Utoljára kerül közel a hétvégén a Titánhoz, a Szaturnusz ködbe burkolózó, legnagyobb holdjához a Cassini, az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) űrszondája. Ez a Cassini-misszió utolsó lehetősége, hogy közelről megvizsgálhassa a folyékony szénhidrogén alkotta tavakat és tengereket, amelyek a hold északi sarkvidéki régiójában helyezkednek el és az utolsó esély, hogy részletes felvételeket készítsen a felszínről. A tervek szerint az űrszonda közép-európai idő szerint szombat reggel nyolc óra nyolc perckor kerül ismét közel a Titánhoz: 21 ezer kilométer per órás sebességgel halad el a Titán mellett, a felszíntől mintegy 979 kilométeres távolságban – olvasható…
Olvass tovább>>Kategória: xHeadline
Háromezer éves ősi játékot újítottak fel Mexikóban
Egy háromezer éves labdajátékot újítottak fel Mexikóban, az ullamaliztli nevű játék döntőjét vasárnap rendezték Teotihuacan városában. A szervezők kulturális és vallási jelentősége miatt próbálják újjáéleszteni az ősi labdajátékot, amely mindenhol népszerű volt Közép-Amerikában addig, amíg a spanyol hódítók be nem tiltották. Mexikó szerte tíz csapat játssza az ősi játékot, amelynek első és eddig egyetlen tornáját 2006-ban szervezték meg – adta hírül a BBC, amely videóban mutatta be a versengést. Az ősi leírások szerint a labdajáték a fény és a sötétség harca, és energiát biztosított ahhoz, hogy az emberiség előre haladjon.…
Olvass tovább>>6,5 milliárd forint áll rendelkezésre az inkubátorok országos hálózatának építésére
Pálinkás József az induló innovatív vállalkozások ösztönzéséről beszélt az Országos Startup Campus miskolci állomásán. A hazai innovációs ökoszisztémát ösztönző versenypályázati rendszerről, valamint az országos inkubátor-hálózat kialakításáról is beszélt az NKFI Hivatal elnöke április 12-én, a Hiventures Startup Campus Roadshow nevű országos rendezvénysorozat miskolci állomásán. Az NKFI Hivatal elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy az NKFI Hivatal koordinációjában összesen 6,5 milliárd forint áll rendelkezésre az inkubátorok országos hálózatának építésére. A GINOP pályázatok keretében ötmilliárd forintnyi EU-s forrás érhető el a konvergencia régiók számára, az NKFI Alapból pedig 1,5 milliárd forint keretösszegű…
Olvass tovább>>Pyber: olyasmit kell felmutatnom, amire a világ matematikusai egy évtizede várnak
A matematika klasszikus és újabb ágaiban, például a számítógép-tudományban is mérföldkőnek számíthat az a kutatási cél, amelyre Pyber László akadémikus, az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetének professzora elnyerte az Európai Kutatási Tanács (ERC) egyik legrangosabb, felfedező kutatásokat ösztönző támogatását, az ERC Advanced Grantot. A támogatáshoz vezető úton Pyber Lászlót és kutatócsoportját az elmúlt másfél évben az NKFI Alap áthidaló pályázati forrása is segítette. A professzort a nyertes kutatási projektről kérdeztük. — Az ERC Advanced Grant a felfedező kutatások legkiválóbb elméit ösztönzi hosszú távú, de úttörő, magas megtérülést is ígérő projektek…
Olvass tovább>>Stresszes az új technikai eszközök használata
Nyolc európai országban az emberek egyharmada úgy véli, hogy az otthonokban alkalmazott technikai eszközök sok stresszt okoznak, és csak bonyolultabbá teszik az életet. Ezt az eredményt hozta az E.ON által végzett reprezentatív felmérés. Az európaiak közül a magyarok és a britek a legkritikusabbak a háztartásokban használt technológiai eszközökkel kapcsolatban. A megkérdezettek közel fele (46 százalék mindkét országban) azt mondta, hogy az életük bonyolultabbá vált. A magyarok több mint a fele (52 százaléka) úgy érzi, ma stresszesebb az életük, mint tíz évvel ezelőtt. A csehek 51 százaléka számára is nehezebbé vált az…
Olvass tovább>>Facebook-biztosítós applikáció nyerte a magyar fintech-versenyt
A Kriph.io nevű alkalmazást választották a legígéretesebb magyar fintech startupnak. A Kriph.io felgyorsítaná és egyszerűbbé tenné a biztosítások megkötését és a közösségekre bízná a biztosítási díjak felhasználását. A Kriph.io mellett a hazai fintech szcéna krémje is bemutatkozott az április 11-i FinTechShow-n, amelyen csaknem 300-an vettek részt a hazai pénzügyi világ számos területéről. A Kriph.io lehet az „új Prezi”, vagy legalábbis nagy és sikeres utat járhat be, miután a legnagyobb hazai fintech seregszemlén a biztosítós, azaz insurtech alkalmazást találta a legjobbnak a szakmai zsűri. Az insurtech megoldásnak köszönhetően a mostaninál sokkal gyorsabb…
Olvass tovább>>Hét kutatói munkahellyel bővíti budapesti fejlesztő-központját a Siemens Zrt.
A Siemens célja a légi járművek fő hajtásrendszerében is használható energia-tároló rendszerek kutatás-fejlesztése. Az elért eredmények a jövőben nagyban hozzájárulhatnak az elektromos hajtású légi járművek elterjedéséhez. A projekt során a Siemens hét új kutatói munkahelyet hoz létre. A kétéves projekt első évében azt vizsgálják a kutatók, hogy milyen energiatároló rendszereket érdemes fejleszteni légi járművek főhajtásai számára: az elsődleges cél egy minél könnyebb, biztonságos, a repülési céloknak megfelelő, és egyúttal egyszerűen gyártható rendszer létrehozása. Ezt követően a második évben az elért eredményekre építve a Siemens mérnökei kifejlesztenek egy újfajta energiatároló rendszert. A…
Olvass tovább>>Sportkutatás indult a pécsi egyetem vezetésével
Több mint 1,4 milliárd forintos pályázati forrásból egy európai színvonalú, a sport és az extrém igénybevétel vizsgálatával a fizikai teljesítmény növelésének lehetőségét kutató kiválósági központ létrehozását indította el a Pécsi Tudományegyetem (PTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény az MTI-t. A Szegedi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetemmel konzorciumi partnerségével megvalósuló, európai uniós forrásból finanszírozott négyéves projektről azt írták: annak célja egy olyan hiánypótló kiválósági központ kialakítása, amelynek fókuszában a sportteljesítmény és az egészség áll. A kutatások – folytatták – a sporttevékenységek egészségmegőrző hatásainak vizsgálatán keresztül „a magyar sport teljes körét, kiemelten…
Olvass tovább>>Juncker-terv: 40 milliárd forintos megállapodás ezer magyar kkv támogatására
Az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Erste Bank megállapodást írt alá, melynek keretében az Erste Bank 40 milliárd forintot helyezhet ki magyar kis- és középvállalkozásoknak. A kis- és középvállalkozások versenyképességét segítő programhoz (COSME) fűződően az Európai Beruházási Alap (EBA) és az Erste Bank megállapodást írt alá, melynek keretében az Erste Bank 40 milliárd forintot helyezhet ki magyar kis- és középvállalkozásoknak. A konstrukcióhoz szükséges uniós támogatást az európai beruházási terv egyik kulcseleme, az Európai Stratégiai Beruházási Alap (ESBA) nyújtja. A megállapodás az ötödik olyan tranzakciós megállapodás Magyarországon, melyhez az ESBA…
Olvass tovább>>EPIC-centrum: több mint 22 milliárd forintból épülnek kutatási kiválósági központok
Az Európai Unió Horizont 2020 keretprogramjának Teaming kutatási kiválósági programján nyolcmilliárd forintot nyert két magyar vezetésű konzorcium, amelyek – állami források bevonásával és a részt vevő intézmények hozzájárulásával együtt – összesen több mint húszmilliárd forintból hoznak létre kutatási kiválósági központokat az országban – közölte a konzorciumokat koordináló Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal). Ismertették, hogy a HCEMM-Molmedex – Creating the Hungarian Centre of Excellence Hungarian Medicine projekt során létrejövő Molekuláris Medicina Kiválósági Központ a népbetegségnek számító szív- és érrdenszeri, a daganatos, valamint a gyulladásos betegségek diagnosztikájával foglalkozik majd.…
Olvass tovább>>A Simonyi Konferencián kiderül, mit gondolnak a NASA-nál a Földön kívüli életről
A NASA asztrofizikusa, az Európai Űrügynökség Galileo programjának igazgatója, a Vodafone Hungary műszaki vezérigazgató-helyettese, az NNG UX csapatának vezetője és még sokan mások előadnak Magyarország legnagyobb, kizárólag hallgatók által szervezett konferenciáján. Az idén 14. alkalommal megrendezett diákkonferencián számos külföldi és hazai előadó mutatja be legfrissebb felfedezését, kutatási eredményét, technológiai újítását. Mindezt a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Villamosmérnöki és Informatikai Karának I épületében, április 13-án, a XIV. Simonyi Konferencián. Egyenesen a NASA főhadiszállásáról, az Amerikai Egyesült Államok Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatalától, érkezik Dr. Kartik Sheth, hogy beszámoljon az űrkutatás…
Olvass tovább>>Moedast mélységesen aggasztja a felsőoktatási törvény módosítása
Mélységesen aggasztja az Európai Bizottságot a magyar felsőoktatási törvény módosítása, amely sokak szerint bezárással fenyegeti a Közép-európai Egyetemet (CEU) – közölte szerdán Carlos Moedas kutatásért, innovációért és tudományért felelős uniós biztos. „Mélységesen aggaszt a magyar felsőoktatási törvény előző napi módosítása, amely közvetlenül szemben állhat a tudományos kutatás szabadságával és a nyitottság közös értékeivel” – emelte ki közleményében a portugál biztos. Mint írta, Magyarországnak az Európai Unió tagjaként fenn kell tartania a közös értékeket, márpedig félő, hogy a változtatás „kellemetlen precedenst” teremt az egyetemi autonómia szempontjából Magyarországon. Moedas arról számolt be,…
Olvass tovább>>Agrár Innovációs Díjban részesült a MÁD brand
A MÁD brand, a világ új íze innovációjáért Agrár Innovációs Díjat kapott a MAD WINE Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Az elismerést a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára adta át a Parlamentben. Nagy István a magyar vállalkozás tevékenységét méltatva elmondta, az előállított termékeivel a megélt pillanatokból ünnepi pillanatokat képes varázsolni. Azt is kiemelte, hogy amellett, hogy a kft. nagy tételszámban tud bort készíteni példaértékű összefogást valósított meg Mádon. Az Agrár Innovációs Díj átvétele kapcsán a MAD WINE fő tulajdonosa, Kovács Károly úgy fogalmazott, hogy bár minden egyes napjuk küzdelem, ám a most…
Olvass tovább>>Szívritmusfigyelő ing, okos világítás, elveszíthetetlen kulcscsomó: néhány ötlet a Magyar Telekom NB-IoT pályázatán
A Magyar Telekom – a Kitchen Budapesttel együttműködésben – pályázatot hirdet, ahol többek között a közlekedés, utazás, esemény-orientált megoldások, otthoni környezet, illetve a logisztika területéről várnak NarrowBand-IoT (NB-IoT) alapú ötleteket. A pályázatra elsősorban egyetemisták, fejlesztők, mérnökök, közgazdászok, startupok vagy vállalkozások jelentkezését várják. Az érdeklődök június 5-ig egyénileg vagy csapatban nevezhetnek „ötlet” vagy „prototípus” kategóriában attól függően, hogy a találmányuk milyen kidolgozottsági fokon van. A pályázat összdíjazása 1,2 millió forint. „Az NB-IoT technológia az élet számos területén nyit új lehetőségeket, amelyek kényelmesebbé tehetik az életünket vagy éppen hatékonyabbá a cégek működését.…
Olvass tovább>>A terhesség alatti túlsúly növelheti a gyermekkori epilepszia kockázatát
A nők várandósság alatti túlsúlya vagy elhízása növelheti annak kockázatát, hogy a gyermeknél epilepszia alakul ki – derült ki egy svéd tanulmányból, amely a JAMA Neurology című folyóirat internetes oldalán látott napvilágot. A stockholmi Karolinska Intézetben dolgozó Neda Razaz és kollégái az 1997 és 2011 között Svédországban született több mint 1,4 millió gyermek adatait megvizsgálva nézték meg, hogy milyen összefüggés van a várandósság első harmadában lévő nők testtömegindexe – BMI, a testmagasság és testtömeg által kiszámított érték – és a gyermekük epilepszia-kockázata között – írta az EurekAlert című tudományos hírportál.…
Olvass tovább>>Új vakvezető rendszert mutattak be az Óbudai Egyetemen
Elektromos érzékelővel ellátott vakbotot fejlesztettek ki az Óbudai Egyetemen, amely egy speciális vezetőcsíkot követve hangjelzéssel vagy rezgéssel segíti a vakok és gyengénlátók tájékozódását – közölte a felsőoktatási intézmény. A közlemény szerint az ARIADNÉ vakbot a hagyományos társával megegyező súlyú és méretű, a működéshez szükséges áramot pedig egy vezeték nélküli töltéssel működő akkumulátor biztosítja. A rendszer másik fő eleme, az akadályokat kikerülő vezető csík az útburkolaton tartósan rögzíthető, vagy a burkolatba beépíthető, több párhuzamos csíkkal a potenciális veszélyek is jelezhetők – tették hozzá, azzal együtt, az útelágazásokat Y alakú vonal kialakításával…
Olvass tovább>>Grafénszűrőt fejlesztettek ki a tengervíz ivóvízzé alakítására
Az egyedülálló fizikai tulajdonságokkal rendelkező grafén – egyetlen atomvastagságú grafitréteg – felhasználásával alkottak meg brit kutatók egy olyan szűrőt, amely képes eltávolítani a sót a tengervízből. A Manchesteri Egyetem kutatóinak fejlesztése több millió emberen tudna segíteni, akiknek nincs közvetlen hozzáférésük tiszta ivóvízhez – emlékeztetett a BBC News. A Nature Nanotechnology című folyóiratban közölt eredmények szerint a grafén-oxid-membránokról korábban már bebizonyosodott, hogy képesek kiszűrni nanorészecskéket, szerves molekulákat és nagyobb sószemcséket. Mostanáig azonban nem lehetett őket felhasználni az egészen apró pórusokat igénylő tengeri só kiszűrésére. Korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy vízbe merítéskor a…
Olvass tovább>>Egy újabb piramis maradványait találták meg Egyiptomban
Mintegy 3700 éves, a 13. dinasztia idején épült piramis jó állapotban fennmaradt részeit tárták fel Kairótól délre, a dahsúri nekropoliszban – jelentette be hétfőn Mahmud Afifi, az egyiptomi műemlékvédelmi minisztérium régészeti osztályának vezetője. A piramisra a 4. dinasztia (i.e. 2613-2494) első uralkodója, Sznofru fáraó tört falú piramisától északra bukkant rá egy egyiptomi régészcsoport. Az újonnan felfedezett piramis ívelt oldalainak különös formája sokak szerint onnan eredhet, hogy az ókori Egyiptomban ez volt az első kísérlet egy sima oldalú piramis építésére – olvasható az Ahram Online angol nyelvű egyiptomi hírportálon. A most feltárt,…
Olvass tovább>>Már hetedszer adták át az Innomax Díjakat
Az Invitech InnoMax Díj kiírásának, így az idei átadó ünnepségnek is a közösségi érdekeket előtérbe helyező technológiai megoldások álltak a középpontjában. Az orvos-beteg közötti kommunikációt mesterséges intelligenciával segítő applikáció, az adományozók és rászorultak egymásra találását támogató virtuális piactér vagy a fiatalkorúakra leselkedő veszélyekre figyelmeztető alkalmazás is díjazott lett a megmérettetésen. Az Invitel Csoporthoz tartozó Invitech Solutions tavaly októberben írta ki az egyik legpatinásabb hazai innovációs pályázat aktuális felhívását, meghirdetve az Invitech InnoMax Díjat. A 2009-ben alapított díjra három kategóriában – Business, Nonprofit, InnoApps – lehetett nevezni. A több szempontból is…
Olvass tovább>>HoCare konferencia: innováció az otthonápolásban
Nemzetközi szakmai konferenciát rendezett a kórházfenntartó a közszféra igényeire alapozott innováció szerepéről az otthonápolásban az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK). Az ÁEEK 2017.március 27-28-án Budapesten rendezte meg a HoCare projekt tematikus workshopját. A projekt végrehajtásának eredményeképpen szakmapolitikai ajánlások és akciótervek kerülnek kidolgozásra. Cél a Quadruple-Helix modellen alapuló regionális innovációs hálózatok megerősítése által elérhető innovatív otthonápolási megoldások ösztönzése. A projektpartner országok: Ciprus, Szlovénia, Bulgária, Románia, Litvánia, Magyarország, Portugália és Csehország képviselői 2017.03.27-28. között a magyar fővárosban, Budapesten találkoztak a HoCare projekt II., „a közszféra igényeire alapozott innováció otthonápolásban betöltött szerepéről” szóló szakmai…
Olvass tovább>>