Negyven évesen elhunyt Marjam Mirzakani iráni matematikus, az első – és eddig egyetlen – nő, akinek odaítélték a matematika Nobel-díjának is nevezett Fields-érmet – írta a BBC News. A Stanford Egyetem professzora a rákkal folytatott hosszú küzdelem után szombaton halt meg az Egyesült Államokban. Mirzakani 2014-ben az ívelt felületek szimmetriájának kutatásában elért eredményei elismeréseként kapta meg az 1936-ban alapított Fields-érmet, amelyet négyévenként ítél oda a Nemzetközi Matematikai Szövetség kettő-négy, negyven évnél fiatalabb matematikusnak. Nemcsak az első nő, de az első iráni matematikus is volt, aki megkapta az elismerést. A Stanford…
Olvass tovább>>Kategória: xHeadline
Keleti nyitás: magyar-tatár vegyesvállalat alakult magyar termékek és technológiák exportjára
A Magyar Kertészeti Szaporítóanyag Nonprofit Kft. (MKSZN) alma-, szamóca- és burgonyaültetvényeket, termesztési technológiát, valamint szakértői támogatást is biztosít a Tatár Köztársaság mezőgazdasági és élelmiszertermelési fejlődéséhez, ennek érdekében vegyesvállalatot hoztak létre – közölte a Magyar Nemzeti Kereskedőház. A kereskedőház közreműködésének eredményeként, a több mint egy éven át tartó előkészületet követően, az MKSZN és a Tatár Köztársaság Agrárinnovációs és Beruházási Központja (RACIN) vegyesvállalat létrehozásáról állapodott meg Kazanyban. A megállapodásnak köszönhetően az együttműködési területek még tovább bővülhetnek: a Független Államok Közössége (FÁK) – azaz a volt szovjet – tagországokban jelentős a kereslet a…
Olvass tovább>>Nincs új a nap alatt: ismét az ipar igényeihez kellene alkalmazkodni a kutatóknak
Közel kell hozni a tudományos kutatásokat a Magyarországon működő ipari vállalatok és vállalkozások innovációs igényeihez – mondta az MTI-nek Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs (NKFI) Hivatal elnöke annak kapcsán, hogy a felfedező kutatási felhívások most közzétett eredményéről beszélt. „Pénz nélkül nem lehet kutatni, de a pénz önmagában nem is elegendő. Nagyon fontos, hogy a források felhasználása hatékony legyen, a valóban versenyképes fejlesztési és innovációs programok finanszírozását a kiválasztási rendszer útján kell biztosítani” – fogalmazott. Hozzátette: csak a felfedező kutatásokat, a célzott fejlesztéseket és az innovatív vállalkozásokat kiegyensúlyozottan,…
Olvass tovább>>Közzétették a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról készített legfrissebb képeket
Közzétette honlapján a Jupiter Nagy Vörös Foltjáról készített legfrissebb és eddigi legrészletesebb képeket az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), amelynek Juno űrszondája a hét elején minden eddiginél közelebb került a légköri képződményhez. A Naprendszer legnagyobb bolygója, a Jupiter gázóriás foltja egy 16 ezer kilométer széles légköri képződmény a bolygó déli féltekéjén. Létét valószínűleg az ellentétes irányú keleti és nyugati áramlásoknak köszönheti. A kutatók 1830 óta figyelik meg, ám lehet, hogy már több mint 350 éve létezik. A Juno magyar idő szerint július 11-én 01.55-kor haladt el a Jupiter bíbor felhőspiráljai fölött…
Olvass tovább>>Egy raktárban bukkantak rá I. Thotmesz fáraó templomának maradványaira
I. Thotmesz egyiptomi fáraó régóta keresett templomának maradványaiként azonosították lengyel régészek azt a több ezer kőtömböt, amelyek egy Luxor közeli raktárban hevertek évtizedeken át. Az Újbirodalom 18. dinasztiája harmadik uralkodójának, Thotmesznek (Kr.e. 1504-1492) a temploma pompájában vetekedett II. Ramszesz és Hatsepszut fáraó világhírű templomaival. Maradványainak véletlen felfedezése Jadwiga Iwaszczuknak, a Lengyel Tudományos Akadémia Földközi-tengeri és Keleti Kultúrákat Kutató Intézete egyiptológusának köszönhető – adta hírül a PAP lengyel hírügynökség. A raktár az egyiptomi műemlékvédelmi tárca tulajdonában van a Luxor közeli thébai nekropolisz egy erre a célra használt sírjában. A lengyel régész…
Olvass tovább>>A vándorlás évezredeivel foglalkozik az Európé Kutatóközpont idei konferenciája
A migráció évezredeivel, a többi közt Európa neolit és vaskori keleti kapcsolataival foglalkozik a pécsi Európé Kutatóközpont pénteken Szekszárdon rendezendő hetedik konferenciája. A Pécsi Tudományegyetem Ókortörténeti Tanszékén működő kutatóközpont tudományos tanácskozásának résztvevői a különböző régészeti korszakokban lezajlott vándorlások kutatásának lehetőségeit és értelmezését járják körül – írták a konferenciát ismertető tájékoztatóban. Az előadások témái között szerepel egyebek mellett a jászok jogszokásainak kaukázusi párhuzamai, a ripa Pannonica – a római Limes magyarországi szakasza – kapcsán vizsgált migrációs jelenségek, a Kárpát-medence bronzkori hitvilágának sztyeppei elemei. „A hozzánk közel eső, Balkánt átszelő zöldfolyosón, amelyen…
Olvass tovább>>Megkezdte működését az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége
Áprilisi bejegyzését követve megkezdte működését a készpénzkímélő elektronikus fizetési (helyfüggetlen mobilfizetési) szolgáltatást nyújtó társaságok civil úton szervezett, autonóm érdekképviseleti feladatokat ellátó társadalmi, szakmai szervezete az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége. Kilenc alapító taggal – a Budapest Bank Zrt., a GIRO Zrt., a Magyar Posta Zrt., a Magyar Telekom Nyrt., az MKB Bank Zrt., az OTP Bank Nyrt., a Pénzjegynyomda Zrt., a Szövetkezeti Hitelintézetek Integrációs Szervezete és a Nemzeti Mobilfizetési Zrt. kezdeményezésére 2017. áprilisában megalakult az Elektronikus Fizetési Szolgáltatók Szövetsége (EFISZ). Az EFISZ alapításának fő célja, hogy létrejöjjön egy olyan magyar társaságokat…
Olvass tovább>>A korai emberek sokkal keményebbek voltak nálunk
A négyezer méter magasban tapasztalható oxigénhiány, az alacsony hőmérséklet és a különböző természeti elemeknek való kitettség ellenére, a hétezer évvel ezelőtt élt vadászó-gyűjtögető népek – nők, gyermekek és férfiak – egész éven át bírták az andokbeli viszonyokat – állapították meg a Kaliforniai Egyetem munkatársai. A tudományos közösségben régóta vita folyik arról, hogy a korai ember képes volt-e egész évben elviselni az Andokban uralkodó körülményeket. A régészekből és geokémikusokból álló kutatócsoport most öt különböző tudományos bizonyítékkal is alátámasztotta, hogy a válasz igen. A szakemberek számára az volt a legmeglepőbb, hogy a korai…
Olvass tovább>>Magyar megoldások forradalmasíthatják az egészségügyet
Gombamód számra szaporodnak világszerte azok a technológiai megoldások, melyek teljesen új távlatokat nyitnak a betegségek kezelésében és az egészségmegőrzésben. Az innovációban mi magyarok is élen járunk, hiszen többek között cukorbetegek életét megkönnyítő mobilalkalmazást, bankkártya méretű „zseb EKG-t”, illetve online magánorvos foglaló rendszert is fejlesztett már ki hazai cég. Az úgynevezett medtech (medical technology, magyarul gyógyászati technológia) az egyik legdinamikusabban fejlődő terület jelenleg, hiszen az új technológiák, a digitális forradalom korábban nem látott távlatokat nyitnak meg az egészségügy területén. Az innovációs versenyben magyar cégek, startupok is felveszik a kesztyűt, hiszen számos,…
Olvass tovább>>Egyedülálló okoseszközöket fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetemen
Az élő szervezetekről adatokat gyűjtő, intelligens szenzorokra épülő rendszereket fejlesztenek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói egy 810 millió forintos uniós támogatást elnyert projektben — közölte a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága. A közlemény szerint az infokommunikációs technológia egyik legdinamikusabban fejlődő területe az IoT (Internet of Things – A dolgok internete), amely lényege, hogy a mindennapokban használt eszközök elérhetők az interneten keresztül és képesek egymással akár önállóan is kommunikálni. Az IoT egyik legfontosabb alkalmazási területe az élő szervezetekről adatokat gyűjtő intelligens szenzorokra épülő rendszerek fejlesztése, amelyet speciális jellege miatt IoLT-nek (Internet of…
Olvass tovább>>Mi jöhet még? Új, rendkívül ellenálló gonorrheakórokozókat fedeztek fel
Új, minden kezelésnek ellenálló gonorrheakórokozók megjelenésére figyelmeztetett az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO). „A gonorrhea kórokozója igen intelligens. Akárhányszor új típusú antibiotikumot fejlesztünk ki ellene, ellenállást alakít ki vele szemben is” – mondta Teodora Wi, a genfi központú ENSZ-szervezet specialistája. A WHO becslései szerint évente 78 millió embert kapja el a betegséget, mely a nemi szerveket, a végbelet és a torkot fertőzheti meg. A kórnak sok esetben nincs tünete, de a medence szerveinek gyulladását, méhen kívüli terhességet, meddőséget okozhat, valamint növeli a HIV-fertőzés kockázatát. Wi a The Guardian című brit lapnak…
Olvass tovább>>Hippokratész receptjét tartalmazó VI. századi kéziratokat találtak egy egyiptomi kolostorban
Hatodik században írt orvosi receptekre bukkantak az egyiptomi Szent Katalin-kolostorban a felújítási munkálatok alatt, ezek egyike Hippokratész görög orvos receptjének töredéke – jelentette be Haled el-Enani egyiptomi műemlékvédelmi miniszter. A Sínai-félszigeten lévő Szent Katalin-kolostor könyvtárában találtak rá a páratlan kéziratokra. A pergamenre írt kéziratok egyike Hippokratész, az orvostudomány megalapítója egyik receptjének a töredéke, három másik orvosi recept ismeretlen személytől származik. Az úgynevezett palimpszeszt kódex lapjainak egyikén, egy görög nyelvű recepten orvosi célra használt gyógynövények rajzai láthatók – adta hírül az al-Ahram egyiptomi napilap honlapja. A pergamen egy másik rétegén rábukkantak…
Olvass tovább>>Transzneművé válnak a halak a szennyvizekbe kerülő vegyi anyagok miatt
Az édesvízi hím halak egyötöde transznemű a szennyvizekbe került vegyi anyagokban, köztük a fogamzásgátlókban lévő hatóanyagok miatt – derült ki egy brit tanulmányból. Az Exeteri Egyetem kutatói szerint az édesvízi hím halak nőies jellemzőkkel bírnak, még petét is érlelnek. Néhányuk spermája alacsony minőségű, és ezek halak kevésbé agresszívek és kevésbé versengő magatartásúak, ami azt jelenti, hogy szaporodásuk kevésbé sikeres. A szennyvizek által a folyókba kerülő vegyi anyagok, köztük a fogamzásgátlók, a tisztítószerek, műanyagok és kozmetikumok melléktermékei a felelősök ezért. Charles Tyler, az Exeteri Egyetem professzora, aki a brit halászati társaság…
Olvass tovább>>Innovációs verseny indul a fenntartható energiával foglalkozó vállalkozásoknak
Harmadik alkalommal rendezi meg Európa egyik vezető fenntartható energiagazdálkodással foglalkozó vállalata, az InnoEnergy a start-up vállalkozások számára meghirdetett PowerUp! innovációs versenyt – jelentette be az InnoEnergy kommunikációs partnere. A program célja, hogy támogassa és lendületbe hozza Közép-Kelet-Európa, a Baltikum és a mediterrán térség fenntartható energiával foglalkozó start-up vállalkozásait. A PowerUp! innovációs verseny a fenntartható energia szektor fejlesztésének előremozdítását szolgálja. A díjazottak nem csak pénzbeli jutalomban részesülnek, hanem részt vehetnek az InnoEnergy vállalkozásfejlesztő programjában is, amely hozzásegíti az ötletgazdákat ahhoz, hogy elképzeléseikből piacérett terméket kovácsolhassanak. A tavalyi megmérettetésen egy magyar start-up…
Olvass tovább>>Ötvennégyezer fidget spinnerrel egy LED-es lámpa egy órán át tudna világítani
Hétszázötven ilyen pörgettyű egy televíziót, ezer pedig egy átlagos hűtőszekrényt tudna egy másodpercig üzemeltetni villamosmérnök egyetemi hallgatók segítettek az E.ON-nak a kalkulációkban Európa pörgetési lázban ég: a legújabb trend, mely az Egyesült Államokból érte el a kontinenst, a fidget spinner, egy ujjon pörgethető játék. A néhány euróért kapható színes kis játékok különösen az iskoláskorú gyermekek körében népszerűek. A játékokat forgalmazó kiskereskedők becslése szerint több százezer pörgettyűt adtak már el, melyek most boldogan pörögnek szerte Európában. Egy hagyományos LED-es lámpát 54 ezer ilyen pörgettyűvel lehetne egy órán át üzemeltetni. Az energiaszolgáltató…
Olvass tovább>>Mirákulum: növeli a gépek teljesítményét a Rockwell Automation új szervomotorja
A Rockwell Automation Kinetix VPC szervomotora olyat tud, amire kevesen számítanak: növeli a termelékenységet és a hatékonyságot a tartós üzemű alkalmazásoknál. Mondjuk, ha csökkentené, az lenne csak érdekes fejlesztés… A sebesség pénz, különösen azoknál a gyártóknál, akik olyan folyamatokat működtetnek, mint az átcsévelés, a nyomtatás vagy a tekercselés. A Rockwell Automation új Allen Bradley Kinetix VPC szervomotorjaival a gyártók nagyobb sebességgel és nyomatékkal tudják üzemeltetni a gépeket, jelentősen növelve a gép termelékenységét. „A Kinetix VPC szervomotor huzamosabb ideig képes folyamatosan nagy nyomatékot leadni nagy sebesség mellett” – foglalta össze David…
Olvass tovább>>Az eurázsiai jégtakaró olvadását modellezték norvég kutatók
Az eurázsiai jégtakaró olvadása csúcspontján 2,5 méterrel emelte meg a tengerek szintjét globálisan – derítették ki norvég kutatók, akik a jégtakarónak a földtörténeti negyedidőszakban történt visszahúzódását modellezték. Az eurázsiai jégtakaró, amely legnagyobb kiterjedésekor mintegy 23 ezer éve Európában a mai London-Köln-Krakkó-Kijev vonalig, valamint az Alpok és a Kárpátok vonaláig húzódott, mintegy 6,5 millió négyzetkilométeres területet borított, a jég vastagsága elérte a kétezer métert. Az észak felől többször előrenyomuló, majd visszahúzódó jég mintegy húsz méterrel csökkentette a tengerszintet előrenyomulásakor. Amikor elolvadt és visszahúzódott súlyos áradásokat idézett elő a kontinensen, drámai mértékű…
Olvass tovább>>A UR+ lett 2017 legjobbja
Tarolt a 2017-es INDUSTRIEPREIS ipari díjátadón a Universal Robots „Universal Robots+” elnevezésű online platformja. A rendszer fejlesztők, terjesztők és végfelhasználók számára kifejlesztett tér, ahol az együttműködő robotkarok minden applikációjának megtervezésére és bemutatására van lehetőség, virtuálisan. Az német ipari díjátadó ünnepség, az INDUSTRIEPREIS 2017 szakmai zsűrije a Universal Robots Universal Robots+ elnevezésű online ökoszisztémáját találta 2017 legjobbjának a szolgáltatások kategóriában. Az iparági szakértőkből, egyetemi oktatókból és szakújságírókból álló független zsűri minden évben az olyan újszerű ipari megoldásokat díjazza, amelyek társadalmi, illetve környezetvédelmi előnyökkel kapcsolják össze a gazdasági és technológiai alkalmazást. A…
Olvass tovább>>Geotermikus fűtőművet létesítenek Komáromban
Komáromban a sportcsarnok és a Brigetio Gyógyfürdő fűtésére geotermikus kutat fúrnak és kiépítenek három kilométer új távhővezetéket – ismertette a polgármester. Molnár Attila elmondta, a beruházáshoz a város ötszázmillió forint támogatás kap a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból, az önrész 183 millió forint. Az 1600 méter mély kútból hatvan fokos víz érkezik a felszínre, ez egy földbe fektetett vezetéken jut a fürdőbe, ahol egyrészt az intézményt fűtik vele, illetve egy hőcserélő és egy további vezeték segítségével a sportcsarnokba is eljut a hőenergia. A visszahűlt vizet a Dunába vezetik. Czunyiné Bertalan Judit,…
Olvass tovább>>Gyorsneutronos kutatási együttműködésre készül a V4-országokkal a Roszatom
Szándéknyilatkozatot írt alá a Dmitrovgrádban épülő, többcélú gyorsneutronos kutatóreaktor nemzetközi központban való együttműködésről a visegrádi országok V4G4 Kiválósági Központja és a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern. A dokumentumot Vjacseszlav Persukov, a Roszatom vezérigazgató-helyettese és Gadó János, a V4G4 Kiválósági Központ koordinációs bizottságának elnöke hétfőn Jekatyerinburgban írta alá. Az esemény a RIA Novosztyi hírügynökség szerint a gyorsneutronos nukleáris erőművekről és fűtőanyag-ciklusukról eddig megrendezett legnagyobb szabású nemzetközi konferencián történt. A szándéknyilatkozat értelmében a felek egyeztetetnek majd a nemzetközi kutatóközpontban való együttműködés kulcsfeltételeiről, valamint a tudományos munkához szükséges reaktorkapacitásról. A 2020 után üzembe…
Olvass tovább>>