Befejeződött a Nemzeti Távközlési Gerinchálózat fejlesztése

Az Elektronikus Közigazgatási Program (EKOP) keretében 3,2 milliárd forintos költségvetéssel megvalósuló projekt hivatalosan október utolsó napján zárul – jelentette be Teller Gábor, a NISZ Nemzeti Infokommunikációs Szolgáltató Zrt. projektvezetője. A teljes összeg 85 százaléka volt uniós támogatás, a kisebb hányadot nemzeti forrásból fedezték. A 3,2 milliárd forintból a NISZ használt fel több mint 2,8 milliárd forintot, a kisebb hányadot a Nemzeti Kibervédelmi Intézet költötte el. Az NTG-n keresztül a kormányzati és közigazgatási intézmények minden eddiginél több telephelye válik elérhetővé a nagy biztonságú elektronikus hírközlési szolgáltatásokkal. A fejlesztéssel költséghatékonyabb hang- és…

Olvass tovább>>

Már offline is látogatható az ELTE online állásbörzéje

Hatodik alkalommal rendezik meg november 3-5. között az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) virtuális állásbörzéjét, amely ezúttal az online térből kilépve, az egyetem Múzeum körúti kampuszán offline programokkal is várja az érdeklődőket. A felsőoktatási intézmény MTI-hez eljuttatott tájékoztatója szerint az allasborze.elte.hu weboldal három napra online kiállító térré változik, ahol több mint 60 standon olyan neves cégek hirdetik meg betöltésre váró pozícióikat, mint az Ernst & Young, a TATA Consultancy Services, a GE, a Deloitte, a Tigra vagy a Loxon. A Múzeum körúton eközben a Forbes magazin újságírója, a Parapark kreátora és…

Olvass tovább>>

Zalaegerszegen készül a duális üzleti képzés kézikönyve

Az üzleti alapszakok duális képzési formájára vonatkozó ajánlásokat és szabályokat tartalmazó kézikönyvet dolgoz ki a felsőoktatási intézményeknek a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi gazdálkodási kara az Emberi Erőforrások Minisztériumának megbízásából – tájékoztatta az intézmény az MTI-t. A kiadvány a felsőoktatási intézményeknek, a duális képzésben részt vevő partnerszervezeteknek és a hallgatóknak biztosít szakmai hátteret az üzleti duális képzések megvalósításához. A zalaegerszegi kar oktatói és az együttműködő partnervállalatok szakemberei ezzel együtt tizenkét logisztikai, számviteli, pénzügyi és informatikai területhez kapcsolódó e-learning tananyagot is készítenek. A nyugat-pannon térség felsőoktatási intézményei, valamint vállalkozásai és gazdasági szereplői…

Olvass tovább>>

Hatvan tehetséges fiatal kapott ösztöndíjat Budapesten

Forint

  A Nemzeti Tehetség Program részeként hétfőn adtak át első alkalommal egyéni ösztöndíjakat Budapesten. Első körben hatvan fiatal részesült a támogatásban. A programot öt évvel ezelőtt indították, eddig csak civil szervezetek, állami tehetséggondozó intézmények pályázhattak, ettől az évtől azonban egyén ösztöndíjakat is átadnak. E célra az idén a 2,8 milliárd forintos keretösszegből 260 milliót szánnak – mondta el Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára. Az első körben hatvan fiatal részesült a támogatásban, de az egyéni ösztöndíjakra a forrás kimerüléséig folyamatosan lehet pályázni. A sport, a tudomány,…

Olvass tovább>>

Genetikai háttere van az állatok ivararányának

Az ivari kromoszómák befolyásolhatják a hímek és nőstények arányát – mutatta ki az a magyar kutatók, többek közt a Pannon Egyetem munkatársai vezetésével végzett vizsgálat, amelynek eredményeit a Nature magazin közölte. A hím és nőstény egyedek aránya a populációk egyik legalapvetőbb tulajdonsága. Ahogy embereknél a párszerzés sikere, a válások és a nemi erőszak gyakorisága függ a férfiak és nők arányától, hasonlóképpen az állatok szociális viselkedésében is kulcsszerepe van a felnőttkori ivararánynak. Kevéssé ismert azonban, hogy egy adott faj esetében mi határozza meg a nemek arányát. A projekt elindítói – Liker…

Olvass tovább>>

Van növekedési lehetőség az autóiparban

Van növekedési lehetőség Magyarország számára az autóiparban – mondta a Nemzeti Befektetési Ügynökség (HIPA) befektetési elnökhelyettese az Automotive Hungary nemzetközi járműipari beszállítói szakkiállítást megelőző sajtóbeszélgetésen szerdán, Budapesten. Bolla Szilárd kiemelte: a magyar járműipar adja az ipari termelés csaknem negyedét, és ezt mindössze 672 cég állítja elő. Ezt követi a gépgyártás közel 23 százalékkal, és az elektronikaipar 15 százalékkal, de ezekben az alágazatokban ötezres nagyságrendű a cégek száma. A járműgyártás hozzáadott értéke a GDP-hez 2009 és 2014 között a V4-ek közül Magyarországon nőtt a legjobban, majdnem 150 százalékkal, 3 százalékról 4,6 százalékra.…

Olvass tovább>>

Komolyzenét tanít egy új mobilalkalmazás

Új mobilalkalmazás gazdagíthatja a klasszikus zene játszását és oktatását. A Musica Piano egyelőre a zongorairodalmat öleli fel, de a Könemann kiadó tervei szerint idővel más komolyzenei műfajokra is kiterjesztik majd. A két hete „titokban” piacra dobott alkalmazást a sajtó kedden ismerhette meg a Budapest Music Centerben (BMC) Vásáry Tamás zongoraművész és a Virtuózokban feltűnt ifjú tehetség, Boros Misi közreműködésével. Mint Ludwig Könemann, a németországi székhelyű, de Magyarországon is aktív kiadó vezetője az MTI-nek elmondta, a fő újdonság abban rejlik, hogy egy zenei kiadó először döntött úgy, egy bizonyos szegmensben szakít a…

Olvass tovább>>

Buzog a vállalkozó kedv Magyarországon

Míg 2013-ban a magyarok 30, 2014-ben már 37 százaléka nyilatkozott úgy, hogy saját vállalkozást indítana – derül ki az Amway megbízásából a GfK által készített reprezentatív felmérésből, amelynek eredményeiről a Közvetlen Értékesítők Szövetsége szerdán tájékoztatta a távirati irodát. A felmérést 38 országban végezték el. A közlemény szerint 2012-ben Magyarországon csak a válaszadók 47 százaléka nyilatkozott pozitívan a vállalkozásindítás lehetőségéről. Két évvel később, 2014-ben viszont lényegesen többen, 61 százaléknyian gondolták úgy, hogy érdemes Magyarországon vállalkozni. A GfK kutatásból az is kiderül, hogy a magyar válaszadók kifejezetten vállalkozásbarátnak (49 százalék) tartják az országot.…

Olvass tovább>>

A szegedi lézerközpont újabb berendezésének tervezéséről írtak alá megállapodást

A szegedi lézerközpont (ELI-ALPS – Extreme Light Infrastructure Attosecond Light Purse Source) újabb berendezése, egy attoszekundumos forrás tervezéséről írt alá megállapodást az ELI-HU Nonprofit Kft. és a francia Laboratoire d’Optique Appliquée (LOA) szerdán a csongrádi megyeszékhelyen – tájékoztatta a tudományos nagyberuházást irányító cég az MTI-t. A közlemény szerint a nyalábvonalak tervezésére szóló szerződés értéke mintegy 152 ezer euró (több mint 47 millió forint), a projekt teljes költsége 387 ezer euró (mintegy 120 millió forint). Osvay Károly, az ELI-ALPS kutatási technológiai igazgatója kifejtette, hogy a francia intézet egy másodlagos forrás nyalábvonalát…

Olvass tovább>>

Kizöldült a Lidl Magyarországon

A Lidl Magyarország nyolcszázmillió forintból korszerűsítette hulladékkezelési eljárását, így a környezetvédelmi beruházással már a keletkezett hulladék 95 százalékát újra tudja hasznosítani. A cég közleménye szerint eddig 79 boltban vezették be az új technológiát, és a 2016-os üzleti év végére mind a 164 magyarországi áruházban lezárul a fejlesztés. A beruházással a tömörített hulladék méretét a korábbi egynegyedére tudja lecsökkenteni a vállalat. A fenntartható fejlődést szolgáló korszerű eljárás mérsékli a szállítási távolságot is: a kisebb kamionforgalomnak köszönhetően éves szinten több mint 800 ezer kilométerrel rövidebb a fuvarozási út, mely egyben 165 tonnával kevesebb szén-dioxid kibocsátást…

Olvass tovább>>

Még idén elvégezhetik az első hazai tüdőátültetést

műtét

Idén elvégezhetik az első hazai tüdőátültetést – mondta el Mihály Sándor, az Országos Vérellátó Szolgálat Szervkoordinációs Irodájának igazgatója az M1-nek szerdán. Jelenleg Bécsben hajtanak végre ilyen beavatkozást, tavaly huszonkét magyar állampolgár kapott új tüdőt. Magyarországon a tavalyi rekordév volt: a 2013-asnál harminc százalékkal több, 203 elhunyt ember szerveit kaphatták meg mások. Az átültetések száma ennél is nagyobb mértékben, 38 százalékkal emelkedett, köszönhetően annak, hogy Magyarország 2013 közepe óta teljes jogú tagja az Europtransplant szakmai szervezetnek. Az 58 szívtranszplantáció mellett az élő donortól kapott szervekkel együtt tavaly 342 vesét, 75 májat…

Olvass tovább>>

A régió legnagyobb innovációs fórumát rendezik meg Magyarországon

Nemzetközi és hazai szakértők, vezető politikusok és gazdasági döntéshozók részvételével rendezi meg a think.BDPST konferenciát az Antall József Tudásközpont, együttműködésben a Külgazdasági és Külügyminisztériummal és a Nemzetközi Visegrádi Alappal – jelentette be Antall-Horváth Veronika, a Tudásközpont V4 és KEK irodájának vezetője, a think.BDPST főszervezője az ENSZ égisze alatt rendezett ITU Telecom World konferencián. A think.BDPST fővédnöke Tarlós István, Budapest főpolgármestere. A 2016. március 8–10. között bemutatkozó think.BDPST konferencia célja, hogy egy évente megrendezett innovációs stratégiai fórumként segítse elő a közép-európai régió fejlesztését. A think.BDPST a legnevesebb politikai, tudományos és gazdasági…

Olvass tovább>>

Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete

Elkészült a szegedi lézerközpont épületeinek szerkezete, a 11 hektáros fejlesztési területen jelenleg a belső építészeti munkák folynak – közölte Lehrner Lóránt, az ELI-HU Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója kedden a Tisza-parti városban. Az Európai Unió egyik tudományos nagyberuházásaként megvalósuló fejlesztésről rendezett közmeghallgatáson a szakember elmondta, hogy a központ lézerberendezéseknek helyet adó, több mint 6,2 ezer négyzetméteres fő épületének rendkívül szigorú rezgésvédelmi feltételeknek kell megfelelnie. Az építkezés során a kivitelező STRABAG-Swietelsky konzorciumnak olyan egyedülálló alapozási technológiát kellett alkalmaznia, amelyre eddig Európában még nem volt példa. A kutatóközpont épületeinek teljes alapterülete meghaladja a…

Olvass tovább>>

Vezetőcsere a UPC Magyarországnál

A UPC Magyarország Kft. vezérigazgatója november 1-jétől Magnus Ternsjö lesz, aki a UPC írországi cége, a Virgin Media ügyvezetői posztjáról érkezik a magyar vállalathoz  – közölte az integrált infokommunikációs cég hétfőn az MTI-vel. A tájékoztatás szerint az eddigi vezérigazgató, Severina Pascu, a UPC anyavállalata, a Liberty Global közép- és kelet-európai régiójának ügyvezető igazgatói teendőire koncentrál majd, ezt a feladatkört már 2015 júliusa óta párhuzamosan ellátja. A UPC 1998 óta van jelen Magyarországon, hálózatain országszerte csaknem háromszáz településen biztosít televíziós, szélessávú internet és vezetékes telefonszolgáltatásokat, az idén  belépett a mobilszolgáltatói piacra is. A Liberty Global magyarországi leányvállalata 2014-ben 58,89 milliárd forint…

Olvass tovább>>

Budapesten tartja éves konferenciáját a Nemzetközi Hírmédia Szövetség

Október közepén Budapesten tartja éves európai konferenciáját a világ legnagyobb médiainnovációs fóruma, a Nemzetközi Hírmédia Szövetség (International News Media Association, INMA) – közölte a Magyar Lapkiadók Egyesülete (MLE). Kovács Tibor, az MLE elnöke elmondta: először rendezik meg Magyarországon az éves, sorrendben 43. tanácskozást, amelynek fő témája a mobileszközön megjelenő és a videós szerkesztőségi tartalmak kezelése, a videók használata, a közösségi média és az újságírás kapcsolata, valamint a célzott programozott hirdetési rendszerek használata lesz. A gyakorlatorientált, a mindennapi működésbe azonnal átültethető megoldásokat közvetítő konferencián külön figyelmet fordítanak olyan témákra, mint hogy miként…

Olvass tovább>>

Közép-Európa szerepe felértékelődik a digitális gazdaságban

Közép-Európa szerepe felértékelődik a digitális gazdaságban, ez a térség lesz az Európai Unió növekedési motorja a következő egy-másfél évtizedben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn, Budapesten. Magyarországon fejlődik a leggyorsabban a digitális gazdaság az Európai Unióban, a szektor nemzetgazdaságon belüli súlya erősebb az uniós átlagnál. A magyar nemzeti össztermék 21-22 százalékát teszi ki a digitális gazdaság, amely 400 ezer embernek, a foglalkoztatottak 15 százalékának ad munkát, ezzel az unióban Magyarország a harmadik helyet foglalja el Írország és Finnország mögött. A miniszterelnök felidézte, hogy…

Olvass tovább>>

Nélkülözhetetlen a kisvállalkozások szerepe az innovációban

Nélkülözhetetlen a kis- és közepes vállalkozások (kkv) szerepe az innovációban, támogatásukkal ösztönözhető a lokális digitális fejlődés és új álláshelyek teremthetők – mondta Hou Lin-csao, az ITU főtitkára a Nemzetközi Távközlési Egyesület (ITU) világkonferenciájának megnyitóján hétfőn Budapesten. A vállalkozók több mint 95 százaléka kis- vagy középvállalkozó, a kkv-szektor a munkaerő mintegy hetven százalékát foglalkoztatja, és a fejlődő országokban mintegy nyolcvan százalékát adják a munkahelyeknek. Az idén 150 éves ITU a korábbinál nagyobb intenzitással kívánja bevonni munkájába a kkv-kat, valamint az eddiginél is több figyelmet kíván fordítani a különböző infokommunikációs területeken az innovációra,…

Olvass tovább>>

Bővülő kilátások a svájvi-magyar gazdasági együttműködésben

Magyarország és Svájc földrajzi közelsége, valamint a magyar vállalatok versenyképessége az EU belső piacán lehetővé teszi a két ország közötti kereskedelemi kapcsolatok további bővítését – hangzott el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Johann Schneider-Ammann svájci gazdasági miniszter a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank éves közgyűlése alkalmából Limában folytatott megbeszélésén. A politikusok üdvözölték, hogy a kétoldalú kereskedelmi kapcsolataink perspektivikusan fejlődnek, a közel 1,3 milliárd eurós éves kereskedelmi forgalom mellett ezt igazolják a Magyarországon az idei év során megvalósult svájci beruházások. Az év első hat hónapjának külkereskedelmi eredményei is a pozitív tendenciát támasztják…

Olvass tovább>>

Export Expressz kkv-programot indított a kereskedőház

Export Expressz néven a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) exportjának segítésére három pillérre épülő új szakmai komplex programot indított a Magyar Nemzeti Kereskedőház (MNKH) – jelentette be Ducsai-Oláh Zsanett, a társaság vezérigazgatója. A programban a kis- és középvállalkozások magas hozzáadott értékű termékeiből, szolgáltatásaiból külpiaci kínálatot állítanak össze, ezek a külpiacon bizonyítva zászlóshajóként utat nyithatnak további magyar cégek számára, kiemelt figyelmet kapnak az innovatív startup cégek, illetve segítik a határon túli magyar és az anyaország cégei közötti együttműködést. A korábbi programokra, eszközökre építve az új programmal még szélesebb lehetőséget nyújtanak a magyar kkv-nak…

Olvass tovább>>