A mikro- és kisvállalkozások innovációs tevékenységét a kormány tízmilliárd forinttal ösztönzi, a kis- és közepes vállalkozások pedig húszmilliárd forintos keretösszegre pályázhatnak az NKFI Alapból – mondta Pálinkás József, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnöke. Az NKFIH elnöke kiemelte, emellett rendelkezésre áll egy 26 milliárd forint keretösszegű forrás, amelyre vállalatok és kutatóműhelyek közös munkával pályázhatnak. Hozzátette: a Nemzeti kiválósági program keretösszege ötmilliárd forint, a felhívásra öt tematikus alprogramban lehet benyújtani pályázatokat. Pálinkás arra számít, hogy augusztusra minden pályázati konstrukcióban döntés születik, és a finanszírozás is megkezdődhet.
Olvass tovább>>Kategória: xSlide
Holdkőzettel bővült a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye
Magyarország legnagyobb, nyilvános helyen látható holdkőzetével gyarapodott a Zselici Csillagpark meteoritgyűjteménye a közelmúltban – tájékoztatta a létesítmény fenntartója, a somogyi állami erdőket kezelő Sefag Zrt. Mosoni László, a csillagpark vezetője elmondta: az öt centiméter hosszú, 25 gramm súlyú, a holdfelszíntől való elszakadás nyomait magán viselő lelet Algériából, a valaha felfedezett legnagyobb holdi meteorithullásból származik és azt a Sefag egy kereskedőtől vásárolta meg. A 2015 nyarán átadott, évi 10-11 ezer érdeklődőt fogadó csillagparknak mintegy harminc, a világ különböző tájain felfedezett kő- és vasmeteoritból álló gyűjteménye van, az új lelethez hasonló, nyilvánosan…
Olvass tovább>>Az ELTE kutatói szerint a kutyákról kellene a robotok reakcióit mintázni
Az ELTE Etológiai Tanszékének munkatársai szerint ahhoz, hogy az emberek könnyebben elfogadják a környezetükben található robotokat, tervezésük során az állatok, elsősorban a kutyák viselkedését kell alapul venni. Az ELTE kutatói szerint sokunkban ellenérzést váltanak ki az emberhez nagyon hasonlító robotok. Ugyanakkor a világban egyre nagyobb szerepet kapnak a robotok, egyes jövőkutatók úgy vélik, pár évtized múlva már mindenhol robotok fognak minket körülvenni – olvasható az ELTE közleményében. Megoldást keresve a problémára az ELTE Etológia Tanszék munkatársai arra jutottak, hogy a robotok elfogadtatására tervezésük során inkább az állatok viselkedését kell alapul…
Olvass tovább>>Az újrahasznosításra hívja fel a figyelmet a Világítástechnikai Társaság pályázata
Világíts rá! címmel hirdetett pályázatot a Világítástechnikai Társaság, hogy felhívja a figyelmet a lámpák és világító testek (izzók, fénycsövek) szelektív gyűjtésének és újrahasznosításának fontosságára – jelentette be Nagy János, a társaság elnöke. Kovács Béla, az e-hulladékok szervezett gyűjtésének és hasznosításának koordinációjával foglalkozó Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy európai uniós előírás és kormányrendelet is szabályozza az elektronikai, a világítástechnikai termékek gyűjtését. A gyártóknak, a forgalmazóknak kötelező a hulladék visszavétele, az összegyűjtött hulladékot hasznosítaniuk kell. Ebben nyújt segítséget az Electro-Coord Magyarország Nonprofit Kft. A társaság 191 ilyen jellegű céggel…
Olvass tovább>>A diákolimpia legsikeresebb iskoláit és testnevelő tanárait díjazták
A 2016/17-es tanév diákolimpiai rendezvényein legkiemelkedőbben szerepelt köznevelési intézményeket díjazta a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ). A Magyar Tudományos Akadémia épületében megtartott ünnepségen Szabó Tünde sportért felelős államtitkár hangsúlyozta, hogy a testnevelők munkája azért fontos, „mert az ő kezükben vannak a jövő büszkeségei”. Egyúttal köszönetet mondott a pedagógusoknak, tanároknak és edzőknek azért az áldozatos munkáért, amellyel a háttérből segítették hozzá a diákokat a kiemelkedő eredmények eléréséhez. Hozzátette: „a diákolimpiának köszönhetően az idei tanévben immár 31. alkalommal kerül előtérbe a teljes körű iskolai sporttehetség-gondozás, amely jelentős mértékben hozzájárul a jövő sportnemzedékének kineveléséhez”.…
Olvass tovább>>Legalább 200 millió éve élnek lepkék a Földön
Már legalább kétszázmillió éve élnek lepkék a Földön – derítette ki egy amerikai-német-holland kutatócsoport németországi ősi kőzetekben talált kitinpikkely-fosszíliák elemzése alapján. Felfedezésük feltárja, hogy a korábban véltnél hetvenmillió évvel korábban éltek pikkelyesszárnyúak bolygónkon – adta hírül a BBC News. A porszem nagyságú kitinpikkelyek – más néven hímpor – a lepkék szárnyait borítják, innen kapta a rend latin nevét – Lepidoptera. Az ősi kitinpikkelyek elemzéséből kiderült az is, hogy azok néhány olyan molylepke- és lepkefajé, amelyek még ma is élnek és hosszú pödörnyelvük van a nektár kiszívásához. „Felfedezésünk a szívószervvel bíró rovarok…
Olvass tovább>>Megfejtették, hogyan hódították meg a Földet a virágos növények
Amerikai tudósok megfejtették, hogy hódították meg a Földet a virágos növények, melyek a ma élő növények 90 százalékát teszik ki – számolt be a BBC. A régmúlt időkben legyőzték a toboztermőket és a harasztokat, ám sokáig rejtély maradt, hogy sikerült dominanciára törniük. A PLoS One online tudományos lapban megjelent friss tanulmány szerint a genom mérete a döntő, minél kisebb, annál jobb. „A sikert a sejt méretére lehet visszavezetni, vagyis arra, hogy hogyan lehet kis sejtet építeni úgy, hogy minden, az élethez szükséges tulajdonság megmaradjon” – mondta Kevin Simonin, a San Franciscó-i…
Olvass tovább>>Pulyka méretű dinoszaurusz járta a vidéket egykor Ausztrália és Antarktika között
Egy pulyka méretű dinoszaurusz járta a vidéket 113 millió évvel ezelőtt az ausztrál-antarktiszi hasadékvölgy térségében. A PeerJ című folyóiratban publikált tanulmány szerint a Diluvicursor pickeringi (képünkön) névre keresztelt faj bizonyítékul szolgál az apró termetű, két lábon járó, növényevő ornithopodák alrendjének sokszínűségére – írta a The Daily Mail című brit lap internetes kiadása. A Diluvicursor pickeringi részleges csontvázára 2005-ben bukkantak rá a délkelet-ausztráliai Victoria államban. Matthew Herne, a kutatás vezető paleontológusa szerint az Ausztráliából származó dinoszauruszcsontvázak rendkívül ritkák. A mostani felfedezés az első bizonyíték arra, hogy hajdanán legalább két különböző testalkat létezett…
Olvass tovább>>Brüsszel egymilliárd euróból fejlesztené az európai szuperszámítógép-kapacitást
Egymilliárd eurót fordítana az Európai Bizottság (EB) az európai szuperszámítógép-kapacitás fejlesztésére, a cél a világszínvonalú infrastruktúra mielőbbi kiépítése a kontinensen – jelentette be a brüsszeli testület. A tájékoztatás szerint az EU a jelenlegi költségvetési keretből 486 millió euróval fogja támogatni a nagyteljesítményű számítástechnikai kapacitás bővítését, és ehhez hasonló mértékű hozzájárulás várható az uniós tagállamoktól és a társult országoktól, így 2020-ig összesen egymilliárd eurós közbefektetésre lehet számítani. Leszögezték: a lépés döntő fontosságú az EU versenyképessége és adatgazdasági függetlensége szempontjából, az európai tudósok és cégek ugyanis az infrastruktúra elégtelensége miatt egyre inkább…
Olvass tovább>>Tavaly okoztak a legtöbb kárt a természeti katasztrófák Amerikában
Tavaly okoztak a legnagyobb anyagi kárt a természeti katasztrófák az Egyesült Államokban az Országos Óceán- és Légkörkutató Hivatal (NOAA) friss adatai alapján. A 2017-es rekordmagas anyagi veszteség 360 milliárd dollárra (93 ezer milliárd forint) rúgott, ami több mint kilencvenmilliárddal több az előző rekordév, 2005 kárainál – idézte a BBC hírportálja. Tavaly 16 olyan esemény volt, köztük a Harvey és az Irma hurrikán érkezése, melyek egyenként egymilliárd dollárnál nagyobb veszteséget okoztak. A NOAA megerősítette, hogy 2012 és 2016 után a tavalyi volt a harmadik legmelegebb év az Egyesült Államokban a meteorológiai mérések 1895-ös…
Olvass tovább>>A felmelegedés miatt stagnálnak a gabona termésátlagai
Két magyar kutató elemzése szerint a korábbinál magasabb átlaghőmérsékleteknek jelentős szerepük van abban, hogy stagnálnak az árpa, a búza, a kukorica és a rozs termésátlagai Magyarországon és az egész régióban – közölte a Magyar Tudományos Akadémia (MTA). Az MTA közleménye szerint jelenleg az emberiség kalóriaigényének körülbelül felét néhány gabonafajta biztosítja, amelyek közül kulcsszerepet játszik az árpa, a búza, a kukorica és a rozs. E növények jelentős hozamnövekedést mutattak az 1960-as években kezdődött, úgynevezett zöld forradalom során. Azonban, mint írják, a termésátlagok emelkedése a Föld egyes jelentős gabonatermő régióiban megtorpant, vagy…
Olvass tovább>>Mészáros: az EESZT bevezetése az egészségügyi ellátás új dimenzióját nyitotta meg
A novemberben elindított elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) rendszer az egészségügyi ellátás egy új dimenzióját, és ezzel együtt az adatok gyűjtésének, feldolgozásának és az ezzel kapcsolatos lehetőségek tárházát nyitotta meg – közölte az egészségügyi ellátórendszer működtetéséért felelős helyettes államtitkár. Mészáros János a Demográfia és egészségpolitika című tudományos programon elmondta: az e-recept bevezetése egy olyan komfortfokozó intézkedést célzott meg, amely a gyógyszerfelírás és -kiadás folyamatát új funkciókkal bővíti. Az e-beutalóval pedig lehetővé válik a befogadó intézmény kiválasztása. A digitális képtovábbítás és távkonzílium, az eseménykatalógus, az e-profil kapcsán megjegyezte, mind olyan intézkedés,…
Olvass tovább>>Elhunyt Ötvös László Széchenyi-díjas vegyész
Életének 89. évében elhunyt Ötvös László professzor, Széchenyi-díjas vegyész, a szerves kémia kutatója, a hazai bioorganikus kémia egyik megalapozója – közölte a II. kerületi önkormányzat. Ötvös 1929-ben született Pécsett. 1953-ban szerzett diplomát a Szegedi Tudományegyetemen, amelynek szerveskémiai intézetében aspiráns, majd adjunktus. 1958-tól az MTA Központi Kémiai Kutató Intézet osztályvezetője, majd tudományos igazgatóhelyettese és tanácsadója volt. 1960-ban megkapta a kémiai tudományok kandidátusa, majd 1966-ban a kémiai tudományok doktora fokozatot. 1966 és 1968 között az MTA Sztereokémiai Kutatócsoport igazgatójaként dolgozott. Tudományos munkásságát 1952-ben kezdte. Kifejlesztette a radioaktív vegyületek szerves kémiáját Magyarországon. Felismerte…
Olvass tovább>>Csaknem 12 milliárd forinttal támogatja idén a felfedező kutatásokat az NKFI Hivatal
Csaknem 12 milliárd forinttal támogatják a felfedező kutatásokat az NKFI Hivatal idei pályázatai a természeti és társadalmi jelenségek megismerése, új módszerek és eljárások kidolgozása érdekében, emellett kutatói életpályák indulását és kutatási programok kezdeményezését is ösztönzik – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal). A közlemény szerint a kutatási témapályázat önálló kutatócsoporttal rendelkező, nemzetközileg is elismert kutatók projektjeit támogatja, a fiatal kutatók által kezdeményezett kutatási témapályázat pedig azokat a 40 év alatti kutatókat segíti, akik önálló kutatócsoportot létrehozva saját kutatási témát indítanak. A pályázatok összesített keretösszege 9,4 milliárd…
Olvass tovább>>Félmillió éves kőeszközöket tártak fel Izraelben
Félmillió évvel ezelőtt készített kőeszközöket találtak Izrael Dzsaldzsulia nevű településének bővítésekor – jelentette a Háárec. A régészek több száz kovakőből készült tárgyat találtak egy mintegy tízezer négyzetméteres területen, amely csodálatosan megőrződött. A helyszínről hatalmas mennyiségű lelet került napvilágra – jelentette be az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA). Az írásbeliség előtti, prehisztorikus korszakhoz, az Acheulean-kultúrához tartozó maradványok feltárását közösen végezte a tel-avivi egyetem és az IAA. A homo sapiens megjelenése előtti Acheulean-kultúrában többféle előember is élt. Ennek a mintegy egymillió évig tartó korszaknak a legfontosabb jellemzője a kőeszközök, főként kovakőből készített vadászeszközök használata. Az…
Olvass tovább>>Több mint négyszeresére nőtt a holt övezetek területe az óceánokban az elmúlt 50 évben
Az elmúlt ötven évben több mint négyszeresére nőtt a holt – oxigén nélküli – övezetek nagysága a világ óceánjaiban, a part menti vizek oxigénhiányos térségei több mint tízszeresére nőttek 1950 óta – figyelmeztetett egy nemzetközi kutatócsoport a Science című folyóiratban közzétett tanulmányában. A folyamat feltartóztatásához a globális felmelegedés és a tápanyagszennyezés megfékezésére, a sebezhető tengeri fajok védelmére van szükség – írták a kutatók. „Az oxigén létszükséglet az óceánok életéhez. Az oxigén csökkenése az óceánokban az emberi tevékenység egyik legsúlyosabb hatása a környezetre” – közölte Denise Breitburg, a tanulmány vezető szerzője,…
Olvass tovább>>Palkovics: idén több pénz jut az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések
Idén több pénz lesz az oktatásra, folytatódnak az iskolafejlesztések, az oktatás színvonalának javítását szolgáló intézkedések és az iskolai eszközvásárlások – mondta Palkovics László oktatási államtitkár. Hangsúlyozta: a 2013 és 2017 között végrehajtott pedagógus béremelésnek köszönhetően a pedagógusok is nagyobb anyagi megbecsülésben kezdhetik az új évet, mára átlagosan ötven százalékkal emelkedett a bérük. Ismertetése szerint 2018-ban 572 milliárd forinttal több jut oktatásra, mint a baloldal által utoljára benyújtott 2010-es költségvetésben. Tavalyhoz képest pedig több mint 130 milliárd forinttal több jut az oktatás fejlesztésére, ezzel eléri a 2000 milliárd forintot a teljes…
Olvass tovább>>Középiskolásoknak indít tájékoztató előadássorozatot a bőrbetegségekről a Semmelweis Egyetem
Előadássorozatot indít az VIII. és IX. kerületi középiskolásoknak a bőrbetegségekről a Semmelweis Egyetem Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikája. Sárdy Miklós, a klinika igazgatója, a BőrŐrök projekt ötletgazdája és vezetője elmondta, hogy Magyarországon a napbarnított bőr a divat, miközben a napfény fokozza a bőr öregedését és elősegíti a bőrrák kialakulását. Ezért is döntöttek úgy a klinikán, hogy előadássorozatot szerveznek a fiatalok bőrgyógyászati ismereteinek bővítésére. A sorozat több nagyobb témakört ölel majd fel: lesz szó a napfényvédelemről, a napozásról és anyajegyekről, az évenkénti anyajegyszűrés fontosságáról, a nemi betegségekről, arról, milyen úton terjednek…
Olvass tovább>>Energiagazdálkodási kutatási programot indított a Sagemcom és a Szegedi Tudományegyetem
A Szegedi Tudományegyetemmel (SZTE) együttműködésben fejleszt smartcity és smartvillage technológiákat a Sagemcom Magyarország Kft. egy uniós támogatással indult 2,481 milliárd forintos projektben – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A közlemény szerint a cég, az SZTE és konzorciumi partnereik – a Pannon Egyetem és a Yazoo-Systems Kft. – olyan intelligens platformot alakít ki, amely a korábbinál magasabb szintű és olcsóbb szolgáltatásokat tesz lehetővé az energiagazdálkodás területén. A projektnek köszönhetően az elmaradott, korlátozott elektromos áramhoz hozzáférő települések energiaellátottsága javulhat, illetve a nagyvárosi infrastruktúrában alkalmazott mérési és elosztási hatékonyság is…
Olvass tovább>>Teller Ede már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipart
Már 1959-ben a globális felmelegedés veszélyeire figyelmeztette az amerikai kőolajipar vezetőit, kormányilletékeseket, közgazdászokat Teller Ede fizikust az amerikai kőolajipar létrejöttének 100. évfordulója alkalmából rendezett szimpóziumon – írja újonnan napvilágot látott dokumentumok alapján a The Guardian brit napilap honlapja. Az Energia és az ember címmel az Amerikai Ásványolaj Intézet (API) és a Columbia Egyetem által New Yorkban 1959. november 4-én megrendezett tanácskozáson több mint háromszáz kormányilletékes, közgazdász, történész, tudós és az olajipari vezető vett részt, a rendezvény fő szónoka Robert Dunlop, az intézet igazgatója volt. Mellette még négy másik előadót hívtak…
Olvass tovább>>