Agydoppinggal kísérleteznek az USA-ban

Az úgynevezett „agydopping” lehet a sportolók következő célterülete. A Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) legfrissebb jelentése ismerteti a Nature Magazine-ban közölt tanulmányokat. Eszerint az Egyesült Államok Sí- és Hódeszka Szövetsége (USSA) síugrók teljesítményén teszteli az agy elektromos serkentésének hatásait. Azt ellenőrzik, hogy tudják-e „élesíteni, fejleszteni a tudásukat”. Más kutatások szerint az agyi stimuláció csökkentheti a sportolók fáradtságérzetét, illetve lerövidíthető a sérülések utáni rehabilitációs időszak. Az agydopping révén az agyban új idegkapcsolatok létesülhetnek, ezáltal javulhat bizonyos technikák elsajátítása, hogy mielőbb készségszinten tudja használni őket a sportoló. A cikk jelzi: egyelőre nem lehet…

Olvass tovább>>

Dinoszauruszlábat növesztettek egy csirkeembrión

Chilei kutatóknak a világon elsőként sikerült a dinoszauruszokéhoz hasonló lábat növeszteniük csirkeembrión. Az Evolution című folyóiratban közölt tanulmány szerint a „csirkeembrió lábának korai fejlődését meggátolva a végtag olyanná alakult, mint, amilyen a dinoszauruszok lába volt. Az eredmény egy dinoszaurusz lábas csirkeembrió” – idézte Alexander Vargast, a Chilei Egyetem kutatóját a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A mai madarak a theropoda dinoszauruszokból fejlődtek ki a több mint 145 millió évvel ezelőtti jura földtörténeti korban. A két lábon járó theropodák (szörnylábúak) kezdetben húsevők voltak, majd idővel növény- és rovarevő csoportjaik is kialakultak. A dinoszauruszok…

Olvass tovább>>

Tajvan megháromszorozza katonai kutatási keretét

Tajvan a duplájával kívánja növelni, vagyis megháromszorozná a katonai kutatásra és fejlesztésre fordítható költségvetését 2016-ban – jelentette be szerdán a sziget védelmi tárcája, amely szándékát elsősorban Kína „harciasságával” magyarázta. A fegyverzet korszerűsítésére 5,76 milliárd tajvani dollárt (mintegy 49,5 milliárd forintot) kívánnak fordítani, ami 211 százalékkal több, mint az egy évvel korábbi összeg. A végső döntést a most benyújtott jelentés alapján a törvényhozás hozza majd meg. A pénz egy részét hadihajók, tengeralattjárók és repülőgépek fejlesztésére és építésére kívánják fordítani, valamint a hazai fejlesztésű harci gépek, illetve a rejtőzködő nagymacskáról elnevezett CM-32-es…

Olvass tovább>>

A világ legvékonyabb lencséjét alkották meg ausztrál kutatók

A világ legvékonyabb optikai lencséjét alkották meg ausztrál kutatók, akiknek áttörése forradalmasíthatja a nanotechnológiát. Az Ausztrál Nemzeti Egyetem (ANU) szakemberei által megalkotott 6,3 nanométeres lencsét az orvoslás, a tudomány és a technológia terén is lehetne hasznosítani, valamint a hajlítható számítógép-monitorok és a minikamerák gyártását is forradalmasíthatja. A fejlesztés révén a rovarok összetett szeme is leutánozható lenne egy sor mikrolencsével. A kutatást vezető Yuerui (Larry) Lu szerint a fejlesztés a molibdén-diszulfid kristályban rejlő lenyűgöző optikai lehetőségekre épül. A molibdén-diszulfid egy elképesztő anyag. Túléli a magas hőmérsékletet, nagyszerű kenőanyag, jó félvezető és…

Olvass tovább>>

Nőtt az európai szabadalmi kérelmek száma tavaly

Az európai szabadalmak iránti kérelmek száma 4,8 százalékkal, 160 ezerre emelkedett tavaly a 2014-es 152 ezerről – derül ki az Európai Szabadalmi Hivatal (European Patent Office, EPO) honlapján közzétett jelentésből. A növekedés elsősorban kínai és amerikai vállalatoknak volt köszönhető, míg az EPO 38 tagországából 0,7 százalékkal több kérelem érkezett, de országonként rendkívül nagy eltérésekkel. Litvániából például 62,5 százalékkal, Csehországból 27,5 százalékkal több, míg Finnországból 8,3 százalékkal, Németországból pedig 3,2 százalékkal kevesebb. Az EPO 2015-ös jelentésének adatai megtekinthetők a hivatal honlapján. A kínai vállalatok 22,2 százalékkal, az amerikaiak 16,4 százalékkal több…

Olvass tovább>>

Hiába az átok, radarral vizsgálják Shakespeare sírját

Első alkalommal vetik alá radarvizsgálatnak William Shakespeare sírját, nem törődve a drámaíró végső nyughelyének megbolygatóit fenyegető átokkal – írja a Telegraph internetes kiadásában. A világhírű angol költő és drámaíró állítólag maga fogalmazta meg a sírja felett elhelyezett kőtáblába vésett feliratot, amely szerint átok sújtja azt, aki elmozdítja a Stratford-upon-Avonban lévő Szentháromság-templomban 1616-ban örök nyugalomra elhelyezett csontjait. A templom dokumentumfilmeseknek adott engedélyt a sír vizsgálatára annak fizikai megbolygatása nélkül. A mostani a szakértők első lehetősége arra, hogy a high-tech radarvizsgálat segítségével kifürkésszék a sírbolt titkait. Az előzetes radarfelmérések már meg is…

Olvass tovább>>

Egy fél mákszemen elfér a világ legkisebb könyve

Egy fél mákszemen elfér a világ legkisebb, mindössze 0,07 milliméterszer 0,09 milliméteres könyve, amelyet egy orosz tudós készített, remélve, hogy alkotásával bekerül a Guinness Rekordok könyvébe. A szibériai Novoszibirszkben élő mikro-miniatürista, Vlagyimir Aniszkin öt éven át dolgozott az apró könyv elkészítéséhez szükséges technológia kifejlesztésén, majd egyhónapos aprólékos munkával végül két verziót készített, az egyikbe egy 19. századi orosz mesét, a másikba az orosz ábécé-t írta bele. A legnagyobb kihívást a mindkét oldalt „teleírt” lapok összefűzése jelentette, amelyhez volfrámdrótot használt. A 0,07 milliméterszer 0,09 milliméteres könyveket végül egy félbevágott mákszemre helyezte.…

Olvass tovább>>

Megtelt a globális okostelefon-piac

Az okostelefonok világpiaci értékesítésének lassulására számít az idén és a következő években is az amerikai International Data Corporation (IDC) informatikai és távközlési piackutató intézet, amelynek  negyedéves rendszeres piaci felmérése szerint a tavalyi volt a kétszámjegyű növekedés utolsó éve az okostelefonok világpiacán. Tavaly 1,44 milliárd okostelefont értékesítettek világszerte, 10,4 százalékkal többet, mint 2014-ben. A 2016-os értékesítés az IDC szerint ennél 5,7 százalékkal lesz magasabb, a piackutató intézet 1,52 milliárd készülék értékesítésével számol. Az IDC előrejelzése szerint a piaci növekedés az elkövetkező években is folytatódik, de csak egyszámjegyű százalékos mértékben, és 2020-ra eléri…

Olvass tovább>>

Tánccal megelőzhető a szívhalál?

Az intenzív, önfeledt táncolás csaknem felére csökkenti a szív- és érrendszeri betegségek miatti halálozás kockázatát a negyven év feletti korosztály körében – állapították meg ausztrál kutatók a témával világon elsőként foglalkozó tanulmányukban. A Nyugat-Sydney-i Egyetem és a Sydney-i Egyetem kutatói több mint 48 ezer egészséges nagy-britanniai lakos adatait elemezték 1994 és 2008 között, azt vizsgálva, hogy a testmozgás milyen hatással van az egészségükre. Az American Journal of Preventive Medicine című folyóiratban közölt tanulmány a világon elsőként vizsgálta a tánc és a szívbetegségek miatti halálozás közötti kapcsolatot. Az eredmények szerint a…

Olvass tovább>>

Megnyílt a 86. Genfi Autószalon

A sajtónappal kedden megnyílt a 86. Genfi Autószalon, amelyen 120 bemutatót tartottak a kiállítók. Az idei seregszemlén harminc országból kétszáz kiállító jelent meg a hét pavilonos, 77 ezer négyzetméteres kiállítótéren, köztük nem csak autógyártók, hanem formatervező stúdiók és egyedi alkatrészeket gyártó vállalatok is. Az elektromos autózás egyre nagyobb elterjedésével szinte minden standon ez a téma került a középpontba, a BMW-nél négy plug-in hibrid, azaz külső töltést is igénylő hibrid modellt mutattak be a márka százéves évfordulója alkalmából, a Nissan a teljesen elektromos Leafet is a középpontba állította, de a dízel-botrányba…

Olvass tovább>>

Nem fogja kitalálni milyen antibiotikumok okozhatnak elhízást

Hízékonyabbak, kövérebbek azok a gyerekek, akiknek szervezetében viszonylag nagy mértékben fedezték fel állatgyógyászatban használt antibiotikumok maradványait kínai kutatók. A sanghaji Fudan Egyetemhez tartozó iskola közegészségügyi területtel foglalkozó munkatársai arra a következtetésre jutottak, hogy az olyan termékek hosszan tartó fogyasztása, amelyek antibiotikummal kezelt állatokból készültek, egyértelműen összefügg a gyermekek testsúlynövekedésével. A megvizsgált 586 nyolc és tizenegy év közötti gyerek nyolcvan százalékának vizeletmintájában összesen huszonegy féle antibiotikumot fedeztek fel. A szakemberek megállapították, hogy azon gyerekek hajlama az elhízásra, akiknek szervezetében magasabb koncentrációban mutatták ki ezeket, körülbelül két-háromszor magasabb, mint a társaikéban. Az összefüggést…

Olvass tovább>>

Mi a közös az embergyerekben és a vadon élő emberszabásúakban?

Brit tudósok szerint nem más, mint az, hogy az embergyerek magától jön rá az eszközhasználatra, ha új feladatot kell megoldania, ebben nagyon hasonlít a vadon élő nagy emberszabásúakra. A kutatók ezzel a megfigyeléssel cáfolták azt a nézetet, hogy a gyerek csak környezetétől tanulhatja meg az eszközhasználatot. A Birminghami Egyetem tudósainak tanulmánya az első, amely majmoknak adott feladatokkal kutatta az embergyerekek eszközhasználati képességeit – írta a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portál. A Proceedings of the Royal Society B tudományos lapban frissen megjelent tanulmány szerzői olyan feladatokat adtak a kicsiknek, amelyek a vadon élő csimpánzok és orángutánok…

Olvass tovább>>

Több tízezer munkahely szűnt meg hamisítók miatt

Több mint 3,5 milliárd euró kárt okoz a hamis órák és ékszerek forgalmazásából származó közvetlen és közvetett bevételkiesés az Európai Unióban, emellett 28 500 munkahely megszűnését is okozza – közölte a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület (HENT) szerdán, az Európai Unió Belső Piaci Harmonizációs Hivatalának jelentése alapján. A jelentésből az is kiderül, hogy Magyarországon évente átlagosan több mint negyvenmilliárd forintnyi kár éri az iparágat, emellett a magyar piac az uniós átlagnál valamivel fertőzöttebb terület, a magyar óra- és ékszerpiac forgalmának 16,9 százaléka fertőzött hamis termékekkel. Németh Mónika, a HENT titkára a…

Olvass tovább>>

Menő téma a mobilfizetés a közösségi médiában

A vásárlók 2015-ben örömmel fogadták a mobilfizetési lehetőségek bővülését, ugyanakkor egyre többen szeretnék látni ezeket a megoldásokat a mindennapi életben is. Erre utal az is, hogy az erről szóló közösségi média kommentek száma megduplázódott 2014-hez képest – derül ki a MasterCard negyedik mobilfizetési kutatásából, amelyet a PRIME Research kutatóintézettel közösen végzett. A MasterCard közleményében ismerteti: a felmérés kétmillió, Twitteren, Facebookon, Instagramon, Forumson, Weibón, Google+-on és Youtube-on megjelent posztot vizsgált világszerte. A posztok témája minden esetben a mobilfizetés volt. A kutatás kimutatta, hogy nem csupán az érdeklődés növekedett meg a mobilfizetés…

Olvass tovább>>

Az emberek 70 százaléka fog mobilozni 2020-ra

A világ lakosságának mintegy 70 százaléka, 5,4 milliárd mobilfelhasználó lesz 2020-ra, így várhatóan több ember rendelkezik majd mobiltelefonnal, mint elektromossággal, folyóvízzel, vagy autóval – közölte a Cisco nemzetközi felmérése alapján. A Cisco Visual Networking Index (VNI) legfrissebb előrejelzése szerint 2015-2020 között a globális mobil adatforgalom csaknem nyolcszorosára nő, eléri a 366 exabájtot, ami a 2010-ben generált adatforgalom 120-szorosa, illetve megfelel 81 ezer milliárd fotónak, mintha a világ minden lakója egy éven át naponta 28 képet továbbítana. A mobil adatforgalom 76 százalékát generálták az okostelefonok, ez az arány 2020-ra világszerte 81…

Olvass tovább>>

Elfogadták a virtuális SIM-kártya szabványt

  A mobilszolgáltatók szakmai szervezete, a Groupe Speciale Mobile Association (GSMA) elfogadta a virtuális SIM-kártya szabványt, ami lehetővé teszi az egy előfizetéshez csatlakozó készülékek számának növelését, a „mobil ökoszisztéma” bővítését – derül ki a szervezet közleményéből. A GSMA a mobil távközlési szolgáltatók és az ágazatban tevékenykedő technológiai vállalatok szabványosítással és a mobil technológia elterjesztésének támogatásával foglalkozó képviseleti szervezete elfogadta a mobil készülékekbe beépített, programozható virtuális SIM-kártyákra vonatkozó szabványt. A kezdeményezés célja nem a fizikai formában létező előfizetői SIM-kártyák leváltása virtuális kártyákra, hanem az, hogy lehetőséget adjon az egyes előfizetéseken belül a mobil hálózati szolgáltatás igénybevételére jogosult eszközök körének bővítésére. A szolgáltatói azonosítással…

Olvass tovább>>

Téged is idegesít, ha akad a streaming?

Ha idő szűkében vagyunk, a tartalmak megjelenítéséhez szükséges idő, illetve a videolejátszás elkezdésének késlekedése ugrásszerű növekedést okoz a mobilfelhasználókra nehezedő stressz-szintjében – szögezi le új mobilitási jelentésében az Ericsson. Egy késlekedésmentes művelet ugyanakkor pozitív emocionális reakciót vált ki, és növeli a márka iránti elhivatottságot a mobiloperátorok felé. Az Ericsson a jövő héten Barcelonában megnyíló Mobile World Congress (MWC) apropóján adta közre új mobilitási jelentését, amely ezúttal a hálózati teljesítmény ingadozásának az okostelefon-használókra gyakorolt hatását mutatja be, valamint azt, hogy a felhasználóknak milyen véleményük alakul ki a mobil szolgáltatókról és a digitális tartalomszolgáltatókról.…

Olvass tovább>>

A túlzott halfogyasztás növeli a gyerekkori elhízás veszélyét

A várandósan fogyasztott túl sok hal miatt nőhet a gyerek elhízásának kockázata – állapította meg egy kutatócsoport, amelynek tagjai úgy vélik, az összefüggés a halakban található szennyezőanyagok esetleges hormonális hatásának számlájára írható. Akár 22 százalékkal is növelte a gyerekkori elhízás veszélyét, ha a várandós nő heti három alkalomnál többször evett halat – idézte a The Independent online kiadása a JAMA Pediatrics című szaklapban ismertetett nagyszabású kutatást. A halfogyasztást a születés utáni két év gyors növekedésével is összefüggésbe hozták. A kutatók úgy vélik, a halakban található szennyező anyagoknak lehet hormonális hatása,…

Olvass tovább>>

Cápaveszélyt jelző okosbóját tesztelnek Ausztráliában

Cápaveszélyre figyelmeztető „okosbóját” helyeztek üzembe hétfőn egy sydneyi strandon. A szonártechnológiára épülő Clever Buoy nagyjából ötszáz méterre lebeg a parttól és okostelefon-alkalmazáson keresztül küld értesítést a vízimentőknek, ha egy kétméteres, vagy annál nagyobb élőlényt észlel háromszáz méteres körzetében. A nyugat-ausztráliai Shark Mitigation Systems nevű vállalat fejlesztését hétfőn helyezték üzembe a sydneyi Bondi Beach-en, ahol hónapokig fogják tesztelni az új technológiát. Az új cápaészlelő-rendszer a délkelet-ausztráliai Új-Dél-Wales állam vezetősége által meghirdetett 16 millió dolláros stratégia része, amelynek célja a cápatámadások számának visszaszorítása. A bója észlel minden kétméteres, vagy annál hosszabb úszó alakot, majd…

Olvass tovább>>

Robothajókkal vadászna tengeralattjárókra a DARPA

Az Egyesült Államok védelmiipari kutatóügynöksége, a DARPA idén áprilisban, az oregoni Portlandben indítja el robot-hadihajójának másféléves tesztjét. A DARPA biztonsági igazgatója, Steve Walker szerint a teljes mértékben emberi személyzetet nélkül közlekedő hadihajó valamennyi tengeri közlekedési szabályt magától betartja. Az ACTUV nevű „robothajó” a csendes, dízel-elektromos tengeralattjárók bemérésére, lekövetésére tökéletesen alkalmas lehet. A DARPA az új hadihajót emellett tengeri aknakeresésre, valamint a logisztikai utánpótlási küldetésekre is felkészítette. Azt fejlesztési ügynökség hangsúlyozta, hogy az ACTUV-ot nem a hagyományos, személyzettel működő hadihajók felváltására szánják, Walker szerint valódi költséghatékonyságot az jelent majd, ha egy embervezérelt egység kiegészült egy ilyen új…

Olvass tovább>>