2010. január 21-én, Budapesten, a Közlekedési Múzeumban, mintegy 30 fő részvételével rendezte meg évindító fogadását a Kárpát-medencei Innovációs Központ Intézet (KIK), melyet a Tehetséges Magyarországért Alapítvány (TMA) kettős céllal hozott létre. A KIK a Kárpát-medencét természetes egységként kezeli, és innovációs műhelyként egyedülálló szerepet kíván betölteni a kárpát-medencei K+F+I tevékenység tekintetében. Célja az is, hogy megteremtse a TMA működéséhez szükséges forrásokat. A fogadáson a Magyar Innovációs Szövetség képviseletében részt vett dr. Antos László, ügyvezető igazgató. Írja az innovacio.hu
Olvass tovább>>Szerző: radvanyi
Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2010.
2010. január 21-én, Budapesten, a BME MT épületében rendezte meg a Magyar Műszaki Értelmiség Napja 2010. rendezvénysorozat első szervezőbizottsági ülését a soros elnöki tisztet betöltő, Magyar Mérnökakadémia. A bizottság tagja a Magyar Tudományos Akadémia, a Magyar Innovációs Szövetség, a Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, a Magyar Mérnökakadémia, a Rektori Konferencia, Dr. Benkó Sándor és a Benkó Dixieland Band, a Magyar Mérnöki Kamara, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a Novofer Alapítvány. Az ülésen a Magyar Innovációs Szövetség mint tag képviseletében dr. Antos László, ügyvezető igazgató vett részt. A szervezőbizottságot…
Olvass tovább>>EU Üzleti Díjak a Környezetvédelemért
2002-től Magyarország is részt vehet az European Business Awards for the Environment (Európai Unió Üzleti Díjak a Környezetvédelemért) pályázaton. Az EU szabályzata szerint, a kategóriák egyikében országosan meghirdetett pályázat során már díjat nyert cég vehet részt a versengésben. Magyarországon egy úgynevezett országzsűri – melynek tagja a Magyar Innovációs Szövetség is – jelöli a cégeket. 2010-ben 8 magyar céget delegál az országzsűri három kategóriában (menedzsment, termék, eljárás), többek között a Magyar Innovációs Szövetség jelöltjét, az Electrolux Lehel Kft-t, mely 2009-ben Környezetvédelmi Innovációs Díjat és Szervezési Innovációs Díjat nyert a Magyar Innovációs…
Olvass tovább>>Összefog az ELTE és a sanofi-aventis/Chinoin
A két szervezet szorosabbra fűzi viszonyát a kutatás-fejlesztés és innováció területén. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a sanofi-aventis/Chinoin stratégiai együttműködési keretmegállapodást írt alá az oktatás, kutatás és fejlesztés területén realizálható kölcsönös előnyök kihasználása érdekében. Az Egészség-gazdaságtani Tanszék létrehozása után a jövőben szakmai workshopokkal, konzultációkkal, ösztöndíj lehetőségekkel, versenyképes munkaerő utánpótlással és innovatív megoldásokkal is színesítik majd a hosszútávra tervezett szakmai együttműködést. A versenyképesség megőrzése érdekében a felsőoktatás intézményi szereplői mind inkább arra törekszenek, hogy a magas szintű elméleti oktatás mellett a piaci igényeknek és elvárásoknak megfelelő gyakorlati képzést nyújtsanak hallgatóik számára.…
Olvass tovább>>Balázs Péter új magyar irodaépületet nyitott meg Brüsszelben
A magyar állandó EU-képviselet új, második irodaépületét nyitotta meg hétfőn ünnepélyesen Brüsszelben Balázs Péter külügyminiszter. A képviselet ez év elejétől már a 2011 első felében esedékes magyar EU-elnökségre való felkészülés jegyében működik. Tavasz végéig nagyjából negyven fővel növelik a létszámot, így a magyar elnökség idején közel kétszázan lesznek, többségükben diplomaták, és körülbelül 70 főt tesz majd ki az adminisztratív, kisegítő személyzet. A képviselet eredeti épületében már nem fér el mindenki. Nem csupán a megnövekedett létszámot kell „íróasztalhoz juttatni”, hanem több tanácskozó teremre is szükség lesz az elnökségi feladatkör ellátása alatt.…
Olvass tovább>>Azonnal frissítse az Internet Explorert!
Január 22.-e óta elérhető a sokat emlegetett biztonsági rés javítása. A várakozásoknak megfelelően a Microsoft szakemberei rekordidő alatt elkészítették az Internet Explorer szinte összes verzióját érintő sebezhetőség javítását, mely biztonsági rés azért vergődött világhírre, mert a Google elleni, nemrég bejelentett decemberi támadás idején a crackerek többek között ezt a hibát használták ki. A Microsoft már a múlt héten elismerte, hogy a nyilvánosságra került IE 0-day exploitról van szó, ugyanakkor igyekeztek tőkét is kovácsolni a helyzetből, mivel elindítottak egy kampányt a legújabb, legbiztonságosabb verzió, a 8-as mellett. A frissítési csomag összesen…
Olvass tovább>>Rohamosan terjed az előfizetés nélküli digitális televíziózás Magyarországon
A digitális átállás tavaly decemberben megkezdődött. A folyamat lényege, hogy a tervek szerint 2012-ig megszűnik a hagyományos analóg földfelszíni sugárzású televíziós műsorszórás, és helyébe a lényegesen több csatorna átvitelére alkalmas digitális technológia lép. Magyarországon a lakossági szolgáltatás lefedettsége 2009. december 1-jével elérte a 88%-ot. Magyarország a környező országokhoz képest is jól áll a digitális átállás területén. Az új telephelyeknek köszönhetően a legmodernebb technológia már olyan nagyvárosokban és vonzáskörzetükben is elérhető, mint Debrecen, Szeged, Győr, Miskolc, Pécs, Zalaegerszeg, Nyíregyháza vagy éppen Szombathely, méghozzá előfizetési díj és hűségidő nélkül. A MinDig TV szolgáltatás…
Olvass tovább>>Mobillal irányítható az autó és a helikopter
Tucatnyi új okostelefont és mobilos szolgáltatást mutattak be Las Vegasban, és nem a Google az egyetlen, aki Androidot futtat a mobilján. A legmenőbb telefonok elindítják az autót, és körbevisznek egy játék-helikoptert a szobán. Miután kihevertük a Nexus One által okozott óriási meglepetést, érdemes megnézni, hogy a Google hol máshol hagyta ott a kézjegyét Las Vegasban, a világ legnagyobb elektronikai kiállításán. Az Android operációs rendszert ugyanis nem csak a Google használja, hanem még tucatnyi másik cég, és nem is csak mobiltelefonokon. Az amerikai AT&T mobilszolgáltató például azt jelentette be, hogy öt…
Olvass tovább>>Új érintőképernyős monitor a Dell – től
Elég nyilván való, hogy jövőben az érintőképernyős monitorok sokkal elterjedtebbek lesznek, egyre több cég gyárt, olyan monitorokat mely rendelkezik evvel a technológiával. Most Dell is belépet ezen cégek sorába legújabb termekével, az SX2210T-vel. A multi-touch képességekkel felruházót monitor természetesen kompatibilis a Microsoft legújabb operációs rendszerével, a Windows 7-el. A 21,5 hüvelykes mérettel rendelkező megjelenítő rendelkezik, egy beépítet mikrofonnal és egy 2 megapixeles web kamerával. Természetes a monitor rendelkezik HDMI és DVI bementtel is. A monitor a gyártó szerint 2 ms-os kiemelkedő válaszidőre képes, ehhez az értékhez 1000:1 kontrasztarány társul. De…
Olvass tovább>>Wi-Fi energia – Airnergy Charger
Áram a levegőből Az idei CES-en tobzódhattunk az új technológiák megjelenésében, tömve voltak a standok a legújabb HD és LED tévékkel, 3D-s hardverekkel és alkalmazásokkal, számtalan táblagéppel, és netbook-kal övezve. Közben alig esett szó az egyik leginnovatívabb fejlesztésről, mely (tényleg) átformálhatja töltési szokásainkat. Az RCS Airnergy Chargere egy valóban fantasztikus töltő, mely képes átalakítani a Wi-Fi jeleket elektromos árammá, amit egy akkumulátorban tárol. Az ötlet, és az eljárás nem új, mindössze mostanra lettek adottak a feltételek gazdaságos, és hatékonygyakorlati alkalmazáshoz. Használata városi környezetben még a napeleménél is egyszerűbb, hiszen míg a…
Olvass tovább>>64GB-os Toshiba kártyák
A Panasonic mellett a Toshiba is bejelentette a világ jelenlegi legnagyobb kapacitású, 64 GB-os SDXC memóriakártyáit. A kiegészítők egyben ultragyors sebességre is képesek, 35MB/mp-es írási és 60 MB/mp-es olvasási teljesítménnyel. A 64GB-os változat mellett, 32 és 16 GB-os SDHC kártyákkal is bővítette kínálatát a gyártó, melyek hasonlóan gyors sebességre képesek. A 2009 januárjában szabványosított SDXC (Secure Digital eXtended Capacity) kártyák az SD család legfrissebb szériáját jelentik, 32GB fölötti kapacitással, mely a jövőben elérheti akár a 2 TB-os tárhelyet is. Írja a Pixinfo.
Olvass tovább>>Hangszóró került a villanykörte helyére
Szokatlan, de nagyon egyszerűen használható hangszórót mutatott be a Klipsch a Las Vegasban zajló CES-en. A kütyüt csak be kell csavarni egy lámpába, és már szól is a rakkendroll. Furcsa öszvér a Klipsch hangszórója, amely a vezeték nélküli hangszórót a ledes izzóval házasítja össze. A LightSpeaker készletében két hangszóró, egy rádiós távirányító, egy rádiós jeltovábbító és kábelek vannak. Mindez 600 dollárba, azaz körülbelül 110 ezer forintba kerül, a kiegészítő hangszórók darabjáért 250 dollárt kérnek. A LightSpeaker attól különleges, hogy szabványos Edison-foglalatba kell becsavarni, akárcsak a villanykörtéket. Most még csak falba…
Olvass tovább>>A világ első kétoldalas e-readere
Netbook is, e-reader is, médialejátszó is – rengeteg funkció az enTourage új készülékében, ami ráadásul dizájnos is. Az első olyan e-book olvasó érkezik ez év feburárjában, amely kétoldalas, ezáltal sokkal jobban hasonlít a valódi könyvekre, mint azok, amelyeket a piacra dobtak eleddig (ld. Kindle stb.). Az eDGe nevet kapott olvasóba ráadásul rengeteg olyan funkciót is beépítettek, amiket eddig nem szoktunk meg – jószerivel kiválthatja a netbookokat is. Lehet rajta zenét hallgatni, USB-portot is beépítettek, SD-kártyát is beletehetünk, illetve az e-Ink technológiának hála kiélhetik azok is a kreativitásukat, akik szeretnek a…
Olvass tovább>>Magyarországra telepítene gyártást a Bosch
Walesi járműalkatrész-üzemének bezárását, és az ottani gyártókapacitás Magyarországra telepítését tervezi jövőre a Robert Bosch ipari csoport. A németországi központú cég – a világ legnagyobb autóipari beszállítója – jelenleg 900 alkalmazottat foglalkoztat a walesi főváros, Cardiff közelében működő gyárában. A főleg autóvillamossági részegységeket gyártó üzem sorsáról három hónapig tartott a konzultációsorozat, a megvitatott lehetőségek között volt a részleges leépítés, a munkaerő harmadának elbocsátásával, illetve a felszámolás – írja az MTI. A cégrészleg igazgatója azonban csütörtök este bejelentette, hogy az üzem bezárását és a termelés Magyarországra telepítését fogja javasolni az igazgatótanácsnak, miután…
Olvass tovább>>Diszkréten elegáns a fényt kibocsátó tapéta
Úgy tűnik, a tervezők fantáziáját már nem elégíti ki, ha újabb és újabb motívumokat tervezhetnek a tapétákra. Kihasználva a fejlett technika adta lehetőségeket minduntalan kísérletekbe fognak, hogy elkápráztassák a fogyasztókat. Ez történhetett Jonas Samsonnal is, aki fényt kibocsátó, világító tapétát tervezett. Hiszen ki mondta, hogy csak a falra akasztott tárgyak bírnak dekoratív erővel egy helyiségben? A felvilágosult tapéta bizony önmagában is képes a figyelem felkeltésére, a speciális eljárásnak hála egy gombnyomásra fénybe borítja a szobát, lekapcsolt állapotban pedig hagyományos tapétaként simul a falakra. Írja a hvg.hu
Olvass tovább>>Az Óbudai Egyetem újjáalapítása
A Magyar Innovációs Szövetség tagintézménye, a 130 éves iparoktatási és 40 éves felsőoktatási múlttal rendelkező Budapesti Műszaki Főiskola az elmúlt évek során dinamikus fejlesztési programot hajtott végre, melynek eredményeként teljesítette a felsőoktatási törvényben az egyetemekkel szemben megfogalmazott elvárásokat. A BMF vezetése a fentiek alapján – a Gazdasági Tanács és a Szenátus támogatásával – kezdeményezte a Magyar Országgyűlésnél az intézmény egyetemmé nyilvánítását. Kezdeményezte továbbá – a Zsigmond király által 1395-ben alapított, majd 1410-ben újjáalapított első fővárosi egyetem hagyományait követve – Óbudai Egyetem néven való bejegyzést. A kezdeményezésre vonatkozó törvényjavaslatot az Országgyűlés…
Olvass tovább>>Két touchpad egy notebookon
Meglehetősen furcsán felszerelt notebookot mutatott be az idei év kezdetén az Asus. Mit szólnának két külön touchpadhez a laptopjuk oldalán? Az Asus NX90Jq modelljét ráadásul nem is a vállalat már-már unott mérnökei, hanem a Bang & Olufsen tervezői követték el. Így aztán a képernyő két oldalán túllógó B&O hangszórókat is kapunk a 18,4”-os monstrummal. A kissé nehézkesen hordozható gép az Intel Core i7 processzorát használja az Nvidia GT 334M mobil lapkája mellett. Mivel két merevlemezt is képes fogadni, maximum 1280 gigabájt tárhellyel rendelhető. Már meg sem lepődhetünk a Blu-ray meghajtón.…
Olvass tovább>>Kármán Tódor-díjak
2010. január 7-én adták át a Kármán Tódor-díjakat Budapesten, az Oktatási és Kulturális Minisztériumban. Az évente kiadott, maximum öt díjat azok a magánszemélyek (vagy közösségek) kaphatják, akik kiemelkedő támogatást nyújtanak a tanulóknak, hallgatóknak, oktatóknak és oktatási intézményeknek vagy azok a jogi személyek (intézmények, vállalkozások, alapítványok), amelyek szoros együttműködés keretében jelentős támogatással közreműködnek az oktatási intézmények kutatási, oktatási munkájában. A tizedik, jubileumi Kármán Tódor-díjra minden eddiginél több, összesen 24 kiváló ajánlás érkezett, amelyből 14 magánszemély és 10 vállalat volt, ezért idén rendhagyó módon egy megosztott díjat is kiosztottak. Az elmúlt kilenc…
Olvass tovább>>Az „Innovációs Nagydíj” védjegykénti oltalma
A Magyar Szabadalmi Hivatal 2010. január 4-én kelt M0900983/4 alszámú határozatával védjegykénti oltalomban részesítette az „Innovációs Nagydíj” szóösszetételt a Magyar Innovációs Szövetség javára. A védjegy – amelynek lajstromszáma 199 281 – oltalma a bejelentés napjára, 2009. április 9-re visszaható hatállyal keletkezett. Írja az innovacio.hu
Olvass tovább>>Meglepő: ami először megvalósult a Különvélemény című filmből
A Minority Report (Különvélemény) egy remek akciófilm Spielberg műhelyéből. Sokan jósolták, hogy a filmben látott technikai megoldások hamarosan a valóságban is megszületnek. A legtöbben a film híres nyitójelenetében látható, mozdulatokkal vezérelt érintőképernyőre tippeltek, és arra nem igazán gondoltunk, hogy először a nagyon látványos, interaktív reklámfelületek valósulnak meg. Bár jelenleg a CES2010 van a figyelem középpontjában, egy másik érdekes kiállítás is zajlik: az NRF (National Retail Federation Convention & Expo). Itt mutatta be az Intel a Digital Signage Solutionson alapuló prototípus reklámfelületét, amely a Windows7-re és egy reklámtáblához képest szokatlanul erős hardverre…
Olvass tovább>>