Forradalmasíthatják a műanyagok újrahasznosítását egyes enzimek, amelyeket a gyászbogárlárvák emésztőrendszerében találtak – állítják ausztrál tudósok. A Queenslandi Egyetem kutatói rájöttek, hogy a műanyagot kedvelő Zophobas morio, a szuperférgekként is emlegetett gyászbogárlárvák az emésztőrendszerükben meglévő enzimeknek köszönhetően akár úgy is életben tudnak maradnak, hogy pusztán az egyik legelterjedtebb műanyaggal, a polisztirollal táplálkoznak. A felfedezés nagy előrelépést hozhat a műanyaghulladékok ártalmatlanításában – idézi a BCC a Microbial Genomics szakfolyóiratban pénteken publikált kutatás egyik szerzőjét, Chris Rinkét. Rinke szerint a szuperférgek úgy működnek, mint mini reciklálóüzemek: szájukkal felapritják a polisztirolt, majd azzal táplálják a…
Olvass tovább>>Kategória: K+F+I
Átadták a Nemzeti Biotechnológiai Laboratóriumot
Antibiotikum-rezisztens baktériumok elleni terápiák, illetve mRNS-alapú vakcinák fejlesztésével kapcsolatos kutatások folynak majd a Nemzeti Biotechnológiai Laboratórium új épületében, a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban (SZBK). Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese azt mondta, 18 nemzeti laboratórium kialakítása indult el négy területhez – ipar és digitalizáció, kultúra és család, egészség, valamint biztonságos társadalom és környezet – kötődve. A laboratóriumokban közös, hogy széles körű együttműködéssel jelentős szaktudást koncentrálnak, munkájuk pedig a társadalmat érintő globális kihívásokra keresi a választ. A laboratóriumok kialakításának és működésének finanszírozására hazai és uniós forrásokat is fölhasználnak,…
Olvass tovább>>Az időskorral bekövetkező hanyatlás okaira adott magyarázatot egy kutatás
Az időskorral bekövetkező hanyatlás lehetséges magyarázatát adta meg egy új kutatás. A tudósok „katasztrofális” változást fedeztek fel a vérsejtek összetételében, eredményeik azonban az öregedési folyamatot lassító új terápiák lehetőségét vetíti előre – számolt be róla a The Guardian. A kutatócsoport a születéstől minden korosztályban vizsgálta a vérsejteket. A cambridge-i kutatók az elemzés során felfedeztek egy olyan folyamatot, amely idősebb korban „katasztrofális” változást idéz elő a vér összetételében, ennek következében megnő a vérrák és a vérszegénység kockázata, és romlik a fehérvérsejtek hatékonysága a fertőzések elleni küzdelemben. A tudósok szerint hasonló változások…
Olvass tovább>>Kína újabb űrhajósokat küldött űrállomása kiépítésének befejezésére
Kína három újabb űrhajóst küldött vasárnap az űrállomása kiépítésének befejezésére – jelentette a kínai állami média. Az űrállomásra harmadikként küldött, háromfős legénységet vasárnap, helyi idő szerint 10 óra 44 perckor, a Sencsou-14 (Varázshajó) fedélzetén bocsátották fel az északnyugat-kínai Kanszu tartományban található Csiucsüen kilövő bázisról. Kevesebb mint tíz perccel a kilövést követően az űrhajó levált a hordozórakétáról, és a tervezett röppályájára állt. Az űrhajó a tervek szerint Föld felett mintegy 400 kilométeres magasságban keringő, Tienkung (Mennyei palota) nevű kínai űrállomás központi moduljához csatlakozik majd. Az űrállomásra tavaly október 16-án felküldött, Sencsou-13-as…
Olvass tovább>>Zseniális ifjú innovátorok
Nyolcvankettő fiatal versenyző dolgozta ki kiemelkedő természet-tudományos, illetve műszaki projektjét a 31. Ifjúsági Tudományos és Innovációs Tehetségkutató Versenyre. A zsűri kiválasztotta a legjobb projekteket, a hivatalos eredményhirdetésre és a díjak átadására június 13-án a Magyar Tudományos Akadémián kerül sor. Az akadémikusokból, gazdasági szakemberekből álló 27 fős bírálóbizottság több fordulós értékelési folyamat után kiválasztotta a legígéretesebb műszaki, illetve természettudományos projekteket. Az értékelést, a következő szempontok alapján végezték el: a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása; a kidolgozás alapossága, ill. tudományos értéke; az írásos anyag, ill. alkotás (vagy modell) színvonala; ill. az elkészített…
Olvass tovább>>Sikeres volt az úttörő kettős kéztranszplantáció Nagy-Britanniában
Sikeres volt az úttörő kettős kéztranszplantációs műtét, amelyet egy 48 éves brit férfin végeztek el – számolt be róla a BBC News. Steven Gallagher (képünkön) 13 évvel ezelőtt az arcán észlelt kiütések és jobb karjában tapasztalt fájdalom miatt fordult orvoshoz. Először kéztőalagút szindrómát diagnosztizáltak nála, amit megműtöttek, de miután a fájdalom mindkét kezébe visszatért, egy szakorvos szklerodermát, a bőr és a belső szervek sebesedését okozó autoimmun betegséget állapított meg. Két keze a betegség miatt teljesen ökölbe szorult, többé nem tudta az ujjait kiegyenesíteni, nem tudott fogni. A Dreghornból származó, háromgyermekes…
Olvass tovább>>Világviszonylatban új rákkutatási eljárást dolgoztak ki az SZBK kutatói
Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Szegedi Biológiai Kutatóközpont Horváth Péter által vezetett kutatócsoportja a sejteken belüli rendellenes fehérjeváltozások pontos leírására alkalmas, világviszonylatban is újdonságnak számító, mesterséges intelligenciára épülő képfeldolgozásos eljárást dolgozott ki, amely hozzájárulhat a daganatos betegségek korai diagnosztikájához és a célzott kezelés továbbfejlesztéséhez – jelentette be az ELKH. A közlemény szerint a mesterséges intelligencia vezérelte mikroszkópos képelemzés az egyes sejtek funkcionalitását meghatározó fehérjék elemzésének szintjéig történő fejlesztésével felbecsülhetetlen információ nyerhető ki diagnosztikai és terápiás célokra. Az SZBK-ban Horváth és kutatócsoportja hosszú évek óta világviszonylatban is kiemelkedő eredményeket ér el…
Olvass tovább>>Stratégiai megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Roche Magyarország
Stratégiai megállapodást kötött a Semmelweis Egyetem és a Roche Magyarország biotechnológiai vállalat, reményeik szerint az együttműködés egyebek mellett az onkológia, a hematológia, az immunológia, a neurológia és a szemészet területén jelent majd jelentős előrelépést a közös kutatás-fejlesztésben. A cég a közleményében azt írta, az oktatás támogatása, a nemzetközi tapasztalatok megosztása és a hazai gyakorlatok fejlesztése egyaránt fontos szerepet kap a közös munkában, amelynek fókuszában a személyre szabott gyógyászat, az értékalapú egészségügyi ellátás, valamint az adatvezérelt egészségügyi döntéshozatal áll. Hozzátették, a betegek életminőségének jelentős javítását célzó megállapodás fő területei között szerepel…
Olvass tovább>>Érdemes a levelén keresztül táplálni a növényeinket
Miközben a mezőgazdaság jelenleg is érzi a koronavírus-járvány okozta negatív hatásokat, a gazdálkodók szinte hónapról hónapra újabb kihívásokkal szembesülnek. Az elmúlt időszakban drasztikusan megemelkedtek az energia- és műtrágyaárak, ami mellett az ukrán-orosz katonai konfliktus miatt a gabonapiac is bizonytalanabbá vált. Bár a terményárak emelkednek, a mezőgazdasági vállalkozók nem lehetnek nyugodtak, és az élelmiszerellátás biztonsága, valamint a nyereséges termelés érdekében a szokottnál is fegyelmezettebb, precízebb technológiát kell alkalmazniuk a szántóföldeken és az ültetvényekben. A gazdálkodók számos módon próbálják kivédeni a piaci bizonytalanságok, az áremelkedések és a klímaváltozás okozta szélsőséges időjárási körülmények…
Olvass tovább>>Megjelent a HuSpaCy, a nyílt forráskódú magyar nyelvi elemzőlánc
A SZTAKI által koordinált Mesterséges Intelligencia Nemzeti Laboratórium (MILAB) projekt keretében a Szegedi Tudományegyetem kutatói elkészítették, és szabadon hozzáférhetővé tették a HuSpaCy magyar nyelvi elemzőrendszert, amely a mesterséges intelligencia és nyelvtechnológia legújabb kutatási eredményeit ötvözi egy magyar szövegeket elemezni képes könnyen használható eszközzé. Az elmúlt évtized áttörést hozott a nyelvtechnológiában, nemcsak a kutatásokban, hanem abban is, hogy az akadémiai eredmények eljutottak arra a technológiai érettségi szintre, hogy azok már ipari forgalomban is használhatóak. Ma már olyan – akár kisebb – cégek is képesek szövegelemzési problémák megoldására, amelyek nem rendelkeznek MI-szakértelemmel…
Olvass tovább>>Szabadon böngészhetőek a Magyarországról készült műholdfelvételek
Térítésmentesen lehet keresni a Magyarországról készült Sentinel-űrfelvételek között a Földmegfigyelési Információs Rendszer (FIR) projekt keretében kialakított eFöld Portálon. Az eFöld Portált a nagyközönség egy egyszerű regisztrációt vagy KAÜ (egykori Ügyfélkapu) azonosítást követően használhatja. Így akár néhány kattintással ellenőrizhető a lakóhelytől távol eső területek állapota (például erdők vagy szántók mérete és a növényborítottság mértéke), ha azok kiterjedése legalább tízszer tíz méter, ennél kisebb objektumok nem látszódnak a képeken – közölte Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség (KIFÜ). A fejlesztés publikus felülete ezen az oldalon érhető el. Az Európai Űrügynökség Copernicus-programja a Föld állapotának…
Olvass tovább>>Putyin: újraindul az orosz Hold-program
Oroszország újraindítja Hold-programját – jelentette be Putyin a távol-keleti Vosztocsnij űrrepülőtéren, az űrhajózás napja alkalmából megtartott kitüntetési ünnepségen. „Folytatjuk az új generációs szállítójármű és a nukleáris űrenergetikai technológiák létrehozását, amelyben nyilvánvalóan nagyon jó eredményeink és egyértelmű előnyeink vannak. Újraindítjuk a Hold-programot” – mondta az orosz államfő. Putyin hangsúlyozta, hogy Oroszország minden tervét meg fogja valósítani az űrszférában, annak ellenére, hogy kívülről megpróbálják akadályozni a fejlődését. Arról is szólt, hogy Moszkva kész a nemzetközi együttműködésre az erre hajlandó partnerekkel. Leszögezte, hogy Oroszország nem készül elszigetelődni és hogy Oroszországot lehetetlen elszigetelni. Emlékeztetett…
Olvass tovább>>A karbonkibocsátás „gyors, mélyreható és azonnali” csökkentésére van szükség
Az ENSZ Kormányközi Éghajlatváltozási Testületének (IPCC) új jelentése szerint a karbonkibocsátás „gyors, mélyreható és azonnali” csökkentésére van szükség. A testület ezzel kapcsolatban a szén-dioxid légkörből való kivonásával is foglalkozott. A globális szén-dioxid-kibocsátásnak három éven belül tetőznie kell ahhoz, hogy a legrosszabb hatások elkerülhetők legyenek. De még akkor is szükség lesz egy olyan technológiára az évszázad közepére, amely kivonja a szén-dioxidot a légkörből – idézte a testület jelentését a BBC News. Az IPCC a globális felmelegedés megoldásairól szóló jelentésében, amelyet 278 szerző állított össze, arról számolt be, hogy mit tehet a világ…
Olvass tovább>>A korábbinál kétszer pontosabb vérvizsgálat jelzi előre az infarktus és stroke kockázatát
Egy új vérvizsgálat előre jelzi, hogy valakit komolyan fenyeget-e szívroham, stroke, szívelégtelenség vagy a következő négy évben ezek miatt bekövetkező halálozás kockázata. A vérben lévő fehérjék mérésén alapuló teszt nagyjából kétszer olyan pontos, mint a korábbi kockázatfelmérés. Segíthet annak megállapításában, hogy a betegek meglévő gyógyszerei hatékonyak-e, vagy más gyógyszerekre van-e szükségük a kockázat csökkentéséhez – ismertette a kutatást a The Guardian online kiadása. A kutatást vezető Stephen Williams, a coloradói Boulderben működő SomaLogic munkatársa kiemelte, hogy a teszt újabb lépés a személyre szabott gyógyításban. Az innováció új szív- és érrendszeri…
Olvass tovább>>Az eddigi legnagyobb távolságban észlelt csillagot a Hubble űrteleszkóp
Soha még olyan nagy távolságból nem észleltek csillagot űrteleszkóppal, mint a Hubble segítségével felfedezett Earendel, amely 12,9 milliárd fényévnyire van a Földtől. Ilyen nagy távolságból a teleszkópok általában csillagok millióiból álló galaxisokat lennének képesek érzékelni – írta a BBC hírportálja. A Hubble ezzel szemben egyetlen csillagot, az Earendelnek keresztelt égitestet vette észre egy természeti jelenség segítségével, amely a zoomobjektív használatára hasonlít. Ezt a jelenséget gravitációs lencsének hívják. Ha a megfigyelés irányában található egy nagy galaxishalmaz, akkor ennek a gravitációs vonzása meghajlítja és felnagyítja a mögötte lévő tárgyakról érkező fényt. Ezek az objektumok…
Olvass tovább>>EPHA: több milliárd euró költséget ró az egészségügyre Európában a fűtés és a főzés okozta légszennyezés
Évente több mint 27 milliárd euró költséget ró az egészségügyre a fosszilis tüzelőanyagokkal és fával történő fűtésből és főzésből származó légszennyezés az Európai Unióban és az Egyesült Királyságban – derült ki a brüsszeli központú Európai Népegészségügyi Szövetség (EPHA) jelentéséből. A legnagyobb terhet a fatüzelésű kályhák okozzák, amelyek európai szinten a többletköltségek 57 százalékáért – 17 milliárd eurórért – felelősek. A széntüzelésű berendezések a jelentés szerint 5 milliárd euró költséget jelentenek, míg az olajtüzelésű kályhák 3 milliárd, a gáz háztartási felhasználása pedig 2,3 milliárd euróba kerül az egészségügyi rendszereknek. Lebontva átlagosan…
Olvass tovább>>Hoppá! A talajművelő gép a józan paraszti ész és a technológia ötvözete
A technológiai forradalom időszakát éljük szabályozási, környezetvédelmi, piaci oldalról egyaránt. A gazdaságos termeléshez időről időre jó megoldásokat, akár mindenki által elérhető megoldásokat kell találnunk, különben lemaradunk – fogalmazott Feldman Zsolt. Az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint az AM mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a Győr-Moson-Sopron megyei Mórichidán, a TERRASYST talajművelő gép bemutatása alkalmából rendezett szakmai tanácskozáson, a manapság szinte minden területen elvárt újítással kapcsolatban úgy fogalmazott: az innováció gyakran szó szerint, annak legnemesebb értelmében földhözragadt megoldásokat jelent. „Mi jó gyakorlatokat, sokak által használható jó megoldásokat keresünk és támogatunk”. Az agrárinnováció jelenti…
Olvass tovább>>Orosz agresszió: nem indul el idén az Európai Űrügynökség marsszondája
Az Európai Űrügynökség (ESA) úgy döntött, hogy az orosz űrhivatallal közös Mars-missziója nem indul el idén az ukrajnai háború miatt. Az ESA tagállamai hivatalosan csütörtökön szavazták meg, hogy felfüggesztik az Oroszországgal közös ExoMars missziót – írta a BBC. A brit építésű Rosalind Franklin marsjárót szeptemberben akarták elindítani egy orosz űrrakétával. A marsi élet jelei után kutató űrrobot a tervek szerint nyolc hónappal később landolt volna a vörös bolygón az orosz hardver segítségével. Az űrhajó raktárba kerül, amíg ki nem derül, hogyan indulhat a Marsra. A lehetőségek széles skáláját vizsgálják attól az…
Olvass tovább>>Az űrszektorhoz köthető szakirányú továbbképzés indul 16 egyetem együttműködésében
Az űrszektorhoz, az űrkutatáshoz köthető szakirányú továbbképzés indul 2022 őszén az UniSpace konzorciumnak köszönhetően, amelyben 16 egyetem vállalta az együttműködést. A konzorciumot bejelentő szerdai, budapesti sajtótájékoztatón Sztáray Péter, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) biztonságpolitikáért felelős államtitkára elmondta, bízik abban, hogy jól működő és rugalmas lesz ez a konzorcium, amely a KKM koordinálásában jött létre. Az államtitkár emlékeztetett, hogy tavaly nyáron fogadta el a kormány az első magyar űrstratégiát, amelynek jelentős eleme, hogy felkarolják a kutatók munkáját. Közölte, az egyetemek konzorciumba szervezése azt a célt szolgálja, hogy tudjanak egymás tevékenységéről, a különféle műhelyekben…
Olvass tovább>>Szervtámogató-kezelést nyújtó központot alakítanak ki Szegeden
Hétmilliárd forintból, kormányzati támogatással szervtámogató-kezelést nyújtó kardiorespiratorikus kiválósági centrumot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a fejlesztés bejelentése kapcsán Palkovics László innovációs és technológiai miniszter úgy fogalmazott, hogy az új központ minden bizonnyal újrapozicionálja majd az SZTE-t és a hozzá tartozó intézményeket is. Rovó László rektor hangsúlyozta, a centrum új utakat nyit meg a kutatás, a gyógyítás és az oktatás területén. Egyben a SZTE Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ számára is kiváló lehetőségként szolgál, ennek köszönhetően a jövőben még kiemelkedőbb ellátást…
Olvass tovább>>