Folytatódik a szegedi lézeres kutatóközpont (ELI-ALPS) szomszédságában a science park kialakítása – közölte az innovációs és technológiai miniszter. Palkovics László Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterrel a lézeres kutatóközpontban tett látogatását követően újságíróknak elmondta: a tudományos és innovációs park kialakításának első lépése már megtörtént, lőszermentesítették az egykori szovjet laktanya területét. A következő lépés a befektetők Szegedre vonzása, ehhez a minisztérium és a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatást nyújt. A science parkban a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) több ingatlanberuházást is megvalósít, a többi közt egy inkubációs központot alakít ki. Az…
Olvass tovább>>Kategória: K+F+I
Minden eddiginél pontosabb mérésekre alkalmas távcső került az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba
Új, minden eddiginél pontosabb mérésekre alkalmas távcső került az ELTE Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba: a műszerrel a Hold felszínéről és a távoli csillagok jellemzőiről kapható részletesebb kép. Június folyamán érkeztek meg a Gothard Asztrofizikai Obszervatóriumba a Kozmikus hatások és kockázatok támogatású kutatási program műszerei. A program keretében a Holdba csapódó meteorok rövid (20-30 ms idejű) felvillanásait keresik majd a kutatók – olvasható az ELTE közleményében. Mint írják, az új ASA AZ800 távcsővel a későbbiekben – a meglévő Shelyak eShel spektrográf csatlakoztatásával – a csillagok légkörének és mozgásának színképét is vizsgálhatják. Ezeket a…
Olvass tovább>>Az elhízott gyermekeknél nagyobb a szklerózis multiplex kockázata
Nagyobb a szklerózis multiplex betegség kialakulásának a kockázata az elhízott gyermekeknél, akik ráadásul rosszul reagálnak a betegség kezelésére német kutatók szerint. A Göttingeni Egyetem kutatócsoportja az Amerikai Orvostársaság folyóiratában (JAMA) közzétett tanulmányában feltárta, hogy a túlsúlyos, elhízott gyermekeknél nagyobb a kockázata a betegség relapszáló-remittáló típusa kialakulásának, és ezen betegek kevésbé fogékonyak a kezelések során használt gyógyszerekre. A kutatók 453 szklerózis multiplexszel diagnosztizált 18 évesnél fiatalabb gyermek orvosi kartotékainak elemzése alapján jutottak erre a következtetésre – írja a Medical Xpress. A szklerozis multiplex krónikus, a központi idegrendszer fehérállományának gyulladásos betegsége, melynek…
Olvass tovább>>A nők között több az Alzheimer-kóros, mint a férfiak között
Több az Alzheimer-kóros a nők között, mint a férfiak között. Az okok feltárásában új kutatások hoztak eredményt – adta hírül a BBC. Korábban a tudósok úgy vélték, azért több a nő az Alzheimer-kórban és demenciában szenvedők között, mert a nők tovább élnek. A kutatók azonban most más okokat is feltártak. Az Alzheimer Szövetség Los Angeles-i nemzetközi konferenciáján adták közre eredményeiket, amelyek szerint az agyi kapcsolatok és a betegségkockázattal kapcsolatos, nemekre jellemző gének különbségei állnak a dolog hátterében. Nagy-Britanniában mintegy félmillió nő szenved demenciában, a férfiak közül 350 ezren. A legtöbb…
Olvass tovább>>Alig több mint egy másodperc alatt forgatja ki a Rubik-kockát a mesterséges intelligencia
A Kaliforniai Egyetem kutatói által létre hozott mesterséges intelligencia valamivel több mint egy másodperc alatt kiforgatta a Rubik-kockát. A DeepCubeA nevű algoritmus oldotta meg ily sebesen az 1974-ben Rubik Ernő által megalkotott háromdimenziós logikai játékot – adta hírül a BBC News honlapja. „Saját maga tanulta meg”, miként kell megoldani a feladatot – idézte az egyetem közleménye Pierre Baldi professzort. A kutatók hangsúlyozták, hogy az algoritmus stratégiája teljesen más volt, mint ahogyan az emberek megoldják a logikai játékot. „Úgy vélem, hogy a mesterséges intelligencia gondolkodásának természete teljesen eltér az emberétől” – mondta Baldi professzor.…
Olvass tovább>>A hiperaktivitás az esetek 30-40 százalékában felnőttkorban is megmarad
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról (ADHD) általában azt gondolják, hogy csak gyerekeket érint, pedig a betegek 30-40 százalékánál ez a felnőttkorban is kimutatható – mondta Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinikájának igazgatója. A szakember szerint a felnőttkori tünetek sokban különböznek a gyerekkoriaktól, amire magyarázatul szolgálhat a páciensek eltérő élethelyzete és a kifejlődött idegrendszerük. Így a hiperaktivitással összefüggő tünetek kevésbé lesznek jelentősek, de például a szétszórtság, a feledékenység, illetve a koncentrációs problémák továbbra is jellemzőek maradnak – tette hozzá.
Olvass tovább>>Vízparton dupla UV-sugárzás érheti a szemet
Vízparton akár dupla mennyiségű UV-sugárzás érheti a szemet – mondta Homoki Imre, a Magyar Látszerész Szövetség alelnöke. Az alelnök elmondta, a víztükörről visszaverődő napsugarak összegződnek a természetes sugárzással, ezért különösen fontos, hogy a szemüveg valóban jó UV-szűréssel rendelkezzen. Mivel az embereknek csak 20 százaléka van tisztában ezzel, létrehoztak szakértői pontokat szerte az országban, ahol pontos tájékoztatást lehet kapni az esetleges UV-ártalomról. Ezek címét összegyűjtötték a www.uvextra.hu oldalon.
Olvass tovább>>A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják Szegeden
A 3D-nyomtatás orvosi alkalmazásait vizsgálják a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), ahol ősszel megnyílik a technológiát használó új központ – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint a technológia alkalmazásával kapcsolatban az SZTE Általános Orvostudományi Kara élen jár a hazai felsőoktatási intézmények között, ugyanis a medikusok és a PhD-hallgatók is tanulnak a 3D-nyomtatásban rejlő lehetőségekről a normál tanmeneten belül. Emellett a 3D-nyomtatás kutatói alkalmazásának ösztönzése és bővítése, illetve az ezekhez az eszközökhöz kötődő szolgáltatások fejlesztése is cél a szegedi egyetemen. Őszre csaknem hatszázmillió forintos uniós és hazai támogatással az egyetemen…
Olvass tovább>>Mezei: a melegedés miatt több az allergiás megbetegedések száma
A globális felmelegedés miatt több az allergiás megbetegedések száma egy friss, globális felmérés szerint – mondta Mezei Györgyi allergológus. Hozzátette: a felmelegedés révén az allergiát okozó növények elterjednek, a pollenszezon hosszabbá válik, ennek hatására pedig egyre többeket érintenek majd az allergiás megbetegedések. Mint mondta, a hőmérsékleti maximumok, a pollenszezon időtartama és a pollenszám alakulása is növekvő tendenciát mutatott az utóbbi 20 évben. Emellett egyre több növényt kezelnek megváltozott szerekkel, ezért a pollenek allergenitása is növekszik – magyarázta. Mezei hangsúlyozta: a klímaváltozás elleni valamennyi lépés csökkentheti a pollenszámot.
Olvass tovább>>Szuperbaktériumokat hordoznak a sirályok Ausztráliában
Antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumokat hordoznak a sirályok szerte Ausztráliában – figyelmeztetnek helyi kutatók. A perthi Murdoch Egyetem szakemberei megállapították, hogy az ausztrál sirályok (Chroicocephalus novaehollandiae) több mint húsz százaléka hordozója egyebek között az E. coli baktériumnak (képünkön), amely húgyúti fertőzést és vérmérgezést is okozhat – írja a BBC News. A tanulmány kimutatta, hogy a sirályok ürülékében megtalálható baktériumok egy része ellenáll az olyan gyakran használt antibiotikumoknak, mint a cefalosporinok és fluorokinolonok. Az egyik mintában talált baktérium ellenáll a carbapenem nevű antibiotikumnak is, amelyet csak súlyos, nagy kockázatú fertőzés esetén alkalmaznak. Az eredmények…
Olvass tovább>>Pszichológus: öt százalék alatti a játékfüggők aránya
Magyarországon öt százalék alatt van a játékfüggők aránya a videojátékkal játszó lakosság körében – állítja Tóth Dániel pszichológus. Az egyik fő veszélyfaktornak nevezte a függőség szempontjából, hogy míg a szerencsejátékban vagy az alkoholfogyasztásban szigorú és egyértelmű életkori határok vannak, addig videojátékoknál nincs ilyen. Az üzleteket semmi nem korlátozza abban, hogy kiskorúaknak eladjanak agresszív tartalmú videojátékot – mutatott rá. Akkor alakul ki játékfüggőség, amikor minden másnál fontosabb lesz a játék, és kényszeressé válik, továbbá játék nélkül elvonási tünetek jelentkeznek – sorolta.
Olvass tovább>>Az idegek áthuzalozása visszafordíthatja a kar és a kéz bénultságát
Az idegek áthuzalozásával ausztrál sebészeknek sikerült helyreállítaniuk lebénult betegeknél a kar és kéz mozgatásának képességét, lehetővé téve, hogy önállóan tudjanak enni és eszközöket használni. A teljességgel normális működést még nem sikerült helyreállítani, de az orvosok szerint az úttörő műtét megváltoztatja a páciensek életét – adta hírül a BBC News. A gerincet érő sérülések megállítják az agyból a test többi részébe küldött üzenet útját, ez okozza a bénulást. A kutatásba bevont 13 páciens mind a négy végtagját érintette a bénulás, azaz kvadriplégiában szenvedtek, de felkarjuk bizonyos izmait képesek voltak mozgatni. A…
Olvass tovább>>A NASA ECOSTRESS missziója feltérképezte a világűrből az európai hőhullámot
Az amerikai űrkutatási hivatalnak (NASA) a földfelszíni hőmérsékletet a Nemzetközi Űrállomásról észlelő ECOSTRESS missziója feltérképezte a június végi európai hőhullám hőmérsékleteit különböző napszakokban, és elkészítette négy európai nagyváros – Róma, Párizs, Madrid és Milánó – hőtérképét az adott időszakban. A NASA bolygókutató központja, a pasadenai Jet Propulsion Laboratórium által kiadott közlemény szerint a négy város esetében június 27-én és 28-án mérte a földfelszíni hőmérsékletet az ECOSTRESS (Ecosystem Spaceborne Thermal Radiometer Experiment on Space Station). A NASA honlapján közzétett hőtérképeken a melegebb térségek vörös, a hűvösebbek kék színűek. A felvételek jól jelzik,…
Olvass tovább>>Az NKFI Hivatal megújuló szolgáltatásokkal segíti a pályázókat
A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) megújuló szolgáltatásokkal segíti a magyar pályázókat abban, hogy minél sikeresebben szerepeljenek az Európai Unió kutatás-fejlesztési keretprogramjának pályázatain – hangsúlyozta Szabó István (képünkön), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnökhelyettese. A NKFI Hivatal összesítése szerint az Európai Unió jelenleg futó Horizont 2020 (H2020) keretprogramjában Magyarország az eddigi csaknem ezer sikeres pályázati részvétellel és 259 millió euró elhozott forrással dobogós teljesítményt nyújt az EU13, azaz a 2004 után csatlakozott EU tagországok között. Ugyanakkor a Horizont 2020 program eddig odaítélt támogatásaiból az EU13…
Olvass tovább>>Az elhízás már a dohányzásnál is többször okoz rákot Nagy-Britanniában
A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás – állapította meg egy brit kutatószervezet. A brit rákkutató szervezet (Cancer Research UK) adatai szerint a bél-, a vese-, a petefészek- és a májrák okai között gyakrabban szerepel az elhízás, mint a dohányzás. Számításaik szerint sok millió embernél nőtt meg a daganatos betegség kialakulásának kockázata a túlsúlyuk miatt. Mint rámutattak, Nagy-Britanniában az elhízottak száma a duplája a dohányosokénak. A szervezet hangsúlyozta, hogy nem akarja a dohányzás okozta rákkockázatot az elhízás okozta rákkockázathoz hasonlítani, és kiemelte, hogy…
Olvass tovább>>Jobb, ha a has helyett a combjukra híznak az idősebb nők
Egy amerikai kutatás szerint azok az idősebb, egészséges súlyú nők, akik a hasuk helyet a combjukra híznak, védettebbek a szívbetegségektől. A kutatók szerint az „alma alakú” nőknek meg kell próbálnia leadni a hasukból és „körte alakúvá” válni. A European Heart Journal című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban 2600 egészséges testsúlyú 18 éven felüli nőt vizsgáltak, akiknek testtömeg-indexe (BMI) 18-25 között volt. A résztvevők egy 1990-es évek közepétől folyó nagy amerikai kutatás, a Women’s Health Initiative keretében rendszeresen estek át olyan vizsgálaton, amely a testzsírt, az izmokat és a csontsűrűséget mérte fel. A…
Olvass tovább>>Az érelmeszesedés okát azonosították brit kutatók
Brit kutatók azonosították az érelmeszesedés mögött álló folyamatot és állatkísérletekben kimutatták, hogy az akne kezelésére általában használt gyógyszer hatékony gyógymód lehet a betegségre. A Cambridge-i Egyetem és a Londoni King’s College tudósai vezette kutatócsoport felfedezte, hogy az a molekula felelős az érfalak rugalmatlanságát okozó érelmeszesedésért, amelyről korábban úgy vélték, hogy csak a sejteken belül létezik a DNS kijavítása céljából. Az érelmeszesedés szív-és érrendszeri betegségeket, magasvérnyomást, stroke-ot és demenciát okozhat. Jelenleg nincs hatékony gyógymódja a betegségnek, amelyet a kalcium lerakódása miatt megkeményedő plakkok okoznak, rugalmatlanná téve az artériákat, akadályozva a szervezet vérellátást.…
Olvass tovább>>Virtuális valóságon alapuló módszert teszteltek a kábítószer-függőség kezelésére Kínában
Mintegy ezer kábítószer-fogyasztó bevonásával teszteltek egy virtuális valóságon (VR) alapuló kezelési módszert Sanghajban, amely a résztvevők több mint hetven százalékánál csökkentette a drog iránti vágyat – jelentette a Hszinhua kínai hírügynökség. A nyolc hónapig tartó kezelést az elmúlt három évben tesztelték. A résztvevőknek egy VR-szemüvegen különböző, a droghasználattal kapcsolatos jeleneteket mutattak, miközben szemmozgásukat egy infravörös mérővel rögzítették. A kutatók azt figyelték, hogy milyen hosszan néz a résztvevő egy bizonyos elemet, mert ebből tudtak következtetni arra, hogy mi mennyire érdekli. Eközben a pulzusszámát és a bőrellenállását is mérték, hogy pontosan elemezhessék…
Olvass tovább>>Szív- és érrendszeri halálozások millióit okozhatja az alacsony gyümölcs- és zöldségbevitel
Évente milliók halálát okozhatják a világon olyan szív- és érrendszeri betegségek, amelyek hátterében a zöldségek és gyümölcsök nem elengedő bevitele állhat. A tanulmány első eredményeit az amerikai táplálkozástudományi társaság (American Society for Nutrition) Baltimore-ban jelenleg is folyó éves konferenciáján mutatták be – írta a Phys.org portál. A tudósok becslései szerint a világon hét szív- és érrendszeri halálozásból egyet okozhat a nem elegendő gyümölcs és 12-ből egyet a kevés zöldség fogyasztása. 2010-ben majdnem 1,8 millió szív- és érrendszeri halálozás az alacsony gyümölcsbevitel, egymillió az alacsony zöldségbevitel számlájára volt írható kutatók szerint. Az ideálisnál kevesebb…
Olvass tovább>>A száraz szem betegség gyógyítását segíti a Szegedi Tudományegyetemen folyó kutatás
A világon elsőként dolgozott ki a könnymirigy-vezetékrendszer működésének tanulmányozására alkalmas, így a száraz szem betegség sikeres kezeléséhez hozzájáruló módszereket a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szemészeti klinikájának igazgatója, Tóth-Molnár Edit – közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A világon emberek százmillióit érintő száraz szem betegség jóval komplexebb probléma annál, semhogy csak a manapság oly gyakori számítógép- vagy okostelefon-használat által okozott tünetnek tekintsük, és ennek megfelelően kezelésének is messze túl kell mutatnia a jelenleg rendelkezésre álló szűk terápiás arzenálon, elsősorban a különböző műkönnykészítmények alkalmazásán – állítja a kutató, hozzátéve: ez a megoldás ugyanis…
Olvass tovább>>