Pótlólagosan két Szojuz-MSz űrhajót fog megépíteni a Roszkoszmosz, az űrhajósok Nemzetközi Űrállomásra szállításakor pedig az orosz keret rovására biztosítanak majd helyet az amerikaiaknak, mert az Egyesült Államok még nem készült el saját új űrhajóival — mondta Dmitrij Rogozin, az orosz állami űripari vállalat igazgatója. „Utasítást adtam arra, hogy a Roszkoszmosz különítsen el eszközöket két űrhajó pótlólagos létrehozására. Gyárunk (a Szergej Koroljov nevét viselő Energia Rakéta- és Űripari Vállalat) kapacitása rendes esetben évi négy űrhajó, de ötöt is el lehet készíteni benne. Van erre lehetőség és élni fogunk vele. A szövetségi…
Olvass tovább>>Szerző: ~
ITM-államtitkár: jó irányba halad az innovációs rendszer megújítása
Jó irányba halad az innovációs rendszer megújítása, ugyanis míg az ország 2017-ben még csak a GDP 1,35 százalékát, tavaly már az 1,53 százalékát (654 milliárd forintot) fordította kutatás-fejlesztésre (k+f), jövőre pedig ez az arány elérheti a korábban kitűzött 1,8 százalékot – mondta Bódis József, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára. Az államtitkár hozzátette, a rendszer eredményes működését mutatja az is, hogy a Magyarországon dolgozó kutatók létszáma tavaly meghaladta a 66 ezret. Birkner Zoltán (képünkön), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke kiemelte, az innovációs rendszer megújításának sikerét igazolja…
Olvass tovább>>Nemhogy nem teszi biztonságosabbá a cigarettát, de növelheti is a tüdőrák kockázatát a füstszűrő
Nemhogy nem segít kiszűrni a kátrány egy részét, de kifejezetten növelheti a tüdőrák kockázatát a füstszűrő – figyelmeztetnek amerikai és brit kutatók, akik a British Medical Journal című orvostudományi folyóiratban publikált tanulmányukban a cigarettacsikkek műanyagszennyezésben játszott szerepére is rámutatnak. „A füstszűrő az 1950-es években jelent meg először, és a dohányipar úgy mutatta be, mint a cigaretta biztonságossá tételének egy formáját, azáltal, hogy elnyeli a tüdőrákért felelős kátrány egy részét” – mondta Thomas Novotny, a San Diegó-i Állami Egyetem munkatársa. Hozzátette: „ma már azonban tudjuk, hogy ez csupán egyike a dohányipar…
Olvass tovább>>Nyírfakátrányból készített ragasztót a neandervölgyi ember
Egy ötvenezer éves szerszámon maradt, nyírfakátrányból készült ősi ragasztó nyomai bizonyítják, milyen összetetten gondolkodott a neandervölgyi ember – írta a BBC. Az eljárás több lépésből állt és gondos tervezést igényelt – olvasható az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmányban. Csak néhány neandervölgyi eszközön találhatók ragasztónyomok, de a szakértők szerint elterjedt lehetett. A Hollandiában talált szerszám ötvenezer éve feküdt az Északi-tenger alatt, talán a speciális viszonyok segítettek, hogy a ragasztó maradványai fennmaradjanak. Marcel Niekus, a groningeni kőkorszakkutató alapítvány (Stichting STONE/Foundation for Stone Age Research) tudósa, a tanulmány társszerzője szerint az egyszerű kőpengét…
Olvass tovább>>Egyes agyterületek gyulladása is szerepet játszhat az autizmus kialakulásában
Újabb kutatás támasztja alá, hogy az autizmus kialakulásában szerepet játszik egyes agyterületek gyulladása és az immunrendszer zavara – írta a medicalxpress.com Amerikai és olasz tudósok együttműködésével született az a felfedezés, hogy a gyulladással összefüggő, azt segítő vagy gátló, úgynevezett citokinek szerepet játszanak az autizmus spektrumzavar (ASD) jelentkezésében. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerzői nyolc olyan gyerek agyát vizsgálták meg, akiknél haláluk előtt ASD-t állapítottak meg. Az úgynevezett interleukinek (IL) – vagyis a citokinek, a sejtkommunikációban alapvető szerepet játszó jelzőmolekulák egy fajtája – nagy mennyiségben találhatók a vizsgált agyak…
Olvass tovább>>Az eddig véltnél évekkel korábban érthetik a számolást a kisgyerekek
Évekkel azelőtt, hogy a kisgyerek ki tudná mondani a számneveket, már fogalma lehet arról, mint jelent a számolás – állapították meg amerikai tudósok. „Évekre vannak még attól, hogy megértsék a számnevek pontos jelentését, de már felismerik, hogy a számolás mennyiségekről szól. Kutatásunk ismét rávilágít arra, hogy a babák elég jól értik az őket körülvevő világ összetettségét, megpróbálják értelmezni mindazt, amit a felnőttek mondanak, így a számolást és a számokat is” – mondta Lisa Feigenson, a tanulmány vezető szerzője, a Johns Hopkins Egyetem kognitív tudományokra, azon belül a gyerekek számolási képességére…
Olvass tovább>>Újra lehet pályázni az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre
A Magyar Innovációs Szövetség 2019. október 21-én, az ELTE-n, 29. alkalommal hirdette meg középiskolások számára, az Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Innovációs és Technológiai Minisztérium és az M5 Csatorna közreműködésével, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával, az NKFI Alapból. Az eseményt Darázs Lénárd az ELTE ált. rektor-helyettese mint házigazda nyitotta meg. Pakucs János, a szervezőbizottság elnöke és a MISZ tiszteletbeli elnöke, hivatalosan is bejelentette a 2019-2020-ra kiírt 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyt, és ismertette a feltételeket. Főként olyan kreatív fiatalokat…
Olvass tovább>>Az Ogremobil nem csak az utasait – de a piacot is “viszi”
Jó hír minden startup számára: az Ogre&co története bizonyíték: jó elképzeléssel akár egy sokszereplős, „telített” piacra is érdemes belépni. Ez az első alkalom, amikor egy magyar startup valós és auditált számokkal mutatja meg, milyen egy elindulás. A Bubi népszerűsége továbbra is csökkeni fog, helyét pedig átveszik a sokkal innovatívabb és izgalmasabb járműveket és közlekedési megoldásokat kínáló szolgáltatók. Budapest még mindig „alulfejlett”, azaz számos ilyen jellegű szolgáltatás elindulása prognosztizálható még az elkövetkező években – legalábbis a nemzetközi trendek alapján. 2017 és 2018 között 39 darab új robogómegosztó szolgáltatás indult, 2018 őszén…
Olvass tovább>>Az ősemberek hamarabb telepítették be a Földközi-tenger térségét a korábban véltnél
Több tízezer évvel a korábban véltnél, már kétszázezer évvel ezelőtt is éltek neandervölgyi és más ősemberek a Földközi-tengeri Nakszosz-szigetén – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport. A McMaster Egyetem tudósai által vezetett nemzetközi kutatócsoport az évekig tartó ásatások eredményeit a Science Advances folyóiratban publikálta. A feltárások megdöntötték azt a korábbi elméletet, hogy a Földközi-tenger térségét csak a modern ember népesítette be. A kutatók leletei azt igazolják, hogy az Afrikából elinduló ősemberek képesek voltak alkalmazkodni az európai körülményekhez. A Phys.org tudományos hírportálon ismertetett tanulmány vezető szerzője, Tristan Carter, a McMaster Egyetem antropológus…
Olvass tovább>>Új BLI-vezető: hatalmas változásra van szükség
A Balaton-kutatás megújulásához újra kell pozícionálni tihanyi Balatoni Limnológiai Intézetet (BLI), amely a várakozások szerint az eddigieknél jelentősebb forrásokkal működhet – nyilatkozta Jordán Ferenc, az intézmény áprilisban kinevezett igazgatója. A BLI annak az Ökológiai Kutatóközpontnak (ÖK) az egyik kutatóbázisa, amely a közelmúltban vették el a Magyar Tudományos Akadémiától, s kapta meg az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH). Az igazgató elmondta, hogy a tihanyi intézmény mellett három további kutatóbázist is magában foglaló ÖK idén mintegy 700 millió forintból gazdálkodott, de a jövőben ennek másfél-kétszeresére számítanak évente, valamint egy egyszeri forrásinjekcióra abból…
Olvass tovább>>Axis: Vissza a jövőbe!
2019. október 17-én tartotta az Axis Communications szokásos évi nyílt napját. Az idén egy több szempontból is formabontó rendezvényen vehettek részt a cég partnerei, hiszen ebben az évben a fókuszban a legújabb termékek és technológiai vívmányok szerepeltek, és a helyszínként kiválasztott Brody Studios is egy jövőbe mutató, modern környezet. A regisztráció után egy gyors üdvözlés és bemutatkozás következett. Elsőként Pavel Marek, a közép-kelet-európai régió értékesítési managere tartott egy rövid összefoglalót az Axis múltjáról, az elért sikerekről és jelenlegi pozíciójáról a biztonságtechnikai piacon. Külön említésre került, hogy az Axis mennyire fontosnak…
Olvass tovább>>Német kutatás: a munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát
A munkanélküliség megduplázza az elhalálozás kockázatát, és az alacsony fizetés is súlyos veszélyeztető tényező – mutatták ki egy németországi kutatásban. A Max Planck kutatóintézeti hálózat népességtudományi intézetének (MPIDR) tanulmánya szerint a munkanélküliek körében kétszer magasabb a halálozás életkortól független valószínűsége, mint a munkaviszonyban lévőknél. Azonban nemcsak az meghatározó, hogy van-e valakinek munkája, hanem a fizetés nagysága is. Ezt jelzi, hogy a munkavállalók legrosszabbul kereső húsz százalékánál 150 százalékkal nagyobb az elhalálozás kockázata, mint legtöbb pénzt kereső húsz százaléknál. A képzettségi szint viszont kevésbé számít, az iskolázatlanok és a legalacsonyabb végzettségűek körében…
Olvass tovább>>Az emberi sejtek alkotta „miniagy” fejlődik a leglassabban az emberszabásúak közül
Az emberi sejtek alkotta „miniagy” fejlődik a leglassabban az emberszabásúak közül – állapították meg svájci kutatók. A miniagyak sejtek miniatűr gyűjteményei, melyek segítségével a tudósok az agy fejlődését tanulmányozzák. A svájci szakértők őssejtekből hoztak létre emberi, csimpánz- és makákóagyat. A Nature című tudományos lapban megjelent tanulmányukban bemutatták az agyi fejlődés három típusában résztvevő gének térképét. Miután sikerült kifejleszteni azt a technológiát, amelynek segítségével agysejtek növeszthetők őssejtekből, a kutatók közvetlenül össze tudták hasonlítani a különböző emberszabásúak agyi fejlődését. A „miniagyakat” négy hónapon át növesztették borsószem-méretűre. Ezek a tudományosan agyi organoidnak nevezett sejtcsoportok…
Olvass tovább>>Mikrofonnal diagnosztizáták a térdízület gyulladását
Mikrofon segíthet diagnosztizálni a térdízület gyulladását egy új angol kutatás szerint. A hidak rejtett hibáinak feltárására használt technológia a beteg térdízület diagnosztizálására is bevethető – számolt be róla a BBC. Az oszteoartritisz degeneratív ízületi betegség, az ízületi gyulladás leggyakoribb formája, ahol a porc a túlzott kopástól lebomlik, így a csontok egymáshoz dörzsölődnek mozgás közben, ami fájdalmat, merevséget és a térd megdagadását okozza. A szervezet a kisebb ízületi károsodást maga is képes kijavítani, de az oszteoartritisszel nem boldogul. A Lancasteri Egyetem, a Közép-Lancashire-i Egyetem és a Manchesteri Egyetem tudósai az új…
Olvass tovább>>Hatékonyabbá vált a hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedők kezelése Pécsen
Endoszkópos beavatkozások is elérhetővé válnak a súlyos hasnyálmirigy-gyulladásban szenvedőknek egy, a napokban átadott beruházásnak köszönhetően a baranyai megyeszékhelyen – tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem (PTE). Azt írták, az intézmény belgyógyászati klinikáján a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében mintegy kétszázmillió forintból alakították ki az endoszkópos központot. Az összegzés szerint a „nemzetközi viszonylatban is kiemelkedő felszerelésű” központban a legmodernebb endoszkópos eszközök mellett altatógépet és a kisebb sebészeti beavatkozásokat támogató röntgenberendezést is beszereztek. A fejlesztéssel a betegeknek a hosszan tartó, nagyobb operációknál kevésbé megterhelő endoszkópos beavatkozások is elérhetővé válnak a sejtelhalással járó hasnyálmirigy-gyulladás…
Olvass tovább>>A roll-upnak annyi, itt a LuxRoll
A napokban mutatták be az új magyar innovációt, a LuxRoll névre hallgató hirdetéshordozó felületet, ami a mobil reklámhordozók piacán a már három évtizede elérhető és általánosan igen elterjedt roll-upra kínál egy korszerűbb alternatívát a vizuális megjelenítés területén. Az integrált motor és LED fényforrás által körbe forgó és világító, percek alatt felállítható mobil LuxRoll a mai naptól elérhető a reklámszakma, illetve a kreatív felületek után érdeklődő megrendelők számára. A marketing célú üzenetek kreatív tartalommal való megtöltése úgy, hogy az megragadja az egyén figyelmét, egyre nagyobb kihívást jelent a reklámszakembereknek. Kitűnni a…
Olvass tovább>>A kutyatartás negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát
A kutyatartás csaknem negyedével csökkenti a bármely okból bekövetkező halálozás kockázatát – derült ki egy új metaanalízisből, amelyet az Amerikai Szív Társaság folyóiratában publikáltak a kutatók. A szakemberek tíz tanulmányt feldolgozva elemezték több mint 3,8 millió 18 éves, vagy annál idősebb páciens adatait. A tanulmányok közül kilenc hasonlította össze a bármely okból bekövetkező halálozás arányát kutyatartók és kutyát nem tartók között, és négy tanulmány vetette össze a szív- és érrendszeri megbetegedések okozta halálozás arányát a két csoport között – írja a MedicalXpress egészségügyi portál. Az eredmények szerint a kutyátlanokhoz képest…
Olvass tovább>>Villamos hajtású járművek fedélzeti, valós idejű energia-felhasználási adatainak kinyerésére és felhasználására szolgáló eljárás kutatása és prototípus fejlesztése
Projekt címe: Villamos hajtású járművek fedélzeti, valós idejű energia-felhasználási adatainak kinyerésére és felhasználására szolgáló eljárás kutatása és prototípus fejlesztése Megvalósító: SRS Informatika Kft. MS Technika Szolgáltató Kft. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap támogatásával a SRS Informatika Kft. és a MS Technika Szolgáltató Kft. pályázati támogatást nyert a „Vállalatok K+F tevékenységének támogatása – Vállalati KFI_16” pályázati konstrukció keretében. A két tagból álló konzorciumi szervezetünk a kutatás-fejlesztési tevékenység megvalósítására összesen 259,11 millió forint támogatást nyert el, projektünk azonosítószáma: KFI_16-1-2017-0482. Napjainkban fejlesztések a legtöbbször az energiaellátó és erőátviteli rendszerekhez, új fejlesztésű…
Olvass tovább>>Ragadozók közelében „suttogva beszélnek” az anyabálnák és borjaik
Ragadozók közelében úgy védelmezik kicsinyeiket az északi simabálnák nőstényei, hogy „suttogva beszélnek” hozzájuk – állapította meg egy amerikai tanulmány. Sok bálnafaj felnőtt egyedeire nem lesnek ragadozók a vízben, mert a testméretük elrettenti őket, kicsinyeikre azonban sokkal gyakrabban vadásznak – idézte a phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál a Biology Letters című tudományos folyóiratban közölt kutatást. Az amerikai Syracuse-i Egyetem tudósai vezette kutatócsoport tapadókoronggal mikrofonokat erősített északi simabálnákra (Eubalaena glacialis), hogy hangadásaikat rögzítsék. A fajt a Természetvédelmi világszövetség (IUCN) a súlyosan veszélyeztetettek közé sorolja, nagyjából ötszáz példány maradt fenn belőlük. A kutatók azt találták, hogy az…
Olvass tovább>>Korai rákdiagnosztikát szolgáló kutatásokban vesz részt a Szegedi Tudományegyetem
Korai rákdiagnosztikát szolgáló kutatásokban vesz részt a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), az erről szóló megállapodást kedden írták alá a felsőoktatási intézmény és a Molekuláris-Ujjlenyomat Kutató Közhasznú Nonprofit Kft. vezetői. Rovó László rektor közölte, az egyetem olyan forradalmi új technológia kidolgozásában vesz részt, amely a világ jelenlegi klinikai kutatásainak élvonalát képviseli. Pozsgay Csilla, a kft. ügyvezetője elmondta, korábbi vizsgálatok szerint az emberi vérplazmában egyedit képet mutat bizonyos molekulák megléte, egymáshoz viszonyított aránya, korra, nemre, egészségi állapotra jellemző. A kutatások célja, hogy a daganatos betegségek diagnosztikáját fejlesszék. Nyolc olyan daganattípust választottak ki, amely a…
Olvass tovább>>