Gyógyszeripari k+f program indult Szegeden

Vállalkozások és az akadémiai szféra együttműködésével a gyógyszeripart segítő kutatás-fejlesztési program indult Szegeden uniós támogatással – tájékoztatta a konzorciumot vezető Solvo Biotechnológiai Zrt. a távirati irodát. A Solvo Biotechnológiai Zrt., a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a BioTalentum Tudásfejlesztő Kft. és a Biospirál-2006. Fejlesztő és Tanácsadó Kft. alkotta konzorcium mintegy 594 millió forint uniós támogatást nyert gyógyszerfejlesztések során alkalmazható reagens és szolgáltatáscsomag kialakítására. A közlemény szerint a gyógyszerkutatás egyik legkritikusabb fázisát az úgynevezett ADME-vizsgálatok jelentik, melyeken kiderül a legtöbb gyógyszerjelölt-vegyületről, hogy alkalmas-e további fejlesztésre. A kutatók ilyenkor azt vizsgálják,…

Olvass tovább>>

A világűrben teszteltek egy rákgyógyszert

Orosz tudósok a világűrben, a Nemzetközi Űrállomáson kikísérleteztek egy fehérjét, amely a nagyjából egy év múlva esedékes klinikai próbák után, három-négy év múlva „a rák minden válfajának ellenszere lehet, akár a betegség végső fázisában is”. Ezt Andrej Szimbircev professzor, az orosz Szövetségi Orvosbiológiai Ügynökség különleges tisztaságú készítmények előállításával foglalkozó kutatóintézetének igazgatóhelyettese jelentette ki az Izvesztyija című napilap pénteki számában megjelent interjújában. Szimbircev elmondta, hogy a melanomás és szarkómás egereken és patkányokon elvégzett kísérletek többsége teljes gyógyuláshoz vezetett, az esetek többségében még a kései stádiumban is. „Ezért határozottan ki lehet jelenteni,…

Olvass tovább>>

Itt a legveszélyesebb szuperbaktériumok listája

baktérium

A legveszélyesebb szuperbaktériumok toplistáját állította össze az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO), ezek az antibiotikumoknak ellenálló baktériumok óriási veszélyt jelentenek az emberi egészségre. A lista élén az úgynevezett Gram-negatív baktériumok állnak, köztük az E. coli, amely kórházban ápolt, legyengült pácienseknél okozhat halálos vérmérgezést és tüdőgyulladást. A listát a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő szervezet a G20 nyári csúcsértekezletére készítették, hogy felhívják a kormányok figyelmét a nehezen kezelhető fertőzések elleni új antibiotikumok kifejlesztésének fontosságára. A tudósok sokadszor figyelmeztetnek, hogy küszöbön áll az antibiotikumok utáni korszak, amikor a létező…

Olvass tovább>>

Ritka betegségeket vizsgáló kutatási program indult 

Ritka betegségek új diagnosztikai és terápiás eljárásait kidolgozó kutatási program indult uniós támogatással három vidéki orvosképző intézmény és az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának összefogásával. Az 1,2 milliárd forintos összköltségű projektet megnyitó hétfői szegedi konferencián Pfliegler György, a Debreceni Egyetem professzora elmondta: ritka betegség olyan viszonylag kevés pácienst érintő életveszélyes vagy életminőséget jelentősen rontó kórkép, amelynek diagnózisa vagy kezelése különös erőfeszítést igényel. Túlnyomórészt genetikai eredetű betegségekről van szó, de nem elhanyagolható a különböző fertőzések aránya sem. Hét-nyolcezer betegség felel meg ezeknek a kritériumoknak, egy kórképben viszonylag kevesen szenvednek, de összesített számuk…

Olvass tovább>>

Közös kutatást kezdett a Richter, az SZTE és az MTA

A Richter Gedeon Nyrt., a Szegedi Tudományegyetem (SZTE), valamint az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (SzBK) közös gyógyszeripari kutatás-fejlesztési projekten dolgozik, nőgyógyászati és biotechnológiai témában. A tavaly év végén indult, 4,89 milliárd forint költségvetésű közös projekt 2,83 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Széchenyi 2020 program keretében. A Richter tájékoztatása szerint a SZTE mintegy 671 millió forint, az MTA SzBK 268 millió forint támogatást kapott. A Richter 1,897 milliárd forint támogatás mellett több mint kétmilliárd forint saját forrással vesz részt a közös projektben. A konzorciális együttműködésben megvalósuló kutatás olyan…

Olvass tovább>>

Hatékonyabbá teheti a terápiákat a nemzeti agykutatási program

Hatékonyabb diagnosztikai és terápiás eljárások bevezetése is szerepel a nemzeti agykutatási program célkitűzései között – mondta el Oberfrank Ferenc, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal program-igazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában. A 2013-ban indult program hat és fél milliárd forintos állami támogatással folytatódhat a következő négy évben. Oberfrank Ferenc hozzátette: a bionika területéről szerepel a programban olyan mikroelektronikai érzékelők és manipulátorok kutatása is, amelyek hozzájárulhatnak a betegek gyógyításához. A magyar tudósok egyebek mellett komoly eredményeket értek el az elmúlt években az alvás és a stressz neurobiológiai alapjai,…

Olvass tovább>>

Kockázatos, de hatékony lehet a szklerózis multiplex „lefagyasztása”

Legalább öt évre képes „lefagyasztani” a betegséget és megállítani annak súlyosbodását a szklerózis multiplexszel (SM) élő pácienseknél egy hatékony, de kockázatos kezelés – számoltak be az eredményeikről orvosok a JAMA Neurology című folyóiratban. Az autológ hemopoetikus őssejt transzplantáció (AHSCT) során először megsemmisítik a páciens immunrendszerét, hogy az ne támadhassa tovább a szerveztet, majd őssejtátültetéssel újraindítják. A kezelés során használt erős gyógyszerek veszélyessé teszik az eljárást, amelyet mindössze egyetlen egyszer lehet alkalmazni egy páciensnél – írta a BBC News. A szklerózis multiplex a központi idegrendszer gyulladásos autoimmun betegsége, amelynek során károsodik…

Olvass tovább>>

Az agy gyógyulását segítő új idegsejttípust fedeztek fel a Semmelweis Egyetem kutatói

Az agysérülés gyógyításának lehetőségeit segítheti a Semmelweis Egyetem kutatóinak felfedezése, akik olyan új idegsejtcsoportot írtak le az agyvelőben, amelyek arra szolgálnak, hogy egy adott célterület felé irányítsák az újonnan képződő sejteket – közölte az egyetem és az MTA kedden az MTI-vel. Az új típusú sejtek „alagutakat” képezve segítik a születő idegsejtek célba jutását egy olyan fehérje segítségével, amelyet a daganatsejtek egyik félelmetes fegyvereként ismertek korábban – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia honlapján. A Semmelweis Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézete docensének, Alpár Alánnak a vezetésével a Nemzeti Agykutatási Program keretében…

Olvass tovább>>

Már itthon is lenyelhető a kameraendoszkóp

 Egy újonnan bevezetett eljárás keretében kapszulában lenyelhető kameraendoszkóppal tudják diagnosztizálni a vékonybélben keletkezett vérzéseket a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban – közölte az egészségügyi intézmény főigazgatója hétfőn. Halász Gabriella kifejtette: az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a zalaegerszegi kórház esetében két hónapja vette fel a finanszírozható eljárások körébe ezt a diagnosztikai módszert, amelynek során a vékonybélben fellépő vérzéseket tudják lokalizálni nagy hatékonysággal, akár járóbeteg-ellátás keretében is. A zalai egészségügyi intézmény évente 60 vizsgálatot végezhet, amelyhez hétmillió forintos finanszírozás társul. A főigazgató hozzátette: 2015-ben határozta el az intézmény vezetése, hogy fejleszti a minimális…

Olvass tovább>>

Európa tíz csúcslaborja között a pécsi virológiai létesítmény

laboratórium

Százhúszmillió forintos európai uniós forrásból fejlesztették a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpontjában 2012 óta működő, magas biológiai biztonsági szintű virológiai laboratóriumot. Bódis József rektor a létesítmény fejlesztéseit bemutató hétfői sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a beruházás nyomán a laboratóriumnak már a legmagasabb biztonsági követelményeknek megfelelő, úgynevezett BSL-4 szintű (Bio Safety Level) akkreditációja van. Az orvosprofesszor Bill Gates Microsoft-alapító vasárnapi nyilatkozatát idézve – miszerint a világnak fel kell készülnie egy világméretű járványra – kiemelte: jól fel fogott érdek a kórokozók ismerete, és hogy „megfelelő védőoltásokkal, ellenanyagokkal minél több ember életét és egészségét tudják megmenteni”.…

Olvass tovább>>

Az egészségügyi innováció fővárosa lesz Budapest

Nemzetgazdasági szinten több száz, akár ezermilliárd forintos értéket képviselhet az egészségügyi innováció és az ebből adódó hatékonyságjavulás, illetve kedvezőbb népegészségügyi helyzet Magyarországon – hangzott el a március végi think.BDPST innovációs konferenciát szervező Antall József Tudásközpont szakmai beszélgetésén. A humánerőforrás jó kondíciója akár harminc-negyven százalékban is hozzájárulhat a gazdasági prosperitáshoz, emellett jelentős gazdasági hasznot képvisel az innovatív eszközök használatából adódó hatékonyságjavulás is az egészségügyben. A digitalizáció a megelőzés, a motiváció és a big data elemzések révén a személyre szabott orvoslás területén rejti a legnagyobb potenciált. „Az innovatív technológiák alkalmazásával forradalmi változások…

Olvass tovább>>

A lánymagzatot erősebben védi a kismama immunrendszere

A magzat neme befolyásolja a kismama szervezetének immunválaszát – állapította meg az Ohiói Állami Egyetemen orvosainak tanulmánya. A nők régóta állítják, hogy a baba nemétől függően másképp érzik magukat a várandósság idején – írta a ScienceDaily.com a Brain, Behavior and Immunity című szaklap februári számában közölt kutatást ismertetve. Egyes tanulmányok szerint a magzat neme szerepet játszhat abban, hogy egyes várandósok más tüneteket észlelnek magukon, ha fiút várnak, mintha lányt: a reggeli rosszullét mértéke, a kívánósság és egyéb panaszok is eltérnek. A friss tanulmány bizonyítékokkal támasztotta alá, hogy a magzat neme és…

Olvass tovább>>

Kész szívbaj a zsíros étrend és az elhízás

A zsírokban bővelkedő étrend és az elhízás olyan veszélyes immunválaszt válthat ki, amely növeli a szív- és érrendszeri betegségek kockázatát – állapította meg a londoni Queen Mary Egyetem kutatása. Az elhízás emeli a vérnyomást és a koleszterinszintet, mindkettő a szívbetegségek kockázati tényezője, ezt korábbi kutatások már bizonyították. A friss tanulmány szerzői szerint a jelentős túlsúly olyan immunreakciót indíthat el, amely fokozza a szívroham rizikóját. Az eredmények olyan új kezelések kifejlesztését segíthetik, amelyek erre a gyulladásra irányulnak és mérséklik a szívroham esélyét – utalt a medicalexpress.com a Cell Metabolism című szaklap aktuális…

Olvass tovább>>

Innováció a kecskeméti műtőben

műtét

A világ egyik legkorszerűbb laparoszkópos eszközével végeztek műtétet a Bács-Kiskun Megyei Kórházban. A csúcsberendezést egy több tízmillió forintos műszerfejlesztés során szerezték be, számtalan modern eszközzel együtt. Ennek köszönhetően a nyelőcső-, a hasnyálmirigy és a májműtéteket is világszínvonalon tudják elvégezni a kecskeméti szakemberek. Egy új technológiával műtötték meg egy hatvan éves férfit a megyei kórházban. A betegnél előrehaladott vastagbélrákot diagnosztizáltak, ami a hasnyálmirigyre és a lépre is átterjedt. Emellett a végbélben is kialakult egy rosszindulatú daganat. Az ilyen súlyos elváltozások esetén korábban a sebészeknek fel kellett vágniuk a pácienst, most azonban a…

Olvass tovább>>

Naponta tíz cukorbetegség miatti amputációt végeznek

Naponta tíz olyan amputációt végeznek az orvosok Magyarországon, amikor cukorbetegség miatt kell valakinek a lábát levágni; 2014-ben 3658 ilyen műtétet végeztek – mondta Kempler Péter, a Semmelweis Egyetem professzora. A szakember elmondása szerint minden kétszázadik cukorbeteg lábát levágják, a betegek fél százalékát érinti ilyen beavatkozás. Többségében idegbántalom alakul ki a lábban, ezért kell eltávolítani, de gyakori az érszűkület miatti beavatkozás is. Kempler elmondta még, hogy a Magyar Diabetes Társaság adatai szerint 2014-ben 772 ezren váltottak ki vércukorszint-csökkentő gyógyszereket, de a diabetesben szenvedők száma ennél jóval magasabb. Van, akinek csak diétáznia…

Olvass tovább>>

Milliárdos fejlesztésekbe kezdhet a Soproni Gyógyközpont

Mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert el tavaly év végén a Soproni Gyógyközpont – jelentette be az intézmény vezetése csütörtökön sajtótájékoztatón Sopronban. Korányi László megbízott főigazgató elmondta, hogy 404,5 millió forintot nyertek a kormány által meghirdetett fejlesztési pályázaton. Ebből egyebek mellett szorosabbá és hatékonyabbá válhat az együttműködés a szombathelyi Markusovszky Egyetemi Oktatókórházzal az onkokardiológiai, az invazív kardiológiai és az érsebészeti területen. Összekapcsolják a két intézmény közötti képi diagnosztikai rendszert és új eszközöket szereznek be. Kozmáné Farkas Katalin, az intézmény gazdasági igazgatója arról beszélt, hogy például több mint 360 millió forintból…

Olvass tovább>>

Új szívműtéti eljárást vezettek be a zalaegerszegi kórházban

Az egyik leggyakoribb veleszületett szívrendellenesség, a bal és a jobb pitvar közötti nyitott sövényt katéteres beavatkozással is korrigálni tudják már a Zala Megyei Szent Rafael Kórházban – adott tájékoztatást csütörtökön a zalaegerszegi egészségügyi intézmény főigazgatója. Halász Gabriella arról számolt be, hogy a nyugat-dunántúli térségben közel egymillió ember ellátását végző zalaegerszegi kardiológiai centrum szakmai pozícióját és a betegek kockázatmentesebb gyógyítását teszi lehetővé a Zalában eddig még nem alkalmazott új eljárás. A csütörtökön – a sajtó jelenlétében – végzett műtéteket megelőzően elmondta azt is, hogy az Országos Egészségbiztosítási Pénztár a múlt év…

Olvass tovább>>

MTA Atomki: pontosabb és gyorsabb munkát tesznek lehetővé az intézet új berendezései

Pontosabb és gyorsabb munkát tesznek lehetővé azok a képalkotó és kormeghatározó berendezések, amelyeket a Magyar Tudományos Akadémia Atommagkutató Intézete (MTA Atomki) a következő három évben szerez be örökségtudományi laboratóriumába – mondta Molnár Mihály, az intézet tudományos főmunkatársa. Elmondása szerint a berendezések egyik részének a felületvizsgálatban és képalkotásban lesz nagy szerepe. Ilyen a nagyfelbontású, háromdimenziós optikai mikroszkóp, amellyel a régészeti és kulturális örökségvédelem körébe tartozó tárgyak, műemlékek, kisebb eszközök felületi szerkezetét, a mikroelem-eloszlásokat lehet jobban megismerni. Ide tartozik az AirSEM szkenning elektronmikroszkóp is, amellyel már mikroelem-összetételt is lehet mérni, ráadásul a…

Olvass tovább>>

Kismillió cég dubajozott az Arab Egészségügyi Vásáron

Több mint négyezer cég állított ki az Arab Egészségügyi Üzleti Vásáron, ami a második legnagyobb ilyen rendezvény a világon — írja az euronews. Az automatizáció és az egészségügyi innováció volt a 42. alkalommal megrendezett kiállítás központi témája, amelyen hetven országból több mint négyezer egészségügyi vállalkozás vett részt. Az egyik központi téma a 3D nyomtatás volt. Az érdeklődők tréningeken tanulhattak a technológia felhasználásáról a kardiológia, neurológia, a sebészet vagy a gasztroenterológia területén. Az innováció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy az egészségügy meg tudjon felelni a globális kihívásoknak. – Az egész közel-keleti régió ugyanazokkal…

Olvass tovább>>

Személyre szabott tumorterápia: egymilliárd forint komponensek tárházára

Több mint egymilliárd forinttal támogatja a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap azt a kutatást, amelynek célja a személyre szabott tumorterápiában alkalmazható, könnyen változtatható szerkezetű gyógyszerjelölt vegyületek kifejlesztése. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) vezette konzorcium kutatásában arra vállalkozott, hogy olyan vegyületeket állít elő, amelyek egyes komponensei az elérni kívánt hatás és a kezelendő tumor típusa szerint könnyen változtathatók. Ez a célzott terápiás eljárás lehetővé teszi a rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó kezelését. A projektet a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap 1,2 milliárd forinttal támogatja, amelyből az ELTE részesedése…

Olvass tovább>>