Az elhízás már a dohányzásnál is többször okoz rákot Nagy-Britanniában

A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás – állapította meg egy brit kutatószervezet. A brit rákkutató szervezet (Cancer Research UK) adatai szerint a bél-, a vese-, a petefészek- és a májrák okai között gyakrabban szerepel az elhízás, mint a dohányzás. Számításaik szerint sok millió embernél nőtt meg a daganatos betegség kialakulásának kockázata a túlsúlyuk miatt. Mint rámutattak, Nagy-Britanniában az elhízottak száma a duplája a dohányosokénak. A szervezet hangsúlyozta, hogy nem akarja a dohányzás okozta rákkockázatot az elhízás okozta rákkockázathoz hasonlítani, és kiemelte, hogy…

Olvass tovább>>

Virtuális valóságon alapuló módszert teszteltek a kábítószer-függőség kezelésére Kínában

Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban, amely a résztvevők több mint hetven százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség. A nyolc hónapig tartó kezelést az elmúlt három évben tesztelték. A résztvevőknek egy VR-szemüvegen különböző, a droghasználattal kapcsolatos jeleneteket mutattak, miközben szemmozgásukat egy infravörös mérővel rögzítették. A kutatók azt figyelték, hogy milyen hosszan néz a résztvevő egy bizonyos elemet, mert ebből tudtak következtetni arra, hogy mi mennyire érdekli. Eközben a pulzusszámát és a bőrellenállását is mérték, hogy pontosan elemezhessék…

Olvass tovább>>

Szív- és érrendszeri halálozások millióit okozhatja az alacsony gyümölcs- és zöldségbevitel

Évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat. A tanulmány első eredményeit az amerikai táplálkozástudományi társaság (American Society for Nutrition) Baltimore-ban jelenleg is folyó éves konferenciáján mutatták be – írta a Phys.org portál. A tudósok becslései szerint a világon hét szív- és érrendszeri halálozásból egyet okozhat a nem elegendő gyümölcs és 12-ből egyet a kevés zöldség fogyasztása. 2010-ben majdnem 1,8 millió szív- és érrendszeri halálozás az alacsony gyümölcsbevitel, egymillió az alacsony zöldségbevitel számlájára volt írható kutatók szerint. Az ideálisnál kevesebb…

Olvass tovább>>

A száraz szem betegség gyógyítását segíti a Szegedi Tudományegyetemen folyó kutatás

A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A világon emberek százmillióit érintő száraz szem betegség jóval komplexebb probléma annál, semhogy csak a manapság oly gyakori számítógép- vagy okostelefon-használat által okozott tünetnek tekintsük, és ennek megfelelően kezelésének is messze túl kell mutatnia a jelenleg rendelkezésre álló szűk terápiás arzenálon, elsősorban a különböző műkönnykészítmények alkalmazásán – állítja a kutató, hozzátéve: ez a megoldás ugyanis…

Olvass tovább>>

Hatékony a HPV elleni oltás

Brit és kanadai tudósok minden idők legátfogóbb tanulmányában mutatták ki, hogy a méhnyakrák szinte valamennyi típusát előidéző vírus ellen tíz éve megjelent oltóanyag nagyon hatékony az ilyen fertőzések megelőzésében. A The Lancet című brit orvostudományi folyóiratban megjelent tanulmányukban a kutatók a fejlett országokban hatvanmillió emberre kiterjedő 65 korábbi tanulmány eredményeit elemezték és meggyőző bizonyítékokat találtak arra, hogy az oltás „jól működik a méhnyakrák megelőzésében”, és egy évtizeden belül jelentősen csökkenteni fogja az ilyen betegségeket. A kutatók összevetették az oltás megjelenése előtti és a fejlett országokban az oltási programok elindítása után…

Olvass tovább>>

A feldolgozott élelmiszer fogyasztása lehet a kulcs az autizmus gyakorisága növekedéséhez

A feldolgozott élelmiszerek fogyasztása lehet az oka annak, hogy növekszik az autizmus gyakorisága – vélik amerikai kutatók. A Közép-Florida Egyetem (UCF) orvostudományi karának kutatói olyan molekuláris változásokat azonosítottak, amelyek akkor mennek végbe, amikor idegi őssejteket kitesznek a feldolgozott élelmiszerekben gyakran található polifoszforsav (PPA) magas szintjének. A Scientific Report című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányukban az UCF kutatói felfedezték, hogy a polifoszforsav, amelyet a feldolgozott élelmiszer tartósságának növelését biztosítja és akadályozza a sajt és a kenyér penészesedését, csökkenti a magzat agyában az idegsejtek fejlődését. Salef Naser gasztroenterológus és társai azt kutatták, hogy miért…

Olvass tovább>>

Az emberi energiafelhasználás végső határát derítették fel

Az emberi állóképesség kulcsa, az energiafelhasználás végső határát állapították meg amerikai kutatók egy 4828 kilométeres futás, a Tour de France kerékpárverseny és más rangos sportesemények elemzésével. Az amerikai Duke Egyetem kutatói kimutatták, hogy csúcs az átlagos emberi szervezet úgynevezett nyugalmi anyagcseréjének két és félszerese vagy napi 4000 kalória, hosszú távon ennél nagyobb energiafelhasználás nem tartható fenn. Azt is megállapították, hogy a várandós nők az állóképesség bajnokai, mivel anyagcseréjük az emberi szervezet tűrőképessége közelében van – írta a BBC. A kutatás az Egyesült Államokat átszelő futóversennyel kezdődött, melynek résztvevői 140 nap alatt…

Olvass tovább>>

Emberek gyógyítására is alkalmas a „pumpáló szívtapasz”

A szívroham okozta károsodás helyreállításában segíthet a „pumpáló tapasz”, amely több millió élő, lüktető őssejtet tartalmaz – számolt be a BBC News. A háromszor két centiméteres tapaszt, amelyet a páciens saját sejtjeiből nevelnek laboratóriumban, a beteg szívére varrják, majd a szövet önmagától változik egészséges, működő izommá. A tapasz emellett olyan vegyületeket bocsát ki, amelyek segítenek a meglévő szívsejtek regenerálódásában. A tapasz működését nyulakon vizsgálták, és az eredmények szerint biztonságos volt – mondták el egy manchesteri szívgyógyászati konferencián az Imperial College London szakértői. A konferencián elhangzott, hogy az eljárást a következő…

Olvass tovább>>

Nem sorolja többé a mentális rendellenességek közé a transzneműséget a WHO

Nem sorolja többé a mentális és viselkedésbeli rendellenességek közé a transzneműséget az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) – számolt be róla a BBC News. A WHO szombaton elfogadott, új globális diagnosztikai kézikönyve számos nagy változást tartalmaz. A transzneműséget az újonnan elfogadott változatban már nem a mentális és viselkedésbeli rendellenességek között említik, hanem a szexuális egészség fejezetben. Ahogy a szervezet egyik szakértője leszögezte: a transzneműség „valójában nem mentális egészségi állapot”. A Human Rights Watch nemzetközi emberi jogi szervezet szakértői szerint ennek a változtatásnak „világszerte felszabadító hatása lesz”. A WHO új kézikönyve, az ICD-11 szerint…

Olvass tovább>>

A spanyolnátha a járvány kitörése előtt két évvel korábban is létezhetett

A modern kor legpusztítóbb influenzája, a spanyolnátha már akár két évvel a járvány 1918-as kitörés előtt is létezhetett. A világon körülbelül ötvenmillióan haltak bele a spanyolnáthába, amelyet első esetei idején jelentéktelen fertőzésnek tartottak – olvasható a Human Vaccines & Immunotherapeutics című szaklapban. Úgy vélik, ha az orvosok felismerték volna, hogy influenzában halnak meg a katonák a franciaországi Etaples-ben és az angliai Aldershotban 1916-ban, akkor a tudósok jobb eséllyel vágtak volna bele egy kétéves védőoltási programba, így valamennyire elkerülhető lett volna a pusztítás, amelyet a spanyolnátha okozott – írta John S.…

Olvass tovább>>

Vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a méhnyakrákot okozó HPV-vírust

Egy új brit kutatás szerint vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a méhnyakrákot okozó HPV-vírust. Az új vizsgálati módszer kiválthatja a sok nő számára kellemetlen, szorongást okozó kenettesztet – számolt be róla a BBC News. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) szerint a méhnyakrákszűrésre járó nők száma nagyon alacsony: a teszten megjelenők aránya 71 százalék, ami azt jelenti, hogy angol nők milliói nem mennek el legalább 3 és félévente a szűrésre. Pedig a méhnyakból vett kenettel a méhnyakrákos esetek 75 százalékát meg lehetne előzni. Lehet, hogy nem kellemes a vizsgálat, de nagyon fontos.…

Olvass tovább>>

A demencia új típusát azonosították

agy

Amerikai kutatók a demencia új típusát azonosították, tünetei az Alzheimer-kórhoz hasonlóak. Idős páciensek millióit diagnosztizálhatták korábban tévesen, akár egyharmaduk is a demencia egy másik formájában szenvedhet – írta a BBC hírportálja. A most azonosított kór (LATE, limbic-predominant age-related TDP-43 encephalopathy) leginkább a 80 év felettieket sújtja. Ebben a korcsoportban öt ember közül egy szenved a betegségtől a tudósok szerint, akik több ezer elhunyt mintáit elemezve ismerték fel az új kórt. Időnként csak a halál után lehet a demencia jeleit az agyban megfigyelni, nincs olyan teszt, amelyik kimutatná. A LATE-re a TDP-43 nevű…

Olvass tovább>>

Vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a méhnyakrákot okozó HPV-vírust

Egy új brit kutatás szerint vizeletvizsgálattal is ki lehet szűrni a méhnyakrákot okozó HPV-vírust. Az új vizsgálati módszer kiválthatja a sok nő számára kellemetlen, szorongást okozó kenettesztet – számolt be róla a BBC. A brit egészségügyi szolgálat (NHS) szerint a méhnyakrákszűrésre járó nők száma nagyon alacsony: a teszten megjelenők aránya 71 százalék, ami azt jelenti, hogy angol nők milliói nem mennek el legalább három és félévente a szűrésre. Pedig a méhnyakból vett kenettel a méhnyakrákos esetek 75 százalékát meg lehetne előzni. Lehet, hogy nem kellemes a vizsgálat, de nagyon fontos.…

Olvass tovább>>

A szívverés energiájával működő pacemakert ültettek sertésekbe

Elem nélkül, a szívdobbanások energiájával működő szívritmusszabályzót ültettek sertésekbe amerikai és kínai tudósok – számolt be róla a Medicalxpress.com. A Nature Communications című szaklap friss számában közölt tanulmány szerint az új eszköz olyan, emberekbe ültethető pacemaker kifejlesztéséhez vezethet, amelyben sosem kell elemet cserélni. Szívbetegek milliói élnek a szívritmusukat szabályzó pacemakerrel, melyet a mellkasukba ültetnek. Az elem a műszer élettartama alatt többször is cserére szorulhat. A szervezet által küldött impulzusokból energiát nyerő eszközöket az elmúlt években már kipróbáltak, de csak kis testű állatokkal – többek közt patkányokkal -, valamint alacsony energiaigényű sejtmodellekkel. Amerikai…

Olvass tovább>>

A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet

A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet egy tanulmány szerint. Az Obesity című szaklapban ismertetett kutatás során a Wake Forest Orvostudományi Egyetem tudósai mediterrán étrenden élő majmokról megállapították, hogy nem fogyasztották el az összes táplálékot, pedig megtehették volna, így megőrizték a normális súlyukat – írta a Medicalxpress.com. „Ezzel szemben a nyugati étrenden élő állatok sokkal többet ettek, mint amennyire szükségük lett volna és el is híztak” – mondta Carol A. Shively, az egyetem patológusa, a tanulmány vezető szerzője. A különböző étrendek kalóriabevitelének korábbi kutatásai nagyrészt emberi populációk tanulmányozására…

Olvass tovább>>

Gyorsan terjedhetnek észak felé a trópusi betegségeket terjesztő kórokozók

Gyorsan terjedhetnek Európa északi részei felé a trópusi betegségeket, köztük a csikungunya- és denguelázat, valamint kullancstól származó agyhártyagyulladást hordozó kórokozók a globális felmelegedéssel – állapította meg egy új kutatás. A tanulmányt a Klinikai Mikrobiológia és Fertőző Betegségek Európai Kongresszusán ismertették, amely szombaton kezdődött Amszterdamban. A kutatók szerint a trópusi betegségeket terjesztő rovarok északra húzódását a felmelegedésen kívül a nemzetközi utazások és a kereskedelem is elősegíti. Korábban érintetlen területeken, a magasabb szélességi fokokon, így Észak-Európa egyes részein is megjelenhetnek a fertőzések, ha nem javítják a járványkitörések környezeti és éghajlati előjeleinek megfigyelését…

Olvass tovább>>

Mintegy 1,5 megabájt adatot foglal el az agyban a nyelvismeret

agy

Mintegy 1,5 megabájt (megabyte) helyet foglalnak el az agyban a nyelv tárolásához és használatához szükséges információk amerikai kutatók szerint. A Rochesteri és a Kaliforniai Egyetem tudósai, Francis Mollica és Steven Piantadosi a Royal Society Open Science című szaklapban publikált tanulmányukban mutatták be információelméletüket, mellyel leírták az angol nyelv különböző részeinek tárolásához szükséges adatmennyiséget – olvasható a Medical Xpress tudományos hírportálon. Csecsemőként az ember elkezdi magáévá tenni és beszélni a körülötte lévők nyelvét. Hogy ez pontosan hogyan történik, még mindig rejtély a kutatók számára, de azt tudni, hogy jóval többet jelent,…

Olvass tovább>>

Bevethetik a mesterséges intelligenciát a petefészekrák ellen

A mesterséges intelligencia pontosabban jósolja meg a petefészekrákos betegek prognózisát, mint a jelenlegi módszerek – állapították meg brit és ausztrál kutatók. Az Imperial College London és a Melbourne-i Egyetem tudósai készítették a szoftvert, mely a prognózison kívül azt is jelzi, milyen kezelés lehet a leghatásosabb a páciensnek – írta a medicalxpress.com. A Nature Communications című tudományos lap aktuális számában ismertetett kutatás a londoni Hammersmith Kórházban folyt. A kutatók szerint az új technológia segít az orvosoknak, hogy a betegek gyorsabban jussanak a legjobb kezeléshez, alkalmazása a személyre szabottabb orvoslás felé vezet. Az új…

Olvass tovább>>

Sakkban tartja a vérnyomást a rendszeres délutáni szunyókálás

alvás

A napi rendszerességgel szunyókálók vérnyomása észrevehetően csökken azokéhoz képest, akik nem élvezhetik a délutáni szieszta előnyeit – állapították meg görög kutatók, akik az Amerikai Kardiológusok Társasága 68. éves tudományos tanácskozásán mutatták be tanulmányukat. „A délutáni alvás, úgy tűnik, ugyanolyan mértékben csökkenti a vérnyomást, mint más életmódváltoztatások. Például a só- és az alkoholfogyasztás mérséklése csökkentése három-öt higanymilliméterrel csökkenti a vérnyomást” – idézte Manolis Kallistratos kardiológust, a voulai Asklepieion Általános Kórház kardiológusát, a tanulmány társszerzőjét a Science Daily tudományos hírportál. A kis dózisú vérnyomáscsökkentők általában öt-hét higanymilliméterrel csökkentik a vérnyomás szintjét –…

Olvass tovább>>

Őssejt beültetésével kezeltek sikeresen egy HIV-fertőzöttet

Őssejt-beültetésével kezeltek egy londoni HIV-fertőzöttet, ő a második beteg, akinél a módszer tartósan kimutathatatlanná tette a vírust – írta a BBC. A meg nem nevezett férfi betegnél 2003-ban állapították meg a HIV-fertőzést, 2012-ben pedig az előrehaladott Hodgkin-kórt, a nyirokrendszer rosszindulatú daganatos megbetegedését. A tumor kezelésére kemoterápiát kapott, emellett egy HIV-rezisztens donor őssejtjeit ültették a páciensbe, 18 hónap elteltével sem a rák, sem a HIV nem volt kimutatható nála, pedig már HIV-gyógyszereket sem szed. A kutatók szerint azonban még túl korai lenne azt mondani, hogy a beteg meggyógyult. A gyógyításban a University College…

Olvass tovább>>