Időszaki kiállítás nyílt kedd este a gyulai vár palánkerődítéseinek 2015-2016-os régészeti kutatásairól. A tárlat augusztus 20-ig tekinthető meg a gyulai Almásy-kastélyban. Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség társadalmi és örökségvédelmi ügyekért, valamint kiemelt kulturális beruházásokért felelős helyettes államtitkára a kiállítás megnyitóján elmondta, a kormány elkötelezett az épített örökség megóvása, védelme mellett. Kiemelt célnak tekinti a gyulai vár és a Szigeterőd védelmét, értékeinek méltó bemutatását. Napirenden van a gyulai vár, az ott található kiállítás megújításának és az egykor folyómederrel körülölelt Szigeterőd hiteles helyreállításának támogatása – hangoztatta. A Szigeterőd-projekt a gyulai vár palánkerődítéseinek turisztikai…
Olvass tovább>>Kategória: xSlide
Deloitte: három magyar cég került be a térség 500 leggyorsabban növekvő vállalata közé
Az idén is három magyar vállalat került be a Deloitte Technology Fast 500 EMEA listára, amely az európai, a közel-keleti és az afrikai (EMEA) térségben a leggyorsabban fejlődő technológiai cégeket rangsorolja – közölte a tanácsadó cég. A tájékoztatás szerint a lista élén az angliai Deliveroo végzett, az online ételrendelési szolgáltatás a 2013 és 2016 közötti négy évben 107 117 százalékos bevételnövekedést ért el. A magyar vállalatok közül a többek között big data megoldásokkal, adatvizualizációkkal és adatelemzésekkel foglalkozó Starschema, 541 százalékos árbevétel-növekedéssel, a 229. helyen zárt. Az üzleti intelligencia megoldások, egyedi…
Olvass tovább>>A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz fekete lyukat fedezték fel
A valaha megfigyelt legtávolabbi szupernehéz, vagyis nagyon nagy tömegű fekete lyukat fedezte fel egy nemzetközi kutatócsoport – adta hírül a BBC. Az újonnan felfedezett fekete lyuk egy galaxis középpontjában falja intenzíven a körülötte keringő anyagot: csillagokat és csillagközi gázokat. A hatalmas fekete lyuk a Földtől 13 milliárd fényévnyire semmisíti meg a körülötte forgó anyagot, olyan messze, hogy a megfigyelők olyannak láthatják, amilyen az ősrobbanás után mindössze 690 millió évvel volt – írták a tudósok a Nature tudományos lap aktuális számában. A fekete lyuknak az univerzum születése után igen rövid idő…
Olvass tovább>>Az önvezető autó a legjobban várt technológiai újítás
Az okostelefon volt az elmúlt 25 év legmeghatározóbb találmánya a magyarok szerint. A Steve Jobs által tökéletesített kategória egy most végzett hazai felmérés szerint olyan dolgokat utasított maga mögé, mint a Facebook, a GPS, a hordozható számítógép vagy különböző, akár életmentő gyógyszerek. Az elmúlt negyed évszázad jelentős innovációi mellett a jövőt is kutatta az idén 25 éves magyarországi képviselettel rendelkező gyógyszergyártó cég, az MSD. Az informatika hozta a legtöbb, életünket meghatározó újdonságot az elmúlt 25 év során. A magyarok szerint a legfontosabb találmány egyértelműen az okostelefon volt (17 százalék), az…
Olvass tovább>>Az EU támogatásával jön létre az Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium
A szegedi ELI szuperlézer központ jövőjéről tárgyalt Brüsszelben Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI) elnöke, tárgyalásainak egyik eredménye, hogy az Európai Unió támogatásával jön létre a szegedi szuperlézert is magában foglaló Európai Kutatási Infrastruktúra Konzorcium – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A tájékoztatás szerint a pénteki brüsszeli tárgyalás után Carlos Moedas, a kutatásért, az innovációért és a tudományért felelős biztos hangsúlyozta, az ELI létrehozását támogató, annak kialakításában szerepet vállaló tagállamokat az Európai Bizottság a fenntartás finanszírozásában való részvételre is ösztönzi. Az ELI infrastruktúrák…
Olvass tovább>>Sentinel-5P műhold: mindent tudhatunk a légkör szennyezettségéről
Elküldte első felvételeit az Európai Űrügynökség október 13-án felbocsátott Sentinel (Őrszem)-5P műholdja a Föld légkörének szennyezettségéről. A Copernicus európai uniós tudományos program újabb műholdjának az a feladata, hogy a lehető legrészletesebben mutassa be a légkör szennyezettségét. Az Európáról november 22-én készült felvételek a fosszilis üzemanyagok használata okozta nitrogén-dioxid-koncentrációt mutatják, a szennyezés a legnagyobb Hollandia, a németországi Ruhr-vidék, az olaszországi Pó folyó völgye és Spanyolország egyes térségei fölött – olvasható a Európai Űrügynökség honlapján, ahol közzétették az első felvételeket. A szakemberek az első felvételeket felhasználták arra, hogy megalkossák a szén-monoxid szennyezés…
Olvass tovább>>Nehéz fizikai munka: nem lenne érdemes az újkőkori nőkkel kekeckedni
Nehéz fizikai munkára utal, hogy az újkőkori nők karja erősebb volt, mint a mai elit evezősöké – állapította meg ősi csontok elemzésével egy új brit tanulmány. Az őskori nők munkáját korábban alábecsülték, pedig a korai földművelő társadalmak fejlődésének kulcsfontosságú hajtóereje volt a Science Advances tudományos lap aktuális számában ismertetett kutatás szerint. Alison Macintosh, a Cambrigde-i Egyetem tudósa, a kutatás vezetője a BBC-nek elmondta, hogy elsőként hasonlították össze az őskori nők csontjait a ma élőkével, hogy a nők „rejtett történelméhez” közelebb jussanak. A kutatók CT-készülékkel vizsgálták meg különböző edzettségű mai nők…
Olvass tovább>>Négy magyar kutató nyert 2 millió eurós európai csúcstámogatást
Két idegtudós – Makara Judit és Szabadics János az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézetből -, Pete Gábor matematikus az MTA Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézetből és Egry Gábor a Politikatörténeti Intézetből pályázott eredményesen az Európai Kutatási Tanács önálló csoporttal rendelkező kutatók számára kiírt pályázati támogatására, a Consolidator Grantre. A nyertesek ötéves, legfeljebb kétmillió eurós támogatással járó kutatási programot indíthatnak el – közölte az MTA. Az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint a Consolidator Grant a már önálló kutatócsoporttal és független kutatási programmal rendelkező, de még annak megszilárdításán dolgozó kutatóknak szól. A legfeljebb kétmillió…
Olvass tovább>>WHO: növekedni fog az elhízás mértéke a következő években
Az európai országokban az elkövetkezendő időszakban növekedni fog az elhízás mértéke és ez alól csak kevés ország kivétel – mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője. Ledia Lazeri szerint átfogó intézkedésekre van szükség a probléma leküzdésére, és örömmel tapasztalja, hogy Magyarország sokat tett a gyermekkori elhízás megelőzése érdekében. A WHO adatai szerint a 6-9 év közötti gyermekek közül minden harmadik elhízott vagy túlsúlyos. A 11 éves fiúk 11-33 százaléka elhízott, a lányoknál ez az arány 9-22 százalék. A magyarországi irodavezető arról is beszélt, hogy a WHO gyermekkori elhízás elleni…
Olvass tovább>>Már hétévesek és remekül vannak a világ első klónkutyájának klónjai
Immár hétévesek és remek egészségnek örvendenek a világ első klónkutyájának, a néhai Snuppynak életben maradt klónjai – derült ki a Szöuli Nemzeti Egyetem, a Michigani Állami Egyetem és az Illinoisi Egyetem kutatóinak közös tanulmányából, amelyben a szakemberek részletesen beszámolnak a kutyák fejlődéséről. A Szöuli Nemzeti Egyetem kutatói 2005-ben jelentették be, hogy a világon elsőként, sikerrel klónoztak egy kutyát, egy afgán agárt. A tudósok azóta több száz ebet klónoztak már, hogy minél többet megtudjanak az eljárás előnyeiről és esetleges hátulütőiről. A Scientific Reports című tudományos folyóiratban közölt új tanulmányukban a kutatók…
Olvass tovább>>GINOP: kétezer milliárd forintra van már támogatói döntés
A Gazdaságfejlesztési és innovációs operatív programban (Ginop) rendelkezésre álló 2700 milliárd forintos pályázati keretből eddig 2 ezer milliárd forintra született pozitív támogatói döntés – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára. Rákossy Balázs az MTI kérdésére elmondta, a program keretében a meghirdetett 105 pályázati felhívásra több mint húszezer pályázat érkezett be 3 ezer milliárd forintot meghaladó támogatási igénnyel. Eddig több mint nyolcezer projekt számára összesen 2 ezer milliárd forintot ítéltek meg támogatásként, a kifizetett összeg nagysága eléri az ezer milliárd forintot, tehát ekkora összeg már beáramlott…
Olvass tovább>>Izraeli dolgozóinak negyedétől válhat meg a Teva
Az izraeli Teva vállalat drasztikus elbocsájtási hullámra készül, várhatóan megválik izraeli dolgozóinak negyedétől az új, hatékonyságnövelő program keretében – írta a ynet. A következő hónapokban elbocsájtásra jelölt ezerhétszáz alkalmazott között lesz Michael Hayden is, aki az új gyógyszerek kifejlesztéséért felelt a cégnél. Az Izraelben jelenleg foglalkoztatott hatezer-nyolcszázhatvan embernek várhatóan mintegy negyede kényszerül új munkahelyet keresni, s az egész világon dolgozó mintegy ötvenhétezer Teva-alkalmazottnak az ötödétől köszön el az izraeli óriásvállalat. Külföldön a ynet szerint elsősorban Amerikát, és nem Európát érintik a változások. A leépítéseket már Kare Schultz, a november elsején…
Olvass tovább>>Pálinkás: a jól működő nemzeti innovációs rendszer a versenyképesség kulcsa
Magyarországnak jól működő nemzeti innovációs rendszerre van szüksége, mert gazdaságának hosszú távú versenyképessége jelentős részben ettől függ – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) elnöke csütörtökön Budapesten, a Magyar Innovációs Klub találkozóján. Kifejtette, hogy az innovációs rendszer sikere öt kulcsfontosságú tényezőtől – a felkészült szakemberektől és a tudományos háttértől, a stabil és ösztönző szabályozási rendszertől, a hatékony intézményrendszertől és infrastruktúrától, a támogató gazdasági és szolgáltató környezettől, valamint az átlátható és kiszámítható pályázati finanszírozástól – függ. Kiemelte, hogy Magyarország nemzetközi kitettsége jelentős, helyzetét meghatározza, hogy…
Olvass tovább>>Európa ikonikus vadvilágát és őserdeit fenyegeti a környezeti bűnözés
Az illegális fakitermelés, a kaviárkereskedelem, a vadon élő madarak tömeges pusztítása, valamint a medvékre, farkasokra és hiúzokra irányuló orvvadászat súlyosan veszélyezteti a 15 európai országon átívelő Duna-Kárpát régió élővilágát és biológiai sokféleségét – figyelmeztet az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ), a Természetvédelmi Világalap (WWF) és az Eurac Research kutatóintézet szerdán publikált jelentése. A jelentés szerint a Közép- és Kelet-Európában fekvő Duna-Kárpát régió természeti értékeiről ismert, azonban a környezeti bűnözés egyre nagyobb nyomást helyez rá. Az illegális fakitermelés és a vadon élő állatok kereskedelme – az európai és nemzetközi környezetvédelmi jogszabályok ellenére…
Olvass tovább>>Ez a közös JFK-ben, a Linkin Parkban és a Falcon 9-ben
Pontosan 55 éve, hogy az első televíziós közvetítésre tervezett telekommunikációs műholdat felbocsájtották az űrbe, és a műholdas tévézés műfaja megszületett. Több mint fél évszázada történhetett meg először, hogy egy televíziós jel átszelte az Atlanti-óceánt, és nézők milliói követhették élőben John F. Kennedy amerikai elnök sajtótájékoztatóját az Amerikai Egyesült Államokban, Japánban és Európában. Azóta szinte ugrásszerűen fejlődik az ipar: a SES műholdjainak köszönhetően például először három évvel ezelőtt közvetítettek élőben, UHD minőségben egy Linkin Park koncertet, 2017-ben pedig a Falcon 9 is betört a sat TV-s piacra. November 21-én van a…
Olvass tovább>>Kismillió tudós állítja, hogy a Föld állapota egyre aggasztób
A világ több mint 15 ezer tudósa írt aggódó levelet a Föld állapotáról. Az „emberiségnek szóló levél” egy 25 ével ezelőtti figyelmeztető üzenet frissített változata. Az elsőt a Union of Concerned Scientists (Aggódó Tudósok Szövetsége) küldte, mintegy 1700-an írták alá. A szakértők szerint a helyzet sokkal rosszabb, mint 1992-ben volt: szinte minden probléma, amelyet az első levél említett, súlyosbodott azóta. Továbbra is alapvető fenyegetés, hogy a gyorsan növő populáció féktelenül éli fel a korlátozott forrásokat, a tudomány, a média és mások sem tesznek eleget ellene – figyelmeztetnek a levélben. Ha…
Olvass tovább>>Az álló farkú íjász és a falkája: a legrégebbi kutyaábrázolásra bukkantak Szaúd-Arábiában
Feltevések szerint a legkorábbi kutyaábrázolásra bukkantak régészek Szaúd-Arábia északnyugati részén, az Arab-sivatag két régészeti lelőhelyén talált rajzok legalább nyolcezer évesek lehetnek. A sziklába vésett rajzok közepes méretű, fülüket hegyező, rövidorrú, kunkorodó farkú kutyákat ábrázolnak vadászjelentekben. A képeken több kutyát nyakukra erősített pórázon tartanak, amelyeket a vadászok derekához erősítettek – olvasható a Science című tudományos folyóirat honlapján. Ha a képek korának meghatározása megállja a helyét, ez a legkorábbi bizonyíték póráz használatára, amelyet régészeti leletek között találtak. A Journal of Anthropological Archaeology című folyóiratban közzétett tanulmányukban a szakemberek úgy vélik, ezek a sziklarajzok feltárják,…
Olvass tovább>>A Volkswagen több mint 34 milliárd eurós fejlesztési programot indít
Több mint 34 milliárd eurós (10,6 ezer milliárd forint) fejlesztési programot indít a Volkswagen AG (VW), hogy lépést tartson az autóipar átalakulásával – közölte a német gépjárműgyártó csoport. A társaság közleménye szerint Matthias Müller vezérigazgató a felügyelőbizottság ülésén hangsúlyozta, hogy „éppen most találják fel újra az autót”, ezért a 2018-2022-es időszakban több mint 34 milliárd eurót fordítanak az elektromobilitás, az autonóm vezetési technológiák, az új típusú közlekedési szolgáltatások és a digitalizáció területére. A fejlesztéseket az „aktuális technológiák” elhanyagolása nélkül kell végrehajtani, „mert a belátható időben még ezekkel keresünk pénzt” –…
Olvass tovább>>Magyar-horvát együttműködés keretében fejlesztik a Zselici Csillagparkot
Fejlesztik a Zselici Csillagparkot és környezetét, valamint megújítják a horvátországi Suhopolje Jankovich-kastélyának parkját egy 2019 tavaszáig tartó, másfél millió euró költségvetésű horvát-magyar együttműködés keretében. A projekt magyar résztvevője, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a horvátországi Verőce megyével közösen és nagyrészt európai uniós pályázati forrásból megvalósuló projekt eredményeként a csillagvizsgálónál napelemeket, öntözőrendszert helyeznek üzembe, a létesítmény újabb interaktív elemekkel és ismeretterjesztő játékokkal gazdagodik. A közeli Ropolyi-tónál természet- és tájismereti látványház, valamint az ezekhez szükséges kiszolgáló létesítmények infrastrukturális elemek lesznek. A zselici fejlesztésekkel párhuzamosan a…
Olvass tovább>>Először próbálkoztak génszerkesztéssel élő ember szervezetében
Kaliforniai orvosok először próbálkoztak génszerkesztéssel segíteni egy ritka veleszületett betegségben szenvedő férfi sejtjeiben – tudósított a BBC. Brian Madeux 44 éves arizonai páciens DNS-én akarták kijavítani azt a hibát, ami a Hunter-szindrómát okozza. A férfi „a nap minden pillanatában szenved”, ezért vállalkozott, hogy részt vegyen az úttörő kezelésben. A Hunter-szindróma igen ritka, a mukopoliszacharidózis egy fajtája: a kórban szenvedők a hosszú cukormolekulák lebontásához szükséges enzim előállításának genetikai utasításai nélkül születnek. Ezek a molekulák, mukopoliszacharidok az enzim hibája miatt nem bomlanak le, hanem felhalmozódnak a szervekben és károsítják őket. Madeux véráramába…
Olvass tovább>>