Online képzést indít a Nemzeti Innovációs Hivatal

Az Európai Unió Horizon2020 keretprogramjában való sikeres szereplés elősegítésére online képzési programot indít a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) februárban a hazai kis- és középvállalkozások részére – jelentette be Korányi László, a hivatal elnökhelyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.   A programban való regisztrációt követően ingyen hozzáférhetővé teszik az e-learning tananyagot a hivatal honlapján, első körben január 15-éig lehet jelentkezni. „A jövő innovációs bajnokai” címmel induló online képzés három modult tartalmaz, az egyik általános áttekintés nyújt az Európai Unió 2014-2020 között 80 milliárd euró forrást tartalmazó keretprogramjáról, a második részben jogi és pénzügyi…

Olvass tovább>>

Magyar startupok a párizsi LeWeb digitális innováció konferencián

Először mutatkozhat be három innovatív magyar vállalkozás – egy méhkaptár-megfigyelő rendszer, egy mozgáselemző rendszer és egy vizuális jegyzetelésre alkalmas szofter – önálló magyar standon a Párizsban kedden kezdődött LeWeb digitális innováció konferencián. A budapesti Loffice közösségi irodaház által meghirdetett pályázaton hatvan benevezett internet-alapú és digitális innovációs fejlesztésből választotta ki a Prezi és a Ustream társalapítójából, valamint befektetőkből álló zsűri azt a három magyar startupot, amelyek képviselői – a hazai állami támogatásnak köszönhetően – kijutottak a párizsi találkozóra. A háromnapos rendezvényen mintegy négyszáz nemzetközi befektetővel találkozhatnak, valamint olyan nagyvállalatok vezetőinek előadásait…

Olvass tovább>>

Márciustól jönnek a Dominium Vini Academy Gazdaságkutató Központ előrejelzései

A tervek szerint januárban kezdi meg működését a Dominium Vini Academy Oktatási és Gazdaságkutató Központ, előrejelzéseket várhatóan márciustól publikálnak majd – tájékoztatta Palotás János, a központ vezetője a létesítmény átadását megelőzően MTI-t pénteken.   Az államilag is bejegyzett új felnőttképzési intézményben – amelyet a Dominium Vini Borklub – Üzleti Klub hívott életre, jövő tavasszal indul a képzés – mondta. Közlése szerint a felnőttképzési központ és a gazdaságkutató intézetben a világ egyik oktatásfejlesztési innovációs csúcstechnológiáját bemutató digitális oktatóterem kapott helyet, amely a Samsung szöuli látogatóközpontjának nevezetessége, az ott bemutatott 10-15 innovációs…

Olvass tovább>>

Izrael a világ egyik éllovasa a high-tech ipar és az innováció területén

Izrael a világ egyik vezető országa a high-tech iparágak és az innováció területén – mondta a zsidó állam budapesti nagykövete csütörtökön a magyar fővárosban, a második izraeli-magyar innovációs napon.   Ilan Mor elmondta: az eseményen bemutatják, hogyan lett Izrael igazi „startup-ország”, mert szeretnék felkelteni a fiatal magyar vállalkozók figyelmét, hogy közülük minél többen üzleteljenek Izraellel. A rendezvény egyik fő szponzora a navigációs szoftvereket fejlesztő izraeli-magyar vállalat, az NNG (korábbi nevén Nav ‘n’ Go) volt. A világon Izraelben a legmagasabb, 15 százalék a high-tech iparág hozzájárulása a hazai össztermékhez (GDP), minden…

Olvass tovább>>

Tízezer informatikus hiányzik a magyar munkaerőpiacról

A kódolás világnyelv, ismerete már gyerekkortól óriási előnyt jelent. Ennek szellemében indul el hétfőtől Magyarországon is a Kódolás Órája című eseménysorozat a Microsoft támogatásával. Hazánkban több ezerre tehető a betölteten informatikus állások száma.   Magyarországon 10 ezer betöltetlen informatikusi állás van, így az utánpótlás növelése kulcskérdés. A Microsoft a kódoláshoz szükséges forrásokkal és képzéssel segíti a fiatal felnőtteket abban, hogy felfedezzék tehetségüket és sikeres karriert futhassanak be, valamint elkötelezett a hatékony programozás oktatás elterjesztésében. A programozás, vagy gyakoribb nevén kódolás ma már ott van a mindennapjainkban. Ki kell vonulni a…

Olvass tovább>>

Oktatási innováció a Műegyetemen

A nagy befektetés címmel folyó képregény kirakó játék zárul hamarosan a Műegyetemen. A játékban a hallgatóknak egy képregény összekevert képeit kellett helyes sorrendbe rakni, majd a képeken lévő számokból összeállt egy kód, amit megfejtve egy pénzügyi fogalmat kellett kitalálniuk. A nagy befektetés címmel folyt nagy sikerű képregény kirakó játék a Műegyetemen. A játékban a hallgatóknak egy képregény 15 kockáját és a hozzájuk tartozó 15 szövegrészletet kellett helyes sorrendbe rakni. A helyes sorrendben elhelyezett kép- és szövegkockákon elhelyezett számokból összeállt egy kód, amit megfejtve egy pénzügyi fogalmat kaptak megfejtésül a résztvevő…

Olvass tovább>>

Ismét meghirdették az Innovációs Nagydíjat

A Magyar Innovációs Szövetség és a Magyar Innovációs Alapítvány 2014. november 20-án 23. alkalommal hirdette meg a Magyar Innovációs Nagydíj Pályázatot.   A Magyar Innovációs Nagydíj pályázaton azok a Magyarországon bejegyzett vállalkozások vehetnek részt, amelyek a 2014. évben kiemelkedő műszaki, technológiai, gazdasági innovációs teljesítménnyel jelentős üzleti hasznot realizáltak. A Magyar Innovációs Nagydíjat az a vállalkozás nyeri el, amelyik a 2014. évben a legkiemelkedőbb innovációs teljesítményt érte el. Pálinkás József innovációért felelős kormánybiztos bevezető előadásában elmondta: 2015-re jelentősen nőni fognak a kutatás-fejlesztés és innováció központ támogatásai, de csak azokat témákat, illetve…

Olvass tovább>>

Jelentős kormányzati támogatást kap a hazai K+F-szektor 2015-ben

A kormány 2015-ben jelentős összegekkel támogatja azokat a tevékenységeket, amelyek új és versenyképes szolgáltatások és termékek létrehozását célozzák – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásával összefüggő feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Magyar Innovációs Szövetség csütörtöki rendezvényén, Budapesten. Csak azok a kutatás-fejlesztési és innovációs tevékenységek támogathatók, amelyek révén olyan termékek és szolgáltatások jönnek létre, amelyek versenyképessé teszik a magyar ipart és az országot. Kifejtette, hogy a költségvetési támogatás pontos összegéről még folynak az egyeztetések, ezen kívül dolgoznak azon is, hogy az uniós alapokból is jelentős forráshoz…

Olvass tovább>>

Magyarország Európa kutatási-innovációs térségévé válhat

Az európai gazdasági növekedést elősegítő kutatások gyakorlati hasznosításának felgyorsulását eredményezheti, ha az uniós országok régiónként összpontosítják az adott térség szellemi kapacitásait néhány kiemelt feladatra. E folyamat hozzájárul az összeurópai versenyképesség növeléséhez, és lehetővé teszi a nemzeti és a regionális prioritások, azaz az intelligens szakosodás meghatározását a tagállamokban. A Magyar Kormány új megközelítésben készítette el a nemzetgazdasági jelentőséggel bíró kutatás-fejlesztési és innovációs nemzeti intelligens szakosodási stratégiát (S3). A most induló szemináriumsorozat, amelyet Svédország Nagykövetsége, a Svéd Kereskedelmi Kirendeltség, a Nemzeti Innovációs Hivatal, valamint vezető svéd vállalatok szerveznek az innovatív és a…

Olvass tovább>>

Az innovatív és környezettudatos gondolkodást népszerűsíti a Nemzeti Innovációs Hivatal

Az innovatív és környezettudatos életmódot és gondolkodást népszerűsítő szemináriumsorozatot indít a Nemzeti Innovációs Hivatal Svédország budapesti nagykövetségével és svéd vállalatokkal közösen; a „svéd-magyar okosfórum” nevű kezdeményezést szerdán mutatták be Budapesten.   A szemináriumsorozat – amelynek résztvevői svéd és magyar kormányzati, felsőoktatási, kutatóintézeti és vállalati szakemberek – az európai uniós úgynevezett S3 stratégiába, vagyis a kutatás-fejlesztési és innovációs nemzeti intelligens szakosodási stratégiába illeszkedik. „A 2014-2020-as európai uniós költségvetési ciklusban rendelkezésre álló, kutatás-fejlesztési és innovációs források csak akkor tudnak hasznosulni a magyar gazdaságban, ha közös gondolkodás és szakmai együttműködés alakul ki a…

Olvass tovább>>

„Messze látó tudomány” – megkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe

Lovász László elnök köszöntőjével és Csépe Valéria akadémikus A hangok hatalma – a kognitív fejlődés és az újrahangolt agy című nyitóelőadásával megkezdődött az MTA november végéig tartó, országszerte több mint kétszáz rendezvényt kínáló programja, a Magyar Tudomány Ünnepe. A rendezvénysorozat idén elsősorban a jövőnket alakító tudományos kutatások és technológiák számára kínál bemutatkozási lehetőséget. 1825. november 3-án ajánlotta fel Széchenyi István birtokainak egyévi jövedelmét egy magyar tudós társaság megalapítására. A Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét lehetővé tévő nemes gesztus emlékére november 3-át egy 2003-ban elfogadott törvényben a Magyar Tudomány Ünnepének nyilvánították. A…

Olvass tovább>>

Szélessáv itt, internetadó ott

Miközben az infokommunikációs és távközlési miniszterek éves találkozóján 52 ország szakminiszterei a dél-koreai Busanban nyilatkozatot fogadtak el arról, hogy senki nem maradhat ki a Szélessáv mindenkinek vízió nemzetközi megvalósításából, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Budapesten bejelentette, hogy a kormány az internetadó bevezetését tervezi.     A világ szakminisztereinek találkozóján olyan dokumentumot fogadtak el, amely szerint a fejlesztési célok középpontjába kell helyezni a növekedést, a társadalmi integrációt, a fenntarthatóságot, az innovációt és a partnerséget. Az infokommunikációs eszközök elérhetőségének javítása új lehetőségeket teremt a foglalkoztatásban, oktatásban, egészségügyben, a közszolgáltatások terén, lehetővé teszi a környezeti…

Olvass tovább>>

Hamarosan kormány előtt az intelligens szakosodási stratégia

Lezajlottak a társadalmi egyeztetések a kutatás-fejlesztések és innováció 2020-ig szóló fő irányainak kijelöléséről, ennek alapján készül a hamarosan kormány elé kerülő intelligens szakosodási stratégia – mondta el Pálinkás József az MTI-nek. A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozásáért felelős kormánybiztos emlékeztetett arra, hogy a stratégia kidolgozását az Európai Unió strukturális alapjaiból a következő években kutatás-fejlesztésre és innovációra fordítható, csaknem kétszeresére emelt, 700 milliárd forintos pályázati keret indokolja. A gazdasági növekedést elősegítő kutatások gyakorlati hasznosítása akkor gyorsulhat fel, ha az uniós országok régiónként számba veszik, miként lehetne az adott térségben…

Olvass tovább>>

Pécs lehet az innováció fellegvára

A Samsung Electronics Magyar Zrt. a mai napon olyan hosszú távú stratégiai megállapodást kötött a Pécsi Tudományegyetemmel, amely az oktatás, az egészségügy és a kutatás-fejlesztés területeit egyaránt lefedi. A megállapodás révén az egyetem és Pécs nem csupán csúcstechnológiájú készülékekkel gyarapodhat, hanem az innovációból is kiveszi a részét. „Vállalatunk DNS-ének része, hogy folyamatosan keressük azokat a lehetőségeket, ahol a technológiánkat felhasználva új üzleti területeket hódíthatunk meg, és mind partnereinknek, mind vásárlóinknak új, előremutató lehetőségeket kínálhatunk. Ilyen például az oktatás vagy az egészségügy, amelyben Magyarországon nemrégiben kezdtünk tevékenykedni, és nem titkolt célunk,…

Olvass tovább>>

Magyar startup siker Hollandiában

A szeptember 25-én megrendezett rotterdami konferencián, ahol a V4 országok képviseltették magukat, a hazai Hand-In-Scan csapata nyerte a legjobb magyar startup-nak járó díjat. A DBH Investment Zrt. tőkebefektetése, a XXI. század technológiáját felhasználva, az egészségügyi dolgozók munkáját segítő digitális rendszert fejlesztett ki. A Hand-In-Scan rendszer lehetővé teszi a kézmosás azonnali kiértékelését egy speciális kézfertőtlenítő szer eloszlásának kimutatásával. Ehhez a felhasználóra ártalmatlan, UV-A fény megvilágítást használnak. Az objektivitást – amely a kórházi fertőzések elleni harcban kulcsfontosságú – a képek számítógépes kiértékelésével valósítja meg a rendszer.

Olvass tovább>>

1,2 milliárdos fejlesztéssel erősített a Continental

A veszprémi Continental Automotive Hungary Kft. 321 millió forint uniós támogatást nyert a ”Komplex technológiafejlesztés és foglalkoztatási támogatás” című pályázati kiíráson. A több mint 1,2 milliárd forintos összköltségvetést meghaladó beruházás ötven új munkahely teremtését tette lehetővé. A Technológiafejlesztés a Continental Automotive Hungary Kft. veszprémi gyárában elnevezésű projekt két éve indult. A projekt keretein belül autóipari kerék és motorszenzorok gyártásához szükséges berendezéseket vásároltak. A gyártósor bővítést fröccsöntő gépek, kivágó, hajlító, beültető gépek, szerelő és krimpelő állomások, teszt berendezések beszerzésével, a szükséges infrastruktúra fejlesztést pedig 120 új parkolóhely kialakításával és belső átalakításokkal…

Olvass tovább>>

Százezer új munkahely hullhat a felhőből Magyarországra

A hazai felhőszolgáltatók éves konferenciáján, az EuroCloud Day-en kiderült, hogy a felhőalapú technológiák az elkövetkező években közel ezermilliárd euróval járulhatnak hozzá az Európai Unió GDP-jéhez. Ez kiváló lehetőséget jelent Magyarország számára is, hiszen az iparág fejlődése révén mintegy 100 ezer új munkahely jöhet létre.

Olvass tovább>>

Újra szabadfogású számítógépes versenyt hirdettek

Pókerező robot, meteorológiai portál, nagysebességű fényképeket készítő technológia, GPSAudioPlayer, közösség építő portálok, számítógép vezérelt RC autó, intelligens kerékpáros ruha, rengeteg játék, ötlet és fejlesztés az elmúlt 11 év több mint 5000 beérkezett pályaműve közül.

Olvass tovább>>