A miskolci Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. pályázaton elnyert másfél milliárd forintból hazai nagyvállalatok részére kutatási, fejlesztési és innovációs projektek fejlesztését kezdi meg, a hat kiemelt projekt összértéke meghaladja a 11 milliárd forintot – hangzott el a társaság miskolci sajtótájékoztatóján hétfőn. A Bay Zoltán Kutatási Kft. az idei év első negyedévében hat kiemelt projekt kutatási feladatainak megvalósítását kezdi meg konzorcium tagként, hazai nagyvállalatok beszállítójaként, a megrendelők között jelentős hazai kutatói bázissal rendelkező cégek vannak, köztük a Magyar Suzuki Zrt., az Albacomp Zrt., az Alcufer Kft., a Borsodchem Zrt.…
Olvass tovább>>Címke: fejlesztés
NGM: 1300 milliárdos forrás áll a magyar tudomány és innováció rendelkezésére
Megközelítőleg 1300 milliárd forint forrás áll a magyar tudomány, kutatás-fejlesztés és innováció rendelkezésére 2020-ig – jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára hétfőn Pécsett. Rákossy Balázs erről a Pécsi Tudományegyetemen (PTE) megrendezett eseményen beszélt, amelyen a felsőoktatási intézmény öt – a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programból (GINOP) összesen 4,5 milliárd forint értékben finanszírozott – fejlesztésének projektnyitóját tartották. A 2020-ig tartó uniós fejlesztési ciklusban a K+F+I célokra több mint 750 milliárd forint uniós és kormányzati társfinanszírozású forrás, valamint emellett 500 milliárdos költségvetési forrás áll rendelkezésre –…
Olvass tovább>>Az intelligens szakosodást célzó fejlesztés indult a pécsi egyetemen
A nemzeti intelligens szakosodás alapú kutatási és innovációs stratégia (S3) megvalósítását célzó, csaknem 3,4 milliárd forintos európai uniós forrásból finanszírozott projekt indult a Pécsi Tudományegyetemen (PTE), a felsőoktatási intézmény nyolc karának és klinikai központjának részvételével. A PTE Szentágothai János Kutatóközpontjában kedden tartott projektindító előtt Tóth Kálmán, az egyetem tudományos és innovációs rektorhelyettese újságírókkal közölte: a program az országosan meghatározott S3 stratégia mellett tartalmazza a pécsi egyetem hosszú távú intézményfejlesztési tervének legfontosabb elemeit is. Ismertetése szerint az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Program (EFOP) keretében 2021 júliusáig megvalósuló projekt keretében az egyetem…
Olvass tovább>>Vállalati szolgáltatásokra fókuszáló startup inkubátorház indult
Vállalati szolgáltatásokra fókuszáló inkubátorházat nyitott kétmillió eurós befektetéssel a BnL Start Partners Kft., amely induló vállalkozásokat támogat tőkebefektetéssel és mentorálással. A miskolci központú BnL Start Partners az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében ismertette: március 1-jén indította a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program (GINOP) keretében – mintegy 750 millió forintból – futó támogatási-befektetési programját a Seed Fundingot, ahová folyamatosan várja hazai és külföldi pályázók, innovatív vállalkozások, spinoff cégek jelentkezését. A támogatás mintegy nyolcvan százalékával a BnL Start pályázati rendszerében kiválasztott startupokat támogatják, akik az inkubációs tevékenység mellett akár kétszázezer eurós kezdőtőkét is kaphatnak.…
Olvass tovább>>Mátészalkán fejleszti telephelyét a japán Hoya
Saját forrásból mintegy kétszázmillió forint értékű fejlesztést indít mátészalkai telephelyén a japán tulajdonú Hoya Szemüveglencse Gyártó Magyarország Zrt. Mátészalkán – közölte Tóth István elnök-vezérigazgatója a távirati irodával. Egy 1200 négyzetméter alapterületű, kétszintes épületet építenek fel, amelyben részben raktárakat, szociális helyiségeket, valamint irodákat alakítanak ki. Az idén induló fejlesztéssel elsősorban az 1050 dolgozója számára szeretne jobb munkafeltételeket biztosítani a japán multicég. A mátészalkai leányvállalat havonta 500 ezer darab műanyag és üveglencsét gyárt és értékesít, a nyilvános adatok szerint nettó árbevétele 2015-ben 13,5 milliárd forint volt, mérleg szerinti eredménye pedig meghaladta az 1,1 milliárd…
Olvass tovább>>Több százmillióból fejleszt új vasúti fékrendszert a Knorr-Bremse
Mintegy 270 millió forintot nyert el a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest vasúti fékek fejlesztésére a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivataltól (NKFIH), a projekt összköltsége meghaladja a 600 millió forintot – közölte a Knorr-Bremse Rail Systems Budapest szerdán az MTI-vel. A csoport legnagyobb, budapesti fékegység gyárában és fejlesztő központjában helytakarékos és kisebb súlyú fékrendszer elemeket fejlesztenek majd olyan vasúti kocsik számára, amelyekbe az alacsony padló vagy a kerékpárszállító szakasz miatt a fékrendszer elemeit jóval kisebb helyre kell beépíteni. A cég vállalta, hogy az innovatív technológiával készülő fékmechanikai és fékvezérlési komponenseket…
Olvass tovább>>Európa tíz csúcslaborja között a pécsi virológiai létesítmény
Százhúszmillió forintos európai uniós forrásból fejlesztették a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában 2012 óta működő, magas biológiai biztonsági szintű virológiai laboratóriumot. Bódis József rektor a létesítmény fejlesztéseit bemutató hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a beruházás nyomán a laboratóriumnak már a legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelő, úgynevezett BSL-4 szintű (Bio Safety Level) akkreditációja van. Az orvosprofesszor Bill Gates Microsoft-alapító vasárnapi nyilatkozatát idézve – miszerint a világnak fel kell készülnie egy világméretű járványra – kiemelte: jól fel fogott érdek a kórokozók ismerete, és hogy „megfelelő védőoltásokkal, ellenanyagokkal minél több ember életét és egészségét tudják megmenteni”.…
Olvass tovább>>Több milliárdos autóipari fejlesztést indít a Segura-csoport Magyarországon
Mintegy 5,3 milliárd forintból (17 millió euró) bővíti szolnoki gyárát az F. Segura Hungária Kft., a kormány 680 millió forint támogatást nyújt a spanyol járműipari alkatrészgyártó újabb fejlesztéséhez – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten. A beruházással száz új munkahely jön létre, a gyár területe a bővítéssel 2,5 szeresére, 25 ezer négyzetméterre nő. A Segura számos autómárka – például az Audi, a Mercedes, a BMW, a Porsche – számára gyárt motorhoz és autókarosszéria-elemekhez tartozó fém alkatrészeket, első külföldi termelőüzemét Szolnokon hozta létre – ismertette Szijjártó. Francisco Segura…
Olvass tovább>>Végre! Szigetelő anyagot gyártanak hulladéküvegből
Energocell üveghabgranulátum-gyártó üzemet adtak át szerdán Debrecenben, a húsz embert foglalkoztató üzemben évente 12-13 ezer tonna hulladék-üveget dolgoznak fel, és alakítanak át magas hőfokon habosított szigetelő anyaggá – mondta az átadáson Kőszegi Dániel, a debreceni Daniella Ipari Park Kft. ügyvezetője. Hozzátette: terveik szerint három-négy éven belül már hatvan embernek ad munkát a Közép-Kelet-Európában egyedüli üzem, és évi negyven-ötvenezer tonna üveget is fel tudnak majd dolgozni a kizárólag magyar technológiával felszerelt gyárban. Kőszegi tájékoztatása szerint a 650 millió forintos beruházáshoz 166 millió forint európai uniós támogatást nyertek a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program…
Olvass tovább>>Könyvvel népszerűsítenék a doktoranduszok a tudományt
A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztályának koordinálásában 2017 májusában „Kutatás-fejlesztés – innováció az agrárium szolgálatában” címmel tudományt népszerűsítő könyv jelenik meg — számolt be az agrotrend.hu. A könyv alapvető célja lesz, hogy olyan kutatásokat mutasson be, mely a magyar agrárium szereplői számára hozzáférhető és hasznosítható eredménye van, legyen az alap- vagy alkalmazott kutatás. Készülő kiadványban teret adnának a legfrissebb kutatási eredmények publikálására, természetesen szigorú lektorálási folyamatot követően. A Doktoranduszok Országos Szövetsége Agrártudományi Osztályának közleményében azt írják: „Célunk, hogy átfogó képet adjunk a Magyarországon folyó agrárkutatásokról, megismertessük a legújabb technológiákat, fejlesztéseket…
Olvass tovább>>NGM-államtitkár: korszerű technológia, innováció kell a kkv-k fejlődéséhez
A korszerű technológia alkalmazása, az új piacok megtalálása, az innováció és a technológiai fejlődés a kulcsa a hazai mikro-, kis- és közepes vállalkozások (kkv-k) fejlődésének és hatékonyságuk növelésének – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára pénteken Sopronban, a vállalkozásfejlesztést elősegítő pályázati lehetőségeket bemutató fórum előtt, sajtótájékoztatón. Lepsényi István felidézte: Magyarország a 13. helyen szerepel a világ 45 vezető országát tartalmazó 5. Nemzetközi Szellemi Tulajdon Index rangsorában, megelőzve egyebek mellett Lengyelországot, Izraelt és Kanadát is. Ez az eredmény azt mutatja, hogy az innováció terén Magyarország jelentősen előrelépett.…
Olvass tovább>>Milliárdos fejlesztésekbe kezdhet a Soproni Gyógyközpont
Mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert el tavaly év végén a Soproni Gyógyközpont – jelentette be az intézmény vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban. Korányi László megbízott főigazgató elmondta, hogy 404,5 millió forintot nyertek a kormány által meghirdetett fejlesztési pályázaton. Ebből egyebek mellett szorosabbá és hatékonyabbá válhat az együttműködés a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházzal az onkokardiológiai, az invazív kardiológiai és az érsebészeti területen. Összekapcsolják a két intézmény közötti képi diagnosztikai rendszert és új eszközöket szereznek be. Kozmáné Farkas Katalin, az intézmény gazdasági igazgatója arról beszélt, hogy például több mint 360 millió forintból…
Olvass tovább>>Szójababolajból állítottak elő grafént ausztrál kutatók
Szójababolajból állítottak elő grafént – egyetlen atomvastagságú grafitréteget – ausztrál kutatók, akik szerint a módszerükkel jelentősen csökkenteni lehet az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező nanotechnológiai anyag előállítási költségeit. „A grafén használatának egyik korlátozó tényezője az, hogy sokkal drágább a többi anyagnál” – idézte a BBC News Zhao Jun Hant, az ausztrál kormány tudományos ügynökségének (CSIRO) munkatársát, aki hozzátette, hogy a grafén árának csökkenése elősegítené az anyag szélesebb körű alkalmazását. A Nature Communications című folyóiratban közölt tanulmány szerint az új eljárás során a szójababolajat addig hevítik, amíg „a grafén felépítése szempontjából kulcsfontosságú…
Olvass tovább>>Rendkívüli követet neveztek ki a szegedi ELI lézerközpont kapacitásainak nemzetközi hasznosításáért
A szegedi ELI lézerközpont a Csehországban és Romániában épülő lézerkutatási infrastruktúrákkal összekapcsolódva várhatóan 2019-től működik majd teljes kapacitással; a nemzetközi konzorcium szervezésével és a kapacitások hasznosításával kapcsolatos kormányközi egyeztetések lefolytatására kapott rendkívüli követi megbízást Fülöp Zsolt fizikus — jelentette be a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH). Mint írták, a lézerközpont a 2014-2020-as ciklusban európai uniós forrásból megvalósuló ötödik legnagyobb beruházás. Az európai lézerkutatási infrastruktúra létrehozása a szegedi berendezés megépítésével és üzembe helyezésével párhuzamosan az Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorciummá (ERIC) szervezésével – a prágai és bukaresti berendezésekkel együtt – válik teljessé.…
Olvass tovább>>Világszínvonalú elektronmikroszkópos laboratóriumot hoznak létre Veszprémben
Elektronmikroszkópos laboratórium épülhet őszre Veszprémben, az újszerű berendezéssel részletesen vizsgálható majd egyebek mellett a globális felmelegedés jelensége – tájékoztatta az MTI-t a Pannon Egyetem tanára. Pósfai Mihály tudományos előadását követőn elmondta, hogy csaknem 924 millió forintos uniós támogatást nyert a Pannon Egyetem, amelyből egy világszínvonalú infrastruktúra valósulhat meg a tervek szerint egy éven belül. Hozzátette: a kutatók számára nemzetközi jelentőségű tudományos eredmények elérését és ezek publikálását segíti a létesítendő laboratórium. A pásztázó elektronmikroszkóp az egyetem anyagmérnöki intézetében kap helyet, a transzmissziós elektronmikroszkóp és a mintaelőkészítők pedig egy speciális, erre a…
Olvass tovább>>Közel egymilliárd forint az elöregedett gépjárművek előbontására, újrahasznosítására
Több mint 914 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert az Optisol konzorcium a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban (GINOP) a Széchenyi 2020 program keretében az elöregedett, 3,5 tonnát meghaladó, közúti haszon és tehergépjárművek előbontására, más néven fenntartható kezelési folyamatának kidolgozására – közölte az öt tagból álló konzorcium egyike, a Dél-Konstrukt Zrt. az MTI-vel. Az Optisol konzorciumban az Alcufer Ipari, Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. , a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft., a Dél-Konstrukt Zrt., a Miskolci Egyetem és a Pallasz Athéné Egyetem dolgozik együtt a több mint 1,251…
Olvass tovább>>Palkovics: komoly kutatás-fejlesztési infrastruktúra épül Szegeden és Zalaegerszegen
Az országban két jelentős kutatás-fejlesztési célú infrastruktúrafejlesztés kezdődött el: Szegeden, az ELI Science Parkban lézerkutató-központ épül, Zalaegerszegen pedig a világon egyedülálló járműipari tesztpálya valósul meg – hangsúlyozta Palkovics László oktatási államtitkár, kormánybiztos Zalaegerszegen. Palkovicsot decemberben nevezték ki a vezető nélküli, valamint az elektromos hajtású járművek fejlesztésében és gyártásában való magyar részvétel koordinálásáért, továbbá az ELI Science Park projekt oktatási, kutatási és gazdaságfejlesztési koncepciójának kialakításáért felelős kormánybiztosnak. Az államtitkár pénteki sajtótájékoztatóján kiemelte: a két fejlesztés olyan szakmai, tudományos vállalati környezetet hoz létre, amelynek sokszorozó hatása lesz. Hozzátette: feladata ezért nemcsak az,…
Olvass tovább>>Két magyar cég az autizmus korai azonosítására alkalmas rendszert fejleszt
Az autizmus korai diagnosztizálására alkalmas rendszert fejleszt az Ard Medical Kft. és a Nanotrade Kft. konzorciumi együttműködésben 496,29 millió forintból, amiből 329,74 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás a Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programból (GINOP) — közölte az Ard Medical Kft. Tájékoztatásuk szerint olyan diagnosztikát segítő rendszert fejlesztenek, amely vizsgálja a tekintetmintázatot, valamint rögzíti, automatikusan elemzi és kiértékeli a vizsgált gyermekek vizuális ingerekre történő reakcióját. A fejlesztés által a szakemberek már csecsemőkorban képesek lesznek az idegi fejlődési rendellenesség azonosítására. Így a betegség korai szakaszában megkezdhető a gyermek fejlesztése…
Olvass tovább>>Átadták az idei Gábor Dénes-díjakat
Összesen tizenhárom tudóst és kutatót, fejlesztőt és feltalálót tüntettek ki kiemelkedő teljesítményének elismeréséül a Gábor Dénes-díjjal csütörtökön, az Országházban. „Tudósaink eredményei világra szólók, de látni kell mögötte a nemzeti tehetségbe ágyazott alkotó géniuszt és azt a környezetet, amiből erőt lehetett meríteni, ami intellektuálisan képes volt inspirálni őket” – hangsúlyozta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A múltat sosem szabad figyelmen kívül hagyni, mert a korábbi évszázadok során felhalmozott tudásbázis megfelelő hasznosítása teszi csak lehetővé, hogy Magyarország ne olcsó munkaerejével, hanem fejlesztéseinek köszönhetően legyen versenyképes. Az alelnök rámutatott arra, hogy ezek a fejlesztések és a…
Olvass tovább>>Stroke-előrejelző orvostechnikai eszközt fejlesztettek magyar kutatók
Egy magyar fejlesztésű orvostechnikai eszköz előrejelzi a stroke és a hirtelen szívmegállás kockázatát. A szervezők az MTI-hez eljuttatott közleményben azt írták: a WIWE elnevezésű készülék azzal, hogy képes előrejelezni a stroke és a szívmegállás kockázatát, ezrek életét mentheti meg. A hirtelen szívmegállás világszerte vezető halálok, amelynek túlélési aránya mindössze tíz százalék. A stroke a második leggyakoribb halálok – a WHO adatai szerint – éves szinten több mint ötmillió ember hal meg emiatt a világon. Magyarországon a halálozások 51 százalékát szív- és érrendszeri betegségek és traumák okozzák. „A heveny szívizominfarktus legsúlyosabb, leginkább…
Olvass tovább>>