Idén is nőni szeretne a Mini

A 2015-ös rekordeladások után 2016-ban további növekedésre számít a BMW-csoporthoz tartozó Mini, az első negyedévi értékesítések 5,2 százalékkal bővültek. Salgó András, a BMW Magyarország vállalati kommunikációs igazgatója az MTI-t arról tájékoztatta, hogy 2015-ben 338 ezer autót értékesített a márka világszerte, 12 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A foglalási adatok jól alakulnak, ezért 2016-ban újabb rekord várható az értékesítésben. Az első negyedévben a márka 78 ezer autót adott el, 5,4 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Magyarországon a Mini piaci részesedése alacsony. A márka az első negyedévben 23 autót értékesített,…

Olvass tovább>>

A fiatalok rugalmasságot várnak a jövő munkahelyétől

Az y generáció tagjai komoly elvárásokkal lépnek ki a munkaerőpiacra, amelyhez a munkaadóknak is alkalmazkodniuk kell – derült ki a „Meet Microsoft: A jövő munkahelye” című nyílt napot követő kerekasztal beszélgetésen. A Microsoft komoly hangsúlyt helyez a fiatal munkavállalók alkalmazására, de a vállalat szerint jelentős munkaerő-piaci potenciált jelent a női pályaorientáció erősítése is. Az y generáció tagjai – az 1980 után születettek – magas elvárással lépnek ki a munkaerő-piacra, és a munkahelyeiken ugyanazokat a technikai feltételeket várják el, amelyekhez otthon és a tanulmányaik során hozzászoktak – hangzott el azon a…

Olvass tovább>>

Iránban szerzett új üzletet a HYD Kft.

A HYD Rákkutató és Gyógyszerfejlesztő Kft. ötéves kereskedelmi megállapodást írt alá Teheránban a Petrotech Pharma Chemical Industries Company leányvállalatával, a Petro Parsian Pharmed céggel a Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvíz termékcsalád forgalmazására. Az iráni anyacéget 2007-ben alapították vegyipari, valamint gyógyászati termékek és étrend-kiegészítők gyártására.  A leányvállalat 2015-ben kereste meg a HYD Kft.-t, miután a közel-keleti országból mintegy tíz éve kísérik figyelemmel a magyar kutatásokat, és delegálnak egészségügyi szakembereket a HYD által kétévente megrendezésre kerülő nemzetközi tudományos konferenciákra. Az aláírt kereskedelmi megállapodás keretében évente közel félmillió palack Preventa csökkentett deutériumtartalmú ivóvizet exportálnak, az…

Olvass tovább>>

Mobilhálózati kutatást végzett Budapesten a Nokia

A mobiltávközlési technológia és a felhasználói szokások rohamos fejlődése korábban nem látott bonyolultságú hálózatokat és ugrásszerűen megnőtt mobil adatforgalmat eredményezett. A megváltozott környezetben a megfelelő felhasználói élmény költséghatékony biztosítására a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap (NKFIA) társfinanszírozásában indított kutatási projektet a Nokia sikerrel zárta. A projekt által javasolt eljárások a virtualizáció, programozható hálózat és felhőszámítás technológiák mobiltávközlési célú alkalmazásán alapulnak. A „Virtualizáció alapú mobilhálózat optimalizáció” projekt során a Nokia budapesti kutatás és fejlesztési csapata és a BME Mobil Innovációs Központ olyan jövőbe mutató hálózatüzemeltetési eljárásokat dolgozott ki, amelyek az információs technológiai ipar által kidolgozott…

Olvass tovább>>

Egyre több alternatív jármű fut Európában

Az idei első negyedévben hat százalékkal nőtt a forgalomba helyezett alternatív üzemanyaggal hajtott járművek száma Európában az egy évvel korábbihoz képest – közölte az Európai Autógyártók Szövetsége, a brüsszeli ACEA. Az ACEA (Association des Constructeurs Européens d’Automobiles) kimutatásai szerint az idei első negyedévben 6,4 százalékkal nőtt a forgalomba helyezett alternatív üzemanyaggal hajtott gépjárművek száma az Európai Unióban. Az első negyedévben összesen 154 795 elektromos, hibrid-elektromos, illetve más alternatív üzemanyaggal, például autógázzal vagy földgázzal hajtott járművet helyeztek forgalomba az Európai Unóban. A tisztán elektromos üzemű járművek száma 35,7 ezer volt, 26,8…

Olvass tovább>>

Ma 120 éve indult el a „kisföldalatti” Budapesten

Ma 120 éve, 1896. május 2-án indult el Budapesten a korának műszaki színvonalát messze meghaladó Millenniumi Földalatti Vasút. A magyar főváros a lóvasút után, a gőzvontatás lépcsőjét elhagyva, egyenesen a villamos-vontatás korszakába lépett, így Budapesten jelent meg először a kontinentális Európában egy teljesen villamos üzemű földalatti vonal. A Milleniumi Földalatti Vasút tervezésében, építésében a Siemens jelentős szerepet játszott. Magyarország 1896-ban az ország ezeréves fennállásának megünneplésére készült, amelynek kapcsán nagyszabású kiállítást terveztek a Városligetben. Ehhez meg kellett oldani a kiállításra látogatók szállítását, és a város akkor vezetése olyan megoldást szeretett volna,…

Olvass tovább>>

A digitális gazdaságra fejleszt adózási platformot Litvánia

A digitális gazdaság és a megosztáson alapuló, modern közösségi gazdaság (sharing economy) szereplői számára az adófizetést leegyszerűsítő „okos” jövedelemadózási platformot fejleszt ki a litván adóhivatal – adta hírül az MTI. Az adóhatóság tevékenységének legfontosabb célja az adófizetők támogatása, ezért progresszív módon kell viszonyulnia a digitális gazdaság nem szokványos területeihez is – szögezte le a litván adóhatóság (VMI) elnöke Dainoras Bradauskas. Hatóságként értelemszerűen nyitottak vagyunk az együttműködésre valamennyi adófizetőnkkel – fogalmazott az adóhivatal elnöke, hangsúlyozva, hogy miközben a törvényalkotás jelentős lemaradásban van és csak nehézkesen tud lépést tartani a modern technológiákat…

Olvass tovább>>

A kormány 1200 milliárdot ad kutatásra 2020-ig

A kormány 2020-ig 1200 milliárd forintot szán kutatásra, fejlesztésre és innovációra, ezzel Magyarország GDP-arányos kutatási ráfordításai megközelítik majd az EU-átlagot – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlésének hétfői megnyitóján Budapesten. Európa századokon át volt a világ vezető politikai és gazdasági hatalma, de mintha elfelejtette volna, minek köszönhette ezt a versenyelőnyét – emlékeztetett a kormányfő, aki szerint ehhez leginkább a tudomány és politika szövetsége kellett. Orbán elmondása szerint a két terület is akkor léphet előre, ha együtt halad, ezért a magyar tudomány jövője, minősége Magyarországon politikai…

Olvass tovább>>

Debreceni irodát nyitott a Singularity University

A helyi startup vállalkozások támogatására pénteken megalakult a Szingularitás Egyeteme debreceni kirendeltsége, a SingularityU Debrecen chapter – jelentette be Herdon István, a Singularity University nagykövete a cívisvárosban. Herdon István emlékeztetett rá: a Google és a NASA által alapított, a Szilícium-völgyben találhat futurológiai Szingularitás Egyeteme (Singularity University) azzal a céllal jött létre, hogy elérje az embereknél azt, hogy a látszólag lehetetlen dolgokat is lehetségesnek tartsák, mindenekelőtt pedig a világ valódi problémáinak a megoldásán dolgozzanak, a technológiai szingularitás (különösség) megvalósulása érdekében. Péntektől a SingularityU Debrecen a nagynevű szilícium-völgyi intézményhez csatlakozva elősegíti a…

Olvass tovább>>

Elkezdődött az MTA 187. közgyűlése

Elnöki megnyitóval, miniszterelnöki köszöntővel, valamint az akadémiai díjak átadásával kezdődött meg hétfőn a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 187. közgyűlése, amelyen megválasztják a köztestület új tagjait is. A munkaközgyűlés délelőttjén az elnöki és főtitkári beszámolókat követően döntenek egyebek mellett az akadémia tavalyi költségvetéséről és vagyoni helyzetéről szóló előterjesztésről, valamint a jövő évi költségvetési irányelvekről. Hétfőn délután zárt ülésen választják meg az MTA új akadémikusait. Az irányelvek szerint a tagválasztás elsődleges szempontja a tudományos teljesítmény és a hagyományos akadémiai értékek, vagyis a nemzetközi tudományos elismertség, az iskolateremtő tevékenység és a hosszú távú…

Olvass tovább>>

Új generációs kompakt Mercedesek gyártása indul Kecskeméten

A Mercedes-Benz 185 milliárd forintos beruházást jelentett be pénteken Kecskeméten, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. új generációs kompakt autók gyártásával bővíti tevékenységét. Az összegből 2018-ig új karosszériaüzem épül, a magyarországi telephely hatékony és innovatív berendezésekkel bővül. A 99 ezer négyzetméter alapterületű új, csúcstechnológiával felszerelt karosszériaüzem felépítésére 80 milliárd forintot fordít a Mercedes-gyárat üzemeltető Daimler AG. A teljes beruházás keretében a már meglévő üzemeket is fejlesztik, bővítik a kapacitást.   Michael Göbel, a Mercedes-Benz Cars kompakt autók termeléséért felelős nemzetközi vezetője „nagyhatású fejlődésként” jellemezte a kecskeméti gyár elmúlt nyolc évét. Az „egyedülálló sikertörténettel” büszkélkedő kecskeméti…

Olvass tovább>>