Magyar innováció hódíthatja meg a világ filmiparát

Idén először magyar csapat is részt vesz a világ legígéretesebb technológiai startupjait felkaroló EY ’Accelerating Entrepreneurs’ programjában. Az európai, közel-keleti és afrikai országokat és Indiát átfogó EMEIA régióból érkező pályázók közül szakmai szempontok alapján választották ki a 27 győztest. Egyedüli és első magyar cégként a zLense filmes megoldást fejlesztő Zinemath Zrt. jutott be az EMEIA régió 27 legjobbnak ítélt vállalkozói csapata közé. A kiválasztott cégek az EY szakértőivel közösen dolgoznak fejlesztési és nemzetközi terjeszkedési terveiken a tanácsadó vállalat globális Accelerating Entrepreneurs programjának keretében. A pályázóknak egy összetett kiválasztási procedúrán kellett megfelelnie.…

Olvass tovább>>

CEU: újraszervezik a Technológia menedzsment és innováció mesterképzést

Új tanszéket hoz létre a következő tanévtől a Közép-Európai Egyetem (CEU), hogy összehangolja az üzleti iskola (CEU Business School) és a közgazdaságtudományi tanszék (CEU Department of Economics) erősségeit – közölte az oktatási intézmény. A CEU egy pénteki cikkre reagált, amely szerint a CEU üzleti iskolája összeolvad a közgazdasági tanszékkel, ami pozíciók megszűnésével jár. A lap információi szerint az intézkedés hatására megszűnik a Master of Business Administration (MBA) képzés, amelyet egy év múlva újra akarnak indítani, de már magyar oktatók nélkül. A Közép-Európai Egyetem közleménye szerint az ősztől működő új tanszéken…

Olvass tovább>>

Magyar startupokra vadásznak a legnagyobb nemzetközi befektetők

A legígéretesebb startupokat keresik Budapesten a Pioneers Ventures, a Speedinvest, a WhatAVenture és a Conda befektői. A csapatok egy hétvégén át együtt készülnek majd hogy nemzetközi szakmai mentorálással mindössze három nap alatt eljuttassák ötletüket az üzleti tervig vagy akár az álombefektető megtalálásáig. A február 17 és 19 között rendezett verseny célja, hogy lehetőséget és támogatást adjanak kezdő vállalkozóknak, hogy egyetlen hétvége alatt felépíthessék az üzletüket. Az ötletgazdák reggeltől éjjelig dolgoznak majd, hogy összeálljon a csapat, megszülessen az üzleti terv, és megtanulják, hogy hogyan lehet 90 másodperc alatt meggyőzni valakit arról, hogy…

Olvass tovább>>

Könyvvel népszerűsítenék a doktoranduszok a tudományt

A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztályának koordinálásában 2017 májusában „Kutatás-fejlesztés – innováció az agrárium szolgálatában” címmel tudományt népszerűsítő könyv jelenik meg — számolt be az agrotrend.hu.  A könyv alapvető célja lesz, hogy olyan kutatásokat mutasson be, mely a magyar agrárium szereplői számára hozzáférhető és hasznosítható eredménye van, legyen az alap- vagy alkalmazott kutatás. Készülő kiadványban teret adnának a legfrissebb kutatási eredmények publikálására, természetesen szigorú lektorálási folyamatot követően. A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztályának közleményében azt írják: „Célunk, hogy átfogó képet adjunk a Magyarországon folyó agrárkutatásokról, megismertessük a legújabb technológiákat, fejlesztéseket…

Olvass tovább>>

Kütyü, ami megmutatja milyen büdös vagy

„Hiánypótló” eszközt álmodott meg a japán Konica Minolta, akik egy KunKun nevű kütyüvel megalkották a világ talán legfeleslegesebb dolgát, hiszen a kis készülék semmi mást nem csinál, minthogy megmondja nekünk, hogy mennyire vagyunk büdösek. Az eszköz egy speciális okostelefonos alkalmazással kiegészítve képes többféle szag elkülönítésére, ezáltal izzadtságszagot, lábszagot, de akár még öreg-szagot is megkülönböztet, ha közel tesszük a kérdéses testrészhez, vagy emberhez, mégpedig egyfajta digitális magnetofonként, amely képes érzékelni a szagok vegyületeit. A találmány megalkotói szerint az emberek egy idő után immúnissá válnak a saját szagukra, éppen ezért nehézkessé válik akár…

Olvass tovább>>

Már lehet nevezni a SciChallenge 2017-re

A tudományos értékek előtérbe helyezése és a kutatói életpálya népszerűsítése inspirálta az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramja által támogatott nemzetközi SciChallenge projektet, amelynek célja a fiatalok érdeklődésének felkeltése a természettudományok, a műszaki és mérnöki tudományok és a matematika iránt. A SciChallenge versenyen 10 és 20 év közötti egyéni vagy csoportos indulókat várnak, akik pályázatuk elkészítéséhez választhatnak az 50 előre megadott, változatos tudományos témakörből, vagy saját ötletükből merítve is dolgozhatnak. A kreatív pályamunkák poszter, prezentáció vagy videó formátumban készülhetnek el, amelyeket közösségi média oldalra és a verseny honlapjára való feltöltés után…

Olvass tovább>>

Magyarország előkelő helyen a Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában

Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve ezzel többek között Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának Globális Szellemi Tulajdon Központja által közzétett „Az innováció hajtóelemei” című jelentésben az index javítására aktívan és sikeresen törekvő országként emelték ki hazánkat. A 2012 óta évente megjelenő jelentés jelenleg 45, a világ GDP-jének mintegy kilencven százalékát megtermelő ország értékelését tartalmazza. A dokumentumba – amelyben Magyarország idén először szerepel – stratégiai és piaci szempontból jelentős országok kerülnek be. Hazánk előkelő helyezésének…

Olvass tovább>>

Innováció a kecskeméti műtőben

műtét

A világ egyik legkorszerűbb laparoszkópos eszközével végeztek műtétet a Bács-Kiskun Megyei Kórházban. A csúcsberendezést egy több tízmillió forintos műszerfejlesztés során szerezték be, számtalan modern eszközzel együtt. Ennek köszönhetően a nyelőcső-, a hasnyálmirigy és a májműtéteket is világszínvonalon tudják elvégezni a kecskeméti szakemberek. Egy új technológiával műtötték meg egy hatvan éves férfit a megyei kórházban. A betegnél előrehaladott vastagbélrákot diagnosztizáltak, ami a hasnyálmirigyre és a lépre is átterjedt. Emellett a végbélben is kialakult egy rosszindulatú daganat. Az ilyen súlyos elváltozások esetén korábban a sebészeknek fel kellett vágniuk a pácienst, most azonban a…

Olvass tovább>>

SELFLY: A telefontokba rejtett drón

A világszerte tomboló szelfi őrületet meglovagolva az izraeli SELFLY startup egy telefontokba épített drónnal állt elő, mely feleslegessé teszi a szelfibotot. A repülő kamera használatához az eszközt ki kell pattintani a telefontokból, majd fel kell dobni a levegőbe és utána a telefonon beállíthatjuk, hogy milyen fotót szeretnénk készíteni, a telefon pedig továbbítja az instrukciókat a drónnak; “amikor a beállításokat végzed a SELFLY applikáción keresztül, a szoftver a drón kameráját úgy állítja be, hogy a lehető legjobb szögben készítse a fotót, beleértve a 360° panoráma nézetet.” A telavivi székhelyű cég a…

Olvass tovább>>

Innoskart: idén is csatlakozott Fehérvár

A tavalyi év után 2017-ben is február első hetében rendezték az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karának Geoinformatikai Intézetében az Innoskart Klaszter „Startup Europe Week” székesfehérvári rendezvényét. A konferencián olyan kérdésekre keresték a szakemberek a választ, hogy „hol tart városunk azon az úton, melynek végén európai szinten is számontartott gazdasági erőcentrummá kíván fejlődni?” A Startup Europe Week az Európai Bizottság kezdeményezése. Az elmúlt évtizedben számos nagy programot valósítottak meg, ahol a vállalkozásokat erősítették. Ezek jellemzően amerikai mintára épültek fel: tartalmas indító beszédek, kapcsolatépítő beszélgetések. Európa azonban más és valami többre…

Olvass tovább>>

NGM-államtitkár: korszerű technológia, innováció kell a kkv-k fejlődéséhez

Lepsényi István

A korszerű technológia alkalmazása, az új piacok megtalálása, az innováció és a technológiai fejlődés a kulcsa a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlődésének és hatékonyságuk növelésének – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a vállalkozásfejlesztést elősegítő pályázati lehetőségeket bemutató fórum előtt, sajtótájékoztatón. Lepsényi István felidézte: Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve egyebek mellett Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. Ez az eredmény azt mutatja, hogy az innováció terén Magyarország jelentősen előrelépett.…

Olvass tovább>>

Elektromágneses eszközzel mérik a tengeri jég vastagságát az Antarktisz térségében

Először mérik a tengeri jég vastagságát az Antarktisz térségében elektromágneses mélységmérővel, az új módszer segíti a tudósokat abban, hogy jobban megértsék, miként hat a tengeri jég olvadása a globális felmelegedésre. Az új-zélandi Canterburyi Egyetem kutatói Wolfgang Rack vezetésével egy 1942-ben épült, átalakított DC-3-as repülőgépből engedik alá az elektromágneses mélységmérő eszközt, amely 15 méterrel a jégtakaró felett végzi méréseit az Antarktiszon a McMurdo-szorosban. „Célunk az, hogy feltérképezzük, mennyi tengeri jég fagy be az Antarktisz térségében minden évben és hogy feltárjuk, milyen fontos ez a globális időjárás szempontjából” – hangsúlyozta Wolfgang Rack. „A…

Olvass tovább>>

CAK: egymilliárd forint cirkóniumötvözetek vizsgálatára

Több mint egymilliárd forint támogatást kapott az a hároméves kutatási program, amelynek célja az atomerőművekben használt cirkóniumötvözetekben végbemenő anyagszerkezeti változások hatásainak értékelése a fűtőelemek épsége és a környezeti terhelés szempontjából. A Magyar Tudományos Akadémia Energiatudományi Kutatóközpont, a NUBIKI Nukleáris Biztonsági Kutatóintézet Kft., a TÜV Rheinland InterCert Műszaki Felügyeleti és Tanúsító Kft. és az Eötvös Loránd Tudományegyetem által létrehozott konzorcium csaknem 1,2 milliárd forint támogatást nyert el a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett Nemzeti Versenyképességi és Kiválósági Program felhívásra benyújtott pályázatával – közölte Hózer Zoltán, a projekt vezetője…

Olvass tovább>>

Naponta tíz cukorbetegség miatti amputációt végeznek

Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtétet végeztek – mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora. A szakember elmondása szerint minden kétszázadik cukorbeteg lábát levágják, a betegek fél százalékát érinti ilyen beavatkozás. Többségében idegbántalom alakul ki a lábban, ezért kell eltávolítani, de gyakori az érszűkület miatti beavatkozás is. Kempler elmondta még, hogy a Magyar Diabetes Társaság adatai szerint 2014-ben 772 ezren váltottak ki vércukorszint-csökkentő gyógyszereket, de a diabetesben szenvedők száma ennél jóval magasabb. Van, akinek csak diétáznia…

Olvass tovább>>

Uniós támogatással kutatási projektet indít a Mahart

Új kutatási projektbe kezdett a Mahart PassNave Kft. és a WSW Proding Kft. alkotta konzorcium, amely közel 175 millió forint uniós és költségvetési támogatást kapott kenő- és adalékanyagok fejlesztésére a belföldi hajózás számára. A WSW Proding Kft. közleménye szerint a mintegy 363 millió forint összköltségű projekt során új gyártási technológiát és többszintű laboratóriumi vizsgálati hátteret fejlesztenek, amelynek célja többek között a vízi közlekedés során fellépő, olajos hulladék okozta környezeti terhelés mérséklése és a hajók műszaki biztonságának javítása – írták. A projekt első lépéseként felmérik a leendő felhasználók – elsősorban a…

Olvass tovább>>

Milliárdos fejlesztésekbe kezdhet a Soproni Gyógyközpont

Mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert el tavaly év végén a Soproni Gyógyközpont – jelentette be az intézmény vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban. Korányi László megbízott főigazgató elmondta, hogy 404,5 millió forintot nyertek a kormány által meghirdetett fejlesztési pályázaton. Ebből egyebek mellett szorosabbá és hatékonyabbá válhat az együttműködés a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházzal az onkokardiológiai, az invazív kardiológiai és az érsebészeti területen. Összekapcsolják a két intézmény közötti képi diagnosztikai rendszert és új eszközöket szereznek be. Kozmáné Farkas Katalin, az intézmény gazdasági igazgatója arról beszélt, hogy például több mint 360 millió forintból…

Olvass tovább>>

Keresik az ország legjobb matematikát- és fizikát oktató pedagógusait

A 250 ezer forint anyagi támogatással járó díjat az Ericsson Magyarország a matematikát- és fizikát oktató pedagógusok munkájának elismerésére alapította 1999-ben. Az azóta eltelt 18 év alatt több mint kétszáz matematika- és fizikatanár részesült az elismerésben. A díjra esélyes pedagógusok szakmai munkája és emberi hozzáállása teszi lehetővé, hogy a hazai műszaki és természettudományi diplomával rendelkezők tudása megfelelő szellemi értéket képviseljen, és vonzóvá tegye a beruházást infokommunikációs csúcstechnológiák kutatás-fejlesztésébe Magyarországon. Az 1999-ben alapított díjat általános-, vagy középiskolákban fizikát vagy matematikát oktató pedagógusok nyerhetik el. Az elismerés azért jött létre, hogy támogassa, elismerje…

Olvass tovább>>

Elképesztő gekkófajt fedeztek fel

„Letéphető bőrű” pikkelyes gekkófajt fedeztek fel Madagaszkáron német kutatók – írja a BBC News. Sok gyíkféle képes megválni a farkától, ha egy ragadozó elkapja, de az újonnan felfedezett pikkelyes gekkóra vadászó ragadozókat nagyobb meglepetés éri: a hüllő ugyanis képes kibújni pikkelyes bőréből, ha szabadulni akar. A kis hüllőt, amely a Geckolepis megalepis nevet kapta, a PeerJ című folyóiratban megjelent tanulmányban mutatta be. Mark Scherz, a müncheni Ludwig Maximilian Egyetem kutatója. A pikkelyes gekkó bőre kifejezetten alkalmazkodott ahhoz, hogy letépjék: a nagy pikkelyek csak egy keskeny darabon tapadnak az állat bőréhez,…

Olvass tovább>>

Új szívműtéti eljárást vezettek be a zalaegerszegi kórházban

Az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a bal és a jobb pitvar közötti nyitott sövényt katéteres beavatkozással is korrigálni tudják már a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban – adott tájékoztatást csütörtökön a zalaegerszegi egészségügyi intézmény főigazgatója. Halász Gabriella arról számolt be, hogy a nyugat-dunántúli térségben közel egymillió ember ellátását végző zalaegerszegi kardiológiai centrum szakmai pozícióját és a betegek kockázatmentesebb gyógyítását teszi lehetővé a Zalában eddig még nem alkalmazott új eljárás. A csütörtökön – a sajtó jelenlétében – végzett műtéteket megelőzően elmondta azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt év…

Olvass tovább>>

Mintegy 520 millióból fejlesztik a PTE nagy intenzitású fizikai laboratóriumát

Mintegy 520 millió forintos európai uniós forrásból fejlesztik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) fizikai intézetének nagy intenzitású laboratóriumát, amelyben úgynevezett nagy energiájú terahertzes impulzusokat állítanak elő, és azok alkalmazási lehetőségeit vizsgálják – közölte Hebling János fizikus az MTI-vel. A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (GINOP) finanszírozott műszerbeszerzések a többi között olyan fontos területeken ígérnek előrehaladást, mint egyes rákbetegségek diagnosztizálása és kezelése, a metaanyagok tulajdonságainak vizsgálata vagy a magas hőmérsékletű szupravezetés részleteinek megértése – magyarázta az egyetemi tanár. Mintegy tíz éven át a Széchenyi-díjas kutató és csapata állította elő a világon a…

Olvass tovább>>