Kutatásfejlesztési megállapodást kötött kedden a debreceni MTA Atommagkutató Intézet (Atomki) és a városban gyárat létesítő Vitesco Technologies. Radu Sterp, a Vitesco debreceni zöldmezős beruházásának gyáregységvezetője elmondta: az autóiparban érdekelt cég beszállítóként piacvezető szerepre törekszik. Ehhez számítanak az Atomki szakembereinek tudására is, amely alapja lehet a vállalat növekedésének. Az együttműködési megállapodás keretében csúcstechnológiás, 2D-s, 3D-s geometriai és nagysebességű mérések elvégzésére alkalmas eszközöket telepítenek az Atomki laboratóriumába. A mintegy 2 millió eurós műszerparkkal saját eljárásaik tökéletesítését, a többi között a magas minőségű anyagok gyártását, a környezetbarát technológia alkalmazását szeretnék elősegíteni – fejtette…
Olvass tovább>>Kategória: K+F+I
Magyar tudós közreműködésével indult útjára a Napot vizsgáló műhold
A Napot még soha nem látott közelségből és szögből vizsgáló Solar Orbiter műhold február 10-én indult hétéves útjára a floridai Kennedy Űrközpontból. A projekt résztvevője Erdélyi Róbert, a Sheffieldi Egyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) csillagászprofesszora. A magyar kutató a Nap ultraibolya hullámhosszán vizsgálja majd az égitestből kiáramló plazmát – olvasható az ELTE közleményében. Mint írják, a tudósok először 1999-ben vetették fel a Nap plazmakitöréseit tanulmányozó műhold szükségességét, a European Space Agency (ESA) a küldetést 2008 és 2013 között tervezte. A szonda felépítése során azonban technikai akadályokba ütköztek. Az…
Olvass tovább>>A boldog partner a demencia megelőzésében is segít
Az optimista, boldog ember társa egészségének is használ; ahogy együtt öregszenek, az Alzheimer-kór és a demencia jelentős kockázati tényezőit tarthatják távol maguktól – állapították meg a Michigani Állami Egyetem kutatói egy nagy létszámú, hosszú távú kutatásban. „Rengeteg időt töltünk a párunkkal. Biztathat arra, hogy sportoljuk, együnk egészségesebben, figyelmeztethet, hogy vegyük be a gyógyszert. Ha derűlátó, egészséges emberrel élünk, hasonlóvá válhatunk: így valóban tovább élünk és megelőzhetjük a mentális betegségeket” – mondta el a medicalxpress.com portálnak William Chopik, az egyetem pszichológiaprofesszora, a tanulmány társszerzője. Ha például a pár egyik tagja abbahagyja…
Olvass tovább>>Miért nem csodálkozunk? Rokonsági alapon szerveződhetett az avar kori elit az ELTE kutatói szerint
Az avarok inkább családjukkal együtt és nem kifejezetten katonai alakulatként vándoroltak, a hatalmat birtokló, vezető réteg rokonsági alapon szerveződhetett – állapították meg az ELTE Régészettudományi Intézete és az ELK BTK Archeogenetikai Laboratórium munkatársai. Az ELTE közleménye felidézi, hogy a kutatók az avar kori elithez tartozó emberek magyarországi temetőkből előkerült apai és anyai génjeit térképezték fel. Az összegzés szerint az Avar Kaganátus heterogén összetételű népességében a Duna-Tisza közén régészetileg elkülöníthető egy átlagon felül gazdag, kulturálisan homogén csoport, amely vélhetően a politikai és katonai hatalmat birtokolta. Az ELTE szakemberei e csoport eredetét…
Olvass tovább>>A szennyezett levegőben eltöltött korai évek összefüggnek a későbbi agyszerkezeti elváltozásokkal
Tizenkét éves korra agyszerkezeti elváltozásokat okoz, ha a gyerek egyéves korában forgalmas környéken, erősen szennyezett levegőnek volt kitéve – állapították meg amerikai kutatók. A Cincinnati Gyermekkórház kutatóinak tanulmánya arra az eredményre jutott, hogy azoknak a gyerekeknek, akik születésük után a nagy közúti forgalom miatt súlyosan szennyezett levegőjű környéken élnek, 12 éves korukra kisebb lesz az agyuk szürkeállománya és vékonyabb az agykérge a kis korukban kevésbé szennyezett levegőt szívó kortársaiknál. Travis Beckwith, a kórház kutatója, a PLOS One tudományos portálon online publikált tanulmány vezető szerzője hangsúlyozta, hogy eredményeik szerint „az a…
Olvass tovább>>Korszakalkotó tanulmány változtathatja meg a dagantos betegségek kezelését
Több mint ezer tudós építette fel a daganatos betegségek eddigi legteljesebb profilját. A korszakalkotó tanulmány teljesen megváltoztathatja a rák kezelését – adta hírül a BBC. A Pan-Cancer Analysis of Whole Genomes Consortium (PCAWG) nevű projektben közreműködő tudósok a rákbetegséget egy olyan százezer darabos kirakóshoz hasonlították, amelynek darabjai eddig 99 százalékban hiányoztak. A Nature folyóiratban publikált tanulmányuk azonban szinte teljes képet nyújt az összes daganatos betegségről. A PCAWG tanulmánya 38 ráktípus 2658 daganatának teljes genetikai kódját elemezte. Ennek köszönhetően minden páciens rákbetegsége személyre szabhatóan kezelhető lesz, illetve lehetővé válik, hogy az…
Olvass tovább>>A fogamzásgátló tabletta strukturális változást okoz az agyban egy új tanulmány szerint
Agykutatással foglalkozó tudósok megállapították, hogy a fogamzásgátló tabletta hatására jelentősen csökken a hipotalamusz mérete az agyban. Az új kutatást az Észak-amerikai Radiológiai Társaság éves konferenciáján mutatták be. A hipotalamusz, amely a köztiagyban a talamusz alatt helyezkedik el, hormonokat termel és a test olyan fontos funkcióit szabályozza, mint a hőmérséklet, a hangulat, az étvágy, a szexualitás, az alvási ciklus és a szívverés. Korábban még sohasem kutatták a szexuális hormonok, köztük a szájon át szedhető fogamzásgátló szerek strukturális hatásait az agyban. Ennek oka részben az, hogy a hipotalamusz nagyságának mennyiségi elemzése MRI-vizsgálatokkal…
Olvass tovább>>Erről lemaradunk sajnos: 63 év múlva látványos csillagászati jelenség lesz látható
Előrejelzések szerint 63 év múlva látványos csillagászati jelenségben gyönyörködhetnek éjszakánként az emberek – mondta Kiss László csillagász. A feltételezések szerint a V Sagittae nevű kettőscsillag összeforr és felfénylik, ezzel a Szíriusznál, a legfényesebb csillagnál is ragyogóbb jelenséget okozva az égen egy-két hónapon keresztül 2083-ban – fűzte hozzá. Kiss elmondása szerint a V Sagittae csillagrendszer egy kompakt, föld méretű, és nap tömegű, tehát iszonyatosan sűrű fehér törpecsillag és egy kísérő csillagból áll, amelyből nagyon erős gravitációs tere miatt a törpecsillag anyagot szipkáz. A fehér törpecsillag köré az anyag létrehoz egy korongot,…
Olvass tovább>>Aprópénz: az EU tízmillió eurót különít el a koronavírussal összefüggő kutatásokra
Az Európai Unió tízmillió eurót (mintegy 3,36 milliárd forint) különít el a légzőszervi tünetegyüttest okozó koronavírussal összefüggő kutatások támogatására – közölte az Európai Bizottság. A tájékoztatás szerint az uniós bizottság a járvány terjedése indokolta sürgős reagálás jegyében mobilizálta az összeget olyan kutatási projektek támogatására, amelyek elősegítik a járvány megértését, hozzájárulnak a vírussal fertőzött vagy fertőzöttségre gyanús betegek hatékonyabb klinikai kezeléséhez, valamint javítják a közegészségügyi felkészültséget. Marija Gabriel innovációért, kultúráért, oktatásért és kutatásért, valamint ifjúságért felelős biztos azt mondta, a támogatás a járvány globális megfékezésére irányul, azonban enyhíteni kívánja a koronavírus…
Olvass tovább>>Már csak ez hiányzott: a Parkinson-kór már az ember születése előtt elkezdődhet
A Parkinson-kór eredete a születés előttre vezethető vissza azoknál az embereknél, akiknél 50 éves koruk előtt fejlődik ki a degeneratív idegrendszeri betegség amerikai kutatók tanulmánya szerint. A Cedar-Sinai Egészségközpont kutatói a Nature Medicine tudományos folyóiratban megjelent tanulmányukban kimutatták, hogy ezek az emberek rendellenes agysejtekkel születtek, ami évtizedeken át észrevétlenül maradt – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon. A Parkinson-kór egy neurodegeneratív idegrendszeri betegség, amely a dopamint termelő sejtek fokozatos pusztulásával jár. Az idők során egyre súlyosbodó tünetei a mozgás lelassulása, az izmok merevsége, remegés, egyensúlyvesztés. Az esetek többségében a neuronok pusztulásának…
Olvass tovább>>Mikrosebészeti oktatóközpontot alakítottak ki Szegeden
A mikrosebészeti beavatkozások ellenőrzött, biztonságos, szimulációs körülmények között történő oktatását, gyakorlását szolgáló központot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE). Lázár György, az SZTE Általános Orvostudományi Karának dékánja a mintegy kétszázmillió forintos uniós támogatással megvalósult beruházás keddi átadásán elmondta, a fejlesztés a szegedi orvosképzés hátterét megújító, 6,9 milliárd forintos költségvetésű program része. A professzor hangsúlyozta, ahhoz, hogy a hallgatók megfelelő elméleti és gyakorlati tudással hagyják el az egyetemet, szükség van a mikrosebészeti oktatóközponthoz hasonló létesítményekre. Boros Mihály, az SZTE Sebészeti Műtéttani Intézetének igazgatója elmondta: Szegeden 1999-ben indult el a legkülönbözőbb beavatkozások során…
Olvass tovább>>A Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben
A kutatókat is megdöbbentő méretű, a Napnál hetvenszer nagyobb tömegű fekete lyukat fedeztek fel a Tejútrendszerben. A jelenség 15 ezer fényévnyi távolságra van a Földtől, tömege pedig 70-szer nagyobb a Napénál – számolt be a Nature című tudományos lap. Kiss László csillagász-fizikus ezzel kapcsolatban elmondta, hogy a Tejútrendszer közepén található millió vagy milliárd naptömegű fekete lyukakról már évtizedek óta tudnak a tudósok. A csillagász szerint ami újdonság ebben a tudományos felfedezésben, hogy ennek a fekete lyuknak a tömege hetvenszer nagyobb a Napénál. A csillagfejlődés jelenlegi modelljei szerint ilyen néhány tíz naptömegű…
Olvass tovább>>Óriási lépés a rákkutatásban
Az emberi immunrendszer egy frissen felfedezett eleme felhasználható arra, hogy egyszer a „rák sok fajtáját gyógyíthassa” – számolt be róla a BBC. A Cardiffi Egyetem kutatói felfedeztek egy eljárást, amely laboratóriumi tesztekben legyőzte a prosztata- mell-, tüdő- és más daganatos sejteket. A módszert klinikai vizsgálatokban, betegekkel nem tesztelték, a kutatók szerint azonban „hatalmas lehetőség rejlik benne” – olvasható a Nature Immunology című szaklap aktuális számában. A tudósok eddig feltáratlan folyamatok után kutattak, amelyekkel az emberi immunrendszer természetes úton megtámadja a tumort. A vérben bukkantak egy úgynevezett T-sejtre, vagyis egy immunsejtre, amely azt…
Olvass tovább>>Az ELTE kutatói beszálltak a krónikus gyulladásokkal és rákos áttétekkel vívott harcba
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) fehérjekutatóinak eredményei – amelyeket a FEBS Journal legutóbbi számában jelentettek meg – többek között segítenek tisztázni az S100 kalciumion-kötő fehérjecsalád tagjainak szerepét a krónikus gyulladások és daganatos áttétek kialakulásában. Az ELTE fehérjekutatói, Nyitray Lászlónak, az ELTE Biokémiai Tanszék vezetőjének kutatócsoportja az S100 kalciumion-kötő fehérjecsalád tagjainak megismerését, működésük megértését tűzte ki célul – olvasható az ELTE Természettudományi Karának MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében. Mint írják, a kutatók eredményei segítenek tisztázni ezen fehérjék szerepét a krónikus gyulladások és daganatos áttétek kialakulásában, valamint újabb lehetőségek nyílnak meg a melanóma,…
Olvass tovább>>Egyszer érdemes lefutni a maratont
A maratoni távra való felkészülés és a táv lefutása javítja az először indulók egészségét, a „vérereik életkorából” nagyjából négy évet farag le egy új tanulmány szerint. A Barts, a londoni Orvostudományi Egyetem és a University College London kutatói 138 olyan embert követtek, akik a londoni maratonra készültek és korábban nem futottak még a 42,2 kilométeres távon – írta a BBC hírportálja a Journal of the American College of Cardiology szaklap cikke alapján. Hat hónap edzés után az ereik rugalmasabbá váltak, ami csökkenti a szívroham és a stroke kockázatát. Az alanyok vérnyomása…
Olvass tovább>>Már megint neutroncsillagok összeolvadását észlelte a LIGO-VIRGO detektorhálózat
Ismét neutroncsillagok összeolvadását észlelte a LIGO-VIRGO detektorhálózat, amelyből egy szokatlanul nagy tömegű objektum keletkezett. A konzorciumban az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Természettudományi Kar kutatói is részt vesznek. Az ELTE szerdai közleménye szerint tavaly április 25-én a LIGO (lézer interferométeres gravitációshullám-vizsgáló obszervatórium) livingstoni obszervatóriuma olyan gravitációs hullámokat észlelt, amelyek két neutroncsillag összeütközéséből származnak. A LIGO Livingston egy gravitációshullám-detektorokból álló hálózat része, amelyet a National Science Foundation (NSF) által támogatott LIGO (Laser Interferometer Gravitational-wave Observatory) detektorai és az európai VIRGO detektor alkotnak. Az eredményeket az együüttműködésben résztvevők hétfőn mutatták be az American Astronomical…
Olvass tovább>>Egy új koronavírus okozza a közép-kínai tüdőgyulladásos járványt
Újfajta koronavírus okozta a tüdőgyulladással járó járványt a közép-kínai Vuhanban – jelentette a CCTV kínai állami televízió. A tudósítás szerint orvosszakértők az egyik betegtől vett mintából nyerték ki a vírus genetikai szekvenálásának adatait, s ennek segítségével további 15 páciensnél azonosították ugyanazt a vírust. A koronavírusok légzőszervi és hastáji megbetegedéseket okozhatnak, és cseppfertőzéssel terjedhetnek. Az atípusos tüdőgyulladás (SARS), illetve a közel-keleti légzőszervi tünetegyüttes (MERS) okozói is koronavírusok, de a vuhani egészségügyi hatóságok még vasárnap leszögezték: a mostani megbetegedések esetében nem a fentiek valamelyikéről van szó. A tévériport szerint a szakértők következő…
Olvass tovább>>Krónikus betegségek nélküli éveket lehet nyerni az egészséges életmóddal
A nők akár tíz, a férfiak hét olyan évvel élhetnek tovább, amikor nem szenvednek szívbetegségtől, 2-es típusú cukorbajtól és más krónikus betegségekből egy hosszú távú, nagy létszámú kutatás szerint. A British Medical Journal friss számában közölt amerikai vizsgálat több mint 20 éven át tartott, mintegy 110 ezer embert követtek nyomon – számolt be róla a BBC hírportálja. Az alanyokat ötvenéves korukban arra kérték, hogy öt egészséges szokás közül legalább négyet kövessenek: sose gyújtsanak rá, táplálkozzanak kiegyensúlyozottan, naponta fél órát mozogjanak, testtömegindexük (BMI) legyen 18,5 és 24,9 között, valamint a nők…
Olvass tovább>>Nagyon-nagyon távoli galaxiscsoportot fedezték fel
Az eddig azonosított legtávolabbi galaxiscsoportot fedezték fel csillagászok. A NASA által vezetett nemzetközi kutatócsoport által megfigyelt EGS77 jelű galaxistrió abból az időből származik, amikor az univerzum még csak 680 millió éves volt, vagyis kevesebb mint jelenlegi 13,8 milliárd éves korának öt százaléka. Az objektum a Kiterjedt Groth-övben található a Nagy Medve és az Ökörhajcsár csillagkép között – közölte a NASA. A megfigyelések szerint a galaxisok egy sebes kozmikus átalakulási folyamatban, reionizációban vannak. Ez akkor kezdődött, amikor az első csillagokból származó fény megváltoztatta a hidrogén természetét az egész univerzumban hasonló módon ahhoz,…
Olvass tovább>>Nagy: új komplex talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával – mondta Nagy István agrárminiszter. A miniszter ismertetése szerint az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához. A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen…
Olvass tovább>>