „optimalizálni kell a termékek önköltségét” és hogy mind műszaki, mind gazdasági vonatkozásban fenn kell tartani a versenyképességet. Az orosz elnök arra utasította a Roszkoszmosz vezetőit, hogy tartsák magukat az ütemtervhez mind az űrrepülőtér fejlesztése, mind pedig az új hordozórakéták kipróbálása terén. Dmitrij Rogozin, az…

Olvass tovább>>

Egyre több bálna és delfin vetődik partra Nagy-Britanniában

Az elmúlt években egyre több bálna és delfin sodródik partra és pusztul el Nagy-Britanniában – derült ki a friss adatokból. A mutatók szerint csak 2017-ben ezer tengeri emlős vetődött partra a szigetországban, ami rekordot jelent a mérések hivatalos kezdete óta – írja a BBC hírportálja. A 2011 és 2017 közötti időszakban 4896 bálna és delfin pusztult el a nagy-britanniai partokon, ami 15 százalékos emelkedést jelent az előző hét évhez képest. A szakemberek szerint nem lehet egyértelműen megmondani, hogy mi a felelős a partra vetődő állatok számának emelkedéséért, de számos tényezővel összefüggésben…

Olvass tovább>>

Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az OGYÉI

Ismét felméri a gyermekek tápláltsági állapotát az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI). A Gyermek Tápláltsági Állapot Vizsgálatot (COSI) a 2019/20-as tanév első félévében harmadik alkalommal végzik el. A felmérés az éves iskolai egészségügyi szűrések részeként várhatóan október 1. és 31. között lesz. A vizsgálat a Magyar Védőnők Egyesülete, az iskolavédőnők és az OGYÉI közreműködésével az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) támogatásával valósul meg. Tervezetten 7200 hétéves általános iskolás testtömegét és testmagasságát nézik meg. Továbbá megvizsgálják az iskolai táplálkozási környezetet és kikérik a szülők véleményét is. Mint írták: az Egészségügyi Világszervezet…

Olvass tovább>>

Emlékérmét bocsátanak ki a Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulójára

Emlékpénzérmét bocsát ki a Magyar Nemzeti Bank a Semmelweis Egyetem alapításának 250. évfordulójára – közölte a jegybank. A tízezer forint névértékű ezüst és kétezer forint névértékű színesfém emlékérmét Semmelweis Egyetem megnevezéssel pénteken bocsátják ki, tisztelegve a szervezett orvosképzés magyarországi kezdetének évfordulója előtt. Az ezüst és a színesfém változat azonos érmeképpel rendelkezik, csak értékjelzésükben térnek el. Mint írták, az emlékpénzérmék Magyarország törvényes fizetőeszközei, de nem forgalmi célokat szolgálnak, elsődleges szerepük a figyelemfelkeltés hazánk tudománytörténeti jelentőségű évfordulójára, valamint az egyetemen folyó magas színvonalú oktatási, kutatási és gyógyítási tevékenység elismerésére. Az emlékérmék előlapján…

Olvass tovább>>

Ha szeretsz kockáztatni, neked való a vegán és a vegetáriánus étrend

A stroke nagyobb kockázatával nézhetnek szembe a vegetáriánus és a vegán étrend követői egy nagy szabású új kutatás szerint. A British Medical Journal aktuális számában ismertetett tanulmány 48 ezer ember adatait elemezte az étrendet és az egészséget vizsgáló hosszú távú, nagy létszámú oxfordi vizsgálat (EPIC-Oxford) segítségével. Az 1993 és 2001 között felkért résztvevők fele volt húsvevő, több mint 16 ezren vegetáriánusok vagy vegánok, köztük 7500-an olyanok, akik a halat is beillesztették a növényi étrendbe – írta a BBC hírportálja. Táplálkozásukról a vizsgálat kezdetén, majd 2010-ben kérdezték meg őket. Betegségeiket, testmozgási és…

Olvass tovább>>

Szinte teljesen megvakult egy tinédzser, miután évekig élt sült krumplin és chipsen

Helyrehozhatatlan látásvesztést szenvedett egy 17 éves bristoli fiú, miután éveken át szinte csak sült krumplit és burgonyaszirmot evett – írta a BBC News. A fiú 14 évesen került orvoshoz, mert fáradtnak és gyengének érezte magát. Az általános iskola után étrendjét kizárólag sült krumpli, chips, fehér kenyér és alkalmanként egy-egy szelet sonka vagy kolbász alkotta. Az orvos akkor B12-vitamin hiányt állapított meg nála és étrend-kiegészítőket írt fel neki, ám a fiú nem tartotta be az utasításokat és nem is változtatott egyhangú étrendjén. Az Annals of Internal Medicine című szaklapban publikált esettanulmány szerint…

Olvass tovább>>