Korai Árpád-kori épületeket, XIV. század elején épült templom maradványait, valamint egy XIII. század elejéről származó bronzkorpuszt (Krisztus teste) is találtak a székesfehérvári Szent István-székesegyházban zajló régészeti feltáráson. A témában tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Spányi Antal megyés püspök felidézte, a székesegyház felújításának megkezdésekor felmerült, hogy kutatni kellene az épület padlózata alatti részeket. Az ásatásokhoz készséggel járult hozzá, miután a város vállalta az anyagi fedezetét – tette hozzá. A püspök szerint a régészeti eredmények jelentős mértékben növelik az ismereteket, gazdagítják a város és a megszentelt hely történetét. Smohay András a Székesfehérvári Egyházmegyei Múzeum…
Olvass tovább>>Kategória: xSlide
Tíz év, és megszűnhetnek az okosotthonok
A szakemberek szerint akár már 10-12 év múlva megszűnhetnek az okosotthonok, azaz az internetalapú technológiákkal (IoT) automatizált házak – legalábbis maga az elnevezés. Ennek oka, hogy a ma még újdonságnak számító technológiák olyannyira hétköznapivá válnak, hogy ez lesz a normális, megszokott formája az otthonoknak, így már nem lesz értelme a megkülönböztető névnek. A nemzetközi szinten több száz milliárd dolláros éves növekedést felmutató iparág hazai fejlődése érdekében a Start it @K&H inkubátorprogram és a Balasys IT Kft. stratégiai együttműködést kötött az okosotthon technológiákat fejlesztő startupok támogatására. Sokan hallották már az okosotthon…
Olvass tovább>>Belép az okos otthon piacra a VELUX
Az időnk kilencven százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában, miközben a beltéri levegő akár ötször szennyezettebb is lehet a kintinél – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. A rendszeres szellőztetéssel csökkenthetjük a benti levegő nedvesség- és szén-dioxid tartalmát, valamint szabályozhatjuk a hőmérsékletét. Ennek megvalósítására fejlesztett megoldást a VELUX és a NETATMO. A négy fal közé zártuk magunkat életvitelünkkel: időnk 90 százalékát beltérben töltjük, annak kétharmadát otthonunk fogságában – derült ki a VELUX Cégcsoport kutatásából. A The Healthy Homes Barometer felméréssorozat az épületek állapota és a bennük élők egészsége közötti…
Olvass tovább>>Speciális klinikai tápszereket készít egy magyar cég
Adott betegséghez, így többek között daganatos betegeknek, krónikus tüdő- és gyulladásos bélbetegségekkel küzdőknek specifikusan készít klinikai tápszereket egy magyar cég. Cseh Gellért, a Medifood ügyvezetője elmondta: az úgynevezett speciális gyógyászati célú élelmiszerekre európai uniós és magyar szabályok is vonatkoznak. Ezeket kifejezetten beteg embereknek készítik és az egészségügyben használják. Közölte: az ilyen tápszereket azért kezdték fejleszteni 30-35 éve, mert előfordul, hogy a beteg a kórházban nem képes önállóan táplálkozni. Megjegyezte: már nem csak ilyen súlyos esetekben használják ezeket, hanem a betegséghez kapcsolódó alultápláltság kezelésére is. A klinikai tápszerek a betegséghez kapcsolódó…
Olvass tovább>>A Hubble űrteleszkóp újabb giroszkópja romlott el
Újabb giroszkópja romlott el a Hubble űrtávcsőnek, ezért amíg a tudósok megoldást találnak a hiba elhárítására, az űreszköz tartalékos üzemmódban működik. Az űrtávcső legfontosabb eszközei közé tartoznak a giroszkópok, melyek stabilizálják, valamint módosítják a pályáját, ezzel teszik lehetővé tudományos munkájának elvégzését. Az 1990-ben útjára bocsátott Hubble-űrtávcsövet hat giroszkóppal szerelték fel, de egy ideje ebből már csak három működött, s pénteken ezek közül romlott el egy újabb – számolt be róla a BBC News hétfőn. A hétvégén ezért határozott úgy a Hubble működését irányító tudóscsoport, hogy biztonsági üzemmódba kapcsolják, amíg megoldást…
Olvass tovább>>Nobel-díj: Kelemen Lóránd: az optikai csipesz a kutatók láthatatlan keze
Az optikai csipesszel egy olyan eszközt adtak a kutatóknak, amelynek segítségével külső mechanikai szerszám nélkül, egy láthatatlan kézzel lehet megfogni és megvizsgálni egyes sejteket vagy akár biológiai makromolekulákat is – mondta el az MTI-nek Kelemen Lóránd, az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa annak kapcsán, hogy a lézerfizika területén elért úttörő eredményeiért kapja idén három tudós a fizikai Nobel-díjat. A Svéd Királyi Tudományos Akadémia keddi stockholmi bejelentése szerint az amerikai Arthur Ashkin az optikai csipesz megalkotásáért és az eszköz biológiai rendszerekben való alkalmazásáért, a francia Gérard Mourou és a kanadai…
Olvass tovább>>Jövő ősszel léphet piacra a Poli-Farbe a fűtésre alkalmas falfestékkel
A lakás fűtésére is alkalmas falfestékek forgalmazását jövő ősszel kezdi meg a Poli-Farbe Vegyipari Kft. – mondta Szabó Antal a cég ügyvezetője. A termék, amelyet a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Villamosmérnöki és Informatikai Kar (VIK) Távközlési és Médiainformatikai Tanszékével együttműködve fejlesztettek ki, három rétegből áll. A hőszigetelő réteg melletti a fűtő festék, amely az elektromos energiát alakítja át hőenergiává, ezt pedig a dekorréteg fedi, a fehér vagy színes falfesték. A termék alkalmazásához így épületgépészre és festőre is szükség van. A helyszínen kiadott közlemény szerint a százmilliós nagyságrendű fejlesztésnek…
Olvass tovább>>Elindult a V4 Startup Force
Elindult a V4 Startup Force. A Design Terminal szervezésében indított ösztöndíjprogram célja a régión belüli startupok és nagyvállalatok együttműködésének támogatása, ezáltal az országok közötti üzleti kapcsolatok erősítése – jelentette be a szervező társaság Közölték: az ösztöndíjprogram a Nemzetközi Visegrádi Alap támogatásával, a Design Terminal és partnerei, a szlovák 0100 CAMPUS, a lengyel Foundation for Technology Entrepreneurship és a cseh UP21 közös munkájának eredményeként jöhetett létre. Kitértek arra: a négy kiválasztott startup részt vesz egy tíznapos, intenzív budapesti mentorprogramon, amely alatt tréningeken, mentorálásokon és üzleti találkozókon szereznek tapasztalatokat. Ezt követően egy…
Olvass tovább>>Nobel-díj: Dank szerint az immunológiai megközelítés forradalmasítja az onkológiai ellátást
Az immunterápia fejlődésével olyan paradigmaváltás indult meg az onkológiai ellátásban, amelynek eredményeként az immunrendszert aktiváló terápiák kerülnek előtérbe — mondta Dank Magdolna (képünkön) egyetemi tanár, a Semmelweis Egyetem Onkológiai Központjának főigazgatója annak kapcsán, hogy a rák elleni modern immunterápia kifejlesztéséért ítélték oda két kutatónak az idei orvosi Nobel-díjat. A stockholmi Karolinska Intézet hétfői bejelentése szerint James P. Allison amerikai és Hondzso Taszuku japán tudós kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat a negatív immunreguláció gátlására alapuló tumorterápia kifejlesztéséért. Mint az Onkológiai Központ főigazgatója kiemelte, immunrendszerünkben benne van az a képesség, hogy felismerje a…
Olvass tovább>>Már sejtjük milyen egészségügyi hatásai lesznek a klímaváltozásnak. Durva
Az extrém hőmérsékleti események jelentik a legfőbb egészségi kockázatot hazánkban – hívják fel a szerzők a figyelmet abban a tanulmányban, amely az éghajlatváltozás egészségügyi hatásait vizsgálja Magyarországon. Páldy Anna, az Országos Közegészségügyi Intézet szaktanácsadója; Málnási Tibor, az Országos Közegészségügyi Intézet munkatársa és Bobvos János, az Emberi Erőforrások Minisztériuma osztályvezetője írása a Magyar Tudomány szeptemberi tematikus számában jelent meg A klímaváltozás hatása egészségünkre és az egészségügyre Magyarországon címmel. A tanulmány egy 16 éven át tartó kutatás összegzése. A munkacsoportot Páldy vezette. A tanulmány szerint hazánkban 2000 óta végzett klímaegészségügyi vizsgálatok alapján…
Olvass tovább>>Magasabbra nőnek a növények a tundrán a felmelegedés miatt
A felmelegedő Északi-sarkvidéken élő növények magasabbra nőnek – ez derült ki az elmúlt három évtized méréseit elemző nemzetközi kutatásból. Az Alaszkából, Kanadából, Izlandról, Skandináviából és Oroszországból gyűjtött adatok arra utalnak, hogy a változásért a melegedő éghajlat a felelős. A kutatásban részt vevő 180 tudós szerint a növények magasságának növekedése végső soron tovább emeli majd a hőmérsékletet is – számolt be a BBC a Nature folyóiratban megjelent tanulmányról. Isla Myers-Smith, az Edinburgh-i Egyetem kutatója, a tanulmány társszerzője előrejelzésében azt jósolta, hogy a jelenleg néhány centiméteres északi-sarkvidéki flóra magassága az évszázad végére…
Olvass tovább>>Kis mértékben növelheti a mellrák kockázatát a nőknél a sok szalonna és kolbász fogyasztása
Kis mértékben növelheti a mellrák kialakulásának kockázatát a nőknél, ha rendszeresen esznek feldolgozott húsfélét, például szalonnát és kolbászt – állapította meg egy új kutatás, amely elemzéséhez több mint egymillió nő adatait használta fel. Az amerikai kutatók az International Journal of Cancer folyóiratban publikált munkájukban 15 korábbi tanulmány adatait elemezték, és arra jutottak, hogy azoknál a nőknél, akik sok feldolgozott húsfélét fogyasztanak, kilenc százalékkal emelkedik a mellrák kialakulásának kockázata azokhoz képest, akik kevés ilyesmit esznek. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) már korábban közölte, hogy a feldolgozott húsfélék rákkeltő hatásúak lehetnek. Szakértők azonban óvatosságra…
Olvass tovább>>Két magyar startup is esélyes a 25 ezer eurós fődíjra
Hat innovatív startupot – köztük két magyart – juttatott tovább a kockázati tőkebefeketetőkből és szakértőkből álló nemzetközi zsűri az EIT Health InnoStars Awards 60 ezer euró összdíjazású startup verseny Coimbrában, Portugáliában tartott bootcampjén. A továbbjutó két magyar, valamint egy olasz, egy litván, és két lengyel csapat közül kerül majd ki a végső győztes, aki a november 16-án megrendezésre kerülő budapesti döntőn 25 ezer eurót nyerhet termék validálásra. A második helyezett 20 ezer eurót, a harmadik helyezett pedig 15 ezer eurót nyer. A csapatok két egymást követő bootcampen különböző üzleti terv…
Olvass tovább>>Ezzel is beljebb vagyunk: kiderült a felvágása után lilává vált narancs titka
Ausztrál tudósok kiderítették, miért öltött lila színt a felvágása után pár órával egy narancs, melyet egy brisbane-i zöldségboltban vásároltak – írta az ABC hírportál. A narancsban előforduló antocianinok léptek reakcióba vasszemcsékkel a frissen megélesített késen, amellyel a gyümölcsöt felvágták. A reakció következtében vált lilává a narancs. A queenslandi kormány kérésére a kutatók mintákat vettek Neti Moffitt brisbane-i édesanya otthonában, ahol szeptember elején a kétéves fiának felvágott, teljesen egészséges színű, ízű és illatú narancs konyhapulton hagyott maradékai reggelre a jellegzetes sárgás árnyalat mellett erős lilás színt öltöttek. „Mintha valaki tintába mártotta volna…
Olvass tovább>>A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend
A depresszió megelőzésében is segíthet a mediterrán étrend egy új kutatás szerint, melyről a BBC hírportálja számolt be. A Molecular Psychiatry című szaklap aktuális számában közölt tanulmány szerzői az utóbbi nyolc év 41 tanulmányát elemezték. A gyümölcsök, zöldségek, gabonaételek – köztük teljes kiőrlésű kenyér- és tésztafélék, barna rizs -, olajos magvak, olívaolaj és kevés hal, hús, valamint tejtermék fogyasztásán alapuló étrend a kedélyállapotra is hatással van az analízis eredményei alapján. A University College London kutatócsoportját Camille Lasalle vezette, aki elmondta, hogy az eddigi bizonyítékok azt mutatják, lehetnek ételek, amelyek csökkentik a…
Olvass tovább>>Új elefántmadárfajt írtak le brit zoológusok
A világon valaha élt legnagyobb madárfajt azonosították brit zoológusok, az elefántmadárfélék családjába tartozó állat, amely akár nyolcszáz kilogramm súlyú és három méter magas is lehetett, a Vorombe titan (malgas és görög nyelven nagy madár) nevet kapta. A Londoni Zoológiai Társaság (ZSL) kutatói a Royal Society Open Science című folyóiratban publikált tanulmányukban átírták az elefántmadárfélék családjának rendszertanát is. Korábban a tudósok az elefántmadárfélék családjában két nemet és 15 fajt azonosítottak. A ZSL zoológusai azonban új precíz és mennyiségi bizonyítékok alapján kimutatták, hogy a család jóval sokszínűbb: három nemre tagozódik, valamint legkevesebb…
Olvass tovább>>Végre ilyen is van: vegetáriánus „szalonnát” állítottak elő diákok
Vegetáriánusok által is fogyasztható „szalonnát” állítottak elő laboratóriumban az északkelet-ukrajnai Szumi megyeszékhely agráregyetemének diákjai – adta hírül a Szevodnya című ukrán napilap. Az ukránok nemzeti eledelének számító szalonna vegetáriánus változatának receptje meglepően egyszerű. A műszalonna növényi olajból és zselatinból áll. Dmitro Bigyuk, az egyetem táplálkozástani tanszékének tanára szerint a vegetáriánus szalonna egészséges alternatívája az igazinak, hiszen nem tartalmazza az állati eredetű szalonnában lévő káros anyagokat. Az egyetemi tanár elmondta, hogy többféle zsírtartalmú és ízesítésű műszalonnát tudnak készíteni, így sósat, paprikásat, illetve egyéb fűszerekkel ízesítettet, de akár savanyú vagy édes ízűt…
Olvass tovább>>Felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó
Közvetve felelős lehet a méhek pusztulásáért a legelterjedtebb gyomirtó, a glifozát egy amerikai kutatás szerint. Az austini Texasi Egyetem tanulmánya kimutatta, hogy a glifozát hatóanyagú gyomirtónak kitett méhek elveszítik hasznos bélbaktériumaik egy részét és érzékenyebbek lesznek a káros baktériumok okozta fertőzésekre – olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő portálon. Az amerikai tudományos akadémia lapjában (PNAS) megjelent tanulmány szerint ez bizonyítja, hogy a glifozát világszerte szerepet játszik a méhek pusztulásában. „Pontosabb irányelvekre van szükség a glifozát használatáról, különösen a méhekkel való érintkezéséről, mivel a jelenlegi szabályok azt feltételezik, hogy a méhekre nem káros ez…
Olvass tovább>>Szupravezetőt fejleszt a Roszatom a CERN kutatóintézet számára
Az európai részecskefizikai kutatóintézet, a CERN tervezett új részecskegyorsító projektje számára fejleszt szupravezetőt az orosz Roszatom konszern egyik érdekeltsége, a nukleáris üzemanyagokat gyártó TVEL – közölte a Roszatom. A Roszatom és a CERN már meglévő partnerségi megállapodása kiegészítéseként létrejött kutatási-fejlesztési megbízás keretében a TVEL szupravezető nióbium-ón vezetékeket készít a Future Circular Collider (FCC) új részecskegyorsító projekt számára. A száz kilométeres kerületű FCC a tervek szerint 2030-ra készül el Svájcban. A projekt nióbium-ón szupravezető igénye szakértői becslések szerint meghaladja a világ jelenlegi gyártókapacitását. A CERN követelményeinek megfelelő, a FCC-projekthez szükséges szupravezető…
Olvass tovább>>Egy etológus és egy kémikus kapta idén A nőkért és a tudományért ösztöndíjat
Csapó Edit kémikus és Kubinyi Enikő (képünkön) etológus nyerte idén a L’Oréal és az UNESCO A nőkért és a tudományért elnevezésű magyar ösztöndíját. A kémiában és etológiában előremutató munkát végző, kivételes tehetségű magyar kutatónőnek ítélte idén az akadémikusokból álló zsűri a négymillió forint összdíjazású elismerést. A díjjal az adományozók azt szeretnék elérni, hogy minél több tehetséges, sikeres nő váljon ismertté és elismertté. A díjat szakmai és személyes célokra egyaránt szabadon fel lehet használni – közölték a díj alapítói az MTI-vel. Csapó, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvosi Kar Orvosi Vegytani Intézetének…
Olvass tovább>>