A macskafajták jellemvonásainak fele örökletes

macska

A macskafajták nemcsak külsejükben, de viselkedésükben is különböznek egymástól, a Helsinki Egyetem új kutatása szerint a jellegzetes viselkedések fele örökölhető. A macskák a legnépszerűbb házi kedvencek, viselkedésükről mégis kevés tanulmány készült. „Nemzetközi kutatások sokaságát végezték a kutyafajták viselkedéséről és jellemvonásaik örökölhetőségéről, a macskákról a mienk az első” – idézte a Eurekalert tudományos hírportál Milla Salonent, az egyetem doktori iskolájának hallgatóját. Az összes vizsgált jellemvonás – a mozgásigény, az emberekkel való barátságosság, a félénkség, az agresszivitás és a sztereotip, vagyis ismétlődő, furcsa magatartások – különbségeket mutattak az egyes fajtáknál, a legnagyobb…

Olvass tovább>>

Négymilliárd forintból épültek napelemparkok Felső-Szabolcs két településén

napelempark

Négymilliárd forintból épült meg két napelempark a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tuzsér és Mándok települések határában a Cashline Befektetési Holding Zrt. beruházásában. A 10,2 megawatt összteljesítményű parkokat pénteken adták át Mándokon. Németh Attila projektfejlesztő az eseményen elmondta, a két parkban 17 naperőmű működik erőművenként 2200 napelemtáblával, amelynek megtermelt energiamennyisége parkonként eléri a hétszáz megawattórát. A holding a megtermelt villamos energiát az úgynevezett KÁT (kötelező átvételi) rendszerben értékesíti, vagyis támogatott áron az állam vásárolja meg. Németh egyben megjegyezte, az átadott napelemparkok mintegy negyvenezer napelemtáblája a környék négy-öt településének energiaellátását fedeznék. Major Csaba, a Cashline-csoport…

Olvass tovább>>

MTA Felügyelő Testület: elfogadhatatlan a kormány törvényjavaslata

A Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Felügyelő Testülete szerint elfogadhatatlan a kormány törvényjavaslata a tudományos intézményrendszer átalakításáról. Az MTA pénteki közleményében idézett testületi határozat szerint a törvényjavaslat visszavonása „messzemenően indokolt”, elfogadása esetén a súlyos aggályokra tekintettel az Akadémiának kezdeményeznie kell az alkotmányossági vizsgálat lefolytatását. Az Akadémia gazdálkodását ellenőrző testület egyhangú véleménye szerint a törvényjavaslat nem veszi figyelembe az MTA és az Információs és Technológiai Minisztérium (ITM) közötti egyeztetéseken megtárgyalt és konszenzussal elfogadott elemeket, lényegében egyoldalúan felülírja azokat. Kiemelten nem elfogadható a testület szerint az MTA tulajdonában lévő vagyonelemek használatára vonatkozó szabályozás.…

Olvass tovább>>

ITM: a kormány támogatja a magyar pályázókat a kutatás-fejlesztési forrásszerzésben

Palkovics László

A kormány támogatja a magyar pályázókat, hogy minél sikeresebbek legyenek a brüsszeli közvetlen kutatás-fejlesztési és innováció források (Horizont 2020) megszerzésében – mondta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter. Kiemelte, a gazdaság fejlődésében elért eredményt hosszú távon úgy lehet fenntartani, ha a munkaalapú gazdaságot az innováció alapú felé irányítják, ezzel is biztosítva, hogy a magyar gazdaság legalább két százalékponttal az európai uniós átlag felett növekedjen a jövőben is. Palkovics elmondta, a kormány a 2020-as költségvetési tervezetben 32 milliárd forinttal javasolja megemelni az idei, 120-130 milliárd forint közötti k+f+i támogatási keretet. Hozzátette: 2003…

Olvass tovább>>

Mintegy hatszáz növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben

Mintegy 600 növényfaj tűnt el az elmúlt 250 évben. Egy új összehasonlító tanulmány szerint a növények kihalása ötszázszor gyorsabban zajlik, mint az természetes módon történne. A szám nem becsléseken, inkább a valós kihalások adatain alapul, és a kihalt madár-, emlős- és kétéltűfajok számának kétszerese. Egy májusi amerikai jelentés szerint egymillió állat- és növényfajt fenyeget a kihalás veszélye. „A legtöbb ember meg tud nevezni egy emlőst vagy madarat, amely az elmúlt évszázadokban halt ki, de kevesen tudnak megnevezni egy kihalt növényt. Ez az első tanulmány, amely áttekintést ad arról, mely növények haltak…

Olvass tovább>>

A tenger alatt használható lézeres berendezést építenek magyar vállalkozások

lézer

A tenger alatt futó csővezetékek melegítésére használható lézeres berendezést építenek magyar vállalkozások, a 722 millió forintból megvalósuló fejlesztéshez 495 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatást kapott a Nabuv Kereskedelmi Kft. és az Advanced Network Technologies Kft. (ANT Kft.) A konzorciumban dolgozó vállalkozások olyan lézeres berendezést akarnak kialakítani, amelynek segítségével elhárítható a tengerekben található kőolajvezetékek fagyás miatti dugulása a csővezeték megbontása nélkül. A tengerek mélyebb rétegeiben elhelyezett vezetékek gyakran befagynak, a fagyást ebben az esetben a vezetékekben képződő metán hidrátok okozzák. A termelő olajvállalatok számára létfontosságú a probléma megoldása,…

Olvass tovább>>

Lovat és más patásokat ábrázoló őskőkori vésetekre bukkantak Franciaországban

Egy lovat és más patás állatokat ábrázoló 12 ezer éves homokkőtáblára bukkantak megelőző régészeti ásatások közben a nyugat-franciaországi Angouleme város pályaudvara mellett. A 25 centiméter hosszú, 18 centiméter széles és három centiméter vastag kőtábla mindkét oldalán találhatók őskőkorszaki vésetek, a legjobb állapotban azonban egy fej nélküli ló rajzolata maradt fenn, amelyen különösen élethűek a lábak és a paták – közölte a megelőző régészeti feltárásokért felelős francia kutatóintézet, az INRAP. A fej nélküli ló elfoglalja a kőtábla egyik oldalának csaknem felét. A táblán kevésbé markánsan kivehetők négy másik kisebb növényevő állat…

Olvass tovább>>

Idegkutatók szerint nem őszinte Mona Lisa mosolya

Szinte biztosan „erőltetett” a mosolya Leonardo da Vinci híres Mona Lisájának – állapította meg három idegkutató, akik szerint a reneszánsz polihisztor szándékosan festhette meg ilyennek modellje arckifejezését. A Londoni Egyetem Szent György orvosi karán dolgozó Lucia Ricciardi és két kollégája, Luca Marsili (Cincinnati Egyetem) és Matteo Bologna (La Sapienza Egyetem) első lépésben egy függőleges vonallal megfelezték Mona Lisa száját és a két oldalt tükrözték, így kétféle szájat kaptak – írja a Medicalxpress.com. Az így kapott kétféle mosolyt ábrázoló két képet megmutatták a kutatás 42 résztvevőjének, akiknek saját benyomásuk alapján kellett…

Olvass tovább>>

Semmelweis Egyetem: mesterséges intelligencia a kutatásfejlesztésben

Mesterséges intelligencia (illusztráció)

A mesterséges intelligenciát a diagnózis felállításában és a terápiában is hasznosítani fogja a Semmelweis Egyetem abban az egyéves kutatásfejlesztési projektben, amelyet 1,7 milliárd forinttal támogat az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) – ismertette az egyetem rektora. Merkely Béla hozzátette: a mesterséges intelligenciát olyan korképeknél használják majd, amelyekben a legnagyobb az elhalálozási arány, vagyis a szív- és érrendszeri, az onkológiai betegségekben, valamint a gyerekgyógyászatban. A mesterséges intelligencia úgy működik, mint egy döntéstámogató rendszer, segít a képalkotásban, listázza a betegek összes adatát és fölhalmozott tudása alapján javaslatot tesz a még elvégzendő vizsgálatokra…

Olvass tovább>>

A földrengések gyorsabb ütemű tengerszint-emelkedést eredményezhetnek, mint a klímaváltozás

A nagy erejű földrengések jóval gyorsabb ütemű tengerszint-emelkedést eredményezhetnek, mint a klímaváltozás, vagyis nagyobb fenyegetést jelenthetnek a csendes-óceáni államok egy részére – figyelmeztetnek ausztrál kutatók. A Newcastle-i Egyetem professzora, Shin-Chan Han megállapította, hogy Amerikai Szamoa térségében a globális átlagnál ötször gyorsabban emelkedik a tengerszint a Szamoát és Tongát is érintő 2009-es földrengések nyomán beindult talajsüllyedés miatt. „Ez sokkal nagyobb veszélyt jelenthet a régióra nézve, mint az éghajlatváltozás hatásai” – hangsúlyozta a szakember. „A talajsüllyedésből eredő tengerszint-emelkedés Amerikai Szamoán várhatóan pont annyi, ha nem több, mint, amennyit az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi…

Olvass tovább>>

A Bechterew-kór munkaképtelenséghez vezethet

A Bechterew-kór elnevezésű gyulladásos gerincbetegség főként a negyven év alatti férfiakat sújtja, és munkaképtelenséghez vezethet – mondta Mihola Dóra reumatológus szakorvos. A betegség első tünete a rendszeres hajnali derékfájdalom, amely idővel mozgáskorlátozottsághoz, légzési nehézségekhez és végül akár munkaképtelenséghez is vezethet. Kockázati tényező részben egy bizonyos gén, részben pedig egyszerű emésztőrendszeri vagy húgyúti gyulladás, amely átterjed a gerincre – ismertette a szakember. A gyulladás csontosodást indít el, a csigolyák között csontos hidak képződhetnek, amelyek idővel megnehezíti a lehajlást, fordulást. Tüneteit már az ókorban leírták, ismert olyan fáraó, aki feltehetően ebben a…

Olvass tovább>>

Még lehet jelentkezni az Új Nemzeti Kiválóság Programra

tudós

Csütörtökig pályázhatnak az Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP) ösztöndíjaira az alap-, mester- és doktori képzésben részt vevő hallgatók, doktorjelöltek, fiatal oktatók és kutatók. A felsőoktatásba most belépő diákoknak szóló felhívásra pedig június 20-áig lehet jelentkezni – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal. A közlemény szerint a program fő célja, hogy az egyéni kutatói-alkotói kiválóság támogatásával fokozza az egyetemek tudományos teljesítményét. A négymilliárd forintos teljes keretösszegből várhatóan mintegy kétezren kaphatnak majd támogatást öt vagy tíz hónapon keresztül. A kiírásra a programban részt vevő huszonöt felsőoktatási intézmény valamelyikében eredményes kutatási…

Olvass tovább>>

Digitálisan felújították az első, teljes napfogyatkozásról készített filmfelvételt

Digitálisan felújították és ingyenesen megnézhetővé tették az interneten az első, teljes napfogyatkozásról készített filmfelvételt, amelyet több mint száz évvel ezelőtt rögzítettek. Az eredeti felvételt Nevil Maskelyne amatőr brit csillagász, elismert bűvész és filmes készítette 1900. május 28-án az amerikai Észak-Karolina államban, ahová a Brit Asztronómiai Egyesület expedíciójának keretében érkezett – írja a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportál. Maskelyne egy speciális teleszkópos adaptert készített a kamerájához, hogy fel tudja venni a csillagászati jelenséget. A szakemberek szerint ez az egyetlen ismert felvétel, amely fennmaradt Maskelyne-től.  A több mint százéves felvételt a brit Királyi Asztronómiai…

Olvass tovább>>

Élethosszig tartó védelmet biztosíthat a gyermeknek az anyatej

Az anyatej élethosszig tartó védelmet biztosíthat a gyermeknek – derítette ki a Birminghami Egyetem szakemberei vezette nemzetközi tudócsoport egerekkel végzett kutatása. Eddig az volt az általános vélekedés, hogy a betegségekkel szembeni immunitás átadása a babának az anyatejes táplálás által csupán a szoptatás idejére biztosít védelmet, és ha az anyatejes táplálás befejeződik, a védelemnek is vége van. A szakemberek úgy gondolták, hogy az immunitás az anya fehérjéi, a baktériumok és vírusok semlegesítésében szerepet játszó antitestek által kerül a gyermek szervezetébe. A Sciences Advances című folyóiratban közzétett tanulmányukban azonban a kutatók azt…

Olvass tovább>>

Kihirdették a tudományos-innovációs ifjúsági tehetségkutató eredményét

Birkner Zoltán

Három első, három második és négy harmadik díjat adtak át a 28. Ifjúsági tudományos és innovációs tehetségkutató verseny eredményhirdetési ünnepségén, további tíz pályázat kiemelt dicséretben részesült. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkára köszöntőjében kiemelte, a jövő minden területét érinti az innováció, az oktatásnak szilárd ismeretanyagot kell átadnia, és egyre fontosabb a kreativitás szerepe, a képességfejlesztés, amely alkalmassá teszi a fiatalokat a jövő kihívásainak való megfelelésre. Birkner Zoltán (képünkön), a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy egy jó innovációs ötlet jó piaci lehetőség…

Olvass tovább>>

Végre megkezdi működését a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ

laboratórium

Hat kutatócsoporttal megkezdi működését a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (Hungarian Centre of Excellence for Molecular Medicine – HCEMM), az intézmény fő tevékenysége a betegségek okainak, gyógyításának, diagnosztikájának és megelőzésének kutatása – közölte Bíró Tamás főigazgató. Az Európai Unió 2014-ben írt ki pályázatot olyan tagállamai és a társult államai számára, melyek kutatási, fejlesztési és innovációs teljesítménye nem éri el az európai élvonalét – mondta a professzor az intézmény tevékenységét bemutató sajtótájékoztatón. A HCEMM a 169-ből a tíz nyertes pályázat egyike lett és legmagasabb 15 millió eurós – mintegy 4,8 milliárd…

Olvass tovább>>

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhattak

Julianus barát keleti magyarjainak genetikai nyomára bukkanhatott a legközelebbi nyelvrokonainkkal közös genetikai örökséget vizsgáló nemzetközi kutatócsoport, melyben magyar tudósok is részt vettek – olvasható a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) közleményében. Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (MTA BTK) Magyar Őstörténeti Témacsoportja és észt kollégáik tanulmánya a Scientific Reports tudományos lap aktuális számában jelent meg. Julianus barát a XIII. század elején elindult keletre, utazása végén magyarul beszélő emberekre akadt. A Magna Hungariának elnevezett területen azután átsöpört a tatárjárás. A közép-ázsiai terület népessége ezután a baskírokba és a volgai tatárokba olvadhatott be és a magyarul…

Olvass tovább>>

Világszínvonalú kutatói környezet a debreceni atommagkutatóban

Világszínvonalú kutatói környezetet alakítottak ki a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) debreceni Atommagkutató Intézetének (Atomki) tandetron laboratóriumában, a projekt megvalósításához több mint 941 millió forint támogatást nyertek el a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) pályázatán – közölték az intézet vezetői. A projekt megteremtette a lehetőséget, hogy a tandetron laboratórium részecskegyorsítójára épülő világszínvonalú kutatóbázist hozzanak létre – magyarázta Dombrádi Zsolt, az Atomki igazgatója, megjegyezve, hogy a sokak számára hozzáférhető, széles módszer- és eszközválasztékkal rendelkező laboratórium e tekintetben is kiválósági centrummá teszi az intézetet. A tandetron olyan kétfázisú gyorsító, amely alap- és…

Olvass tovább>>

Innovatív gyógyszergyártók: több mint hétezer készítmény fejlesztése zajlik

gyógyszer

A gyógyszeripari innováció eredményeinek köszönhetően napjainkban is több mint hétezer ígéretes készítmény fejlesztése zajlik, ezek jelentős része már a klinikai vizsgálat fázisában van – mondta az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesületének igazgatója. Holchacker Péter hozzátette: a klinikai vizsgálatok jelentős része Magyarországon zajlik. Magyarország rendkívül erős és előkelő pozíciót vívott ki magának a klinikai vizsgálatok nemzetközi mezőnyében. Ennek „pozitív mellékhatása”, hogy sok tízezer magyar ember jut hozzá a legmodernebb terápiákhoz – mondta. Magyarországnak felkészült szakemberei és jó intézményi hálózata van, így érdemes klinikai vizsgálatokat az országba hozni – hangsúlyozta Holchacker.

Olvass tovább>>

Nem csak az emberiség tehet a globális hőmérséklet emelkedéséről

Az emberi tevékenység és más külső tényezők a felelősek a globális hőmérséklet emelkedéséért – erősítették meg új tanulmányukban az Oxfordi Egyetem kutatói. A tudományos közösségben régóta egyetértés van erről, de kétséges volt az, hogy az óceáni ciklusok miként hathatnak a globális felmelegedésre több évtizeden át. A kutatók által adott válasz szerint nagyon kevés hatással vannak vagy egyáltalán nincsenek hatással – olvasható az angliai egyetem honlapján közzétett közleményben. A Journal of Climate című tudományos folyóiratban közzétett tanulmányban a Környezeti Változások Intézete kutatói megvizsgálták az óceáni és a szárazföldi hőmérsékletek adatait 1850 óta.…

Olvass tovább>>