Együttműködési megállapodásokat kötött a közelmúltban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH).
Olvass tovább>>Év: 2012
Egészségügyi infokommunikációs rendszert fejlesztenek Veszprémben
Összesen több mint 440 millió forintos beruházással egészségügyi infokommunikációs rendszer kifejlesztését kezdte meg a Beteg-együttműködést Kutató és Fejlesztő (BEKUTA) Kft. A társaság a projekthez az Új Széchenyi Terv pályázatán 264 millió forint támogatást nyert – jelentette be a társaság.
Olvass tovább>>Szabad az út a Sony gólvonal-technológiája előtt
A kétes helyzetek megítélésére több sportágban már hosszú ideje alkalmaznak különféle gépi segítséget. A tenisz és a krikett után most a futballban is eljött az ideje annak, hogy a bírók segítséget kapjanak. A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) főtitkára közölte, hogy a gólvonal-technológia bevezetése mellett döntöttek.
Olvass tovább>>Villámfegyveren dolgoznak az Egyesült Államokban
Az amerikai Picatinny Arsenal tudósai és mérnökei szorgosan dolgoznak a lézerfegyver egy radikálisan új változatán, amely villámként csap le célpontjára.
Olvass tovább>>Bővítette veszprémi gyárát a Continental
Bővítette gyártóterületét és tucatnyi új gépsort állított üzembe Veszprémben a Continental Automotive Hungary Kft. A beruházás több mint 150 új munkahelyet teremtett.
Olvass tovább>>Áder fiatal tudósoknak rendezett díszvacsorát
A köztársasági elnök rendezett díszvacsorát a világ legnagyobb tehetségkutató versenyén helyezést elért két fiatalt.
Olvass tovább>>XAPT-IBM együttműködés a hatékonyabb vállalatirányításért
Az XAPT Hungary Kft. és az IBM Magyarországi Kft. partneri megállapodást kötött, amelynek keretében az IBM üzleti teljesítmény- és tartalommenedzsmenthez kapcsolódó szoftvertermékei is megjelennek az XAPT vállalatirányítási és ügyviteli megoldásai mellett.
Olvass tovább>>Magyarország a 31. az innovációs világranglistán
Magyarország a 31. helyen áll azon a globális innovációs listán, amelyet a szellemi tulajdon nemzetközi szervezete, a WIPO állított össze.
Olvass tovább>>Kutatótábort tartottak középiskolásoknak akadémiai intézetben
Középiskolás diákok kutathattak egy héten át az MTA Természettudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének (MTA TTK MFA) kutatóival az intézet által immár ötödik alkalommal rendezett nyári kutatótáborban, amelynek célja a műszaki és természettudományos pálya népszerűsítése.
Olvass tovább>>E-kereskedelem: páneurópai platformot indít a SIA
Az e-Konvergencia összeköttetést biztosít a kereskedők számára az olasz és európai pénzintézetekkel, és lehetőséget nyújt az ügyfeleknek, hogy biztonságosan és zökkenőmentesen bonyolíthassák le vásárlásaikat, kifizetéseiket az interneten az otthoni banki hozzáférésükön keresztül anélkül, hogy személyes adataikat meg kellene adniuk.
Olvass tovább>>Elkészítette első felvételeit a NASA feketelyukvadász teleszkópja
Elkészítette első felvételeit a NASA feketelyukvadász teleszkópja, amely az egyik legismertebb röntgenforrást, a Cygnus X-1-et kapta lencsevégre.
Olvass tovább>>Innovációs Díjat alapított az IFS
Az IFS globális ERP megoldásszállító felhívással fordul az üzletemberek, egyetemi/főiskolai hallgatók, innovátorok, továbbá bármely magánszemély felé, hogy pályázzanak az első IFS Innovációs Díjra, amelynek mottója: „ötlettől az üzleti értékig”. Az IFS arra vonatkozóan vár koncepciókat, hogy miként lehet a technológiát új és innovatív módon felhasználni az üzleti érték növelése érdekében. A nyertes pályázó tízezer eurós pénzdíjban részesül, valamint lehetősége nyílik végigkövetni, hogy ötletéből miként lesz termék prototípus, illetve adott esetben miként válik az IFS Applications integrált vállalatirányítási rendszer részévé. A nyertest 2012. október 15-én fogják kihírdetni, az IFS World Conference…
Olvass tovább>>Sikeres a nikotinvakcina az egérkísérletekben
Nikotin elleni védőoltást kaphatnak a jövőben az erre igényt tartó dohányosok, ha embernél is sikerül megismételni amerikai kutatók eredményét, akik egereknél génterápiás vakcinával akadályozták meg, hogy eljusson agyukba a nikotin.
Olvass tovább>>Befejeződött a pécsi egyetem új kutatóközpontjának építése
Befejeződött a napokban a Pécsi Tudományegyetem (PTE) új természettudományi kutatóközpontjának építése, és már folyamatban van az intézmény laboratóriumainak berendezése. A projektzáró eseményt szerdán tartották Pécsett.
Olvass tovább>>Elemzés: kiszámítható, tervezhető K+F-támogatási rendszerben bíznak a vállalkozások
A következő két-három évben a hazai cégek nagyobb része tervezi K+F ráfordításai csökkentését 2011-hez képest, mint ahányan a ráfordítások növelésével számolnak – olvasható a Deloitte 2012-es Vállalati K+F Jelentésében. A felmérés szerint a kiszámíthatóság és a hosszú távú tervezhetőség lehet az alapja a megfelelő K+F rendszer kialakításának.
Olvass tovább>>Új egyetemi képzés indulhat szeptemberben Székesfehérváron
Több hónapos előkészítő munka után hivatalosan is megkötötték Székesfehérvár Önkormányzata és a Pannon Egyetem közötti együttműködést.
Olvass tovább>>Kiemelkedő innovációs teljesítményeket díjaztak a BME-n
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen a „Kutatóegyetemi mérföldköveink 2012” konferencián 2012. június 21-én első alkalommal adták át a Pro Progressio Innovációs Díjat.
Olvass tovább>>85 százalékos energiamegtakarítás LED világítással
A technológia független nemzetközi tesztje kimutatja, hogy az utcai LED (light- emitting diodes) világítás alkalmazásával a felhasznált energia 85 százalékát tudnánk megtakarítani.
Olvass tovább>>A BKV együttműködési megállapodást kötött a Nemzeti Innovációs Hivatallal
A BKV Zrt. elsődleges feladata a közösségi közlekedés zavartalanságának biztosítása, ugyanakkor fontosnak tartja az egyes közlekedésszakmai újítások, vívmányok megismerését és hasznosítását is. Ennek elősegítése érdekében a Budapesti Közlekedési Zrt. (BKV Zrt.) és a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) a mai napon együttműködési keretmegállapodást kötött.
Olvass tovább>>Diplomaátadó ünnepséget tartottak a Pannon Egyetemen
A Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Karának végzős hallgatói június 22-én vehették át okleveleiket Veszprémben.
Olvass tovább>>