December végén Gábor Dénes-díjat vehetett át Vígh László vegyész, a MTA Szegedi Biológiai Központ Biokémiai Intézet kutatóprofesszora. Az elismerést részben a „membrán termoszenzor” hipotézisért, részben a „Biopolisz” program kidolgozásáért kapta, amely fontos előrelépés az egyetemközi tudományszervezési folyamatokban. A kutatóprofesszorral a díjátadót követően, a parlament folyosóján beszélgettünk.
– Feltűnő tendencia az utóbbi évek díjazottjait figyelve, hogy a korábbi Budapest-központúság helyett egyre többen a vidéki kutatóközpontok képviseletében, az ahhoz köthető projektekért kapják ezt az elismerést.
– A 2000-es évek közepén született meg a „pólusvárosok” jelszava, amelyek alatt elsősorban Pécs, Szeged és Debrecen volt értendő. Ezek a nagyon rangos, tekintélyükben nem „elhasznált” műhelyek a maguk eredetiségében, specialitásaikkal nagyon is vonzók tudnak lenni. A magam műhelyére gondolva: Szegeden nagyon fontos az élettudományi képzés, de fantasztikus volt és ma is az a matematikus iskola, amely nemzedékek számára volt meghatározó, és ma az informatika lapját adja, de ugyanígy a vegyészképzés is kiváló. A műhelyeknek óriási jelentősége van. „Small is beautiful” – mondja a híres Schumacher-könyv. A vidék jobban tudja ezt a csodát.
– Egy kisebb településen a tudástranszfer is könnyebben megvalósul, vagy a távolságnak az informatika korában már semmi jelentősége nincs?
– A kisebb település lehet akár nagyon kicsi, ha ugyanakkor rangos a hely. Másrészt igaza van abban is, hogy sok mindent haza lehet így vinni, mondjuk az informatikusoknál, akik a számítógépen keresztül a világra képesek rálátni. Ilyen értelemben rengeteget változott a világ.
– A campusok elhelyezkedése is segíthet? Ahol minden egy helyen található, talán nagyobb a személyes kapcsolatteremtés lehetősége és potenciálja.
– Így van! Ám ahogy Oxford vagy Cambridge soha nem növi túl magát, ugyanúgy kívánatos lenne, hogy Szeged vagy Debrecen is körülbelül 30 ezer egyetemistával operáljon, ne többel. Ennek van egy hangulata, és a hozzá tartozó városoknak ugyancsak. Én ezt jónak látom, és így szeretem.
– Ugyan a Gábor Dénes-díj átadóján vagyunk, de óhatatlan Szegeddel kapcsolatban, hogy említés ne essék Szent-Györgyi Albertről is. Mennyire sikerült az ő emlékét a márciusi megemlékezésen túl életben tartani?
– Számunkra ez egy élő kapcsolat, mivel Szent-Györgyi tanítványa volt az a Straub Brúnó, aki a Szegedi Biológiai Központot megalapította, és ő volt a Biokémiai Intézet első igazgatója. Ha jól számolom, én voltam ebben a sorban a negyedik. Az én életemben is követtük ezt a kontinuitást, ez bizonyítja, mennyire élő ez a kapcsolat.
Forrás: Innoportal.hu
Szerző: Matykó Károly