Gulyás Balázs az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat új vezetője

Gulyás Balázs neurobiológus

Gulyás Balázs neurobiológus lett az Magyar Tudományos Akadémiától elorzott kutatóintézeteket irányító Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) új vezetője. Gulyás 41 év után tér vissza Magyarországra, hogy ezentúl ő irányítsa a Eötvös Loránd Kutatási Hálózatot, tudósként és tudományszervezőként óriás teljesítmény áll mögötte. Gulyás karrierje a Pannonhalmán tett érettségi, a Semmelweis Egyetemen szerzett diploma, valamint az ELTE-n folytatott több év fizikatanulás után 1981-ben kezdődik, amikor a tudós elhagyja Magyarországot, majd a leuveni katolikus egyetemen látórendszer élettanból PhD-fokozatig jut. Posztdoktori tapasztalatait a stockholmi Karolinska Institute klinikai idegélettani tanszékén és az Oxfordi Egyetem kísérleti…

Olvass tovább>>

Farkas Szabolcs a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának új elnöke

Farkas Szabolcs SZTNH

Farkas Szabolcs lett a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (SZTNH) új elnöke 2023. május 1-jétől – közölte a hivatal. Az új elnök célja, hogy növelje az innovatív szereplők iparjogvédelmi aktivitását egy proaktív, ügyfélbarát, nemzetközi szinten is elismert, digitális megoldásokat kínáló, hatékonyan működő szervezet élén. Feladatának tekinti, hogy a hazai innováció és kutatás-fejlesztés kormányzati, üzleti és érdekképviseleti szereplőivel szorosan együttműködve növelje a szellemitulajdon-védelmi tudatosságot. A kinevezett elnök pályafutását élelmiszeripari kutatóként kezdte a Központi Élelmiszeripari Kutató Intézetben, majd vegyipari és biotechnológiai szabadalmakkal foglalkozott. Később számos magyarországi és külföldi iparjogvédelmi projektben vett részt az…

Olvass tovább>>

Lemondott Maróth Miklós, az ELKH elnöke

Maróth Miklós és Orbán Viktor

Április 15-i hatállyal lemondott az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) elnöki tisztségéről Maróth Miklós – közölte a hálózat Kommunikációs Osztálya. Maróth saját tudományterületén végzett sok évtizedes sikeres munkáját tovább folytatja, emellett egy új, a magyar tudomány fejlesztésére irányuló jelentős program megvalósításán szeretne dolgozni – áll az állam által a Magyar Tudományos Akadémiától (MTA) enyhén szólva is erőszakkal elvett kutatóintézetek szervezete, az ELKH közleményében. Az ELKH-t létrehozása óta Maróth vezette, 2019. augusztus 1-jétől öt évre nevezték ki a szervezet élére. Maróth klasszika-filológus, orientalista, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karának alapító dékánja,…

Olvass tovább>>

Balázsit a World Academy of Ceramics akadémikus tagjai közé választották

Balázsi Csaba

A műszaki és biokerámia terén nyújtott kiemelkedő teljesítményéért és munkájáért, a kerámia közösségében végzett tevékenységéért a World Academy of Ceramics (WAC) akadémikus tagjai közé választották Balázsi Csabát, az Energiatudományi Kutatóközpont Műszaki Fizikai és Anyagtudományi Intézetének tudományos tanácsadóját. Mint írják, a hivatalos beiktatási ceremóniát a CIMTEC 2022 kongresszus megnyitóünnepségén rendezték június 21-én az olaszországi Perugiában. A tájékoztatás szerint az 1987-ben alapított WAC a nemzetközi kerámiaközösséget összefogó szervezet, amelynek célja a terület fejlesztéseinek támogatása, valamint hogy elősegítse a kerámiatudomány, -technológia, -történelem és -művészet társadalmi hatásainak és kulturális kölcsönhatásainak jobb megértését. A WAC…

Olvass tovább>>

MTA-közgyűlés: elismeréseket adott át Freund

Szemerédi Endre

Freund Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) elnöke adta át a köztestület 195. közgyűlésének hétfői ünnepi ülésén az Akadémiai Aranyérmet, az Akadémiai Díjakat, a Wahrmann Mór-érmet, és az Akadémiai Újságíró Díjat. Az Akadémiai Aranyérmet idén Szemerédi Endre, Abel-díjas matematikusnak, a Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet kutató professor emeritusának adományozta az Elnökség. Szemerédi a kombinatorika, számelmélet és elméleti számítástudományok területén elért kimagasló eredményei, valamint a XX. századi matematika csúcsteljesítményei közé tartozó, róla elnevezett Szemerédi-tétel és regularitási lemma elismeréseként kapta a díjat. Az életműdíjnak számító rangos kitüntetést az MTA Elnöksége évente egy akadémikusnak adományozza…

Olvass tovább>>

David Attenborough a Föld bajnoka címmel tüntette ki az ENSZ

David Attenborough

A neves brit természettudós, David Attenborough a Föld bajnoka címet kapta az ENSZ Környezetvédelmi Programjától – számolt be a BBC. A rangos elismeréssel a 95 éves tudós elkötelezettségét díjazták, amellyel történeteit meséli a természeti világról és a klímaváltozásról. A díjat megköszönve Attenborough ismételten hangsúlyozta, hogy azonnal cselekedni kell a természet és a bolygó védelmében. A tudós számos népszerű természetfilmet készített, leghíresebb munkái közé tartozik a Kék bolygó és az A Plastic Ocean (Műanyag óceán). Attenborough szerint a környezetvédelem sikertörténetei azt a reményt táplálják, hogy a változás lehetséges. „Ötven éve a bálnák…

Olvass tovább>>

Kiss László csillagász kapta Az év ismeretterjesztő tudósa díjat

Kiss László csillagász

Kiss László Széchenyi-díjas csillagász, kutatóprofesszor kapta idén Az év ismeretterjesztő tudósa díjat. Dürr Jánosnak, a Tudományos Újságírók Klubja elnökének indokolása szerint ebben az évben azért esett a választás Kiss Lászlóra, az ELKH Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatójára, mert a neves kutató „nemcsak tudományterületének kiválósága, hanem tudásának közkinccsé tételét is a szívügyének tekinti”. Kiss, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, egyben a Magyar Csillagászati Egyesület elnöke elsősorban a csillagok szerkezetével és fejlődésével foglalkozik. Szakterülete a csillagpulzáció, a szoros kettőscsillagok kölcsönhatásai, valamint a csillaghalmazok asztrofizikájának kiemelt kutatása, továbbá a bolygók keletkezése…

Olvass tovább>>

Tizenéves magyar kutató dolgozott a Bécsi Orvostudományi Egyetemen

Ecsedi Boglarka

Ecsedi Boglárka, az idei Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny I. helyezettje hat hétig részt vett a Bécsi Orvostudományi Egyetemen folyó tudományos projekt kutatómunkájában, szeptember 16-án pedig előadást tart az elvégzett kutatómunkáról a FameLab nemzetközi tudományos versenyén – közölte a Magyar Innovációs Szövetség. Az összegzés felidézi, hogy az idei, 29. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Verseny egyik 1. helyezettjét, Ecsedi Boglárkát, a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium diákját meghívták a Bécsi Orvostudományi Egyetem Orvosi Fizika és Biomérnöki Központjába. Ecsedi Boglárka a meghívást a versenyre kidolgozott Visszaáramlások detektálása tanulóalgoritmus használatával – mély…

Olvass tovább>>

Szathmáry Eörsöt örökös tagjává választotta az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet

Szathmáry Eörs

Örökös tagjává választotta Szathmáry Eörsöt (képünkön), az Eötvös Loránd Kutatási Hálózathoz tartozó Ökológiai Kutatóközpont főigazgatóját az Európai Molekuláris Biológiai Szervezet (EMBO) – közölte az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat Titkársága. Szathmáry egyike annak a 63 vezető kutatónak a világból, akiknek az élettudományok terén elért kiváló teljesítménye elismeréseként most örökös tagságot adományozott a rangos szervezet – olvasható a közleményben. Az 1800 tagot – közöttük 88 Nobel-díjas kutatót – számláló EMBO tudományos közösségéhez idén 52 új tag és további 11 társult tag csatlakozhat a világ 25 országából. Az 52 új tag az EMBO kormányközi finanszírozást…

Olvass tovább>>

Átadták a Jedlik Ányos-díjakat

Simig Gyula vegyészmérnök, az EGIS Gyógyszergyár nyugalmazott kutatási igazgatója (k), miután átvette a Jedlik Ányos-díjat Gulyás Tibortól, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) innovációért felelős helyettes államtitkárától (b) és Pomázi Gyulától, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökétől (j) a Millenáris Startup Campuson 2020. július 21-én. A díjakat a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, a kiemelkedő színvonalú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként adják át. A Jedlik Ányos-díjat hagyományosan a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódóan adják át 25 éve, idén a járványhelyzet miatt halasztották júliusra az ünnepséget. MTI/Szigetváry Zsolt

A kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenység, a kiemelkedő színvonalú iparjogvédelmi munkásság elismeréseként átadták a 2020. évi Jedlik Ányos-díjakat. Az elismeréseket Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára és Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke adta át. Gulyás kiemelte, hogy az iparjogvédelmi ügyek feldolgozása jelentősen felgyorsult az elmúlt három-négy hónapban. Hozzátette, márciusban egyik napról a másikra létrehoztak egy járványalapot a vírushelyzet kezelésére, a tudományos-feltalálói tevékenységek támogatására. Az alap sikeresen biztosította a vírus megelőzéséhez, védekezéshez szükséges kapacitásokat. „Ebben a munkában jelesül teljesítettünk, s emögött a kimagasló feltalálói tevékenység,…

Olvass tovább>>

Magyar kutató kapott rangos nemzetközi elismerést a CERN-ben

Középen: Nemes Frigyes János, bal oldalon: Harrison Prosper (FSU) a CMS Intézményi Tanácsának elnöke, jobb oldalon: Roberto Carlin, a CMS tudományos vezetője (Fotó: cern.ch)

Magyar kutató kapott rangos nemzetközi kitüntetést: Nemes Frigyes János fizikus is elnyerte az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) CMS kísérletének díját, a CMS Eredményességi Díjat. A CMS a genfi székhelyű CERN, az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet, LHC gyorsítójának egyik nagy nemzetközi kísérlete. A díjat a CMS-kísérlet 2007-ben alapította az egyéni teljesítmények elismerésére, és a kísérlet azon tagjai nyerhetik el, akik jelentős és tartós egyéni eredménnyel járultak hozzá a kísérlet sikeréhez – olvasható a Wigner Fizikai Kutatóközpont közleményében. Mint írják, a díj rangját érzékelteti az is, hogy a CERN-ben dolgozó mintegy…

Olvass tovább>>

Átadták a 2019-es Gábor Dénes-díjakat

Átadták a technológiai innováció, műszaki és mérnöki kutatómunka terén mutatott kiemelkedő teljesítményeket elismerő 2019-es Gábor Dénes-díjakat. Jamrik Péter, a díj alapítója hangsúlyozta: az elismerés 30 év után is azért egyedi és időtálló, mert világnézeti vagy vallási hovatartozás nélkül, politikai indíttatást mellőzve kerülhettek és kerülnek fel a díjazottak tablójára a magyar természettudomány, a műszaki, szellemi élet kiválóságai. A Novofer Alapítvány által alapított, immáron 31. alkalommal átadott Gábor Dénes-díjban és életműdíjban 2019-ban összesen kilencen, köztük két határon túli magyar tudós, kutató és feltaláló részesült. Az elismerést napjainkig összesen 229-en vehették át. A…

Olvass tovább>>

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki Szegeden

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelését szolgáló eljárást dolgoznak ki Szegeden. Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a magyar energiapolitika egyik sarkalatos pontjának nevezte, hogy 2030-ra az országban az elektromos energia kilencven százalékát szén-dioxid-kibocsátás nélkül állítsák elő. Hozzátette: a nukleáris energia nélkül ezeket a célokat nem lehet elérni. A működő, és az újonnan építendő paksi blokkok stabil és biztonságos működtetése mellett fontos a nukleáris hulladék, köztük a kiégett fűtőelemek kezelése. Erre javasolt egy kidolgozandó megoldást a tavaly fizikai Nobel-díjjal kitüntetett Gérard Mourou (képünkön balra). Több nemzetközi szervezet dolgozik egymással együttműködve ezen…

Olvass tovább>>

Pomázi az SZTNH élén

Pomázi Gyula

Pomázi Gyula Zoltánt (képünkön) nevezték ki a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) elnökévé. Az erről szóló határozat a Magyar Közlöny legfrissebb számában jelent meg. A miniszterelnök rendelete szerint az új elnök megbízatása március 15-től szól. Az SZTNH előző elnökét Luszcz Viktor Stanislawot február 22-én mentették fel posztjáról, március 14-ei hatállyal. Pomázi Gyula Zoltán c.v. Születési hely, idő: Nyíregyháza, 1967. 08.21. Végzettség: Okleveles gépészmérnök (Budapesti Műszaki Egyetem, Gépészmérnöki kar 1989) Szakmai tapasztalat: 2002-2016 ügyvezető igazgató – ForArea Gazdaságfejlesztő Kft. 2000-2002 OD vezérigazgató helyettes – E Group Magyarország Rt. 1997-1999 vezető projekt…

Olvass tovább>>

A CERN kizárta soraiból a nőket becsmérlő olasz kutatót

Az Európai Nukleáris Kutatási Szervezet (CERN) csütörtökön úgy döntött, hogy megszakít minden kapcsolatot azzal az olasz tudóssal, aki a szervezet egy nemzetközi konferenciáján a nőket becsmérlő kijelentéseket tett. Alessandro Strumia, a Pisai Egyetem professzora egy szeptemberben Genfben rendezett esélyegyenlőségi konferencián beszélt arról, hogy a fizikában a nők kevésbé jártasak és az esélyegyenlőség nevében vindikálnak maguknak jogot az ilyen munkahelyekre. A CERN illetékesei csütörtöki döntésüket azután hozták meg, hogy vizsgálatot indítottak az ügyben. „A tisztázó vizsgálat nyomán a CERN úgy döntött, hogy végleg visszavonja a tudós vendégprofesszori megbízását” – olvasható közleményükben. A…

Olvass tovább>>

Tudomány vs. rasszizmus: minden címétől megfosztotta kutatóintézete a Nobel-díjas James Watsont

James Watson DNS-spiral

Rasszista megjegyzései miatt kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson (képünkön) professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott – közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR) a tudós laboratóriumának közleményére hivatkozva. A New York-i Cold Spring Harbor Laboratory közleményben tudatta, hogy Watson „személyes véleménye alaptalan és meggondolatlan”. A kilencven esztendős tudós az amerikai közszolgálati televízióban (PBS) a hónap elején egy róla szóló dokumentumműsorban azt mondta: nem változtak eddigi nézetei, és továbbra is azt vallja, hogy a gének miatt lényeges különbségek vannak a fehér és…

Olvass tovább>>

Kétszáz év után egy macska domborművével gazdagodott az egyik londoni katedrális

Kétszáz év után gazdagodott új domborművel az egyik londoni katedrális, ráadásul nem is akármilyennel: a templomban élő macskát örökítették meg. Doorkins Magnificat egy évtizede él a Southwark-katedrálisban, előszeretettel vesz részt az esti imán az oltár alatt megbújva. A döntést, miszerint a hozzávetőleg 13 éves macskát örökítsék meg, helyi diákok hozták – közölte a hírt a macskák nemzetközi napja alkalmából a brit sajtó. A dombormű a London belvárosában álló székesegyház északi falára készült. Andrew Nunn esperes a BBC-nek azt mondta: reméli, hogy az embereket elgondolkoztatja, miként kerül egy macska domborműve a katedrálisba…

Olvass tovább>>

SZTE: új rektor a fedélzeten

Megkezdte munkáját Rovó László (képünkön), a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) új rektora, az orvosprofesszor négy évig tölti be a vezetői tisztséget. Rovó az SZTE új rektori vezetését bemutató hétfői sajtótájékoztatón elmondta, a saját területükön nemzetközileg elismert szakembereket sikerült a rektorhelyettesi feladatokra felkérnie. Széll Márta orvosprofesszor általános és stratégiai rektorhelyettesként dolgozik majd. A szakember a megelőző négy évben dékánhelyettesi posztot töltött be az orvosi karon. Az oktatási rektorhelyettes Gellén Klára, az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar üzleti jogi intézetének vezetője 2010-től a jogi karon dékánhelyettesként hasonló feladatot látott el. A versenyképesség javítását, a…

Olvass tovább>>

Intel ISF: Molnár ötszáz dollárt nyert

Hazaérkezett Pittsburghből (Pennsylvania, USA) az a magyar fiatal, aki a 2018. május 13-18. között megrendezett Nemzetközi Tudományos és Innovációs Versenyen (Intel ISEF) vett részt. Az idén már több mint 1800, 21 év alatti fiatalt hívtak meg a rendezvényre, 75 országból. Molnár Áron a 2016-2017.évi 26. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyen I. díjas volt, így a Magyar Innovációs Szövetség biztosította részvételét az EU Fiatal Tudósok Versenyén. Az Európa Unió által évente szervezett, legjelentősebb és legrangosabb tehetség-kutató és gondozó programnak, a Fiatal Tudósok Versenyének döntőjén Áron továbbjutott a világdöntőre, az ISEF-re.…

Olvass tovább>>